Keresés

Találatok száma: 1468
Előző 43 / 74 Következő
  • 2022.04.22. 07:58
     „Tavaly estem egy nagyot ezen a futamon. Most fordítva fogunk majd menni és igazából már nincs bennem az esés, eltelt már egy év. Nem hiszem, hogy ez gondot fog jelenteni.” – nyugtatja meg szurkolóit Velenczei Ádám, aki valóban jól kezdte a 2022-es szezont, hiszen újdonsült navigátorával, Vánsza Zsolttal egyből a dobogó harmadik fokán fejezték be a szezonnyitó Salgó Rally-t.„Az elmúlt évben nem éreztem azt, amit most: vannak még tartalékjaink! Ha ezeket még ki tudjuk autózni, az meg fogja hozni a sikert. Az autónk talán picit jobb a tavalyinál, a gátlók terén érzek még javulást. A ... ToppCars Rally Team mindenben készségesen segít, van egy jó alapbeállításunk, azon finomítottunk még egy kicsit.” – mondta Ádám a Boldogkő Rally előtti teszt végén. „Több, mint egy hónapja nem ültem a versenyautóban, jó volt újra visszarázódni.”A bajnokság második futama gyors pályákkal várja a mezőnyt. „Nagyon tempósak ezek a pályák, nagy lesz az átlagsebesség, főleg talán a hernádvécsei szakaszon. Szeretjük ezeket a gyorsaságikat! Tavaly fordítva volt mind a három szakasz, ebben az irányban régen volt már, talán emiatt kicsit újdonság lesz mindenkinek. Próbálunk pontos itinert írni, jól felkészülni   Velenczei Ádám elmúlt szezonjára rányomta a bélyegét a tavalyi Boldogkő Rally utolsó gyorsaságiján a bukás… A szécsényi pilóta már túl van ezen, mutatja ezt a szezonnyitón megszerzett dobogós helyezés is. A tempós, boldogkői pályákat kedveli Ádám, megpróbálnak a legpontosabb itinerből menni és ezen a futamon is a dobogót célozzák meg Vánsza Zsolt navigátorával és a ToppCars Rally Team által felkészített SKODA Fabia Rally2 versenyautójukkal 
  • 2021.06.25. 11:26
    felvételekkel készültek Madsék és a pályabejárás előtt már úgy nyilatkozott a pilóta, hogy biztosan jobban fognak tetszeni neki ezek a szakaszok a legutóbbi egri gyorsaságiknál. „Jó érzéseink vannak a futam előtt. Nagyon klasszak ezek a pályák a videók alapján. Jól sikerült a teszt, a Tagai Racing Technology csapatával jó hangulatban tudunk együtt dolgozni.”Az 54. Mecsek Rallye nem csak hazai bajnoki futam, hanem a Historic Eb és a nemzetközi Mitropa Rally Cup része is. Ennek megfelelően a legmodernebb raliautók mellett klasszikusnak számító versenyautókat és nemzetközi pilótákat is láthatnak Pécsett az ... érdeklődők. A programban csütörtökön pályabejárás, pénteken rajtceremónia és egy esti gyorsasági szakasz szerepel, majd szombaton kilenc gyorsaságit teljesítve Pécs belvárosában, a Széchenyi téren állítják fel a céldobogót.A Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosát lenyűgözte a mediterrán jellegű megyeszékhely belvárosa. „Micsoda gyönyörű hely ez! Már most szeretjük Pécset! Úgy érzem, nagyon jó hétvége vár ránk itt!” – mondta Mads.A csapat aláírókártyákkal és poszterekkel várja a rajongókat a futam alatt a pécsi EXPO Centerben felállított szervizparkban és mindenkinek jó szurkolást kíván a pályák ... mellett!A csapat partnerei:C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing, Autószöv Gyöngyös#C3Rally2Family #CRTHkiadja: Dudás Endre, a Citroën Rally Team Hungary sajtófelelőse Az Az idei év eddigi legforróbb hétvégjén rendezik meg a tradícionális pécsi versenyt, a Mecsek Rallye-t, ahol az előző bajnoki futamot egy világbajnoki pontszerzés miatt kihagyni kényszerülő Mads Østberg és navigátora, Torstein Eriksen folytatja a szereplését a Magyar Rally Bajnokságban. A Citroën Rally Team Hungary párosa számára, mint minden magyar versenyen, itt is újdonság minden, de a népszerű norvég pilóta nagyon jól érzi magát és örül, hogy újra magyar közönség előtt versenyezhet.
  • 2020.09.12. 10:48
    Az Eger Rally igazán lobogós pályákkal várta a mezőnyt. A csúcskategóriában több, minthúszan neveztek és rekordszámú, összesen 180 páros koptatta az utakat hétvégén Egerkörnyékén.Második teljes versenyét tudhatja maga mögött Lukács Csucsu Kornél és Tóth Imre aCitroën Rally Team Hungary csapatában. A több éves kihagyás után visszatérő pilótafolyamatosan próbálja rutinos navigátorával elérni azt, hogy visszakerüljön a raliélmezőnyébe. „Minden körben gyorsultunk, miközben a pályák állapota sokat romlott.Többet tudtunk javulni, mint a mezőny többi része és igazából csak ezt tartottam szemelőtt ... , használhatatlan volt a pálya asok felhordástól és nem is volt már kivel csatáznunk. Köszönjük a csapat munkáját, most ismaximális kiszolgálásban volt részünk!”Októberben a Vértes Rally-val folytatódik a szezon, de Csucsunak addig is van még dolga,hiszen részt vesz a rallycross bajnokságban is, ahol három futamból kettőt megnyerve azélről várja a hétvégén a Kakucs-Ringen a következő versenyt.A csapat partnerei:C Automobil Import Kft., TOTALLHG Kft., CsucsuR5, CHEVIGNON, Autószöv Gyöngyös, Vitex plus s.r.o.TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLIKiadja: Dudás Endre, a CRTH sajtófelelőse Körről körre tudott gyorsulni az Eger Rally-n a Citroën Rally Team Hungary párosa. Azegyik szakaszon abszolút negyedik időt ért el a Citroën C3R5 versenyautóval indulóLukács Csucsu Kornél – Tóth Imre egység és a végeredmény is biztató, hiszen hetedikhelyen végeztek, megelőzve több olyan egységet, akik már évek óta hasonló kategóriájúautóval versenyeznek. Az autó most is - mint mindig - tökéletesen működött. A TagaiRacing Technology szerviz sátránál hétvégén a legnagyobb izgalmat a szombat estitortaevés okozta, hiszen Csucsu ott ünnepelte 29. születésnapját.
  • 2019.04.26. 22:58
    2019.04.26-án, pénteken kerül megrendezésre a Quad Track OB. 1 futama, melynek a miskolci Speedway Aréna ad otthont, melyen a Speed Rally Team oszlopos tagja, Hrutka Dávid is rajthoz áll.

    Quad

  • 2018.11.17. 22:30
    alkalommal álltam a dobogón, szóval nem is lehet okom panaszra. Norbi, köszönöm szépen a beszélgetést, és hadd gratuláljak neked a Speed Rally Team nevében is az egész éves teljesítményedhez!- Köszönöm szépen! Illetve köszönöm az egész éves támogatást és segítséget Édesapámnak, Páromnak és a támogatóimnak! Nélkülük ez nem sikerült volna!Reklámpartnereink:Pet Pack Kft., Jász és Jász Kft., Strapa Pack Kft. A Speed Rally Team quad versenyzője, Kardos Norbi számára is véget ért a 2018-as versenyszezon, a bajnokság utolsó, záró futamának Nyírád adott otthont Norbit kérdeztem a versenyről, és 2018-as eredményekről.

    Quad

  • 2018.11.05. 14:44
    ! Magyarul nem sok jelentősége van. Azért itt sem adjuk a bőrünket ingyen! Szombaton nekivágnak a Zemplén hegység rally szakaszainak, melyek (Bózsva, Telkibánya, Abaújvár, Kéked, Füzér, Erdőbénye, Aranyospuszta, Mád) települések környékén várhatóak. Milyen csapatutasítást adsz a fiúknak?- Mondhatnám, hogy tét nélküli futam lesz, de ennél azért bonyolultabb. Szeretnénk megmutatni, hogy a fiúk igen tehetségesek, ezért nyomni kell a gázt, nincs mese. Persze ésszel, mert ez a verseny bizony hosszú lesz. Lesz némi taktikára szükség. Mivel hidegebb időt mond, és nem ismerjük a gyorsokat, a gumizás majd ... ott derül ki. No és a többi beállítás is, hiszen a négyféle gyors átlagát gátlóba és egyebekbe nehéz eltalálni. Ilyen értelembe mindenkinek új lesz ez a verseny. Talán a többiekhez képest egyenlőbb lesz az esély. Régen volt már az a klasszikus Zemplén Rally. Ezt csak az öreg versenyzők ismerik. Mégis azt kell mondjam nem lehet elengedni, az elejét túl sok másodperccel, mert nem lehet behozni később. Ugyanakkor, ha valaki csinál egy defektet, vagy bakit, az behozhatatlan lesz! Szerintem ezt remekül meg tudják oldani a legénységem! Viszont kicsit tartunk az Adam-tól, hogy milyen hiba jön még ki A rally másodosztály 2018 utolsó megmérettetésének ideje 2018.11.09-11, helye Nyíregyháza-Zemplén. Ezen a versenyen ismét rajthoz áll a jól összeszokott ralipáros Tim Gábor és Timár Tamás az Opel Adam R2-vel.

    Rally2

  • 2018.08.02. 09:21
    Ismét megnyerte az „N” csoportos autók versenyét a Ritmus ASE párosa, a Szilágyi-Váradi duó a 44. INA Delta Rally-n egy Mitsubishivel, míg a horvát értékelésbe egy 2. és egy 3. helyet hoztak haza.

    Rally

  • 2018.03.21. 22:04
    2010 óta jársz a Mitropa Rally-n, volt-e ilyen nehéz versenyed korábban?- Nem, korábban soha nem volt ilyen nehéz versenyem, de ez elsősorban nem a körülményeknek volt köszönhető. Én szeretem a nehéz, változó körülményeket. A gond az volt, hogy torokgyulladásom volt és magas lázzal küzdöttem. Az első napon egyetlen tervem volt, hogy valahogyan teljesítsük a napot. Ez látszott is az eredményen, több kisebb autó is megelőzött minket. Szombat reggelre már erőre kaptam (köszönhetően a helyi barátaim gyógyszer segélyének), és végre élveztem is a versenyt. Elkezdtünk gyorsabban menni, ami néha ... kockázat vállalással sokkal jobb időt autózni, de ahhoz inkább már sok szerencse kellett volna, nem pedig bátorság. Néhol csak 30-50 méterre láttunk, de ötödikben kellett volna padló gázon menni. Itt sok időt nyerhetsz, ha vakon ismered a pályát. Mi inkább a biztos célba érkezést választottuk, de így sem volt rossz az időeredmény.Miként is sikerült teljesíteni a Rebenland Rallyt? Hol is végeztetek? - Első Mitsubishi-s versenyünkön dobogón végeztünk, ez nem rossz. Megnyertük a CEZ production kategóriát, harmadikok lettünk az Osztrák Rally Kupában, a Mitropában pedig nyolcadikok.Legközelebb, hol A 2018-as Rally szezon, az ausztriai Rebenland Rallyval kezdődött a Juhász Csaba - Juhász István ralipáros számára. Hét szakasz, tizenhat, gyors ez kettő napra osztva sem kevés, de megküzdöttek vele. Interjú Juhász Csabival:

    Mitropa kupa

  • 2017.05.25. 23:03
    - Szia Peti, hogy sikerült a hétvégétek? Milyen volt a hangulat?Szia, hát egyszer tarts velünk, és ezt a kérdést nem teszed fel többet!A hangulat fenomenális volt. Többet sírtam a két nap alatt, mint a vatikáni ravatal együtt véve. (persze a nevetéstől).- Krisztián hogy diktálta az itinert?Ő kipróbálta milyen ez a terepralis dolog, én pedig kipróbáltam őt. Maradjunk annyiban, hogy Ő marad a rally-nál, nekem pedig következő versenyen remélem már jön a navigátorom.- Ha jól tudom, sajnos technikai problémák adódtak már az 1. gyorsasági szakaszon. Mi történt pontosan?A probléma már itthon Bencsok Péter - jobb1-ben pedig a Speed Rally Team vezetője -  Fodor Krisztián is szerencsét próbált a Riverside Baja-n, ami sajnos nem a tervek szerint alakult számukra. Peti mesélt az eseményekről.

    Tereprallye

  • 2017.04.11. 22:44
    fizikálisan is ott vannak a pálya szélen! Egy „új” autóval álltatok rajthoz a versenyen. Mennyire sikerült beülni azt és az Ózd rallyra jó „tesztnek” bizonyult a Miskolc Rally?- Az ismertségi szintünk nem rossz az autóval. A problémát az jelenti leginkább, hogy számomra új dimenzióban kell vele közlekedni és ezeket a kapukat kell még kinyitnunk!  Ha újra rajtolhatnál, mit tennél másképp ha tehetnéd?- Mindenképpen működő átbeszélővel rajtolnék el, és Lyukóval többet foglalkoznék. Második helyen végeztetek egy erős mezőnyben. Mennyire vagy elégedett a teljesítményetekkel?- Nem lehet Berényi László - Pap TamásSztárt Alkot Kft - Opel Adam R2HELL 23. Miskolc Rallye2017.03.31-04.02.Rally2-ben a Berényi - Pap rally páros a HELL 23. Miskolc Rallye-n az előkelő második helyet tudhatta magáénak a hat gyorsasági után.

    Rally2

  • 2016.12.27. 23:43
    Juhász Csaba - Juhász IstvánJuhász Média Kft - Renault Clio R3Szilveszter Rallye 2016 - 2016.12.27-29.A 2016-os év végén ismét felöltöd a verseny overálod és hűséges navigátoroddal Juhász Pistivel a Szilveszter Rally-n fogsz részt venni.

    Szilveszter Rally

  • 2016.09.16. 17:06
    A 42. Kassa Rally-n nem tudta megismételni a Székesfehérvári bravúrt a Spitzmüller Csaba - Béres László kettős, mert egy dupla defekt már a verseny első napján a pálya szélére parancsolta a Mitsubishis párost.

    Rally OB

  • 2016.08.30. 10:29
    Felemás verseny!2016.08.12-14. International Baranya Kupa.Várkonyi Szabolcs - Kerekes JózsefRitmus ASE - Peugeot 208 R2Mitropa Rally CupSokszor adnak ilyen címet a beszámolóknak, de a Ritmus A.S.E. csapatára ez most teljességgel igaz.

    Rally

  • 2015.11.01. 11:57
    értékeled ezt a versenyt?- A péntek nem sikerült fényesen, de a szombattal elégedett vagyok. Jó vezetni az autót, de most már egy kis fejlesztés ráfér.Legközelebb, hol és milyen autóval láthatunk versenyezni?- Mikulás Rally-n fogunk rajthoz állni, hogy milyen autóval az még nem biztos. Szeretnénk egy Clio R3-ast kipróbálni, de erről még tárgyalunk. Köszönjük Partnereink segítségét!www.infovaros.hu,  Tiszaújváros Transz. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Komplex - D, ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Mihidra Kft. Pikktel Juhász Csaba - Juhász IstvánCrash Men Team 3-Städte Rallye 2015Honda Civic TypeRInterjú Csabával a verseny után.Egy rövidre sikeredett Mitropa Rally Cup futamon vagy túl a Honda Civic Type R-el.

    Rally

  • 2015.06.20. 14:09
    SOLID Racing Team – Székesfehérvár Rally 2015. 06. 12-14.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.Amilyen nehezen kezdődött az idei évünk, annyira nehezen is folytatódott. Pedig reméltük, hogy az autó felkészítésével kihúztuk a technika ördögének méregfogát.

    Rallye Országos Bajnokság

  • 2015.06.20. 13:45
    Korábban indultál már Geko Ypres Rally-n, ez jelent-e előnyt számodra?- Mindenképpen jelent előnyt a helyismeret,  bár csak 3 pálya ugyanaz, mint tavaly. A többi is néhány helyen egyezik az előző évivel, remélem ez megmutatkozik eredményben is.Június 25.-én Qualifying Stage vár rátok majd öt kilométeren. Mit is jelent ez, miben befolyásolja pénteki rajtolásotokat?- Gyakorlatilag itt dől a rajtsorrend, bár úgy gondolom, ezeken a pályákon kevés előnyt jelent, hogy néhány hellyel előrébb indulsz, vagy hátrébb.26.-án pénteken hét gyors vár rád és navigátorodra Csányi Botondra. Nappal 48 km ... , majd éjszaka 35 versenykilométert tesztek meg a Peugeot 208 R2-vel. Szereted-e az éjszakai rally-t, illetve van-e éjszakai pályabejárásra lehetőség?- Nincs lehetőség sötétben pályát járni, de talán ez nem is érint minket, mivel ezen a környéken negyed 11 körül sötétedik csak be annyira, hogy lámpa kelljen.27.-én már tíz gyorson és 170 kilométeren fogtok megküzdeni az idő és a sporttársak ellen. Nem ritka a 23 kilométeres szakasz sem ezen a napon. Sőt itt is vár két éjszakai gyors rátok. Mennyire nehéz összehangolni a szervizben a tankolás és gumicseréket? Pl, hogy elég legyen a következő YPRES RALLY 2015. Június 25-27. Belgium.Várkonyi Szabolcsot kérdezem a verseny előtt:Az "AK Delta Sport" színeiben fogtok részt venni ezen ERC futamon. 254 versenykilométer vár rátok, 17 gyorsasági szakasz, amit 7 különböző pályán kell teljesítenetek.

    ERC, Rally

  • 2015.05.14. 11:30
    A 15. helyről kezdték meg a felzárkózást, szakaszgyőzelmet szereztek és az utolsó gyorsasági előtt egészen a 7. pozícióba kapaszkodtak fel. Ahogy a miskolci közönség kedvenc fogalmazott; 19-re lapot kértek a Power stage-n, ám ezúttal nem jött be a húzás: hatalmasat estek és egy árokpart mellett fejezték be a Miskolc Rally-t.Sajnos nem indult jól számunkra a Miskolc Rally. A salakmotor pálya kritikán aluli állapotba került mire mi odaértünk. Így a nagyérdeműt nem tudtuk kellőképpen kiszolgálni és szórakoztatni, ez volt az első fájó pont. Ami viszont még jobban fájt az az, hogy amikor Amilyen szerencsétlenül indult, legalább annyira balszerencsésen fejeződött be a 21. Miskolc Rally a Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila páros számára. Spiciék egy bosszantó technikai hiba miatt az első kör végére másfél perc hátrányba kerültek az éllovasokhoz képest.

    Rally OB, Miskolc Rallye

  • 2015.04.23. 08:06
     Mennyire szeretsz murván menni, illetve meg fogod-e, húzgálni a kéziféket néha, hogy a nézőknek is autózzatok?- Imádom a salakpályás prológot! Mindig padlón megyünk a Volán pályán, mert úgy gondoljuk, hogy a jegyet váltó nézők megérdemlik, hogy itt is versenyt lássanak. Ráadásul sok ismerős lesz kint, előttük aztán rá kell tenni egy lapáttal.Szombaton tizenkettő gyors vár rátok összesen, ebből 142 km verseny, és 267 km etap szakasszal. A szervizpark Encs székhellyel lesz, ahová háromszor állhattok be a gyorsok között. Ezen gyorsok közül lesznek-e olyan szakaszok ahol nem volt még rally Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel a 2015-ös Miskolc Rallye előtt.Április 24-én, egy salakpályás körversennyel „prológgal” veszi kezdetét a 21. steelvent Miskolc Rally, ahol a navigátoroddal - testvéreddel, Zsoltival fogsz csapatni.

    Rally OB

  • 2014.11.19. 13:57
    A MARB értékelést tekintve az abszolút tízedik, a saját kategóriájában pedig a hatodik helyen végzett a számukra teljesen új Citroen C2 R2-vel Holecz Krisztián (Kicsy) és Csáky Richárd a múlt hétvégi Felsőnyárád - Sajókaza Rally Sprinten.

    Rally

  • 2014.10.30. 11:50
    Miként tetszett nektek a reptéri verseny?- Nem gondolom azt, hogy egy Mecsek Rally-nak akár egy gyorsasági szakasza is szlalom pályán kell, hogy zajlódjon. Ez nem jó senkinek.Szombaton a három gyorsot nagyon azonos időkkel teljesítettétek. Miként is lehet szinte másodpercre ugyanolyan időt menni?- Mi az autóból minden gyorsot jobbnak éreztünk, de az eredmények úgy látszik, nem ezt mutatják. Lehet, hogy csak biztonságit autóztunk?Egy új Peugeot versenyautóval vettetek részt, mit is tudhatunk az eredményetekről és az autóról?- Igen továbbra is az Oktan Sport által felkészített autóval tudtunk Német László - Szegő JánosCitroen C2 R2 MAXCrash-Men Team Kft38. Mecsek Rallye2014. október 17-19.Interjú Szegő Jani rallyversenyzővel, a 48-ik Mecsek Rallye után.Egy sikeres Mecsek Rally után vagy pilótáddal, Német Lacival.

    Rally OB

Előző 43 / 74 Következő