Keresés

Találatok száma: 191
Előző 5 / 10 Következő
  • 2024.06.03. 18:28
    egész hétvégés szerelést, és a családomnak a támogatást!MNASZ Kupa I. 2023.03.23-24. Kecskemét.Nagy Ádám:Előző hétvégén részt vettünk az MNASZ Országos Gokart Kupa I. fordulóján. Felkészülési versenyként tekintettünk rá, hisz most hétvén rendezik az MNASZ Országos Gokart Bajnokságot, ami az egyik fő versenysorozatunk lesz idén. Szombaton rendeztek 5 db edzést, ahol beállításokat próbálgattunk. A vasárnap reggeli első szabadedzést sikerült megnyerni, majd ezután az időmérőt is kérdés nélkül.Az első futamon rajt-cél győzelmet arattam, több mint egy másodperces előnnyel, majd egy számunkra ... , mindemellett apukámnak, és a családomnak hogy lehetővé tették hogy versenyezhessek!MNASZ OB II. Kecskemét - 2023.05.10-12.Nagy Ádám: Május 10-12-én rendezték az MNASZ Országos Gokart Bajnokság II. fordulóját egyben egy külföldi versennyel Kecskeméten. Az első forduló nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, ezért most szerettünk volna jól teljesíteni! A pénteki edzések jól sikerültek, gyorsak voltunk. Szombaton volt pár edzésünk, majd jött az időmérő, ahol a második helyet tudtam megszerezni, mindössze 4 század lemaradással. Az első futamon sok kaland volt, volt olyan, hogy csak a 9. pozícióban voltam, de
  • 2019.03.27. 10:21
    Itt mutatták be a legújabb Forma3-as versenyautójukat egy Dallara F317 TOYOTA F3-ast, mely a hazai formula autós mezőny jelenleg legújabb versenytechnikája. Az új autóval Stern Roland a 2018-as MNASZ Formula Renault Kupa ezüstérmese áll majd rajthoz az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB futamain. Roland már a bemutató előtt tesztelte az új versenygépet, melyről csak szuperlatívuszokban tudott csak nyilatkozni. 2019-ben ez lesz az MNASZ Autós Gyorsasági OB leggyorsabb és legmodernebb technikája mellyel a magyar bajnoki cím a legfőbb célkitűzés.A GRT tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes ... Formula Renault 2.0-sát a 2018-as MNASZ Formula Renault Kupa bajnoka, a hazai autós gyorsasági sportág év felfedezettje díját is elnyerő Hefler Róbert hajtja majd egy újabb bajnoki címre törve. Robi a tavalyi szenzációs menetelést követően a formula autós OB kategória abszolút értékelésében is szeretne előrébb lépni, amihez szeretne minél többet tesztelni, és minél alaposabban megismerni a csapat legújabb Formula Renault versenygépét. A 2018-as teljesítményének köszönhető, hogy partnerként új támogatóként egy informatikai cég is csatlakozott a csapathoz.Újoncként csatlakozik a csapathoz a mezőny ... egyik legifjabb, a legszínvonalasabb hazai márkakupából érkező versenyzője Szomszéd Lajos Balázs, aki az MNASZ Formula Renault Kupában áll rajthoz a GRT színeiben. Lali a karosszériás autókról vált a formula versenygépekre a sokkal nagyobb kihívás és élvezeti érték miatt.A most bemutatott és egy korábban beszerzett új versenygép miatt a Gender Racing Team egy rég vágyott szakmai szintre lépett. Most már gyakorlatilag egy fiatal tehetséget a gokarttól kezdve a Forma3-asig végig tud majd menedzselni a lehető legjobb szakmai háttértámogatás segítségével. A Gender Racing először április közepén száll ... versenybe a Hungaroringen az MNASZ Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ nemzetközi bajnokság nyitófutamán, melyet még további hat országban zajló hét versenyhétvége követ majd összesen tizennégy versenyfutammal az év folyamán.A versenyzők és a csapatfőnök is feldobva nyilatkoztak a pénteki autó bemutató után:Szomszéd Lajos Balázs: „Nagyon jó volt ez a nap! Ilyenben még nem volt részem sosem és nagyon örülök, hogy a Gender Racing Team versenyzője lehetek! Szeretnék a formula autóban is bizonyítani, hiszen ez az ág az autósport csúcsa már hosszú évtizedek óta. Nagyszerű lenne ebben egy minél sikeresebb

    Formula

  • 2014.11.24. 20:30
    28/2014.sz. RSB közlemény2014. november 24.Tisztelt Versenyzők!Kedves Sportbarátok!Megköszönöm a tagságnak az egyöntetű támogatást, amellyel megszavaztatok.Az RSB tagjának az alábbi sporttársakat kértem fel és kinevezésüket kezdeményeztem aSporttanács felé:Gerencsér BernadettBuna ZoltánFüredi AndrásKoch GáborFelkérésük a következő MNASZ Közgyűlésig érvényes.Az RSB rövid távú tervei között szerepel az RVSZ egyeztetése a versenyzőkkel és aSporttanáccsal valamint a versenynaptár egyeztetése a rendezőkkel.A 2014 es Rallye Díjkiosztó szervezése folyamatban van, várhatóan 2015. január elején

    RSB

  • 2014.10.02. 19:25
     rendezvény szabályos bejelentése sem történt meg az MNASZ felé, illetve a bejelentési díjat sem fizette meg.Amint új információk állnak rendelkezésemre, tájékoztatlak Titeket.Pénzes Zsoltszakágvezető
  • 2014.09.22. 13:35
    szakágvezető kijelölésének.Benyó Miklóselnökforrás: www.mnasz.hu Újratöltve . Sporttanács közleménye:A Sporttanács közleménye141/2014/E Sporttanácsi határozat 2014.09.22A Sporttanács a 2014. 10.03-05.-i időpontra meghirdetett Budapest Rallye 2014 elnevezésű rendezvényt törli a versenynaptárból, a helyszínmódosítási javaslatot nem támogatja.A határozatot a Sporttanács 4 igen szavazattal elfogadta.Tisztelt MNASZ tagok, tisztelt versenyzők, nézők, érdeklődők!Mint ismeretes, a fenti rendezvény rendezője nem hivatalos fórumokon bejelentette a verseny törlését. Bár az MNASZ-hez a mai napig nem ... érkezett hivatalos lemondás, a múlt héten világossá vált, hogy a fővárosi bajnoki futamot nem lehet megrendezni.A hírek eljutottak a környező országokba, és többek között a 41. Croatia Rallye rendezőbizottsága megkereste az MNASZ-t, hogy szívesen látnák a magyar mezőnyt, és lehetőséget biztosítanak magyar bajnoki futam rendezésére a verseny keretein belül.Ezután az RSB megbízott vezetője jelezte, hogy nem lát lehetőséget a verseny megszervezésére az idő rövidsége miatt, de elfogadja a Sporttanács felajánlását, és az ő hatáskörükbe utalja a döntést, valamint a teljes ... nevezési díjnál alacsonyabb díjjal.Eközben megérkezett az MNASZ titkárságára több csapat észrevétele, melyek felhívták a figyelmet az RVSz vonatkozó előírásaira, és jelezték, hogy nem tudják elfogadni a helyszínmódosítást, mert álláspontjuk szerint nem lehet ilyen rövid idő alatt felkészülni az új helyszínre.A Sporttanács hosszas mérlegelés után, először megvizsgálva egy esetleges 0.5-ös szorzó lehetőségét, de Benyó Miklós Elnök úr mai közleményét megismerve - amely még említés szinten sem foglalkozik ezzel a lehetőséggel - végül úgy döntött, hogy nem támogatja a  ... így szól: „2. 4. 4. c Egynemzeti bajnokságnak legfeljebb egy versenyét lehet az ország területénkívül rendezni, a következő feltételekkel:...”Az RSB határozatot azért nem tud mind a mai napig hozni ebben a kérdésben,mert versenykiírás tervezetet a mai napig nem kapott. (Ennek határidejeokt.2. volt.!) A versennyel kapcsolatban már a múlt hét végén érkezettnevezői panaszos beadvány, melynek ügyében jelenleg is az MNASZ jogiképviselőjének állásfoglalását várjuk.Megítélésem szerint független attól, hogy ki az aktuális RSB vezető, azMNASZ szabályzatai és a 2014‐es RVSZ szabályai nem teszik lehetővé ... , hogyez a futam ORB futamként kerüljön megrendezésre. Továbbá szeretnémfelhívni figyelmeteket arra az eshetőségre, hogy amennyiben ORB futamkéntmégis megrendezésre kerül a verseny, előfordulhat, hogy egy jogi eljárástkövetően törlésre kerül a Waldviertel Rallye eredménye, vagy akár az egészbajnokságé. Ennek következményei beláthatatlanok lehetnek rátok, az MNASZ,vagy akár a sportágra nézve.Természetesen az Elnökségnek és a Sporttanácsnak lehetősége van rá, hogyfelülbírálja a szakág döntését, de ebben az esetben ennek felelőssége Őketterheli.Sportbaráti üdvözlettel:Pénzes ZsoltRSB

    ORB, Rallye2

  • 2014.09.18.
    Tisztelt Versenyzők, Csapatok, MNASZ tagok!  Mint arról a tegnapi nap folyamán sokan értesültek az idei Budapest Rallye bajnoki futam megrendezése a Laroco  Motorsport Egyesület, mint bejelentett rendező részéről a tegnap történtek figyelembe vételével nem vállalható!  Tisztában vagyok, a döntésem versenyzőkre és a bajnokságban résztvevő csapatokra és saját sportegyesületünkre  gyakorolt hatásával, következményeivel, de úgy gondolom, hogy a tegnapi napon a Magyar Nemzeti Autósport  Szövetség vezetésének és a megbízott RSB vezetőnek – és a nem létező rallyesport bizottság – működése egy ...  olyan  ponthoz ért, ahol muszáj megállnunk!  Muszáj akkor is, ha ennek a döntésnek a következménye az lesz, hogy sem én, sem a Laroco Motorsport a jövőben a  magyar rallyesport életben ­ 21 év után ­ semmilyen módon nem vehet majd részt.  A korábbiakban, azt az álláspontot képviseltem, hogy nem szerencsés az MNASZ belső problémáinak széles  nyilvánosság előtti megvitatása, nyílt levelek megjelentetése és internetes fórumokon történő kiteregetése. A  problémainkat magunk között, csendben kellene rendezni. Mert a nyilvánosság előtt kiteregetett szennyest sokan „látják”  , és olyanokhoz is eljut ...  kinyilvánítása! Az elmúlt időszakban az MNASZ vezetésén belül, a feszültségek  olyan szinten eszkalálódtak, hogy a szervezet vezetője nem kommunikál az elnökségi tagokkal, nem hajlandó a  közgyűlést összehívni, valamint legfőbb céljainak egyike (neki és tanácsadóinak) a sporttanács illetve tagjainak  likvidálása – bármi is lesz ennek a következménye a működésre nézve!  Ebben a törekvésben, hű szövetségese az általa júniusban megbízott Szabados Lajos szakágvezető !  Jogosan merül fel a kérdés, hogy miként befolyásolják a fentiek, a Budapest Rallye megrendezésének a kérdését? A válasz az, hogy alapjaiban ...   folyamatosan egyeztettük és oldottuk meg. Még akkor is, ha egyébként augusztusban szinte az egész ország –  különösen az államapparátus – nyaralt.  Augusztus 27­ére meghívót kaptam, mint a verseny MNASZ felé bejelentett felelőse, hogy a szövetségben Benyó Miklós  és Szabados Lajos Urak találkozni kívánnak velem, a Budapest Rallye megrendezésével kapcsolatos esetleges  problémák illetve az gazdasági finanszírozhatóság kérdésében.  Természetesen elfogadtam a meghívást és megjelentem a megjelölt időpontban. Szövetségünk több választott vezetője  és alkalmazottja is részt vett a megbeszélésen.  Sajnos két ... ) előzetes szóbeli hozzájárulásával rendelkeztünk.  A rendezvény anyagi kerete is rendelkezésre állt – beleértve az MNASZ ST által tett ígérvényt is!    21 évnyi működésünk során, sok hibát követtünk el! Átéltünk borzalmas tragédiákat és boldogító sikereket!  De a működésünket a sport iráni elkötelezettség hatotta át minden pillanatban.  Mindig minden versenyt megrendeztünk és ezt próbáltuk magas színvonalon, mert MINDENKI ezt akarta.  Volt jó vezetése az MNASZ­nek és volt kevésbé jó! De az akarat közös volt, hogy bajnokságnak lennie kell!  Aztán 2012­ben ez először megsérült, amikor is elmaradt az ORB, Rally2
  • 2014.02.20. 22:23
    MNASZ tagszervezet Elnöke / Ügyvezetője részéreTisztelt Elnök / Ügyvezető Asszony / Úr !A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Alapszabályának 24. § alapján összehívom az MNASz rendkívüli közgyűlését,melynek időpontja és helyszíne:2014. február 21. (péntek) 15:00 óra.Magyar Sport Háza (1146. Budapest, Istvánmezei út 1‐3.)I. emeleti tanácsteremRendkívüli közgyűlés napirendje: 1. Tisztségviselők választásaKérjük, hogy amennyiben Ön, mint a sportszervezet bírósági nyilvántartásban szereplő képviselője vesz részt a Közgyűlésen,a mellékelt nyilatkozatot kitöltve, 2 példányban szíveskedjen ... összetétele az alábbi:Vezetője: Oroszlán Tibor oroszlantibi@gmail.comTagjai: Földes József abarthfiat124@gmail.comGál István gbproto@gmail.comGáspár István agy2007@gmail.comHerczig Norbert norbert.herczig@annomobil.huA Jelölőbizottság Vezetője, a bizottság elérhetőségéről, és a jelöléssel kapcsolatos tudnivalókról, e‐mailben és a honlapontájékoztatja az MNASZ tagszervezeteit.Budapest, 2014. január 20.Az Elnökség nevében:Faluvégi Péter sk.főtitkár

    MNASZ

  • 2014.02.20. 19:14
    már végleges naptár?Mészáros Iván: - Valószínűsíthető a változás az ideiglenes versenynaptárunk tekintetében, mivel  pletykák szerint tiltani kívánják a Rali-Túra Biatlon Bajnokságot. Én telefonon megkértem arra vonatkozólag, több MNASZ-es képviselőt is, hogy erről nyilatkozzanak hivatalosan,  tegyék meg írásban felénk, hogy ezt tudjuk tisztázni a megfelelő jogi szakemberek bevonásával. Ha az MNASZ végre, veszi a bátorságot és nyíltan felvállalja álláspontját, akkor tisztázhatjuk ezt a kérdéskört is.  A kialakult helyzettől függetlenül mi tartjuk magunkat, régebbi ... megállapodásokhoz, és ha rövidesen véglegesítik naptárukat, akkor véglegesítjük mi is a saját versenynaptárunkat.racing.hu: - Mi a véleményed a napokban megjelent magyar autósportról szóló cikkről?Mészáros Iván:- Régen sikerült a magyar autósportot ennyire ledegradáló „művet” összehozni! Kicsit ironikus leszek és szeretnék „gratulálni” azon MNASZ-es résztvevőknek akik hozzájárultak ezen íráshoz!  Csak a vak nem látja, az ellentmondásokat, az álnokságot, a gerinctelen hamisságot! Bízunk abban, hogy lesz jobb is az autósport kicsiny hazánkban és javulni fognak az állapotok.racing.hu: - Köszönöm, úgy legyen!

    RTE, AMTOSZ

  • 2013.10.15. 21:47
    10/2013. sz. RSB közlemény   MEGHÍVÓ   Tisztelt Sporttársak!   Tájékoztatunk minden Érdeklődőt, hogy az RSB tájékoztatót tart az amatőr versenyzők részére a kialakult helyzettel kapcsolatban,  2013. október 22-én, 18:00 órakor,  a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) földszinti tanácstermében, melyre meghívunk minden érintettet, MNASZ tagságtól függetlenül.  Minden Érdeklődőt szeretettel várunk.   Budapest, 2013. október 15.     Pénzes Zsolt 

    Rallysprint, RTE

  • 2013.10.11.
    Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Elnökség! Az elmúlt hetek eseményei felhívták a figyelmemet arra, hogy a magyar autósport működése, és életben maradása már nem a szabályok, és azok betartásán múlik, hanem sok egyéb, kompromisszumokat magában foglaló lobby tevékenységre is szükség van. Az is világossá vált előttem, hogy az MNASZ szervezeti felépítése már nem felel meg a jelenlegi helyzetnek, változtatásra, Alapszabály módosításon alapuló, újjáépítésre van szükség. Az ilyen változtatások létrehozásához, az új szemlélet alkalmazásához, fiatal, életerős, tenni akaró, új emberekre van szükség ... . Ezen felismerések alapján arra a végleges elhatározásra jutottam, hogy befejezem az autósport vezetésében eltöltött, több mint 30 éves tevékenységemet, és a mai nappal a Közgyűlés által megválasztott tisztségemről, a sportszakmai alelnöki funkciómról, valamint elnökségi tagságomról lemondok. Bízom benne, hogy az elnökség és az MNASZ tagsága megérti és elfogadja döntésemet, mely talán segít abban, hogy a sportág jelenlegi nehéz helyzetéből megtalálja a kiutat. Remélem, hogy hosszú pályafutásom alatt tudtam hasznos dolgot is tenni az autósportért, ezért most is felajánlom segítségemet, amennyiben MNASZ
  • 2013.07.30. 00:16
    Az amatőröknek az MNASZ RSB-jenem engedi a rajthoz állást !!!
  • 2013.05.06.
    Kedves Kollégák! Felhívjuk szíves figyelmeteket, hogy a kiadott MNASZ média kártyák kizárólag a Szövetség által, Magyarországon rendezett versenyekre érvényesek! Így az akkreditáció megszerzéséhez nem használható, illetve belépésre nem jogosít a WTTC‐re, a Forma‐1 Magyar Nagydíjra, a Rallycross és Autocross EB futamokra és más, a Hungaroringen rendezett nemzetközi futamra sem (WSR)! Az említett eseményekre történő belépéshez külön sajtóakkreditációra van szükség, amelyet az adott esemény Nemzeti Sajtófőnökénél tehettek meg, a megjelölt feltételek mellett. Ezen kártyák a külföldön ... rendezett versenyekre akkreditációs feltételként megjelölt újságíró igazolványt sem pótolják! Ilyen igazolvány kiadására a MÚOSZ jogosult. MNASZ Média munkabizottság MNASZ
  • 2013.03.21.
    RÉVÉSZ KUPA VERSENYKIÍRÁS FIA KÖZÉP-EURÓPAI ZÓNA AUTOCROSS TRÓFEA I. FUTAMA MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA MNASZ RALLYCROSS NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAMA OSZTRÁK AUTOCROSS NEMZETI BAJNOKSÁG I. FUTAMA SZLOVÁK AUTOCROSS BAJNOKSÁG, I. FUTAMA AMATŐR RALLYCROSS VERSENY, I. FUTAM A verseny helyszíne: Nyirád Motorsport Centrum Időpontja: 2013. 04.13-14. Fejezetek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. Időbeosztás és helyszínek Rendezés Rendező Pálya A verseny tisztségviselői Nevezés és biztosítás Verseny díjazása Jogfenntartás és indulók felelőssége Környezetvédelmi ... Zóna 7:00-9:00 9:00-10:30 warm up és 1. előfutam 2 előfutam 2/6 Versenykiírás – Nyirád Motorsport Centrum 2. Rendezés A rendező megrendezi a 2013. évre érvényes FIA és MNASZ szabályok alapján, a FIA Közép-Európai Zóna Autocross Trófea futamát, az MNASZ Nyílt Rallycross Országos Bajnokság II. futamát, valamint az Osztrák Autocross Országos Bajnokság futamát, továbbá mint MNASZ regisztrált verseny Amatőr Rallycross Verseny I. futamát. 3. Rendező A verseny rendezője: Nyirád Motorsport Kft. Címe: 1051 Budapest, Október 6. u. 4. 1.em 1. Postai cím: 1151 Budapest, Bogáncs u. 1-3. Telefon: +36 30 ... /659 5758, fax: +36 271 00 84 Web: www.nymc.eu E-mail: nyiradmotorsport@gmail.com A verseny és versenyiroda helyszíne: Nyirád Motorsport Centrum A Nyirádi Motorsport Centrum a Balatontól 25km-re, északi irányban található. A versenypálya Nyirád külterületén, a községtől délnyugati irányban kb. 5km-re. A versenypálya csak a keleti irányból a Tapolca-Nyirád közlekedési útról közelíthető meg, a bekötő utat tábla jelzi! GPS: É: 46 o 58’ 11”,K: 17 o 25’ 00” 4. Általános feltételek, a pálya leírása Az esemény értékelésre kerül a 2013. évi - FIA Közép-Európai Zóna Autocross Trófeában - MNASZ Rallycross ... Nyílt Országos Bajnokságban - MNASZ Magyar Autocross Bajnokságban - Osztrák Autocross Bajnokságban - Szlovák Autocross Bajnokságban. Autocross pálya leírása Hosszúság: 1040 m. A pálya szélessége a rajtnál: 15 m, Szélesség: 12-23 m. Rallycross pálya leírása Hosszúság: 1220 m. Hossza a joker körrel: 1290 m. A verseny joker körrel kerül megrendezésre. A pálya szélessége a rajtnál: 15 m. Szélesség: 12-16 m. A pálya összetétele: 48% murva, 52% aszfalt. 5. A verseny tisztségviselői Felügyelő Testületi vezető: Felügyelő Testületi tag: Szlovák részről megfigyelőként: Versenyigazgató: Versenyigazgató ... jogukban áll a felügyelők által hozott, őket érintő döntés vagy ítélet ellen fellebbezniük annak az országnak az ASN-jénél, amelyben ezt a döntést vagy Ítéletet meghozták. Mindamellett e nevezők fellebbezési joguk elvesztésének terhe mellett az őket érintő döntés kihirdetését követő 1 órán belül a felügyelők részére írásban be kell jelenteniük fellebbezési szándékukat.) A fellebbezési díj összege 100. 000. Ft. Budapest, 2013-03-20 ph. __________________ Kelemen Krisztina sk. Nyirád Motorsport Kft. Kiírás jóváhagyása MNASZ engedély száma: K- 110 /2013.03.21. Off-Road jóváhagyás kelte: 2013.03.20 MNASZ Rallycross
  • 2013.03.20.
    3 Technikai Mérések és Ellenőrzések Módszertana Segédlet a mérések lefolytatásához Készítette: Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Technikai Bizottsága Jóváhagyta az MNASZ Intéző Bizottsága 2013. március 19-én MNASZ ATB Módszertan Tartalom Általános előírások ..................................................................................................................... 3 Tömeg mérések .......................................................................................................................... 4 Zajszint mérés ... ........................................................................ 14 Hengerűrtartalom mérés ........................................................................................................... 14 Rugózási úthossz ...................................................................................................................... 15 Talajtól való távolság ............................................................................................................... 16 2 www.mnasz.hu atb@mnasz.hu MNASZ ATB Módszertan Általános előírások Az MNASZ által kiírásra kerülő bajnoki versenyeken a technikai ellenőrök a méréseket és az ellenőrzéseket ezen ... segédlet alapján végzik és minden szakág versenyén használnak ellenőrző- és mérőeszközöket. A mérések a verseny teljes időtartama alatt – gépátvétel kezdetétől, a verseny végi ellenőrzések befejezéséig – alkalmazhatók. A mérések csak az MNASZ Technikai Bizottsága által elfogadott mérőeszközökkel hajthatóak végre.(Eszközök és felülvizsgálatuk listája az MNASZ Titkárságán megtalálható) A Technikai Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy a módszertant és a mérőeszközök listáját, bármikor módosítsa, illetve bővítse. A módosításokat (ha vannak ilyenek) a Technikai Bizottság teszi közzé. Tájékoztató ... vizsgáltatni. A vitatott darab tárolása (lezárt állapotban), szállítása a Nevező felelősségére és költségére történik. Márkakupák ellenőrzésekor a Technikai Bizottság a márkakupa rendezője által biztosított mérőeszközöket is használhatja. 3 www.mnasz.hu atb@mnasz.hu MNASZ ATB Módszertan Tömeg mérések Mérőeszköz: négy mérőlapos kerékterhelés mérő. Autó tömeg: FIA J függelék 255.4, vagy a nemzeti szabály szerint (N csoport 254, rallycross, autócross 279, R csoport 260, 260D…). A verseny-gépkocsik tömegének legalább a homológizációs formanyomtatványon feltüntetett értéket el kell érnie versenyre kész ... eredményét közlik a versenyzővel, vagy annak képviselőjével. A mérés eredményét az ellenőrök jegyzőkönyvben rögzítik. Alkatrészek tömegének ellenőrzése: kiszerelt állapotban a megfelelő méréshatárú mérlegen történik. Egyéb tömegméréseket a megfelelő méréshatárú mérlegen kell végezni. Előírt és mért értékek mértékegysége: kg (kilogramm) 4 www.mnasz.hu atb@mnasz.hu MNASZ ATB Módszertan Zajszint mérés Mérő eszköz: Magas minőségi színvonalú mérőkészüléket kell használni, átlagolt rendszerben, azonos idő- tartam alatt. A mérést, az A görbéhez és a gyors reagálású időintervallumhoz igazodva, a MNASZ
  • 2013.03.14.
    RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Offroad Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság Utolsó módosítás dátuma: 2013. március 14. TARTALOMJEGYZÉK 1. MAGYARORSZÁGI RALLYCROSS VERSENYEK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI ............................................................................................... 3 1.1 VERSENYEK KIÍRÁSA ............................................................................. 5 2 RALLYCROSS NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI ... (továbbiakban: MNASZ) szabályai szerint Magyarország területén rallycross versenyt megrendezni és lebonyolítani, valamint ilyeneken részt venni, csak az MNASZ Offroad Bizottsága (továbbiakban: OFRB) által elkészített, jelen „Rallycross versenyek szabályai" (továbbiakban: RCVSZ) előírásai szerint lehet. Ez az alapelv az MNASZ valamennyi tagjára, szervezetére, bizottságára, ezek tagjaira, alkalmazottaira, valamint az MNASZ által kiadott licencek tulajdonosaira és ezek segítőire érvényes és mindenki által betartandó. Ezen alapelv megszegőivel szemben a OFRB-nek joga van az évi versenysorozat alatt ... tapasztalt hiányosságok alapján, a nevezőt, a versenyzőt, a rendezőt pénzbüntetéssel sújtani, amennyiben ezt nem fizeti meg, akkor az OFRB vezetője a licenc visszavonását kezdeményezheti az Intéző Bizottság felé. Magyarország területén a következő rallycross versenyek szervezhetők az MNASZ feltüntetett szervezeteinek, illetve tisztségviselőinek engedélyével.  Az FIA által jóváhagyott nemzetközi sorozatokhoz tartozó rallycross versenyek. (A bejelentést engedélyezi a MNASZ Intéző Bizottsága, a versenykiírást jóváhagyja az OFRB vezetője, ellen jegyzi az IB vezetője.)  Nemzetközi meghívásos rallycross ... versenyek. (A bejelentést engedélyezi a MNASZ Intéző Bizottsága, a versenykiírást jóváhagyja az OFRB vezetője, ellen jegyzi az IB vezetője.)  Magyarország Rallycross Nyílt Országos Bajnokságához (továbbiakban RNOB) tartozó rallycross versenyek. (A bejelentést engedélyezi az OFRB vezetője, a versenykiírást jóváhagyja és engedélyezi az OFRB vezetője.)  Az országos bajnokság futamait külföldön is lehet rendezni, egy külföldi rendező által rendezett verseny keretén belül. Ilyen esetben meg kell nevezni a magyar rendezőt, akinek a magyar nyelvű kiírást el kell készíteni. Ezt a versenykiírást az OFRB ... „Rallycross Versenyek Szabályai" és az FIA Nemzetközi Sportkódex szabályai. (Pontos és részletes leírása megtalálható ebben a kiadványban.) c) A verseny rendezője által elkészített, a jelen RCVSZ előírásaival összhangban lévő és az OFRB vezetője által jóváhagyott - az adott versenyre kiadott - versenykiírás. (Pontos és részletes leírásuk megtalálható az adott versenykiírásban.) d) MNASZ média jogaira vonatkozó szabály A TV és média jogok szabályozására a vonatkozó MNASZ szabályokat valamennyi hazai rendező és nevező köteles betartani. A szabályozás alapelveit a Rendezői Szerződés és annak 1. számú MNASZ
  • 2013.03.13.
    MNASZ SPORTFELÜGYELŐK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2013 I. ALAPELVEK Jelen működési kódex a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: MNASZ) Alapszabályának 44. §-a alapján létrehozott Sportfelügyelői Kollégium tevékenységére vonatkozik. A kódex a nemzetközi és a hazai sportszabályok figyelembevételével a sportrendezvények szakmai felügyeletét ellátó Sportfelügyelők szervezeti és szakmai összefogásáról, hivatalos delegálásukról, továbbképzésükről rendelkezik. A Sportfelügyelők kollektívája a Sportfelügyelői Kollégium, melynek tagja minden a Szövetségben érvényes sportfelügyelői ... igazolvánnyal rendelkező személy. A Sportfelügyelői Kollégium munkájának irányítását a Sportfelügyelői Bizottság végzi, mely tevékenységével az MNASZ Intéző Bizottságának tartozik elszámolni. A Sportfelügyelői Kollégium tevékenységét a jelen működési kódex, valamint az érvényes hazai és nemzetközi sportszabályok alapján köteles végezni. A jelen általános működési kódex módosítása csak az MNASZ Intéző Bizottságának jóváhagyásával történhet. II. A SPORTFELÜGYELŐI KOLLÉGIUM SZERVEZETE MNASZ-nek. Munkáját a 2.1 A Sportfelügyelői Kollégium önálló szervezeti egysége az Sportfelügyelői Bizottság, azon belül a ... sportfelügyelői tevékenység ellátásának feltétele az adott kategóriájú sikeres sportfelügyelői vizsga. Az éves szinten elfogadott Névjegyzék az MNASZ honlapján (www.mnasz.hu) megtekinthető. Az MNASZ Titkársága az adott évre jóváhagyott Sportfelügyelői Kollégiumi tagok részére nyilvántartási számmal ellátott igazolványt (Sportfelügyelői licencet) állít ki. Ez az igazolvány (licenc) ismételt kollégiumi tagság esetén évente meghosszabbítással is érvényesíthető. III. A SPORTFELÜGYELŐK OKTATÁSA, MINŐSÍTÉSE 3.1 A sportfelügyelői névjegyzékbe csak az kerülhet fel, aki rendelkezett a korábbiakban érvényes ... sportbírói igazolvánnyal ill. részt vett az MNASZ által szervezett sportfelügyelői oktatáson (legalább egyszer). Sportfelügyelői beosztásba csak az a sportfelügyelő kerülhet, aki szerepel a sportfelügyelői névjegyzékben és az adott évben a Sportfelügyelői Bizottság által támasztott feltételeknek megfelelt. 3.2 A sportfelügyelők a következő szempontok szerint 3 kategóriába kerülnek besorolásra, mindhárom kategóriába való kerüléshez, a feltételek teljesítésén túl, a Sportfelügyelői Bizottság jóváhagyó döntése szükséges: A minősítés: FT vezetőként is alkalmazható felügyelő 3 éves „B” felügyelői gyakorlat ... , vagyis a felügyelő testület vezetőjét a szakág és a sportfelügyelői bizottság vezetője közösen jelöli ki az MNASZ által hivatalosan közzé tett Névjegyzékben szereplő személyek közül. 2 A felügyelő testület vezetőjét úgy kell kijelölni, hogy az szakáganként a versenyévad során lehetőleg állandó legyen, személyét az IB által jóváhagyott és az év elején kiadott listán külön is jelölni kell. Nem jelölhető és nem kérhető fel versenyeken felügyelői tisztségre az a személy, aki tisztsége, funkciója, tevékenysége alapján közvetlenül vagy közvetve a verseny-eredményekből hasznot húzhatna. Versenyekre MNASZ
  • 2013.03.10.
    ATB Közlemény 02/2013 Tudnivalók a gépkönyvezési eljárásról: 1. Szükséges dokumentumok: - - - - - - A gépkönyvezést kezdeményező jogi vagy magánszemély azonosítására alkalmas okmányok A tulajdonos azonosítására alkalmas okmányok A versenyautó hatósági dokumentumai (Rallye illetve Terep-rallye versenyautó esetében forgalmi engedély is) Homologizációs lap, (FIA papíron ami még homológ autó, fehér papíron MNASZ pecséttel ami lejárt homológ illetve nemzeti homológ) A homológ lapon nem szereplő alkatrészek VO kiegészítő okmánya A teljes versenyautóról készült 1 db színes 9 x 13 cm méretű, 3/4 ... -es nézetből készült fénykép (mint a homologizációs nyomtatvány első oldalán lévő baloldali kép), A gépkönyv (amennyiben a versenyautó a korábbiakban ezzel már rendelkezett). Gépkönyvvel még korábban nem rendelkező Rallye illetve Terep-rallye versenyautó esetében az MNASZ Technikai Bizottsága állít ki szakvéleményt. (ennek feltételei és követelményeit lásd alább) - - - 2. Általános követelmények - A gépkocsi csak „versenykész” állapotban gépkönyvezhető. Motor és váltó nélküli autó nem minősülhet versenykésznek! Bukóketrec hibával nem adható ki a gépkönyv. Kisebb hiányosságokkal azonban gépkönyv ... gépkönyvezés alkalmával nem rendelkeznek homologizációs okmányokkal, de az autó a gépkönyvezés egyéb feltételeinek megfelel, megkapják a 2014. 03. 31.-ig érvényesített gépkönyvüket. Az így érvényesített gépkönyvek esetén 2013. 08. 31-ig be kell mutatni a Technikai Bizottság részére a hiányzó homológizációs dokumentumokat. A bemutatás elmulasztása esetén a gépkönyv érvényességét az MNASZ, 2013.09.01.napjával felfüggeszti, a közlekedési hatóság egyidejű értesítése mellett." ATB elérhetőség E-mail: atb@mnasz.hu MNASZ
  • 2013.02.27.
    MNASZ SPORTFELÜGYELŐI MINŐSÍTÉSI NÉVJEGYZÉKE 2013. „A” minősítés Büki Ernő Cselényi Balázs Cselényi Vilmos Faluvégi Péter Hajdu Attila Herczeg Lajos Kassai András Kovács Péter Lakos László Sándor István Szamos Miklós Sztankovics Györgyi Tarlós István „B” minősítés Demeter Magdolna Gáspár István Gerlei Sándor Groll Róbert Hargitai Sándor Kohári Zoltán Lajos Roland Márton László Mogyorósi Attila Móni István Oroszlán Tibor Perjési Zsolt Pintér Kálmán Polgár László Selmeczi György Szabados Lajos Szántó László Szél Attila dr. Tasnádi Róbert Unger József Varga Brigitta Vinoczai Attila „C ... ” minősítés Holczer Dániel dr. Tóth Katalin Budai Boglárka Indokolt esetben az „A” minősítéssel rendelkező sportfelügyelők valamennyi szakágban felkérhetők. MNASZ SPORTFELÜGYELŐI NÉVJEGYZÉK 2013. R ALLYE SZAKÁG : – vezető felügyelő: Sztankovics Györgyi Büki Ernő, Cselényi Balázs, Faluvégi Péter, Hajdu Attila, Kassai András, Kovács Péter, Oroszlán Tibor, Perjési Zsolt, Sándor István, Selmeczi György, Szamos Miklós, Szántó László, Szél Attila dr., Tarlós István G YORSASÁGI SZAKÁG : – vezető felügyelő: Cselényi Balázs, Kovács Péter Faluvégi Péter, Gáspár István, Hajdu Attila, Herczeg Lajos, Kassai MNASZ
  • 2013.02.04. 19:01
    1/2013. sz. RSB közleményTisztelt Sporttársak!1. Ezúton tájékoztatjuk a szakágunkban érdekelt Versenyzőinket, hogy az RSB,együttműködésben az MNASZ sportszakmai irányító testületeivel, kidolgozta a Rallye Versenyek 2013-as szabályait, mely felkerült  a MNASZ honlapjára. (www.mnasz.hu)2. Az RSB áttekintette a 2013. évi előzetes versenynaptárat, és egyeztetéstkezdeményezett a rendezőkkel. Az egyeztetés során az RSB úgy ítélte meg, hogy a bajnokságok zökkenőmentes és biztonságos lebonyolítása érdekében - a rendezőkkel történt egyeztetés alapján  - lemondja a Bükfürdő Rallye rendezvényt

    Rally OB, Rallye2

  • 2013.02.01. 23:56
    Racing.hu: Mi a véleményed erről a találkozóról?Üveges Gábor: Ugyanazt tudom elmondani, mint, amit már a miskolci összejövetel után is megfogalmaztam: sokat beszél a szakágvezető úr, de semmit nem mond.Racing.hu: Kerestél e meg valakit, vagy keresett e meg valaki téged MNASZ-től az ügyben, hogy miként folytatódjon a BAZ megyei rallysprint kupasorozat?Üveges Gábor: A szövetségtől engem nem kerestek, de a részemről igen, történt megkeresés. Beadtuk három verseny tekintetében a biztonsági terveket, befizettük a regisztrációs díjakat és a tagsági licenc árát illetve a rendezői költségeket is. De ... ezeket a mai napig nem viszonozták.Racing.hu: Látsz e esélyt arra, hogy 2013-ban is BAZ megyei rallysprint versenyt rendezzél?Üveges Gábor: Igen, kihasználunk minden törvény adta jogot, amit lehet és szeretnénk 2013-ban is megrendezni a BAZ megyei rallysprintet, ami a tervek szerint hét futamból állna.Racing.hu: Az ORB, a Rallye2 és az RTE idei terveiről mi a véleményed?Üveges Gábor: Ilyen próbálkozások voltak ezelőtt is, ami működhet. Csak az a baj, hogy a RTE–nek és a MNASZ–nek is van egy-egy külön elképzelése, aminek az összehangolására nem sok esélyt látok.Racing.hu: Látsz esélyt arra, hogy a
Előző 5 / 10 Következő