Keresés

Találatok száma: 152
Előző 5 / 8 Következő
  • Kedves Versenyzők, csapatok, autósport-barátok!A 2024. évi versenyszezon első rali bajnoki futama egy újabb lépést tesz a hajdani klasszikus szezonnyitók hangulatának megidézése felé, hiszen a kitűnő házigazda Nyergesújfalu mellé az idei esztendőben csatlakozik Esztergom Váregyei Jogú városa is! A versenyt rendező Arrabona Rally Club és a szövetség megkeresésére örömmel mondott igent a Dunakanyar fővárosának vezetése, és március utolsó előtti hétvégéjén Nyergesújfaluval karöltve, nagy szeretettel látják vendégül a HUMDA Országos Historic-, ORB2 és ORB3 bajnokságok, valamint a Teszt kategória

    Rallye3, Rallye2, Historic

  • 2015.05.05. 12:51
    A Suzuki Swift GTi váltója ismét a rosszabbik arcát mutatta, s meggátolta, hogy a fiúk célba érjenek az április 24-25-ei, második bajnoki fordulón. Ráadásul a futamot úgy kellett feladniuk, hogy a 8. gyorsasági szakasz után már vezették a historic mezőny H1 kategóriáját.Merencsics Árpád: Sajnos nem úgy alakult a miskolci versenyhétvégénk, ahogy terveztük: itt sem értünk végig… Nehezen indult számunkra a derbi, azt éreztem Tomin, hogy kissé dekoncentrált, ami hátráltatott bennünket az igazán gyors menetelésben, ráadásul néha abszolút magamra kellett hagyatkoznom vezetés közben. A 2. kör előtt ... , hogy állunk a versenyben. Ő azt tanácsolta, hogy ha tudunk, menjünk tovább, mert akkor már vezettük a kategóriánkat – ráadásul úgy, hogy a historic mezőny legkisebb autója a miénk volt. Beindítottam tehát az autót, kapcsoltam egy sebességet, s azon nyomban megcsapta az orromat az égett szag, s láttam, hogy mögöttünk füst borít el mindent. Ekkor mondtam azt, hogy itt a vége a mi futamunknak.Nagyon sajnálom, hogy most is ilyen szerencsétlenül alakultak a dolgaink, hiszen így rögtön két versenyt kellett nulláznunk. Most kicsit matekolunk a folytatást illetően, de az előzetes tervek szerint

    Rally OB

  • 2015.01.12. 17:12
    A vártakhoz képest jól sikerült ez a verseny mindhárom párosnak. Megpróbáltak a saját és a nézők örömére autózni, ami a videók alapján sokszor sikerült is. Mindegyik párosunk célba ért, műszaki hibája senkinek nem volt, köszönhető a verseny előtti felkészítésnek. Gyenes András – Schmidt Ádám a H9 Historic kategóriában a (11 párosból) a 4. helyen értek célba, Poczang Valér – Gschwindt András kategória 11. hellyel fejezték be a futamot a H4 kategóriába. Itt 19 páros ért célba. Schirger Péter – Szabó Barnabás páros a H3 kategóriában a 15. helyet szerezte meg, az 54 célba érkező párosok

    Rally

  • 2014.12.26. 17:26
    A 2014-es évben három autót indítottunk különböző bajnokságokban, név szerint a Gymkhana bajnokságban Szőke Ákost, a Historic bajnokságban Merencsics Árpád - Varga Sándort és a Rallye 2 bajnokságban Kondella Péter - Szilassy Arnold párost. A Szilveszter rallyn való indulás csak a Kondella - Szilassy párosnak volt tervben az év elején, de a bajnokság utolsó futamát követően elkezdtünk készülni a 2015-ös évre, ezért ezt a futamot ki kell hagyniuk. A Honda a kötelező év végi revízió közepén tart, és folyamatban van egy másik versenyautó megvásárlása, ezért inkább a jövő évre koncentrálunk, de

    Rally

  • 2014.10.31.
    Feltették az i­re a pontot Egy első és egy második hellyel tért haza a Veréb Zoltán, Papp   Tamás,   Lada   VFTS   trió   az   idei   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság záró versenyéről, az I. Mannol Pilisvörösvár Rallye­ról,   ami annyit jelent, hogy 2014­ben elhódították a Replica abszolút   és az R1 kategória bajnoki címét.  Mondhatjuk, hogy az év talán legsimább versenye volt, hiszen a  srácok technikai probléma nélkül, jóízű autózással, egy gyönyörű  környezetben és élvezetes pályákon mehettek múlt vasárnap. „Minden jó volt a hétvégén, a pályák is tetszettek, Csobánka pedig ...   működött.   A   szervizben   is  szinte csak a kerék csavarokat kellett áthúzni.”  ­ folytatta Papp  Tamás. A   2014­es   szezonban   a   csapat   az   Országos   Historic   Rallye  Bajnokság   Replica   kategóriáját   választotta,   ami   nagyon   jó  döntésnek   bizonyult,   hiszen   egész   évben   a   mezőny   elejében  tudtak autózni, és végül sikerült elhódítaniuk a Replica abszolút és  az R1 kategória bajnoki címét is. „Jó   szezonon   vagyunk   túl,   és   nagy   eséllyel   jövőre   is   ezt  választjuk. Nagy öröm számunkra, hogy 2012 után újra  bajnoki  címet   tudtunk   nyerni,   amiben Sári Péter Rally
  • 2014.10.13. 12:22
    Gaál József negyvenéves jubileumot ünnepel a Mecsek RalinNegyven évvel ezelőtt, 1974-ben kezdett versenyezni Gaál József, aki kisebb-nagyobb megszakítással az elmúlt négy évtizedet a nemzetközi és hazai versenypályákon töltötte. Az ünneplésre pedig mi sem lehetne jobb alkalom, mint a historic Eb-futam, a Mecsek Rali, ahol ezúttal is fia, Gaál Ádám navigál neki, az Opel Ascona B 1900-ban.„Nagyon szeretem a Mecsek Ralit. A hetvenes években, amikor elkezdtem versenyezni, a pécsi verseny volt a Rali. Sokat indultam itt hegyiversenyen is. Jók a pályák, szakértő a közönség, mi kell

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.08.
    Kezdődhet a Show! SOLID RACING TEAM – 12. Rally Legend, San Marino Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi Nemzetközi megmérettetésre indult a SOLID Racing Team Historic Bajnokságban szereplő párosa. Merencsics Árpád és Varga Sándor a 12. Rally Legenden fog rajthoz állni az október 9- 12-ei hétvégén, San Marinoban. A fiúk olyan nevekkel autóznak majd egy mezőnyben, mint Gigi Galli, Juha Kankkunen vagy Jari-Matti Latvala. Merencsicsék tavaly már képviselték itt a magyar színeket, s akkor a 2. pozícióban zárták a futamot. Most sem szeretnék alább tenni a lécet: a Myth kategória ... . Mivel a Baranya Kupa után új szívet kapott az autónk, ez nem nagyon szeretném alább tenni a lécet a múlt évi eredménynél. Az elsődlegesen célunk azonban a rally élvezete, a jó hangulatú és felszabadult autózás! Varga Sándor: A magyarországi, historic bajnokság futamai mellett nagy erővel és lelkesedéssel készültem a 12. Rally Legendre. Rettentő módon várom már a hétvégi derbit, amihez minden szükséges felszerelést be is szereztem – ez úton is köszönöm Juhász Zsoltnak a segítségét! Olyan nevekkel versenyezhetünk majd egy mezőnyben, mint Gigi Galli, Juha Kankkunen vagy Jari- Matti Latvala. Már ezért Rally
  • 2014.10.08.
    24/2014.sz. RSB közlemény 2014. október 7. Tisztelt Versenyzők ! Kedves Sporttársak ! Szeptember 30‐ig bezárólag az alábbi ORB futamok kerültek bejelentésre: Budapest (RSB részéről) Bükfürdő Eger Fehérvár Kassa (SK) Komló Miskolc Pécs Porec (HR) Veszprém Waldviertel (AT) Várom javaslataitokat, hogy ORB, Rallye2 és a Historic bajnokságban futam megrendezését tartanátok ideálisnak? Számítok a véleményetekre. hány A mai napon fel fog kerülni az mnasz.hu‐ra az ORB állása. Pár napon belül a többi bajnokság ponttáblázatát is közölni fogjuk. Ha bármilyen észrevételetek van a táblázatokkal MNASZ Rally
  • 2013.10.07.
    Budapesti siker után olasz utazás MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi A Maricsek Racing Team csapatát Merencsics Árpád és Varga Sándor képviselte a Budapest Rallye historic mezőnyében. A nagyatádi pilóta és segítője kicsit spórolósra vette a bajnoki fordulón való menetelést, hiszen utána néhány napra már Olaszországban, a neves Rally Legend rendezvényen van jelenésük a Suzuki Swift GTi-vel. A fiúk így sem okoztak csalódást: az abszolút értékelésben a 4., míg az R1 kategóriában a 2. helyet szerezték meg. Most ... Carlos Sainz-cal versenyezhetek majd – de most ez a pillanat is elérkezett. A rally iránti szerelmem teljes beteljesülése lesz ez! Nagyon sokat készültünk erre a futamra, s bízunk benne, hogy méltóképpen fogjuk képviselni a magyar historic mezőnyt. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Villa Székely Tréningház, Merencsics Autó Kft., Komplex, HumanoIT, Nyilas GSM, Geck Bt., Meiszterics Autósiskola, Agrivál Kft., Maricsek Racing Team Sajtófőnök: Horváth sajto@maricsekteam.hu Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.10.03.
    Látvány, izgalom, jócselekedet A váci RTE futamon ismét marokszámra zsebelték be az elismerések a Maricsek Racing Team versenyzői: többen dobogóra állhattak, a Kondella-Szilassy páros személyében pedig első bajnokainkat köszönthettük 2013-ban. Alig telt el két hét, s már újra nagy munkában van a csapat. Az október 4-5-ei Budapest Rallyen 4 páros fog indulni a Team színeiben – első- és másodosztályban, s a historic mezőnyében egyaránt. Szülővárosában újra a versenyautó kormánya mögé ült, s rá két héttel ismét tűzálló overalt húz Maricsek Miklós. A Maricsek Racing Team csapatfőnöke aktív ... , mondhatjuk, hogy egész évben erre készültünk. Mindketten versenyeztünk már rally2-ben, de együtt még soha, így izgatottan várjuk a versenyt. Bízunk benne, hogy zökkenőmentes, jó futam lesz és helyt tudunk majd állni. Szeretnénk ez úton is megköszönni partnereink segítségét – nélkülük biztosan nem indulhatnánk.” „Kicsit csonka az évünk, hiszen három versenyből csak egy értékelt eredményünk van, így kellenek a pontok az év végi elszámoláshoz – kezdte Merencsics Árpád, aki Varga Sándorral a historic mezőnyben fogja képviselni csapatunkat. – Kicsit húzós hetek lesznek előttünk, hiszen a Budapest Rally ... Rallyen. A Műjégpályás, péntek esti prológ után szombaton 9 szakaszt kell majd teljesíteniük az első osztályban indulóknak, míg a rally2 és a historic mezőnyére 6 gyors vár. Izgalmakban és látványban most sem lesz hiány, s emellett a jótékony kezdeményezés sem marad el a csapat részéről. Sajtófőnök: Horváth sajto@maricsekteam.hu Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.19.
    1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 2., RENDEZÉS 3., PROGRAM 4., NEVEZÉSEK 5., BIZTOSÍTÁS 6., REKLÁMOK ÉS AZONOSÍTÓK 7., GUMIABRONCSOK 8., ÜZEMANYAG 9., PÁLYABEJÁRÁS 10., ADMINISZTRATÍV ÁTVÉTEL 11., GÉPÁTVÉTEL – plombálás és jelölés 12., EGYÉB PROCEDÚRÁK 13., HIVATALOS SZEMÉLYEK AZONOSÍTÁSA 14., DÍJAK 15., VÉGELLENŐRZÉSEK 1. sz. MELLÉKLET – ÚTVONALLAP 2. sz. MELLÉKLET – PÁLYABEJÁRÁS IDŐTERVE 3. sz. MELLÉKLET – VERSENYZŐ ÖSSZEKÖTŐ NEVE és FÉNYKÉPE 4. sz. MELLÉKLET – RAJTSZÁMOK ÉS REKLÁM 5. sz. MELLÉKLET – SZERVIZPARK 6. sz. MELLÉKLET – KIEGÉSZÍTÉS A HISTORIC BAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐINEK 8. sz ... sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 121,9 km (27,16%) Szekciók száma: 4 Szakaszok száma: 1 2. RENDEZÉS 2.1. Címek, melyekbe a verseny beleszámít: A Magyarország 2013. évi Országos Rallye Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Rallye2 Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Historic Bajnokság 5. futama Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam 2.2. ASN engedély száma: K- 464 / 2013.09.18. 2.3. Rendező neve, címe és elérhetősége: Rendező neve: Első Rally Sport Manager Iroda Kft Címe, elérhetőségei: 1141 Budapest Szugló u. 82. Telefon és fax: 88 / 407-639 E ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 MNASZ Rally OB
  • 2013.09.18.
    1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 2., RENDEZÉS 3., PROGRAM 4., NEVEZÉSEK 5., BIZTOSÍTÁS 6., REKLÁMOK ÉS AZONOSÍTÓK 7., GUMIABRONCSOK 8., ÜZEMANYAG 9., PÁLYABEJÁRÁS 10., ADMINISZTRATÍV ÁTVÉTEL 11., GÉPÁTVÉTEL – plombálás és jelölés 12., EGYÉB PROCEDÚRÁK 13., HIVATALOS SZEMÉLYEK AZONOSÍTÁSA 14., DÍJAK 15., VÉGELLENŐRZÉSEK 1. sz. MELLÉKLET – ÚTVONALLAP 2. sz. MELLÉKLET – PÁLYABEJÁRÁS IDŐTERVE 3. sz. MELLÉKLET – VERSENYZŐ ÖSSZEKÖTŐ NEVE és FÉNYKÉPE 4. sz. MELLÉKLET – RAJTSZÁMOK ÉS REKLÁM 5. sz. MELLÉKLET – SZERVIZPARK 6. sz. MELLÉKLET – KIEGÉSZÍTÉS A HISTORIC BAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐINEK 8. sz ... sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 121,9 km (27,16%) Szekciók száma: 4 Szakaszok száma: 1 2. RENDEZÉS 2.1. Címek, melyekbe a verseny beleszámít: A Magyarország 2013. évi Országos Rallye Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Rallye2 Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Historic Bajnokság 5. futama Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam 2.2. ASN engedély száma: K- 464 / 2013.09.18. 2.3. Rendező neve, címe és elérhetősége: Rendező neve: Első Rally Sport Manager Iroda Kft Címe, elérhetőségei: 1141 Budapest Szugló u. 82. Telefon és fax: 88 / 407-639 E ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 Rally OB
  • 2013.09.18.
    1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 2., RENDEZÉS 3., PROGRAM 4., NEVEZÉSEK 5., BIZTOSÍTÁS 6., REKLÁMOK ÉS AZONOSÍTÓK 7., GUMIABRONCSOK 8., ÜZEMANYAG 9., PÁLYABEJÁRÁS 10., ADMINISZTRATÍV ÁTVÉTEL 11., GÉPÁTVÉTEL – plombálás és jelölés 12., EGYÉB PROCEDÚRÁK 13., HIVATALOS SZEMÉLYEK AZONOSÍTÁSA 14., DÍJAK 15., VÉGELLENŐRZÉSEK 1. sz. MELLÉKLET – ÚTVONALLAP 2. sz. MELLÉKLET – PÁLYABEJÁRÁS IDŐTERVE 3. sz. MELLÉKLET – VERSENYZŐ ÖSSZEKÖTŐ NEVE és FÉNYKÉPE 4. sz. MELLÉKLET – RAJTSZÁMOK ÉS REKLÁM 5. sz. MELLÉKLET – SZERVIZPARK 6. sz. MELLÉKLET – KIEGÉSZÍTÉS A HISTORIC BAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐINEK 8. sz ... sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 121,9 km (27,16%) Szekciók száma: 4 Szakaszok száma: 1 2. RENDEZÉS 2.1. Címek, melyekbe a verseny beleszámít: A Magyarország 2013. évi Országos Rallye Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Rallye2 Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Historic Bajnokság 5. futama Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam 2.2. ASN engedély száma: K- 464 / 2013.09.18. 2.3. Rendező neve, címe és elérhetősége: Rendező neve: Első Rally Sport Manager Iroda Kft Címe, elérhetőségei: 1141 Budapest Szugló u. 82. Telefon és fax: 88 / 407-639 E ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 Rally OB
  • 2013.08.01. 11:04
    Tisztelt Sporttársak! Ezúton tájékoztatjuk a szakágunkban érdekelt versenyzőket, hogy a 2013-as Mecsek Rallye megrendezése körül minden adminisztratív körülmény tisztázódott, így az RSB és IB döntéseinek értelmében az alábbi konstrukcióban kerül a 2013.évi Országos Rally Bajnokság záró futama lebonyolításra:1. A 47. Mecsek Rallye időpontja: 2013. november 8-9.2. A 47.Mecsek Rallye keretében az alábbi versenyek kerülnek lebonyolításra: Histo EB + ORB + R2 / CEZ Rallye +CEZ Historic Rallye3. A teljes körű rendezői licenc birtokosa (81/2013 Intéző Bizottsági határozat): a Pécsi Sport Nonprofit
  • 2013.04.10.
    Wirtmann méltó ellenfelet kapott MARICSEK RACING TEAM – 9. Eger Rallye, 2013. április 5-7. Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi A 9. Eger Rallyen debütált a Historic Bajnokság mezőnyében Merencsics Árpád. A Maricsek Racing Team fiatal pilótája nem csak új bajnokságban, de új navigátorral is vágott neki a küzdelmeknek. A belépő igazán jóra sikeredett a Suzuki Swift GTi-vel: a 2013-as szezon első két versenyét Wirtmann Ferenc mögött, az abszolút értékelés 2. helyén, a Replica géposztályban pedig az 1. pozícióban zárta a Merencsics-Varga duó. És ez még csak a kezdet… Merencsics ... gyümölcsözőbb lehet a közös munkánk. A következő két futamunk Miskolcon lesz, addig még néhány fejlesztést végrehajtunk a Suzukin, s reményeink szerint ezek után még versenyképesebbek lehetünk. Varga Sándor: A tavalyi Kassa Rally után, másodjára ültem Árpi mellett. Már Szlovákiában megbizonyosodtam arról, hogy egy aranykezű kisgyerek mellett navigálok. Van még hová fejlődnie, de nagyon tehetséges sofőrnek tartom! Nekem immáron ez az 5. szezonom a Historic Bajnokság mezőnyében, de a 9. Eger Rallye-ig kellett várni, hogy egy tökéletes szereplést produkáljunk a pilótámmal. A hangulat is kitűnő volt, a csapat Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.04.08. 17:58
    9. EGER Rallye 2013 HDlepoldsportvideo.hu:9.Eger Rallye 2013.HD pure soundEger Rallye 2013 - ORB + Historic - SS6Eger Rallye 2013 - Rallye2 - SS3Eger Rallye 2013.04.07. - Bibliák I. - Gyarmati A. bukásEger Rally 2013 CrashesEger rallye 2013Eger rallye 2013 Molnár Feri -Czinege László gy5 Bátor - TerpesEger Rallye 2013.04.07.Eger rally 2013 Kazár Miklós Citroen Xsara WRC JUMPOnboard 9. Eger Rally 2013, OS9 Bator - Terpes, Schenk/Handwerker9. Eger Rallye 2013 (Action&Crash)

    Historic, Rally

  • 2013.02.27.
    előírásoknak megfelelően. A nemzeti licencek külföldön CSAK külön szakági hozzájárulással, az adott versenyre szóló egyszeri rajtengedéllyel együtt érvényesek. A licencek külföldön történő használatának általános feltételeit az FIA Nemzetközi Sportkódex tartalmazza. A fenti előírásokon túl ezek betartása is kötelező. A versenyzői licencek fajtái: Nemzetközi licencek: - „Arany” = arany nemzetközi versenyzői licenc, - „A” = nemzetközi versenyzői licenc, - „H” = historic versenyzői licenc, - „H4”= historic regularity licenc - „N” = navigátori licenc (versenyzőtárs) Nemzeti licencek: - „B” = versenyzői ... kaphat, aki rendelkezik legalább "B" kategóriás gépjárművezetői engedéllyel, érvényes rallye szabályismereti vizsgával és az RSB licencváltási engedélyével. (A Rallye szabályismereti vizsga érvényessége: a vizsga évét követő év december 31.) - „Arany” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor) versenyzőként, valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Az „ARANY” licenchez járó szolgáltatások, kizárólag a magyar ... versenynaptárban szereplő ORB versenyeken, ahol a licenc tulajdonosa vezetőként indul: - 2 db itiner, 2 db szervizitiner, - meghívás az RSB sajtótájékoztatóira, - meghívás a versenyek sajtótájékoztatóira, - kiemelt hely a szervizparkban, 2 db szerviz autó részére. Jogosultak: Azok a versenyzők, akik az adott évben nemzeti prioritással rendelkeznek. 3 2013.02.05. - „A” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, illetve az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor), valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor ... abszolút 1-5. helyet, vagy valamely csoport 1-3. helyét, vagy valamely géposztály 1-2. helyét, illetve ha valamely géposztályban 5-nél kevesebb versenyző került értékelésre az 1. helyét szerezték meg. Amennyiben valamely géposztályban 3-nál kevesebb versenyző került értékelésre, géposztály értékelés alapján licencet szerezni nem lehet.  Azok a versenyzők, akik részére az adott szakági bizottság méltányosságból licencet ad. - „H” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely historic rallye és historic regularity versenyen, illetve az Országos Historic Rallye Bajnokság futamain ... első és második (vezető és navigátor), valamint az ORB és Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni a Historic Rallye Bajnokságban. - „H4” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi vagy az MNASZ versenynaptárában szereplő bármely regularity versenyen első és második (vezető és navigátor), versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni regularity versenyen. - „B3” licenc Jogosít: Az MNASZ versenynaptárában szereplő Országos Rallye2 Bajnokság futamain minden géposztályban (F/3 MNASZ
  • 2013.02.20. 22:40
    Tisztelt Sporttársak!Tájékoztatunk minden Érdeklődőt, hogy az RSB és az ATB közös tájékoztatót tart 2013. február 25-én, 17:30 órakor, a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) földszinti tanácstermében, az Országos Rallye, Rallye2 és Historic Bajnokságok technikai kérdéseiről.A tájékoztató témakörei:- 2013-as gépkönyvezési eljárások - technikai ellenőrzések - sport rendszám kiváltásainak feltételei .Minden érdeklődőt szeretettel várunk személyesen, vagy itt a www.racing.hu webfelületen, ahol remélhetőleg problémamentes ÉLŐ videó közvetítéssel tudunk előrukkolni. Csak hogy ne

    Rally OB, Rallye2, Historic

  • 2013.02.18.
    3/2013. sz. RSB közlemény MEGHÍVÓ Tisztelt Sporttársak! Tájékoztatunk minden Érdeklődőt, hogy az RSB és az ATB közös tájékoztatót tart 2013. február 25-én, 17:30 órakor, a Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) földszinti tanácstermében, az Országos Rallye, Rallye2 és Historic Bajnokságok technikai kérdéseiről. A tájékoztató témakörei: - - - 2013-as gépkönyvezési eljárások technikai ellenőrzések sport rendszám kiváltásainak feltételei Minden Érdeklődőt szeretettel várunk. Budapest, 2013. február 18. Pénzes Zsolt szakágvezető sk. MNASZ Rally OB, Rallye2, Historic
  • 2013.02.12.
    előírásoknak megfelelően. A nemzeti licencek külföldön CSAK külön szakági hozzájárulással, az adott versenyre szóló egyszeri rajtengedéllyel együtt érvényesek. A licencek külföldön történő használatának általános feltételeit az FIA Nemzetközi Sportkódex tartalmazza. A fenti előírásokon túl ezek betartása is kötelező. A versenyzői licencek fajtái: Nemzetközi licencek: - „Arany” = arany nemzetközi versenyzői licenc, - „A” = nemzetközi versenyzői licenc, - „H” = historic versenyzői licenc, - „H4”= historic regularity licenc - „N” = navigátori licenc (versenyzőtárs) Nemzeti licencek: - „B” = versenyzői ... ;B" kategóriás gépjárművezetői engedéllyel, érvényes rallye szabályismereti vizsgával és az RSB licencváltási engedélyével. (A Rallye szabályismereti vizsga érvényessége: a vizsga évét követő év december 31.) - „Arany” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor) versenyzőként, valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Az „ARANY” licenchez járó szolgáltatások, kizárólag a magyar versenynaptárban szereplő ORB ... versenyeken, ahol a licenc tulajdonosa vezetőként indul: - 2 db itiner, 2 db szervizitiner, - meghívás az RSB sajtótájékoztatóira, - meghívás a versenyek sajtótájékoztatóira, - kiemelt hely a szervizparkban, 2 db szerviz autó részére. Jogosultak: Azok a versenyzők, akik az adott évben nemzeti prioritással rendelkeznek. 3 2013.02.05. - „A” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, illetve az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor), valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való ... , vagy valamely csoport 1-3. helyét, vagy valamely géposztály 1-2. helyét, illetve ha valamely géposztályban 5-nél kevesebb versenyző került értékelésre az 1. helyét szerezték meg. Amennyiben valamely géposztályban 3-nál kevesebb versenyző került értékelésre, géposztály értékelés alapján licencet szerezni nem lehet.  Azok a versenyzők, akik részére az adott szakági bizottság méltányosságból licencet ad. - „H” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely historic rallye és historic regularity versenyen, illetve az Országos Historic Rallye Bajnokság futamain első és második ... (vezető és navigátor), valamint az ORB és Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni a Historic Rallye Bajnokságban. - „H4” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi vagy az MNASZ versenynaptárában szereplő bármely regularity versenyen első és második (vezető és navigátor), versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni regularity versenyen. - „B3” licenc Jogosít: Az MNASZ versenynaptárában szereplő Országos Rallye2 Bajnokság futamain minden géposztályban (F/3 géposztályban is) első MNASZ
Előző 5 / 8 Következő