

Trófea lesen a Vadkutya
2012
Rally2 bajnokaként Miképp próbáltok ráhangolódni erre a nem hétköznapi
kihívásra?
Sportolunk, futás erőnléti edzés, az autót megpróbáljuk
beállítani az aszfalt és a murva közzé. Három különböző márkájú gumink, van
ebből is többféle keménységű. Bízunk benne, hogy ennyi gumi közül ráérzünk majd
a megfelelőre. Nem vagyok igazán murva menő, az aszfalt az jobban fekszik. Megpróbálunk
a lehetőségekhez képest a legjobban menni. Lengés csillapítót tudunk állítani
és rugót cserélni az aszfaltos futamokra.
Egy
Lada versenyautóval, mekkora kihívás ezt a versenyhétvégét maradéktalanul
teljesíteni, úgy hogy még 14-én délután, egy szuperspeciál is kerül megrendezésre?
A „VFTS szét ne
ess” szlogenban bízunk, hogy kibírja a gyorsokat. Ez nem egy gyári
versenyautó. A murvapályák eléggé elhasználják az autókat. Ha nem lesz nagy
hőség, akkor nem fog túlmelegedni a motor, és jókat tudunk majd autózni. Téli
autózást kell visszahozni az embernek, mert úgy vezetünk a murván, mintha a
hóban mennénk. A Superspecial kimondottan nem jön be, ha sok néző lesz, akkor
egy kis gumiégetést is be fogunk iktatni a nézők számára.
Ezer
éve nem volt Fehérvár rally. Korábban indultál-e itt esetleg? Milyen céllal is
vesztek részt?
Igen Várpalota és környékén anno, de az nagyon rég volt.
Szeretnénk nyerni, és a hétvégét legjobban kiélvezni a navigátorrom Kovács
Gézával, akivel már több mint tíz éve versenyzek. Vele lettem 2012 F1 kategória
és a Lada kupa bajnoka.
Milyen
versenyzési stílust szoktál képviselni?
Elég langyosan kezdek, aztán mikor látom, hogy sokat
kaptunk a kategóriatársaktól akkor belegyorsítunk, magyarul megvadulunk és
olyanok leszünk, mint a vadkutyák.
A Rally1-ben még nem értünk el kimagasló eredményt, a
legjobb egy kategória harmadik hely volt. Itt a Rally1-ben rengeteg technikai
hibával szembesültünk eddig. Másképp kell felkészíteni a szerviz csapatnak a
versenyautót, mint Rallye2-re, mert itt sokkal több a versenykilométer. De nem
csüggedünk, megpróbálunk felnőni a feladathoz.
Támogatók:
Fram-Corr Kft, Incorr-Metál Kft, Hotel Ózd, Kék Kereszt kisállat Klinika, ISUZU
Eger, Tyre trade Kft, Gyöngyösi Gumi Szerviz Ózd, Suzuki Kaiser Ózd.
- Hajósi Miklós -