Új autó, új remények

Fogasy Gergely - Berendi Dávid
Renault Clio R3

A123 Tesztrallye 2014.03.15-16.


Kedves Gergely!

Berendi Dávid navigálásával fogsz nekivágni a hétvégi Orfű -
Abaliget - Orfű Rallysprint öt gyorsának.

Mielőtt elrajtolnál, mesélnél a rallys pályafutásodról?

- A fiatalkori tehetségkutató versenyek után egy nagy szünetet követően
2009-ben Turcsik Tomi navigálásával a Rally Túra versenyein indultunk egy
VFTS  gépcsodával. Ezt követően 2010-ben Szabó Krisztián „Tián” navigálásával az ORB I.
osztályban bajnokok lettünk szintén a VFTS-el. Ez egy csodálatos év volt
számomra. Ötből négy versenyt nyertünk, egy versenyen pedig egy defekt miatt
csúsztunk le a dobogóról, pedig akkor még 15-16 induló is volt a kategóriában.
A következő három év pedig a Mitsubishi Evo 6-ról szólt több bosszúsággal és
kevesebb sikerrel. A rengeteg bosszúság ellenére 2012-ben Kerék Pistivel,
2013-ban pedig Berendi Dáviddal lettünk az „S” csoport második helyezettjei.

Mely pályák és miért tetszettek neked?

- Érzelmileg az Egri pályák az elsők, azon belül is a Parádsasvár-Szuha
gyorsasági szakasz. Itt volt életem első I.osztályú versenye amit rögtön meg is
nyertem. Technikailag pedig a Miskolci pályákat tartom nagyon jónak mint pl.
Lillafüred-Mályinka vagy a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakaszok.

Egy Renault Clio R3-as pilótaülésében fogsz elrajtolni a
sprinten. 2014 első Rallysprintjén. Milyen céllal is indulsz, illetve mennyire
vagy hozzá szokva egy elsőkerekes autóhoz?

- Mivel eddig nem fronthajtású autóval versenyeztem, semennyire.
Szeretnék minél hamarabb hozzászokni, ezért is indulunk a versenyen. Célunk,
hogy az eddigi teszt kilométereken túl minél több verseny kilométert gyűjtsünk.
Ennek érdekében a verseny távját mi kétszer is teljesíteni szeretnénk, egyszer,
mint előfutó egyszer pedig mint versenyző.

2014-es terveidbe beavatnád a portálolvasókat? Marad-e a
Clio R3, ORB, vagy egyéb verseny, esetleg egy a magyar versenyzők által is
kedvelt Mitropa Rally Cup versenyen szeretnéd megmérettetni magad a
navigátoroddal?

- Eredeti terveink szerint elsősorban EB versenyeken indultunk volna az
idei évben(ezért is történt az autó váltás), de mivel a Renault Hungária
mellénk állt, az összes ORB versenyen rajthoz szeretnénk állni. A hazai
versenyek mellet továbbra is szeretnénk három vagy négy ERC futamon részt
venni, de ez a program még egyelőre egyeztetés alatt van, ezért még nem tudok
biztosat mondani.

Partnereink: Renault Hungária, Millers Oils, RRC
Hungary, Marso Kft, Interton Kft, Dukko-Lux, Euro One Zrt, SRT Kft, Hankook.

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu