Keresés

Találatok száma: 372
Előző 13 / 19 Következő
  • 2020.05.07. 13:14
    harmadik hely.Rring nemzetközi bajnokság 2005-ben második, 2004-ben harmadik. Futam bajnok 2007-ben, 2005-ben második.Dragracing bajnok: 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2016, 2017, 2018. 2011, 2013. 2019 második hely, 2012, 2013, 2014, 2016-ban harmadik.Abszolút bajnok: 2006, 2009-hely. 12007, 2010, 2011-hely.King of Europe SSFWD bajnok: 2007, 2008, 2009, 2010.Végezetül mit is üzensz a kilátogató sporttársaidnak a verseny előtt?- Kitartás a vége jobb lesz!Szurkoljunk közösen Turbosinger-nek a kiskunlacházi Dragracing autós gyorsulási versenyen június 6-án!Versenyinfók: www.dragracing.hu

    Drag

  • 2019.03.01. 12:26
    “Megyénkben kevés olyan férfi él, aki nem érdeklődik a labdarúgás vagy a rali, esetleg mindkettő iránt” - fogalmazott dr. Balogh Sándor, és felidézte, hogy a DVTK és a Miskolc Rallye között régi a kapcsolat. 2014-ben például az akkor még rekortán futópályával rendelkező régi stadionban sorakoztak föl az autók.Adamovits Márk szerint is természetes, hogy a 109 éves diósgyőri labdarúgás, és a 30 éves miskolci ralisport segíti egymást. Az új stadion átadása és a versenynaptárak szerencsés alakulása miatt az autóversenyzők igénybe tudják venni a DVTK Stadion infrastruktúráját április 26. és 28
  • 2015.11.01. 12:02
    most lesz a legnehezebb, több S2000-es autó is lesz, az egyik a csapatunkban Szilágyi János és Csányi Boti közreműködésével.Várható-e ugyan olyan itiner mint 2014-ben?- Biztos, hogy más itinert írunk, picit más az autó is, de leginkább a pályák újak, legalábbis úgy vannak variálva, hogy inkább újat készítünk.Pénteken három gyorsot kell teljesíteni amelyből az utolsó kettő éjszaka lesz megtartva. Szereted-e az esti szakaszokat?- Szeretem az esti szakaszokat és kíváncsian várom, mert most lesz először LED-es lámpasorom. A 2. napon is megyünk sötétben, az lesz az igazi, első nap csak rövid

    Rally

  • 2015.03.26. 16:31
    A Chevy Cupe 37 Pro Mod Dragster-ral már 2 szezonon túl vagyunk, és jön a harmadik.Folyamatosan fejlesztünk minden évben:2013-ban, Big Block V8-as 7900cm3 motorral indultunk + Nitró feltöltő = 1000 lóerő és 2 sebességes automata váltó.Legjobb eredmények: 402 méter 8,89 másodperc alatt 249,6 km/óra.2014-ben, Big Block V8-as Új Stroker főtengely + hajtókarok + dugók és szelepemelők. Igy 8100cm3 lett + Nitró feltöltő = 1100 lóerő, habár év közben többször is hengerfej problémával küzdöttünk így is sikerült javítani: 402 méter 8,64 másodperc alatt 255,2 km/óraMilyenmeglepetésekkel rukkolsz elő az

    Drag

  • 2015.03.19. 16:16
    volt a Miskolc rally programjában, és indultunk s tetszett is nagyon. 2014-ben Kovács Szabi navigált nekem ezen a futamon, de az idei évet Kulcsár Csabával tervezzük végig versenyezni. Az autónk egy Mitsubishi Lancer EVO IX. lesz.Vasárnap, hatszor mentek végig a szakaszokon. Összesen harmincöt kilométert tesztek meg. Milyen ugyanazon szakaszon visszafelé menni. Nincs az, hogy amit kihordtál kavicsot, azon fogsz csúszkálni visszafelében?- Ha az emlékeim jók tavalyról, ez a pálya körről körre romlott, egyre több volt a felhordás és egyre nehezebb volt jól menni rajta, de hát a rally ilyen. Szóval

    Rallysprint

  • 2015.03.09. 20:58
    Beni, mesélnél kicsit az autóversenyzői pályafutásodról?- 2013 júniusában kezdtem el versenyezni a 8. Lóerő Vetélkedőn Ádándon. Egy Lada 2107-es volt az első autóm, amivel azóta is versenyzem. Némi fejlesztésen esett át azóta, Lenger Ferenc jóvoltából kapott egy új motort, és egy új váltót, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki. A 2013-as év második felét és a 2014-es szezont végig mentem.Jártál-e már itt, és ha igen milyen sikerrel?- Más versenyen még nem mentem, csak Ádándon. Itt szereztünk pár kupát is, például Lada kupa 3. hely, Kategória 2. hely, és év végén Kategória 2. helyet.Hogy

    Amatőr rally

  • 2014.10.20.
    2014. október 17. AS Rallyesport Europe 48. Mecsek Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Egyszer már sikerült Bizakodva várja az Országos Bajnokság ötödik futamát az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt, habár nem a Mecsek Rallye-n, de a Baranya-Kupa keretein belül már sikerült abszolút győzelmet aratnia ezeken a pályákkal a Ford Fiesta S2000-rel. Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „A Kassa rali óta eltelt bő egy hónap, mert a Budapest Rallye elmaradt. A legutolsó információink szerint a bajnokság sorsa, így a Waldviertel Rallye-n dől el. Nemcsak Papp Zsuzsa ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.08. 18:45
    szeretettel várjuk a Hungaroringre minden szurkolónkat és támogatónkat! Bízom benne, hogy a záró futamokon is győzelmekkel és dobogós helyezésekkel koronázzák majd meg a fiuk a 2014-es versenyévadot!” 

    Gyorsasági

  • 2014.09.19.
      határidő   (2014.08.29)   után   eljuttatott   egy   versenykiírás­tervezetet   a   Sporttanácsnak,  mellyel   kapcsolatosan   számos   dolgot   észrevételeztünk,   és   a   javítását   kértük.   Ez   a  versenykiírás 2 nappal később tervezetként meg is jelent.   A rendező nem kötött rendezői szerződést az eseményre. A rendező nem kért pályainspekciót  az   eseménnyel   kapcsolatosan.   A   rendező   nem   nyújtott   be   biztonsági   tervet   (határidő:  2014.augusztus   29.)   az   eseményről.   Az   RSB   nem   tett   lépéseket   a   fenti   hiányosságok  elhárításában.   A   rendező   nyilvános
  • 2014.09.09.
    2014. szeptember 5. AS Rallyesport Europe 40. Kassa Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Talán megtörik a jég Elérkezett az Országos Bajnokság újabb futama ezúttal aszfalton és Kassán. A szlovákiai versenyre az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt is komolyan készült, győztes veszprémi megmérettetése után most aszfalton szeretne bizonyítani. Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „Igazából a kassai pályák mindig nagyon tetszettek, igazi technikás rali pályák, egyetlen bajom van velük, hogy öt éve egyszer sem értem rajta végig… Vagy technikai hiba
  • 2014.09.09.
    2014. szeptember 5. AS Rallyesport Europe 40. Kassa Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Talán megtörik a jég Elérkezett az Országos Bajnokság újabb futama ezúttal aszfalton és Kassán. A szlovákiai versenyre az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt is komolyan készült, győztes veszprémi megmérettetése után most aszfalton szeretne bizonyítani. Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „Igazából a kassai pályák mindig nagyon tetszettek, igazi technikás rali pályák, egyetlen bajom van velük, hogy öt éve egyszer sem értem rajta végig… Vagy technikai hiba Papp Zsuzsa Rallye
  • 2014.07.31. 17:18
    Mennyire tudsz alkalmazkodni, improvizálni számodra új kialakítású versenypályán? - Én úgy érzem, hogy gyorsan tudok alkalmazkodni minden pályához. Most is lesz lehetőségünk szabadedzésre az előfutamok előtt. Megyek 2-3 kőrt, és megjegyzem az ideális íveket. Hogy állsz a 2014-es bajnokságban? - Kettő bajnokságban veszek részt az idei évben. A Dömsödi Autocross bajnokságban jelenleg a harmadik helyen állok négy futam után. A négyből kettőt megnyertem, a másik két futamot technikai probléma miatt nem tudtam befejezni. A másik bajnokság a DTSE által rendezett. Itt a második helyen állok kettő

    Autocross

  • 2014.07.15.
    2014. július 11. AS Rallyesport Europe 21. Veszprém Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Türelemjáték Elérkeztünk az Országos Bajnokság feléhez, a Veszprém Rallye -hoz, amelyet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt már nagyon várt. Nemcsak azért, mert ez a kedvenc versenye, hanem azért is, mert pont egy éve ezen a futamon debütált a Ford Fiesta S2000- sel, nem is akárhogyan az abszolút ötödik helyen zárta a kemény murvás megmérettetést. Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „Egy esztendeje megyünk ezzel az autóval, ami továbbra is nagyon tetszik Papp Zsuzsa ORB
  • 2014.06.13.
    Historic a főcsapás Dupla versenynapból szimplával kell beérnie a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS triónak a 2014-es Székesfehérvár Rally-n. A versenyzőpáros a versenykiírás megjelenése óta azon izgult, hogy megkapják e az esélyt, hogy szombaton murván, vasárnap pedig aszfalton száguldozhassanak, a két külön bajnokság versenyein, de sajnos az Országos Murva Rallye Bajnokságban 14-es kategóriájában nem jött össze az induláshoz kellő minimális öt fő, aki másnap Historicban indult volna. A srácok kicsit csalódottak, hiszen a pár héttel ezelőtt több kategóriatárs is ugyanezt szerette Historic
  • 2014.03.26. 13:00
    autóztok, vagy szeretnétek borsot törni a kategóriatársak orra alá?- Különösebb célom nincs a miskolci versennyel kapcsolatban egy fő szempont van hogy jól érezzük magunkat és élvezzük minden pillanatát a versenynek. Igazi Miskolc Rallys pályák lesznek, köztük az igazi kedvencem a Kánói szakasz. 2014-es terveid a Rallyban?- Idén az ORB-ben az aszfaltos versenyeket a Ladával tervezem ami sajnos összesen három futamot jelent, de ezeken mindenképp szeretnek indulni, viszont az RTE bajnokság sok jó, és közeli futamokat nyújt, úgyhogy ott az M kategóriában persze, egy Mitsubishivel fogunk rajthoz

    Miskolc Rallye

  • 2014.01.16. 09:49
    eredményes három évet tudhat maga mögött. Korábban sosem volt ennyi nemzetközi verseny hazánkban, és 2014-től például olyan sorozat egyik állomását rendezik meg a Hungaroringen, mint a német DTM túraautó-bajnokság, 2021-ig meghosszabbították a Formula 1-es Magyar Nagydíj szerződését. Ebben az időszakban a versenyzők is remekeltek: Kárai Tamás és Szabó Krisztián Európa-bajnok lett autocrossban, Michelisz Norbert megszerezte a WTCC privát világbajnoki címét, Bessenyey Zoltán és Nyírfás Yulianna páros szintén Európa-bajnok lett rallye-ban, míg a kamionos Európa
  • 2014.01.15. 11:50
    Kedves János!Vett-e már részt Asia Race-n, ha igen mikor és milyen élményei voltak?- Eredetileg 2013-ban szerettünk volna részt venni, a Zsolt által szervezett Ázsia Túrán, balesetem miatt azonban (achilles ín szakadás) a túra 2014-re csúszott át. Túra kategóriában GAZ 69-el indulnak. Mit is lehet tudni a Túra kategóriáról és a GAZ-69-ről?- Túra kategóriában, a már jócskán veterán korban lévő GAZ 69-es, volt katonai csapatszállítóval kívánunk végighaladni a túra útvonalán. Ezt a járművet használjuk főleg, különböző hazai és külföldi túráink alkalmával. (Budapest-Bamako 2008, Kaukázus
  • 2014.01.02. 13:05
    ilyen alkalom pl Robi nem ér rá, akkor szívesen beülök apa melle újból. 2014-es tervek?- Terv az mindig van és lesz is, de ez Apa, és az én titkom egyelőre.Köszönjük a Partnereink segítségét:RO-BETA, Murczin Off-Road Technics Kft.- Hajósi Miklós –www.hajoka.hu Fotók: Pataky Péter
  • 2013.10.17. 16:19
    racing.hu : Nyugtassunk meg minden versenyezni vágyót és nézőt hogy lesz Mecsek rallye 2013-ban !Nagy Csaba: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nemcsak hogy 2013-ban lesz Mecsek Rallye, hanem már a 2014-es időpont is megvan és most tárgyalunk a 2015-ös időpontról.racing.hu:  Milyen stádiumban van az előkészület? Nagy Csaba: A szükséges engedély-kérelmeket beadtuk, a pályákat kijelöltük és kíváncsian várjuk, hogy vénasszonyok nyara vagy téli hóesés fogadja a versenyzőket.racing.hu: Klasszikus szakaszokon fog zajlani a verseny , minden rendben van a pályákkal kapcsolatban?Nagy

    Rally OB, Rallye2, Historic

  • 2013.03.10.
    gépkönyvezés alkalmával nem rendelkeznek homologizációs okmányokkal, de az autó a gépkönyvezés egyéb feltételeinek megfelel, megkapják a 2014. 03. 31.-ig érvényesített gépkönyvüket. Az így érvényesített gépkönyvek esetén 2013. 08. 31-ig be kell mutatni a Technikai Bizottság részére a hiányzó homológizációs dokumentumokat. A bemutatás elmulasztása esetén a gépkönyv érvényességét az MNASZ, 2013.09.01.napjával felfüggeszti, a közlekedési hatóság egyidejű értesítése mellett." ATB elérhetőség E-mail: atb@mnasz.hu MNASZ
Előző 13 / 19 Következő