Keresés
Találatok száma: 3722016.09.30. 23:22
, de sajnos amellett, hogy nagyon sok szép pillanatot adott, sok bosszúságot is, és a várakozásaimat alulmúlta. Ez elképzelhető, hogy annak is betudható, hogy nem igazán Autocrossra épült. 2014-ben egy Mikulás futamra (havas-sáros) vettem egy BMW IX-et, jelenleg is ezzel az autóval versenyzek. Természetesen a BMW-vel sem hagytuk ki a havas és egyéb amatőr Rally versenyeket. Több dobogós eredményt hozva. 2016-ban Rallycrossban is kipróbáltam magam, és elindultam a Nyirádi Zóna futamon. A versenyt itt is nagyon élveztem, de sajnos az „A” döntőből (18 indulóból) egyetlen helyezéssel sajnos2014.12.27.
2014.10.02.
2014.09.22.
2014.09.19.
követően csak jobb és jobb lett” – mondta Radák „Radír” János. A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora abban bízik, végre dobogóra állhatnak majd versenyzőik, és eredményesen zárhatják a 2014-es bajnoki idényt. „Az idén még nem sikerült versenyzőinknek dobogóra állniuk, ezért most abban bizakodunk, hogy erre a hétvégén sor fog kerülni. Radír az év elején, míg Csabi az utolsó két futamon járt hozzá a legközelebb. Mindketten elszántan készülnek, reméljük, ezúttal a szerencse is melléjük áll. Csabi matematikailag akár még bajnok is lehet, így amíg él a remény, mi is bizakodunk” – jelentette ki Tomracing Motorsport Team Drift2014.09.19.
2014.09.18.
Eger Rallye. És most újra... és a szakmai (RSB) vezetés szándéka most már nem a segítség és a működés, hanem az ártó szándék és a pusztítás! Az elmúlt 2 hónap során az RSB vezetővel semminemű egyeztetés, előkészítés a versenyek és a jövő tekintetében nem volt. A mai nappal sincs bajnokság állása. Mi ez, ha nem a versenyzők és a tagság totális semmibe vétele?! A vállalt tisztséggel járó feladatok el nem látása! Ma ott tartunk, hogy : 2014.május 5. óta az MNASZ formailag törvénysértő módon működik, és ezt az elnök eltitkolja a tagság elől.(ekkor érkezett meg a Törvényszék határozata az ... gondoltam volna, hogy én leszek az első a sorban! Az idei volt a 21. évünk... Veszprém 2014. szeptember 17. Lakatos Róbert sk Köszönettel tartozom azoknak, akik kapcsolataikat és energiáikat felhasználva segítették a Budapest Rallye 2014 bajnoki futam előkészítését: (abc sorrendben) Domonkos László Fodor Krisztián Gulyás Péter Herczig Norbert Kovács József Móczár Péter Pásztor Gábor – Taxi4 Pénzes Zsolt Szabó László Tóth Imre ORB, Rally22014.09.12.
MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali 2014. szeptember 9. Kemény dió volt Kassa Egy defekt és egy korai érkezés is hátráltatta Krózser Menyhértet és Papp Györgyöt a Kassa Ralin, az Országos Ralibajnokság negyedik futamán. Az MHH Team párosa ezek után nehezen tudta felvenni a ritmust, és az abszolút tizedik helyet szerezte meg. Krózser Menyhért: – A harmadik gyorsasági szakaszon kaptunk egy jobb hátsó defektet, amivel még nem veszítettünk túl sokat. Viszont a gyűjtőállomáson volt egy egyperces korai érkezésünk, amiért egy perc Mihályi Csaba Rallye2014.09.05.
MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali előzetes 2014. szeptember 4. Újabb szlovákiai sikerre készül az MHH Team Két héten belül második szlovákiai sikerére készül az MHH Team. A múlt héten Fodor Géza Dunaszerdahelyen nyert meg két gokart bajnoki futamot és szerzett nem kevesebb, mint négy bajnoki címet. Ezen a hétvégén pedig Krózser Menyhérten és Papp Györgyön van a sor, akik Mitsubishi Lancer Evo IX R4essel az Országos Ralibajnokság negyedik futamán, a Kassa Ralin állnak rajthoz. Krózser most indul először a versenyen Mihályi Csaba Rallye2014.08.13.
MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Baranya Kupa 2014. augusztus 12. Krózser Kassára koncentrált Egy egész napos tesztet, egy prológot és egy gyorsasági szakaszt teljesített Krózser Menyhért és Papp György a Baranya Kupán. Az MHH Team párosa vasárnap az első gyorsasági szakasz utáni etapon állt ki a Mitsubishi Lancer Evo IX R4gyel, miután Krózser megütötte a korábban sérült bordáját. A csapat úgy döntött, hogy nem kockáztat, és az amúgy is csak tesztversenynek szánt Baranya Kupa hátralevő gyorsasági szakaszait beáldozzák azért, hogy Mihályi Csaba Rallye22014.07.19. 10:58
A 2014. évi Országos Rallye Bajnokság 3. futamán indultál Berendi Dáviddal, július 11-13-án a Veszprém környéki rally pályákon.A rallylive.hu oldalon lévő nyilatkozatotok alapján, keserű szájízzel versenyeztetek. Mik is voltak a problémák ezek és hogy éreztétek magatokat? - Még nem tudjuk. Egy dolgot éreztünk, hogy az autó sajnos alig megy. Nem volt meg az ereje és nem értettük miért nem. A csapat próbálta orvosolni a hibát, azáltal hogy másik üzemanyag keveréket raktak az autóba és átprogramozták a computert. Kezdetben úgy tűnt, hogy erősebbé válik folyamatosan a motor, majd aztán sajnos-
NÉZŐKNEK INGYENES ESEMÉNY !!!A Magyar Profi Drift Bajnokság versenye a Drifting.hu szervezésében Eger Drift ™ Szeptember 13-án https://www.facebook.com/egerdrift A " Drifting.hu " csapata ismét Egerbe látogat, a 2013-as " Magyar Profi Drift Bajnokság” Döntője után Eger Városa ad otthont a 2014-es Bajnokság 5. fordulójának...Légy részese a bajnokságnak, az érzésnek, az életstílusnak, ahol a levegőt áthatja az adrenalin a jókedv és a szabadság érzése, mert Egerben feldübörögnek a lóerők és magával ragad az adrenalin!Különleges autók, gyönyörű lányok, csodálatos környezet, megállás ... média akkreditáció helye:Eszterházy Károly Főiskola, Aula, Eger, Eszterházy tér 1Nyitva tartás:2014. szeptember 13. 10:00-12:00online: http://drifting.hu/sajtojelentkezestelefon: +36-70-365-3626e-mail: media@drifting.hu Az Eger Drift szervezőinek elérhetősége:Béres Szabolcs / elnökE-mail: info@drifting.hu Tel.: +3670 / 2339977Languages: English / German / HungarianTollas Attila / stratégiai tanácsadóE-mail: tollas.attila@drifting.huTel.: +3620 / 3160255Languages: English / Hungarian * A programváltozás jogát fenntartjuk!Eger
2014.04.10. 18:14
Racing.hu: Mikor lesz pontosan Bükfürdő Rallye?Markó Tibor: A Bükfürdő Rallye egy év kihagyás után tér most vissza a honi rallye versenyek közé, mégpedig 2014. május 9-11. között szerepel a bajnokságok versenynaptárában. A verseny igazából pénteken és szombaton zajlik majd, de szombat estére egy fergeteges ünnepséget szervezek, egy igazi „ereszd el a hajam” rallye party-t, ami várhatóan nem ér véget aznap este, hanem csak vasárnap hajnalban, ezért jobb, ha úgy készülnek a versenyzők, illetve a szurkolók, hogy a szombat éjszakát még ott töltik Bükfürdőn, és csak vasárnap indulnak haza.  ... picivel többet tudjunk adni. Most sem lesz ez másként, annak ellenére, hogy a lehetőségeink erősen korlátozottak. 2014-ben is, továbbra is egyedülálló módon szeretnénk lehetőséget biztosítani az autómosásra a körök között. Erre jelen állás szerint jó esély van, pont, mint az elmúlt években. Illetve a kitűnő állapotú gyorsasági szakaszokon kívül, ahogy már említettem a verseny után egy komoly party-t szervezek. Ezzel a hivatalos rallye party-val – ahol versenyző és szurkoló együtt mulathat- érne véget az idei Bükfürdő Rallye. Úgy gondolom, hogy ennyire a versenyhez kötött, és ahhoz szervezett rallye2014.04.06. 13:51
azóta sem tudtam abbahagyni. Aki egyszer belekóstol a Rallyba az teljesen megfertőződik vele és sokkal jobban vonz mint a RallycrossMost az első 2014-es Rabllycross-ra, az Amatőr kategóriába DIV II. kétkerék meghajtás 2000 felett-be neveztél. Milyen céllal is indulsz ezen a versenyen és főleg honnan jött a gondolat, hogy itt részt vegyél?- Családommal rendszeresen kilátogatunk Máriapócsra, a kisfiam a régi rallycross-os videókon nőtt fel, 2 éves korától nézegeti, minden versenyt kívülről fuj, mindig mondta, hogy szeretné látni, ahogy itt versenyzek, és Én ígéretet tettem neki, hogy egyszer2014.04.03. 20:12
. Akinek nagyon sokat köszönhetünk úgy kuplung és még nagyon sok minden beszerzésében, ami kellett a lóerők átviteléhez.Ami sikerült kb. 650 lóerő 2012 MNASZ éves 2. Hely 2013 éves MNASZ 1 hely street 8 kategóriában ami a legerősebb street kategória.Emellett megvételre került Kohári Zoltán ex profi kategóriás Eagle Talonja. Amit sikerült életre kelteni 2014-ben szeretnénk komoly idő teljesíteni azzal is.Mi lenne a három kívánságod a Dragracing.hu Gyorsulási versenyeivel kapcsolatban?- A három kívánságom? Csak 1, hogy legyen minden hétvégén.Mennyire figyeled a sporttársaid verseny közben és2014.03.04. 09:13
kitaposni ezt az ösvényt 2014-re, amivel már úgy érzem, hogy megvagyunk, túl vagyunk rajta, de lényegesen másabb a munka az évadnyitó versennyel, mint mondjuk a második futammal. Nem is beszélve arról, hogy nem csak a hazai bajnokságok résztvevőit látjuk március végén vendégül Miskolcon, hanem az FIA CEZ Zóna Kupát, valamint a szlovák bajnokság első és második osztályát is. Ez különösebb nehézséget nem okozott, hiszen a szlovákokkal én már két közös rendezvényt is csináltam, - itt voltak a Salgó-Gemer Rallyen is- de ettől függetlenül nem kis feladat volt és lesz az idei Miskolc Rallye lebonyolítása a ... , balesetmentes versenyzést és szurkolást kívánjak a jubileumi, 20. Vredestein Miskolc Rallyera, valamint az előttünk álló 2014-es évadra! Mindenkit szeretettel várunk március 28-30-ig Miskolcra!Salánki Gábor2014.01.01. 15:43
amikor Németországban hallottam. Minek köszönhető ez?- Sajnos tönkrement a vezérműtengely a motorban, ezt kicserélték a Bükkszenti verseny után, így most erősebb lett a motor, jobb a hangja (nekem tetszik). A programozásra nem maradt idő, nem volt tökéletes a beállítás, mert alacsony fordulaton nem húzott az autó, de így is nagyon élveztem a futamot. Mit üzensz - kívánsz a szurkolóknak - sporttársaknak a 2014-es évre?- Mindenkinek Sikeres és Boldog Új Évet kívánok, a versenyzőknek ilyen jól szervezett versenyeket, a nézőknek pedig ilyen sok indulót minden futamra.Köszönjük Partnereink2013.11.22. 19:57
jó volt egy kicsit megmozgatni az autót. A külföldi pályákhoz hasonlít, csak egy kicsit rövid. A sok állás miatt mire bemelegedtünk, már vége volt a pályának. 2013-ban láthatunk-e még magyarországi versenyen indulni?- Jó lenne még valahol indulni, akár itt is, ha rendeznek még egy versenyt. Már a jövő héten is benne vagyok! De a lényeg, hogy mindenkép szeretnénk még indulni egy-két versenyen az idén. Talán Szilveszter Rally lesz az egyik.2014-es tervekről megtudhatunk-e tőled infókat?- Szeretnénk újra külföldön indulni, minél több versenyen, de ez majd a jövő zenéje. Köszönjük2013.09.27. 22:07
.helyet összehozni, az akkor még "csak" biztonságos kb 450LE-vel.Utána sem múlt el az átok, a motort sikerült stabilizálni, de a hajtás adta fel minden versenyen. Lefogazott a japán váltóbelső, lett helyette egy tolós. 2013 első versenyén lefogazott a tolós, ugyanazon a napon egy gyári is.Most jelenleg egy 350Z váltó viseli az időközben 500LE fölé növelt teljesítményt. A féltengelyek gyakran válnak csereéretté.2013 nyarán ismét egy 3. hely sikerült. Ezzel a teljesítménnyel már túl gyorsan fogynak a gumik is, a legtöbb jó állapotú használt gumi nem bír ki két kört.2014-ben szeretném elérni a2013.06.24. 08:36
voltak kevésbé tökéletes is. Összegezve nagyon szép évet zárhattam, mert sikerült kategória bajnoki címet szerezni navigátorommal Szőllős „Báttya” Róbertel.Jelenleg hogy állsz az ARK bajnokságban és mi a 2013-as illetve a 2014-es távlati célod?- 2013-ban az autón némi változtatást eszközöltünk kapott egy a-szinkron váltót, illetve navigátor csere történt, idéntől Losonczi Csaba diktálja az itinert. Ezt az évet úgy építettük fel, hogy eltudjunk indulni az ARK (Amatőr Rally Kupa) Északi régiójában megrendezett 6 futamon. A hat futamból hármat teljesítettünk, úgy gondolom, hogy ettől jobb kezdés nem ... navigátorom volt, Kovács Attila aki most Vincze Marcinak navigál és Berta József aki édesapámnak diktálja idén az itinert.2014-ben megszeretnénk mérettetni magunkat a Rally Túra mezőnyében, vagy egy-két futamon vagy egész évben. Úgy gondolom, hogy ott gyűlik össze az ország „krémje” jó pilótákból. Emiatt ezt a bajnokságot nagyra tartom és biztosan élvezetes lehet úgy versenyezni, hogy akár hét pilóta küzd az első helyért. Ezért kíváncsiak vagyunk arra, hogy mire lennénk ott képesek milyen eredményt tudnánk elérni.De ezek még csak tervek nagyon képlékeny, hogy mit csinálunk jövőre. Az autó alkalmas