, hiszen a jelenlegi helyzetben megnyugtató előnnyel vezetjük a kategóriánkat, a Hobbycar abszolút értékelésben is van előnyük még. Attila nagyon gyors, tudod "jó kocsi jó sofőr, baj itt nem lehet" :)A Suzuki illetve mi is ezt tudtuk a hétvégén, a fizikát nem akartuk feszegetni, mert nem lett volna jó még kisebb belső teret csinálni a Suzukiba. :)Nem léphetünk át a technikán sem. Nyugtasd meg, hogy ismét jól szuperált a Suzuki, és megérte a belefektetett munka.- A technika... Igen, mindig tartogat meglepetéseket! A verseny előtt egy nappal még megmakacsolta magát, mert nem ment egy henger, és nem ... volt töltés, de ezeket hamar tudtuk orvosolni. Vannak dolgok amiket nem látunk előre, de úgy érzem inkább ilyenkor jöjjön ki, és ne verseny közben. A bele fektetett munka természetesen megérte, az eredményünk is ezt tükrözi.Külön köszönet a kis szerviz csapatunknak (id. Merencsics Árpád, és Szabó Krisztián "Szasza"), akik végig jöttek utánunk a hétvégén, és bármi kis hiba volt mindent azonnal megoldottak. Két futam van hátra. Látod már a végét? Vagy egyenlőre csak a Salgóra koncentrálsz? Jártál már ezen a környéken versenyautóval?- Az az igazság, hogy azt nem tudom, hogy mennyi futam van vissza
Keresés
Találatok száma: 1792
2016.06.23.
utolsó szakasz tetszett, ahol mentünk is egy abszolút első időt. Elég jól vettük az akadályokat, és végül jó helyre sikerült becsúsznunk illetve úsznunk a töméntelen mennyiségű esőnek köszönhetően. Most már azért valamivel jobb a helyzet, és örülök, hogy az elmúlt két verseny alkalmával sikerült összekapnom magam és jelenleg megfelelő helyen állunk a kategóriában és az abszolút besorolásunk sem olyan rossz. Nincs már akkora nyomás rajtam, hogy hátul vagyunk a bajnokságban, de ez nem jelenti azt, hogy az előttünk álló futamokon elengedhetjük magunkat és lazsálni fogunk. Ezeket a szép eredményeket a ... továbbiakban is hozni szeretnénk és mindent meg is kell tenni érte. Nagyon jó, hogy a Hibján Joci bekerült a csapatba, jó vele együtt dolgozni és versenyezni, ügyes pilóta. Elcsatázgatunk ilyen barátiba év végig. Sokat számít, hogy ilyen emberekkel rivalizálhat az ember, megadja a sava-borsát egy-egy futamnak. Jól szoktuk érezni magunkat. Székesfehérváron folytatjuk a viadalt, de addig nekem le kell még nyomnom egy jó kis államvizsgát” – mondta Ákos. „A verseny előtti instrukciók Attilától sokat segítettek, amiket beépítettünk az itinerbe. A félkészülés tényleg rengeteget számít egy-egy futam előtt, ha Tiba Anita
2016.06.01. 09:09
2016.05.19-21. Juhász Csaba - Juhász IstvánJuhász Média Kft - Honda Civic TypeR31. FUCHS Velenje Rallye - Mitropa Rally CupA Skrono és Ravne gyorsok második felfutásán több időt töltöttetek a pályán. Ennyire romlott a pálya állapota?- Bérelt autóval mentünk ezen a versenyen, sajnos szinte semmit nem tudtam menni vele verseny előtt, így az első kör az ismerkedésről szólt.A 2. kör előtt óriási tanakodás volt a szervizparkban, hiszen egyik percben hét ágra sütött a nap, a másikban majd a földet súrolták a felhők. Skorno szakaszon nagy eső volt, nem igazán gumiztunk jól, pedig jobbnak ... partoldalban, és megsérült a hűtőnk, mentünk még kb. 5-6 kilométert, de elfolyt a víz, és nem akartuk megfőzni a motort, így 4 km-el a verseny vége előtt kiálltunk. Azért is voltam kicsit dühös, mert kb. 5 perccel előtte ugyanebben a kanyarban ugyanígy mentünk át baj nélkül tiszta nyomban, míg másodjára a kanyar kijárata tiszta kavics volt. 3. helyen álltunk a kategóriában, 6. helyen Mitropa abszolútban, de a versenynek a célban van vége!Köszönjük Partnereink segítségét! Az "Infovárosok hírportál hálózat", Kelet-Atlasz Kft., Aqua General Kft., H.B.c.e., Komplex-D Kft, Unilub Kft, Vozik Balázs
2016.04.27. 17:21
Tizenhárom gyors vár rátok és a Hondára a 22. Miskolc Rallye-n.Pénteken a Felsőnyárád – Sajókaza, és a Parasznya-Lyukóbánya szakaszokat kell teljesíteni 2-2 alkalommal. Mindkettő rövid gyors, szinte mire megmelegszik a gumi célba is értek.Mit lehet kihozni az első napból számotokra?- Azt gondolom bár két rövid szakaszról van szó, mégis fontos lesz a verseny szempontjából, hiszen a másnapi rajtsorrendet az itt elért eredmény határozza meg. Felsőnyárád egyébként is sötét ló, nagyon régen ment itt az ORB, azóta felújították az utat, de állítólag nagyon csúszik, egyébként is vannak trükkös részek ... °C is lehet. Most még én sem tudom mivel fogok menni, van gumink minden körülményre, majd helyben hozunk döntést.Összeszokott páros vagyok Zsoltival, a verseny előtt ti is néztek külső-belső videókat?Idén a testvérem csak idehaza navigál nekem, így viszonylag régen, a tavalyi Kassa Rally-n ült mellettem utoljára, ennek ellenére nem hiszem, hogy gond lenne, hosszú évek óta megyünk már együtt.Kérdésedre válaszolva meg-meg nézem a külső belső felvételeket, de amolyan összeülős, elemzős, egész estés felkészülést nem tartunk.Mi is a célotok ezen az ORB versenyen, hol is szeretnétek végezni?-Az idén
2016.04.13. 13:35
Kedves Gábor!Most indultál először Lavanttal Rally-n, ahol Szabó István navigálásával vettél részt. Ez a verseny a Mitropa Rally Cup második futama 2016-ban. Tizenhárman rajtoltatok el a kategóriátokból, ahol az előkelő harmadik helyen végeztetek. Hogyan sikerült a verseny? Gondoltad volna, hogy a Lavanttal Rallye-n a legjobb magyar színekben lévő versenyző páros lesztek?- Alapvetően nem indult jól az év, mivel Egerben a motor meghibásodása miatt kiestünk, így az is kérdéses volt, hogy a Lavanttal Rally-n egyáltalán el tudunk-e indulni. Szerencsére a csapat gyorsan orvosolta a problémát
2016.04.01.
Izzasztó futam lesz A tavalyi egri verseny olyan mély nyomot hagyott Tóth Attilában és Cseke Bandiban, hogy egy év ki is maradt. Most igaz új navigátorral, de visszaáll Attila a 11. Eger Rally-n a rajvonalhoz. Kíváncsiak, hogy fogják érezni magukat, és mit ad ennyi kihagyás után számukra a rali. Kimaradt egy év a raliban számotokra. Mi volt ennek az oka, illetve hiányzott már, hogy újra visszaülhess a Zsiguliba? - Igen, kihagytunk jó pár versenyt a tavalyi egri baleset miatt. Szabó Atti nagyon közel állt hozzánk, és ez nagy hatással volt a továbbiakra. Azzal kezdődött, hogy Bandi a ... én valahogy mindig inkább égi jeleknek tulajdonítom ezeket. Tehát ezért maradt ki egy év, de újra itt vagyunk, készen állunk úgy néz ki. Megmozgattátok kicsit az Eger Rally előtt a kocsit? - Lecsúsztunk a ceredi tesztről, mert benéztem, hogy mi is mehettünk volna, és így most kimaradt a tesztelési lehetőség a verseny előtt. Bár, ha az számít, hogy elvittem gépkönyvezésre a kocsit, akkor mentem vele egy keveset. Majd élesben tesztelünk, ez úgyis csak egy olyan visszaszokós- összeszokós rajtolás lesz most számunkra. Új navigátorral indulsz az egri futamon. Mit kell róla tudnunk? - Mindent és Tiba Anita Rallye2
2016.01.06.
Minden happy volt Jánosa Ákos és Brunekker Árpád a 2015-ös rali szezont igen szép eredménnyel zárta. Rally2-ben az A6-os kategória 1. helyét, az A csoport 2. helyét, és az Abszolút 3. helyét tudhatják magukénak. A bajnokság végeztével a Szilveszter Rallye már csak egy levezető futam volt, ahol 88 kategóriatársból a 4. helyen végeztek. „Már a teszt is nagyon jól sikerült, mely lehetőséget adott, hogy még a verseny előtt kicsit közelebb kerüljünk a kocsihoz. Megautóztattuk a partnereket, barátokat, családtagokat, és mindenki igencsak élvezte. A verseny első nap esti gyorsaságija nem Tiba Anita Rallysprint
2015.09.24.
mellett sem. Nagyon szuper volt velük menni. Olyan, mintha két arcod lenne a versenyen. Az egyik a bohóc, mikor kiszállsz a kocsiból. A másik pedig a full komoly. Hogy is van ez akkor? - Jól látod. Kint haverok, buli, Fanta. Belül pedig navigátor, autó, és én. Ketté kell tudni választani, ha eredményorientáltak is vagyunk. Mi pedig azok lennénk. De szerintem, aki versenyzik, mindenki győzni megy nem? – kérdezte röhögve. Gratulálok az abszolút és kategória 1. helyhez. Tudtok valamit, nem? - Köszönjük szépen. Mi is elégedettek vagyunk, mert egy tényleg jó kis verseny van mögöttünk, ahol elsők ... mindenben. Az összhang mindig ugyanolyan jó köztünk, ezért talán könnyebb eredményesnek lenni. De hozzáteszem, hogy azért azt egyikőnk sem gondolta, hogy megcsípjük az első helyeket. Hogyan foglalnád össze a hétvégét röviden, tömören? - Egyben, rendben, hibátlan. Pilóta, verseny, kocsi, társaság, kaja ötös. Már csak a Bakó Rally Team hiányzott, de legközelebb bepótoljuk. Mikor lesz az a legközelebb? - Mint ahogy Peti barátom is mondta a Szilveszter Rallyn ott a helyünk. Egy versenyautóval. – nevetett Andris, de többet nem árult el. Ezúton szeretnék a srácok megköszönni Balázs Öcsinek és a Bakó Rally Tiba Anita
2015.08.24.
Kassa Jánosáéknak „abszolút” elúszott A pontok menthetetlen gyűjtője Jánosa Ákos és Brunnekker Árpi, akik most nemhogy pontot nem kaptak, de úgy néz ki, megvan az a verseny, amit szó szerint elminuszoltak idén. Egy igen rövid futam van a fiúk mögött, ugyanis az első gyors első pár kanyarja után kicsit sok volt a tempó, és felborultak. Ez megesik, ha valaki feszegeti azokat a bizonyos határokat. De nem keseregtek, csak annyit mondtak, hogy „Pécsen is megyünk.” „Röviden annyi történt, hogy én mentem… meg siettem, és nem jött össze. Nincs mit magyarázni ezen. – mondja nevetve most is Ákos ... . Tartottam tőle, hogy leesik, mint Egerben, és igaz, hogy odanyúltam, de szerintem köze nincs az eséshez. Itt a tempó volt sok és kész. Pályabejáráson bediktáltam, hogy az a kanyar egy ötödikes, de az felhordásosan nem ötödikes. Így is óriási mentést csináltam, mert nagyobbat is eshettünk volna. A mínuszos verseny számunkra el is dőlt ezzel. Menet közben sokat romlott amúgy az aszfalt minősége, ahogy láttuk ott a pálya széléről, ami kicsit furcsa talán. A másik, ami gáz volt, hogy amikor kiestünk a sportbíró nem tudott angolul, nincs nála telefon, rádió, és kézzel-lábbal kell elmagyarázni, hogy rossz Tiba Anita Rallye2
2015.08.17.
, azt, hogy jól nem mondom, de mentünk. Olyan meg csak egy van, amin közösen nem autóztunk, de azért vagyunk újra itt, hogy most ezt megtegyük. Jó kis verseny szokott lenni. Minket idén már csak az mozgat, hogy jól érezzük magunkat az autóban, és ezt érezzék a nézők is. A többi most nem lényeg már számunkra. Két éve mindig második helyen végeztek Kassán. Most is elégedettség ülne az arcotokra, ha a dobogó második fokára állhatnátok? - Miért másodikak voltunk? Amire emlékszem az a folyamatos váltócsere. Kétszer vagy háromszor, már nem is tudom. Na meg leégettük az összes kuplungtárcsát. De mondom ... jó volt. Ez tiszta, de a helyezés az jó kérdés. A célba érés nekünk már újdonság lenne, tökéletesen elégedettek leszünk, csak mondom, legyen már egy jó kis verseny mögöttünk. Reklámpartnereink: Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.; Szöveg: Tiba Anita Fotó: Boros Tiba Anita
2015.08.17.
annyira nem? - Most mondhatnám, hogy igen, de valójában nem. Én utoljára akkor jártam Kassán, amikor az eggyel ezelőtti 106-os (kék) Peugeot-nkat onnan hoztam haza lábon. Lehet, számára ismerősebbek lennének az ottani pályák, hisz kassai rendszámtábla birtokosa volt õ sokáig. Mi az, amivel megelégednétek a 41. Kassa Rally végén? - Nem vagyunk igazából rutinos, Rallye2 Országos Bajnokságra járó típusok sajnos, így hát a legfontosabb, hogy áthaladjunk a céldobogón a verseny végén. Azt még persze nem tudom, hogy mivel fogjuk elütni az időt a szervizparkban, hogy helyettünk szakemberek fogják végezni a ... szükséges, gyorsaságik közti karbantartást. Édesanyánknak is sok fejtörést fog szerintem okozni majd a verseny végén, hogy milyen programot válasszon a mosógépen, hogy végre nem lesznek olyan olajosak és koszosak a tűzálló ruháink. Reklámpartnereink: facebook.com/Cseplorallyteam (dobj egy like-ot az oldalra),; www.profidiag.com (az autódiagnosztikai készülékek boltja); www.felforditom.hu (a fordítás szakértője); www.medicalcar.hu (rendezvények egészségügyi biztosítása); www.uspech.hu; Uspech Kft. (mérőműszerek, 9 személyes mikrobusz bérbeadás) Nevermind Software Kft. (szoftverek készítése Tiba Anita
2015.08.13.
Csak egy tiszta versenyre vágynak A 41. Kassa Rallyra készülő Kurtos Róbert - Repka Róbert duó utolsópercesek lesznek a futam előtt, ugyanis a múltkori verseny óta renoválják a Mitsubishit. Robi szerint az akkor még csak látványosnak mondott törés többe fájt, mint gondolta. De mindezek ellenére újból csatasorba állnak. A veszprémi futam végén nem nézett ki túl jól a kocsi. Tényleg csak látványos volt a törés, vagy menet közben derült ki, hogy költséges is lesz? - Akkor ott én is azt gondoltam, hogy igazából nem lett nagy kárunk, de a bontásnál rájöttünk, hogy azért van ezen egy-két ... kezdetben, rá kellett jönni, hogy néha másképp alakul minden. A beállítások is jobbak már az év elejéhez, és hát azon vagyunk, hogy még jobban összeszokjunk még mindig az autóval. Sietni nem fogunk az biztos, mert a múltkori baki pont elég volt. A verseny végén, ha azt nyilatkozhatnám, hogy de király… végre egy tiszta futamunk volt, akkor már elégedetten távoznánk. Reklámpartnereink: Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Lasztra Cargo Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft Tiba Anita ORB
2015.08.11. 18:37
köszönhetően Audi S1, Subaru és Ferrari volánja mögött körözhetsz majd Te is a drift pilóták által felgumizott aszfaltcsíkon. A verseny hangulatának varázsához hozzátartozik a versenyzői felvonulás, valamint a pilóták és gépeik megáldása a híres máriapócsi templom előtt. Hihetetlen érzés, amint a rajongók között, egy hangulatos városka utcáin gördülnek végig azok az autók, melyek másnap őrült tempójukkal és bevállalós pilótáikkal mosolyt csalnak majd mindenki arcára.Emiatt a hangulat, emiatt a pálya és emiatt a plusz miatt döntött úgy az EEDC (Eastern European Drift Championship) széria legjobb pilótái ... mellett a Zestino Europe csapat is, hogy minden országból elhozza ide, a máriapócsi pályára a legjobb pilótáit. Így a sokak által imádott, Alex Golovnya, vagy a Troll néven elhíresült Trela, vagy a legutóbbi verseny legőrültebbjeként számon tartott Marcin Banowicz mellett sok-sok pilóta érkezik a Trackwoodra, hogy megpróbálja elhódítani a legjobbnak járó trófeát. A Trackwood legjobbjának lenni igazi megtiszteltetés, hiszen azt a legkeményebb ellenfelekkel megküzdve kell megszerezni. Meséljek még róla?A további sztorikat egyelőre megtartjuk magunknak, hiszen aki járt Trackwoodon, az már év elején
2015.08.08.
megyünk Kassán, mert túl közel van a két verseny egymáshoz. De most, hogy megvan az A6 bajnoki címe, csak küzdeni kellene még az abszolútért is kicsit. Úgyhogy nem áll meg a mókuskerék, mert jövő héten újra csatázunk.” – mondta Ákos. Amennyiben borítékolni kellett volna azt, hogy Ákos le tud-e állni azok után, ha zsebre vágnak Komlón újabb értékes pontokat… most mondom, sajnálom, hogy nem fogadtam, mert nyertem volna. Szinte elképzelhetetlen volt számomra, hogy ne akarnák az abszolútban az előrébb lépést. Na, de ez az Áki és Ápi páros… így szeretjük őket. „Én nagyon-nagyon örülök, hogy célba értünk ... , és még bajnokok is lettünk. Maga a verseny is jó hangulatban telt, szuper kis gyorsok voltak, és az időjárás is csak kicsit szórakozott velünk. Az etapokat sajnáljuk, de ez előfordul. Próbálom felvenni Ákos tempóját, de nem egyszerű. – nevet Árpi. Úgy volt, hogy akkor most már kicsit visszább vehetünk, de meggondoltuk magunkat és tovább harcolunk egy jobb abszolút helyezésért. Nem is lehet erre mást mondani, mint hogy menni kell… menni kell… menni kell. Egy nehéz futam előtt állunk újra, de bízunk benne, hogy talán már felnőttünk a feladathoz, hogy még előrébb tudjuk magunkat tornázni A Tiba Anita Rallye2
2015.03.25.
.” – jelentette ki Gabó. A srácokat újra és újra ugyanott találom meg verseny előtt, mikor elérhetetlenek. A műhelyben. Pont akkor röffentették be a Ladát, mikor odaértem, és nyoma sem látszott az elmúlt év végi kedvtelenségüknek. Ezek az emberek ideig-óráig tudnak lekattanni a raliról, aztán újra felpörögnek és folytatják ahol abbahagyták. Így van ez jól. „Ugyanúgy állunk, mint minden verseny előtt, utolsó percesek vagyunk, de ezen már meg sem lepődünk. A lényeg, hogy megyünk Egerbe, favorizáljuk ezt a versenyt, attól függetlenül, hogy mikor utoljára indultunk itt kiestünk. De úgy estünk ki, hogy amíg Tiba Anita ORB
2015.03.25.
tűnik számukra. „A Parasznya-Lyukóbánya verseny fantasztikus volt, természetesen az új technikának, a Citroennek köszönhetően. Most ezt fogjuk megismételni az Eger Rallyn. Túl nagy elvárásunk igazából nincsen, csak annyi, hogy célba érjünk, és valahol az elejében végezzünk. Az egri szakaszok ismerősek, és jó tempósak, tehát minden adott lesz ahhoz, hogy ezzel az igazán szuper kis autóval megmutassuk, hogy mit is tudunk. Persze ez még mindig amolyan teszt féle, és tanulós verseny lesz, de attól függetlenül azon leszünk, hogy jó eredményt érjünk el. Ami változás van még a versenyzésünkben, az az Tiba Anita Rallye2
2015.03.15. 09:24
Racing.hu: Mennyire voltatok elégedettek a 2014-es évetekkel?Váradi György: A 2014-es versenyszezon a Miskolc Rallye-val kezdődött, ahol lábtörés miatt sajnos nem tudtam elindulni. Mivel ez dupla verseny volt, az ellenfelek rögtön dupla pontokat szereztek, mi pedig semmit. Mondhatom nem volt könnyű ezzel a lemaradással kezdenünk az évet, de természetesen optimistán álltunk a dologhoz, nem kellett sokat számolgatnunk ahhoz, hogy tudjuk, hogy matematikailag még be lehetett hozni a Miskolcon szerzett lemaradást az év végéig. A többi versenyen elindultunk, és mindig sikerült az elejében ... vannak hátra, azokkal remélem hamar végzünk és utána megyünk gépkönyvezni.Racing.hu: A csapatban esetleg navigátor téren lesz e valami változás?Váradi György: Nem. Mi már összenőttünk Lacival, minden marad a régiben. Racing.hu: Gyanítom idén is a Historic Bajnokságban láthatunk titeket, de teljes évet mentek vagy netán marad(nak) ki verseny(ek)?Váradi György: Így van, idén is Historicban megyünk. Teljes évet tervezünk, de csak akkor, ha maradnak a versenyek előre bejelentett dátumai, mert a navigátorom, Laboncz Laci hosszabb időre Amerikába megy, és csak ezeken a hétvégéken lesz itthon. Ezeket
2015.01.12. 09:10
féktávokat venni. Majd következett a negyedik kör, amikor már teljesen lazán, élvezetből autóztam és még inkább a határaimat feszegettem, ezáltal a harmadikhoz képest is javítottam még pár másodpercet. Az egész nap folyamán megpróbáltam magamból és az autómból is a legtöbbet kihozni. A Csapat Főnökömmel minden körömet kielemeztünk és megkaptam az instrukciókat is, amiket a bemeneteknél tudtam is hasznosítani.Volt-e kalandod a nap folyamán?- Ez nagyon jó kérdés. Minden egyes verseny, valamilyen szinten magában foglalja a kalandokat. Úgy gondolom, hogy a szombati verseny egészében az volt, a
2014.10.01. 20:18
során sokat gondolkodom jerezi bukásom okán és körülményein, de nem találtam rá elfogadható magyarázatot. Nagyon jó ütemben haladtunk szerelőimmel a verseny előtti teszt, illetve a hétvége során is. Sikerült minimálisra szorítani a hátsó rugóstaggal kapcsolatos, régóta fennálló problémánkat. Az első szabadedzésen én értem el a legnagyobb sebességet, és egész hétvégén az 5-10. helyezések között mozogtam. A hatodik helyre kvalifikáltam magam, és a verseny napján is jó formában éreztem magam: a warm upot ötödikként zártam, sikerült a bűvös 1:46-os köridőn belülre kerülnöm, és a futam is jól indult
2014.10.01. 12:13
Mesélj először a Végső Összecsapásról:- A megszokottnál is jobban készültünk erre a hétvégére. Az autó egy nagy revízión esett át, és minden lehetséges pótalkatrészt beszereztünk.Minden előkészület ellenére volt technikai gondunk. Szombaton a kardántengely hegesztése eltört, így csak 4-5 kör edzésre volt lehetőségünk egész nap. Köszönhetően Zahuczki Zsoltnak és csapatának sikerült a helyszínen megjavítani az alkatrészt és kvalifikálni.Annak ellenére, hogy a nap folyamán sem sikerült sokat edzeni, a kvalifikáción az 5. helyen tudtunk végezni.A verseny már probléma nélkül zajlott?- A ... King of Europe szériában. A naptárunkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mind a két bajnokságot végig tudjuk csinálni.Az év elején, Tökölön egy 3. hellyel nyitottuk a szezont, majd a következő versenyt sikerült megnyerni, így átvettük a vezetést a bajnokságban. A bélkői verseny nem sikerült túl jól, de ott is értékes pontokat és tapasztalatokat szereztünk.A Végső összecsapásra még nagyobb odaadással készültünk és végül a dobogó második fokára állhattam.A King of Europe sorozatban már kevésbé voltunk szerencsések. Az időpont ütközések miatt a nyolc versenyből, haton tudtunk részt venni, és

