Keresés

Találatok száma: 43
Előző 3 / 3 Következő
  • 2017.03.31. 11:35
    DragRacing sátránál. Tehát gumifüstben, koromban és adrenalinban gazdag rendezvényen vehetnek részt a látogatók. Immár ötödször!Kik is vehetnek részt ezen a rendezvényen, és milyen autóval?- A rendezvényen bárki részt vehet és bármilyen autóval. Márkától és üzemanyagtól függetlenül. Értelemszerűen a diesel járműveken lesz a hangsúly, akár még kamionnal is jöhetnek a látogatók! Mint láttam a tavaly decemberi adomány gyűjtésetek Egerben nagy sikert aratott. Terveztek még a közeljövőben?- Igen, tervezünk mindenképpen, hamarosan be is fogom jelenteni a helyet és az időpontot. Úgy gondolom, hogy ezt az

    Diesel Országos Találkozó

  • 2016.04.22. 15:59
    kategória majd 900+top és jelenleg D1000 kategóriában indulok! Ebben a kategóriában már olyan erős motorokkal indultak a rutinos, tapasztalt versenyzők, hogy nekem is kezdenem kellett valamit a motorommal! El is vittem a Végh-Tech Kft-hez! Megkértem a fiukat, hogy hozzák ki a maximumot ebből a motorból! Azt hiszem ez jól is sikerült mivel a mai napig nem igazán tudom kihasználni ezt a teljesítményt! Legeredményesebb évem a tavalyi 2015-ös volt, hiszen sikerült az első helyen végeznem a Dragracing kupasorozaton D1000 kategóriában, valamint pontversenyben is a harmadik helyezést értem el. A versenyen

    Drag

  • 2013.09.27. 23:22
    legerősebb tartományban tartsam a fordulatszámot váltások után hogy az autóm a leggyorsabb legyen.Ebben az évben nyertem East European Street Legal Car under 12sec AWD (EESLC) EB1. helyet esőben, nyertem a verseny kategóriáimat amiben elindultam az évben, de a legnagyobb verseny Dragracing Kiskunlacháza volt, ahol King of Europe EB-n is első lettem a kategóriámban úgy, hogy csak 5.-ként qualifikáltam és 4db Porsche 997 biturbo  volt előttem, melyeket az egyenes kieséses szakaszban, lerajtolva, reakció időben megvertem. Fapuma vs. piros 997 Turbo EB 4-bejutás http://www.youtube.com ... Viperét, ahol életemben először vezettem automata váltós autót is és hátsókerék hajtásút is egyben, először, gyorsulási versenyen. Innen a sok zrika a videóban és Zoli aggódó tekintete és öröme amikor végigértünk probléma nélkül. (Persze nem nyomtam észnélkül, így is élmény volt).http://www.youtube.com/watch?v=ANxVZOH-Ir8King of Europe AWD under 12 EB 1.hely 2009 EESLC SSAWD EB 1.hely 2009 Dragracing OB S5 AWD 1.hely 2009 Dragracing sorozat S5 AWD 1.hely 2009 Fertőszentmiklós Autó6000 1.hely 2009 Kunmadaras S5 AWD 1.hely 2009 Kohári Zoli Toyota Celica elleni győzelem ... bent állok rajtban...7000rpm-en van a rajtprogramom és 8500-9000rpm-ig forgatom ki a fokozatokat.Sikerült minden az évben, ezután már csak közelebb szerettünk volna jutni a 9-hez köveztkező évben.MNASZ P4 Profi kategória 1.HELY 2012 Dragracing P4 Profi kategória 1.HELY 2012 Kunmadaras P4 Profi kategória 1.HELY 20122012:10.2-es időmérő rekordhttp://www.youtube.com/watch?v=hTr4V_i0kLo2013Ez egy speciális év volt számunkra. Ezt már csak szórakozásnak nevezném. Vettünk egy Hoosier utcai slick garnitúrát. Ennyi volt összesen az idei fejlesztés. Az utolsó versenyen pedig hordós E85-el mentem

    Drag, Gyorsulási

Előző 3 / 3 Következő