Keresés

Találatok száma: 199
Előző 4 / 10 Következő
  • 2022.10.18. 17:29
    Marcival beszélgetek:Mielőtt nekifognánk a fuglaui versenybeszámolóhoz kérlek, oszd meg a portálolvasókkal, hogy miként is kerültél a rallycross világába és milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?- 3 éves koromban kaptam meg a legelső benzines motoromat, akkor csapott meg először a benzingőz illata. 6 éves lehettem, amikor először nagypapámmal kilátogattunk húsvétkor a máriapócsi Rabócsi Ringre. Már akkor eldöntöttem, hogy én itt egyszer szeretnék versenyezni, mindig arra vágytam, hogy rallycross versenyző lehessek. Így befejeztem a motocross pályafutásomat, amit hobby szinten űztem, és ... 2017 tavaszán megvettem az első rallycross versenyautómat. Először csak pálya napokon vettem részt, ismerkedtem a pályával és ezzel a sporttal. Az első versenyem 2018 hústvétkor volt a Rabócsi Ringen amatőr -1600-as kategóriában. Egy Mazda 323-as volt az első versenyautóm, amivel sikereket nem sikerült elérnem, ezért egy erősebb versenyautóra váltottam, mégpedig egy Honda Crx-re amivel a mai napig is versenyzek. Ezzel a versenyautóval már 2018-as év harmadik versenyen a 3. helyen álltam a dobogón. Három Évig ezzel az autóval versenyeztem az amatőr kategóriában, és szép eredményeket sikerült ... elérnem. Szerettem volna fejlődni és többet tanulni, ehhez pedig a rallycross országos bajnokságot éreztem megfelelőnek. A 2022-es év első versenyen sikerült az OB MK-1600-as kategóriában kezdenem szponzori segítséggel.  Nagyon jól érzem magam ebben a kategóriában, erősek a versenytársak, ami segíti az Én fejlődésemet. Az éven a Magyar kupában négy versenyen vagyok eddig túl, ebből a Monorierdő M-Ringen 2. helyezést, és az ausztriai Fuglau MJP Racing Arénában szinten második helyezést sikerült elérnem. Jelenleg készülök az ötödik fordulóra, ami a Nyirádi verseny lesz.A szombati első ... szabadedzésen az első helyre kormányoztad be a Honda Crx rallycross autódat. Mennyire sikerült megismerkedni ez idő alatt a pályával?- A szombati első szabad edzésen esett az eső, amit én nagyon szeretek. Számomra teljesen új pályán mérettettem meg magam. Az első szabadedzés utáni eredmények alapján, az első helyen autóztam. Ettől függetlenül bőven maradtak hiányosságok a pálya ismeretével kapcsolatban, az autón több beállítást is kipróbáltunk a pályához. Verseny közben megtetszett a pálya, és egyre jobban kezdtem magaménak érezni. A második szabadedzésen mi történt, hogy nem brillíroztál ... tempóban, így sikerült a második helyen végeznem.Összességében miként értékeled a nemzetközi rallycross versenyen való szereplésedet? - Úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a versenyeim közben. Bár van hova fejlődnöm, ami a kategóriámnak a választásának is oka. A csapatom nagyon jó, minden feltétel adott a célom eléréséhez, emellett az OB-ban versenyzők tanácsait is szívesen fogadom. Azt érzem, hogy magamból és az autómból is van még mit kifacsarnom, de ehhez még sok verseny kilométerre van szükségem. Szeretném megköszönni a családomnak, a csapatomnak ebbe beleértve a szerelőmnek Karalyos Marci az elmúlt hétvégén újra felöltötte a versenyoverálját, és nyolc kategóriatársával rajthoz állt a Fuglauban megrendezett Magyar Rallycross OB és Osztrák OB futamán.

    Rallycross

  • 2020.07.21. 17:03
    Magyar Aszfalt Rallycross bajnokság 1. futamKakucs Ring, 2020.06.11-12.A tervnek megfelelően, a délelőtt folyamán felépítettük a 6 autó befogadására alkalmas depó sátrainkat, majd beköltöztettük a lakókat!Az első éles versenyén, világpremierre készülő Swift Hybrid RX versenyautók ott ragyogtak, csillogtak a verőfényes napsugárban. A délután folyamán megtörtént az adminisztratív és a szigorú, szabályosságot vizsgáló technikai gép átvétel. A depó megtelt a 100 db autót felvonultató mezőny szebbnél szebb járgányaival. Az átvételt követően a csapat átbeszélte a hétvége pontos menetrendjét, majd ... előfutam, ahol már egymás elleni küzdelemben kellett a sorrendről dönteni. Itt előkerült a rutin, a sokszoros magyar rallye bajnok Turi Tamás futotta a legjobb időt, Vaskó Dominik és Luigi előtt. Az időkülönbség az első három pilóta között mindössze 9 századmásodperc volt. A rekkenő hőségben még egyszer sisakot húztak a srácok. A sorrend változott, az időeredmények, folyamatosan javultak. A második kvalifikációs futam már igazi rallycross feelingben, parázs csatát hozott. Az első csoportban, a rajtban beragadó Nagy Benjámin hamar utolérte az egymással viaskodó Held Zoltánt és Neer Cohent és a

    Rallycross, Swift Hybrid

  • 2017.04.12. 23:24
    Továbbra is Közép-Európa legerősebb bajnoksága a magyar, amely mellett nemzetközi sztárpilóták is itt lesznek a Húsvéti nyitányon!  Már csak az előnevezések alapján is több mint 130 pilóta várja a rajtot!Ha Húsvét, akkor RabócsiRing, immáron 20. alkalommal kerül megrendezésre a Szezonnyitó Rallycross Futam, amely mára már fogalommá vált az autósportot kedvelők körében. Aki volt már az tudja, aki nem, az most megtudhatja, hogy mi is vár rá pontosan ezen az őrült hétvégén. 100 % rallycross, egész napos kilincsre menő viadalok, családi programok és show elemek, amelyek most sem hiányoznak ... , Alois Höller, Spitzmüller Csabi, Kotán Peti, Vass Zoli, Mózer Attila vagy Papp Lajos, amely jelképezi, hogy hová is jutott a rallycross Magyarországon! KPT behúzta a Slovákiringi futamot, majd Barcelonában is diadalmaskodott az EB futamon, ahol a 2. helyet szerezte meg Anton Marklund mögött. Kárai egy dupla szaltóval nyitott, de így is döntőbe küzdötte magát, Pucher félelmetes Fordjával hozta a kötelezőt, hiszen másodikként ért célba a nyitó fordulón. Vass elképesztő rajtjaival riogatta a mezőnyt, Kotán pedig a veterán Forddal döntőbe verekedte magát. Ezen előzmények ismeretében várjuk a Húsvéti 2017.04.16-04.17-én, azaz Húsvétkor nyitjuk a magyarországi rallycross szezont!

    Rallycross

  • 2016.06.01. 10:00
    A május 15-16-i versennyel méltó módon ünnepelték meg a versenyzők a Rabócsiring 20. születésnapját, hiszen a Pünkösdi Rallycross Parádé hihetetlen küzdelmeket hozott minden kategóriában. Mind a profi versenyzők, mind az amatőrök egymásnak feszültek és nem hagyták legyűrni magukat. A nézők és a pilóták is azt kapták, amit imádnak: 110% rallycrosst.

    Rallycross

  • 2016.05.11. 22:26
    ! Várunk mindenkit Pünkösd vasárnap és hétfőn!Váltsd meg jegyed elővételben a 20 éves RabócsiRing versenyeire, 20 % kedvezménnyel!Programterv (OAB – Amatőr Bajnokság, RNOB – Rallycross Nyílt Országos Bajnokság)2016. május 15. vasárnap10: 00 – 10: 40         I. Edzés                                                   Legkeményebb pilóták, legnagyobb ütközetek!Május 15-16-án folytatódik a rallycross őrület Máriapócson Közép-Európa legerősebb bajnokságával!Aki figyelemmel kísérte a bajnokság első két fordulóját, az biztosan osztja állításunkat, miszerint az idei évben a rallycross talán minden idők legszínvonalasabb bajnokságává avanzsált. A mennyiség (130 induló) mellett a minőség is elérte az európai top mércét és a rendezvények színvonala is hasonló szintre lépett!

    Rallycross

  • Pünkösdi autós  fesztivál Máriapócson !Itt minden infot megtalálsz:http://www.rabocsiring.hu/index.php/olah-gumi-rallycross-es-drift-fesztival-2015-05-23-24-25-elozetes/

    Rallycross, Drift

  • 2014.10.08. 13:07
    Tóth Attila a BMW M3-al az abszolút 3. időt autózta. Erről láthatunk egy fedélzeti kamerás videót.

    Rallycross

  • 2013.04.16.
    Magyarország RALLYCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013. ÉVI ÁLLÁSA Sz. Időpont I. II. III. IV. V. VI. VII. 2013. 03.31.-04.01. 2013. 04.13-14. 2013. 05.19-20. 2013. 06.08-09. 2013. 06.22-23. 2013. 09.07-08. 2013. 10.05-06. Helyszín Máriapócs Nyirád Máriapócs Greinbach (A) Kakucs Kakucs Nyirád Rendező Rabócsiring Kft Nyirád Motorsport kft. Rabócsiring Kft Off-Road szakág MGAMS kft. MGAMS kft. Nyirád Motorsport kft. SuperCars Hely Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Harsányi Zoltán Kárai Tamás Mózer Attila Vass Zoltán Révész Bálint Vnoucsek László Kotán Péter Varga Szilárd Czarnecki Robert (POL MNASZ Rallycross
  • 2013.04.03.
    Magyarország RALLYCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013. ÉVI ÁLLÁSA Sz. Időpont I. II. III. IV. V. VI. VII. 2013. 03.31.-04.01. 2013. 04.13-14. 2013. 05.19-20. 2013. 06.08-09. 2013. 06.22-23. 2013. 09.07-08. 2013. 10.05-06. Helyszín Máriapócs Nyirád Máriapócs Greinbach (A) Kakucs Kakucs Nyirád Rendező Rabócsiring Kft Nyirád Motorsport kft. Rabócsiring Kft Off-Road szakág MGAMS kft. MGAMS kft. Nyirád Motorsport kft. SuperCars Hely Versenyző 1 2 3 4 5 6 Harsányi Zoltán Kárai Tamás Mózer Attila Révész Bálint Vass Zoltán Vnoucsek László Egyesület RXC Technics Motorsport kft. Racing-Com kft. Nyirád MNASZ Rallycross
  • 2013.03.18.
    Gépkönyvezési időpontok 2013.03.23. Szombat 10:00-16:00 Rallycross Nyírád Motorsport Centrum Csak előzetes bejelentkezés alapján! A gépkönyvezésen  versenykész járművel  régi gépkönyvvel (új gépkönyvhöz 1db 9*13-as, a jármű ¾-es elejéről készült, homológlap szerinti, színes fényképpel)  járműokmányokkal  homológlappal és a felhasznált kiterjesztésekkel  bukóketrec certifikáttal  üzemanyagtank certifikáttal (FIA homológ üzemanyagtank esetén kérjük a védőburkolatot eltávolítani) kell megjelenni. Kérünk mindenkit, hogy előzetesen jelentkezzen be, az alábbi linken található adatlap MNASZ
  • Greinbach

    Rallycross

  • Rallycross

Előző 4 / 10 Következő