, hanem egy konkrét fesztiválélményre. Idén első alkalommal adunk otthont a Lengyel Drift Open versenysorozat futamának, ahol a megszokottól eltérően nem PRO és PRO2 kategóriákban indulnak a versenyzők. Ehelyett egyel feljebb tettük a lécet, PRO és MASTERS kategóriában versenyeznek majd a pilóták.Pénteken Piskolty Kevin 10:00-tól dedikál a Monster Energy sátra alatt!A pénteki napon végig izgulhatjuk az edzéseket, kapunk egy kis ízelítőt a páros csatákból, hogy mire számíthatunk a következő napon. Délutántól már komolyabbra fordul majd a helyzet, hiszen elindítjuk a kvalifikációt mind a két
Keresés
Találatok száma: 1852020.11.12. 11:54
útra, nem foglalkoztak vele, hogy nyakig sárosak lettek, úgyhogy ez az eredmény mindenképpen őket illeti, nagyon köszönöm nekik az önzetlen segítséget, szeretném nekik ajánlani ezt a fantasztikus ötödik helyet” - összegezte a történteket a céldobogó után Vogel Adri. Az ERC3-as kategóriában tizenegy autó indult, Vogel Adri és Notheisz Ivett ebben az erős nemzetközi mezőnyben szerezte meg az ötödik helyet, a kategória legjobb magyar egységeként Ford Fiesta Rally4-es versenyautójával. Elsősorban azonban nem az eredmény, hanem egy fontos tanulság miatt marad számukra emlékezetes a hétvége. “Megint2020.09.24. 18:00
Sajnos Klausz Kristófék rajthoz sem álltak, vevő érkezett az általuk eddig használt Fordra. Egy jó hangulatú autóztatással hangolódtunk a versenyre a tesztek után, ahol egyik partnerünk dolgozóinak okozott felelejthetetlen élményeket Frici és Karcsi. A versenyen aztán mind Turánék, mind Vizelliék megjárták az árkot, ami mindkét párosnak több, mint 3 percébe került, így mindenki elveszítette az általa megcélzott helyezést.Várkonyi Szabolcs csapatvezető:Miután Kristófék el sem tudtak indulni, nagyon bíztunk Friciben, hogy megismételhet a salgótarjáni helyezést. Erre meg volt minden esély2020.07.28. 18:47
vele. Mindig volt valami problémánk a körgyorson, pedig nagyon vártuk azt a szakaszt. Az utolsó gyorson pedig a nézőknek autóztatok: Milyen érzés nem időre menni és kiszolgálni a népet? - Teljesen más, nem összehasonlítható a kettő! Élveztük mi mindegyik részét, amikor időre mentünk akkor is. Ezzel az autóval szinte tök mindegy mit csinál az ember csak pozitívak a tapasztalatok, amiket átél benne.Mennyire tudtatok összeszokni a kocsival az egy versenynap alatt?- Most megint egy olyan versenyszituációt tapasztaltunk meg, ami ritkán fordul elő, bár az utóbbi években egyre többször ez a nagyon esős2018.10.15. 09:34
; D BMW E30 M3Nissan Sunny GTI-R Gianmarino Zenere I Ford Escort RS Cosworth Wolfgang Weber D Ford Escort RS Cosworth Claudio De Cecco I   ... ; Subaru Impreza 555 Lothar Ammelounx D Ford Escort RS Cosworth Anton Werner D Mitsubishi Lancer Evo VI Ezio Soppa I  2017.07.30. 15:41
Kálmán az egyik imádott 911-es Porsche-jával is átadott egy pályacsúcsot a múltnak egy 2perc 35,340 másodperces idővel, melynek elődjét a karosszériás autók között Turán Frigyes tartotta, aki idén csak a szombati napon állhatott dobogóra a leggyorsabb túraautók között a kissé gyengébb, rally szabályok szerint épített R5-ös Ford Fiesta-val!Szombaton az ETCC tavalyi bronz érmese a helyi versenyző Nagy Norbert még kiváló versenyzéssel meg tudta szerezni a túraautók között a győzelmet a SEAT LEON Racer-el, ám vasárnapra Bódis Kálmán a meglehetősen nagy lóerő és pár évtizednyi tapasztalat előnnyel a2016.09.30. 23:22
autókban ketten ültek. A versenyzést Szomolai Peti barátommal kezdtük egy öreg Toyotával kisebb-nagyobb sikerekkel, a Sipos autóbontó színeiben. Pár év kihagyás után az öcsém Kurucz Peti kezdett versenyezni ekkor kaptam újra ihletet és vásároltam egy Ford Escortot. Ezzel az autóval autocrosson kívül több amatőr rally versenyen is részt vettem több dobogós eredménnyel. Három év Fordozás után típust váltottam, Opel Kadettel majd egy Opel Corsával versenyeztem, amivel 2011-ben kategória győzelmet arattam. Mivel az Opel az évek alatt elhasználódott 2013-ban átültem egy Rallycrossra épített Seat Ibizára2016.09.23. 00:24
bolynak. A kategória üde színfoltja még Kotán Péter, aki öreg Fordjával riogatja majd ellenfeleit. Simon Zoli (Mitsubishi) új technikával készül, a RabócsiRingen pedig először mutatkozik be a tereprally bajnok Garamvölgyi Zoltán (Mitsubishi). Persze Bakonyi Csaba (Mitsubishi) és Zsigmond Peti (Audi) sem hiányozhatnak. Super1600 kategóriában a bajnoki címért ölre menő csata várható a két fiatal Marton Gergő (Skoda) és Kovács Marci (Suzuki) között. Bizonyára figyelőben lesz Gerencsér Dávid (Suzuki), aki jelenleg a tabella 3. helyén áll. Itt lesz Végh Szabolcs (Citroen), aki ... folytatódik a küzdelem Csirmaz Brúnó (Honda), Góth Viktor (Opel) és Varga Mátyás (Ford) között.A Magyar Kupa kétség kívül a legnagyobb indulószámmal büszkélkedhet. A fiatal tehetségek sorra jelennek meg és rendre nyújtanak óriási izgalmakat a publikumnak. A tabella élén Pleiveisz Tamás (Suzuki), Siebel Balázs (Toyota) és Lakatos Lénárd (Suzuki) állnak, de a nyíregyházi fiatal tehetség, Vaskó Dominik (Peugeot) hazai pályán szerzett már futamgyőzelmet, így ezt megismételve könnyen a dobogósok között találhatja magát az év végi elszámolásban. Az Astra kategóriában a dobogó mindhárom fokáért szoros2016.05.09.
2015.07.29.
2015.07.15.
2015.03.21.
2014.11.14.
2014.09.12.
2014. szeptember 9. AS Rallyesport Europe 40. Kassa Rallye, Beszámoló Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Megtört a jég Felemás érzésekkel ugyan, de végre öt év után befejezte a Kassa Rallye-t, az Országos Bajnokság ötödik futamát az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt. Az abszolút hatodik hely a történtek ismeretében nem is rossz eredmény! Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „Furcsa kettős érzés van bennem a Kassa Rallye-val kapcsolatban, az egyik szemem sír a másik nevet… Örülünk, mert végre befejeztük ezt a versenyt, tudtunk pontokat szerezni és jónak Papp Zsuzsa Rallye2014.09.11.
2013.09.10.
2013.09.09. 21:52
döntött, Kazár Mikiék idejét kapjuk, s ez szerintem korrekt döntés volt. Az abszolút második helyről, a magyar értékelésben pedig az élről várhattuk a vasárnapi rajtot, 4.7 másodperces előnnyel, amit tizenhárommal sikerült növelni rögtön az első szakaszon. Utána egy kicsit visszavettünk a tempóból és próbáltunk okosan autózni, de még így is nőtt az előnyünk. Nagyon elégedett vagyok, végre győztünk, végre meghozta a gyümölcsét ez a sok munka.” A nap történései közül semmiképpen sem szabad kihagyni, hogy mivel Friciék a Ford Focus WRC-vel megnyerték az utolsó szakaszt (vagyis a power stage-et is2013.06.20. 13:46
igazán gyorsan nem is tudtunk menni, de arra jó volt a verseny, hogy lezárt pályán tesztelhessünk.Mennyire sikerült beállítani a Toscanaban megrendezendő Casentino Rally-ra a Renault Megane-t?- Ezt a versenyt arra szántuk, hogy megismerjük az autó viselkedését optimális körülmények között. Ez pedig sikerült is. Úgy érzem most olyan az autó, amilyet szeretnék, úgy fordul, ahogy kell neki, ha a fék probléma végre megoldódik, akkor szerintem nagyon jól lehet vele menni.A Híres Zagyvaróna - Cered szakasz mennyire feküdt a Megane-nak?- A Cered-i pálya tökéletes ennek az autónak és egy jó fékkel2013.06.10.
2013.03.15. 21:43
Milyen autóval és céllal indulsz az évnyitó Rallycrosson Máriapócson?Csirmaz Brúnó:- Ugyanazzal az autóval állok rajthoz, mint a tavalyi évben: Honda Civic1. 6 Célom, abszolút és 1. 6 kategória. első hely.- Mint mindig!:)Munkácsi „Szasza” Gyula:- Maradtunk a "Kicsi" Ford Sierránál a 2013-as esztendőben is! Sokat fejlesztettünk az autón a téli pihenő alatt, kapott egy tolókerekes váltót, ami már nagyon régóta hiányzott belőle, speer difit, és nagy féket. Célom a lehető legjobb eredmény elérése! Bár még barátkozunk az autóval, de remélhetőleg a versenyre tegező viszonyba leszünk.Mózer