Keresés

Találatok száma: 254
Előző 10 / 13 Következő
  • 2020.04.30. 23:50
    versenyeket terveztél a 2020-as szezonra?- Salgó, Eger, Mecsek mindenképpen tervben volt. Természetesen ORC-ben a P14 kategóriában, mint eddig. Illetve igyekeztem volna minden lehetőséget megragadni, hogy az új autóval minél több gyorsasági kilométer legyen.Mit gondolsz, meddig fog tartani a jelenlegi helyzet, mikor lesznek újra versenyek?- Én úgy gondolom, hogy kb. júliusra rendeződik a vírus helyzet, és engedélyezni fogják a versenyeket. De felesleges találgatni, majd meglátjuk! Reméljük minél hamarabb.Köszönöm a beszélgetést Balázs! És reméljük, hogy minél hamarabb láthatjuk az új autót versenyeken
  • 2020.02.03. 13:05
    Skrobyt. Egy Rallye2-es verseny lebonyolításában és komolyságában megegyezik a Rallye1-el, egyedül a teljesítendő kilométerben van különbség a régió egyik legkomolyabb bajnoksága között. Az első Rallye2-es versenyemen, a Salgó Rallye-n sikerült megszereznünk, mind a kategória és kupa második helyezését is, így egész magabiztosan álltunk oda a következő közös állomásunkhoz, a Mecsek Rallyehoz, sajnos ott nem mértem fel elég jól a körülményeket és az első gyorsasági hatodik kilométerénél estünk egy hatalmasat, minden bizonnyal az én nagyon rövid pályafutásom legnagyobb esése volt ez. Ezek után egy ... teljesen idegen helyen. A kis kék villám ezen a napon is tökéletesen szuperált. Ezúton is köszönöm a Fa-Ze Rally Team szerelőinek azt, hogy hibátlanul felkészítették az autót. A kettő verseny között nem is lehet igazán párhuzamot vonni, a reptéren pályaversenyzőset kell játszani, nagyon finom és precíz mozdulatokkal lehet nyerni, míg a laktanyában tőről tőre kell menni, viszonylag nagy rátartással, ha az ember nem akar a verseny után szerelni.Összességében hogy értékeled a 2019-es és az eddigi évet? - Kezdjük a negatívval. Hatalmas pofon ért a Mecsek rallye-n, amit valószínűleg még sokáig

    Rally, Rally2, Mitropa kupa

  • 2019.11.21. 09:56
    Csomós Mixivel beszélgettünk. Mindössze egy pontra volt szükségetek a Peugeot kupa bajnoki címének a megszerzéséhez, de az ERC mezőnyébe is beneveztetek. Mit vártatok a nyíregyházi hétvégétől?Különös izgalommal, de mégis nyugodtan készültünk az évzáró versenyre, mert nívós, Európa bajnoki mezőnyben autózhattunk, ráadásul a Zemplén nekem abszolút hazai pálya. A géposztályunkban és az ORB 2WD kupában már Pécsen begyűjtöttük az év végi aranyérmet, egy pontra voltunk a végső sikertől a Peugeot kupában, a Mecsek Rallye után. De Szauer Gergőék csak a pálya mellől nézték az évzáró futamot, így már a

    Rally, ERC

  • 2018.09.27. 10:03
    állomás a csapatnak, Mecsek Rali?- Igen, most arra készítjük fel a Mitsubishit, átnézegetjük mi maradt ott a szalagkorláton, és egy hónap múlva ismét beülünk a versenyautóba.Köszönjük együttműködő partnereinknek:Alpha Machine Kft, Rex- Bau Kft, FOAM- System Kft, Perla-X Kft, Viadukt Mérnöki Kft, ENTERSOFT Kft, ZTR Kft, Mika Gábor e.v, Fa- Forg- Tech Hungária Kft, KARADI Rendszerház, Vári Vill Kft, Certa Kft, ZÉG Kft, Alu Casting Support Kft, Orbitex Kft, Alinea-B Bt, Koncz Tamás e.v., Bon Copy Kft, A-G Trans KftSzöveg: Tiba AnitaFotó: Peremicki István

    Rally

  • 2016.01.04. 19:11
    mindegy.Talán egy-két olyan versenyen, ami élményt ad számunkra megjelenünk.Az 50. Mecsek Rallye az határozottan tervben van és talán most sikerül megvalósítani a RallyLegend-en való részvételt is. Szeretném megköszönni a csapatnak: Bán Viktor, Nagy Nándor, Novák Tamás Fonák, Lepold Dániel - a kitartó munkát, segítséget, a versenyen és az azt megelőző felkészítésben történő segítségetés nem utolsó sorban partnereinknek és támogatóinknak:  Frigo Experience Kft, Valida Kft, Tej-Express Kft, Akvilla Kft, Barta Trans Kft, Csonka F Trans, Kenguru Konténer, GTP Logistic, Rapid Tech s.r.o

    Szilveszter Rally

  • 2015.08.07. 22:58
    Versenykörülmények között tesztelte Klausz Kristóf és Kecskeméti Balázs az új Peugeot 208 R2-t. A kocsi aBaranya Kupán mutatkozott be a nagyközönségnek, ráadásul sikerrel. A duó száraz és esős körülményekközött is kipróbálhatta az autón a beállításokat, s így is, körről körre gyorsulva, az M2 kategória 2. helyérekormányozták be a Peugeot-t. A komlói futam után azonban nincs sok ideje a párosnak pihenésre, augusztus5-én már utaznak is tovább Ausztriába, hiszen a hétvégén a helyi bajnokság következő futamán, a WeizRallyn állnak rajthoz.Klausz Kristóf: Nagyon vártam, hogy ismét a Mecsekben

    Rallye2

  • 2014.10.03. 11:02
    Országos Rallye2 Bajnokságában érintetteket, hogy a bajnokság a Mecsek Rallye-val lezárul, a bajnokságban további futam nem kerül megrendezésre.Üdvözlettel:Pénzes ZsoltRSB vezetőforrás: www.mnasz.hu

    OMRB, Rallye2

  • 2014.09.26.
    problémái rövidesen megoldódnak. Előttünk áll hazánk rallyesportjának egyik kiemelkedő rendezvénye, a Historic Európa-bajnoki futam, amelynek a 48. Mecsek Rallye ad otthont. Ezzel kapcsolatosan fontosnak tartom leszögezni, hogy a magyarországi historic sorozat és versenyzés, véleményem szerint olyan szintre érkezett, amely indokolttá teszi, egy önálló historic szakág életre hívását. Erre való tekintettel is kérem az érintett tagszervezeteket, hogy terjesszék elő javaslataikat, egy önálló historic szakág létrehozásával kapcsolatosan. Alapszabály módosító Közgyűlésünk tekintetében tájékoztatásul közlöm MNASZ Rally
  • 2014.09.17. 20:47
    . Mecsek Rallye a következő cél, de ha véletlenül az osztrák bajnoki futamra (Rallye Waldviertel Challenge), ami murvás, kapnánk engedélyt az indulásra, akkor inkább azt választanánk, de lehet, hogy mindkettőn indulunk. Ember tervez, a szövetség engedélyez.Természetesen a legjobb felállásban: Baksai László - Nagy BélaKöszönettel tartozunk a szervizünknek a jól felkészített autóért, és örülünk, hogy Yokohama gumival versenyezhettünk.Támogatóink:Yokohama, Hungarovet Állatkórház, Baksai Kft., Nagy Béla EV., Bp 16 Morotsport, Szuper 20 Bt., Bodnár Motor, Joanna, Hotel Bara.- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu

    Rally2

  • 2014.08.13. 14:56
    szakaszokon igazi élmény volt autózni, jó lenne itt még menetelni, ezért remélem, hogy az októberi Mecsek Rallyenak is részét képezik majd. Nagy várakozással állunk a Kassa Rally előtt, ahol szeretnénk majd hasonló eredményt elérni.Szilassy Arnold: Déjá vu érzésem van: mintha az égiek nem akarnának nekünk egy nyugodt versenyhétvégét. Mondhatom, hogy önhibánkon kívül elvesztettünk több mint 2,5 órát a pályafelírásból. Nem igazán rajongok az olyan hibákért, ami a mi versenyzésünket hátráltatja. Az előző verseny is így kezdődött, ott is épp, hogy be tudtuk fejezni a pályák feldolgozását. Most a Golgota

    Rally2

  • 2014.08.08.
    kifolyólag át kell majd írni az itinert is. Mennyire van fejben ezek a szakaszok? - Lassan 20 éve versenyeztünk először a Mecsekben, úgy gondolom, nagyjából fejben vannak a pályák. Ettől függetlenül még becsülettel felkészülünk, hiszen az ellenfelek is ezt teszik. Köszönjük Partnereink segítségét! www.infovaros.hu, Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Rallye2
  • 2014.08.07. 12:16
    autózni. Egyébként is a verseny a legjobb teszt, ahogy Markó Tibi is mondta.Nyolcvan kilométer gyorsasági szakaszt kell teljesítenetek. Jártatok-e már ezeken a pályákon és milyen autókkal? - Tavaly is ezek a gyorsaságig voltak, akkor is a Megane-nal indultunk, ez most egy pici előny lesz számunkra. Az autó viszont változott, gyorsabb lett a kanyarokban és az egyenesekben is. Ebből kifolyólag át kell majd írni az itinert is.Mennyire van fejben ezek a szakaszok?- Lassan 20 éve versenyeztünk először a Mecsekben, úgy gondolom, nagyjából fejben vannak a pályák. Ettől függetlenül még becsülettel

    Rally OB

  • 2013.12.06. 19:32
    ember csúszkál az autóval, nagyon jó érzést ad!Lesz jó gumink, ha nem esik a hó, illetve nem lesz tükör jég. Két fajta abroncsunk van, kipróbáljuk, hogy melyik lesz a jobb. Számomra ez még mindig a kilométergyűjtésről szól, meg az élvezetről is, de természetesen nézzük majd az időket. Van még hova fejlődnünk, nagyon jó mezőny jött össze! Mindenképpen szeretnénk jól szerepelni.Az autónk N-es, 33-as szűkítővel fogunk menni, amivel a Mecsek Rallye-n versenyeztünk. Ez tényleg egy N-es autó, bárhol a világon N-esként megfelelne. Arról kaphatunk egy reális képet, hogy akik már régóta mennek első

    Mikulás Rallye

  • 2013.11.18.
    Szétlövéssel ült a trónra Kazár Miki A salakmotoros lebonyolítás alapján idén elindított Flat Track Quad Magyar Bajnokságot Kazár Miki nyerte meg. Izgalmas végjátékban, szétlövéssel bizonyult jobbnak, de a sorozat idei záró futamán mindvégig fantasztikusan motorozott a Maximmun Racing Team quadosa. Néhány nappal azután, hogy a Mecsek Rallyn megszerezte az újabb abszolút bajnoki címét, a négykerekű motoron is a legjobbnak bizonyult. A hazai sorozat utolsó viadalát a második magyar-lengyel csapatverseny keretében bonyolították le a miskolci Speedway Arénában. Kazár Miklós valamennyi Maximmun Racing Team Quad
  • 2013.10.14.
    a Mecsek Rallyt. A döntés az ő kezükben van, de ha engem kérdeztek, biztosan ott fognak állni a rajtnál. Szöveg és fotó: Tiba Anita Bakó Rally Team Rally
  • 2013.09.27.
     technikai sport, így egyáltalán nem vagyunk csalódottak, amíg mentünk  nagyon  jó  volt  minden.  Végig  az  volt  az  érzésem,  végre  egy  olyan  autóval  tudok  versenyezni,  ami  teljesen  a  kezemre  épült.  Nagyon  jól  gyorsult  és  fordult az autó, olyan igazi rally feeling volt vezetni.    ‐  Számunkra  még  nem  zárult  le  az  év,  mert  van  mit  bepótolnunk.  A  csapat  már építi az új motort az autóba, ami biztosan sokkal jobb lesz, mint ez volt,  továbbá  a  napokban  megérkezett  a  tolókerekes  váltónk  is.  A  következő  versenyünk a Mecsek Rally lesz, ahol a Rallye 2‐es mezőnyben Speed Rally Team Rally
  • 2013.06.10.
    -as naptára: március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria) április 6–7. Eger Rali (Magyarország) április 20–21. Vltava Rali (Csehország) május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia) június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország) június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia) szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország) szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria) november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország) A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho Textura Sport Club Historic
  • 2013.05.08.
    . hely A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára: március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria) április 6–7. Eger Rali (Magyarország) április 20–21. Vltava Rali (Csehország) május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia) június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország) június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia) szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország) szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria) november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország) A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho Textura Sport Club Historic
  • 2013.05.08.
    lesz. Sokkal nehezebb lesz így ellenőrizni, szervizelni a kocsit – de hát a versenyt úgy kell teljesíteni, ahogy azt kiírják. Mindenesetre aggodalomra nincs okunk, hiszen a tavalyi Mecsek Rallyn már belekóstoltunk az éjszakai menetelésbe, és ott nagyon jó időket is tudtunk autózni. Ha most ott folytathatnánk, ahol akkoriban Pécsett abbahagytuk, akkor nagyon meg lennénk elégedve a teljesítményünkkel. A Mitsubishi átesett a szükséges felújításokon, így például a szervizeseink kicserélték benne a difit, a váltót és az osztóművet is – a kocsin tehát nem fog múlni a jó szereplés. Nagy Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.04.26.
    értékelt olyan autók is, amelyek korcsoport alapján nem sorolhatók az FIA historic értékelésében, valamint ezeken az autókon versenygumi használata is engedélyezett volt. A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára: március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria) április 6–7. Eger Rali (Magyarország) április 20–21. Vltava Rali (Csehország) május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia) június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország) június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia) szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország) szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria) november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország) A Textura Sport Club Textura Sport Club Historic
Előző 10 / 13 Következő