Egy fokkal feljebb - Balogh - Holczer

Míg a bajnokság már a vége felé közeleg, van, aki most kezd újításba, mint ahogyan tette ezt a Balogh-Holczer páros is, hiszen a Mecsek Rallye-n már egy Skoda Fabia S2000-es versenyautóval álltak rajthoz.

Régóta tépelődtek már rajta, hogy a lehetőségeikhez mérten hogyan tudnának előrelépni, most viszont bevállalták – a benne rejlő kockázattal együtt – hogy egy egészen új, számukra még teljesen ismeretlen versenyautóval folytassák a bajnokságot.

Balogh Jani: „Vannak terveink a távolabbi jövőre nézve is, a váltás időpontjának a kiválasztásában szerepet játszott, hogy időben megkezdhessük vele a tapasztalatszerzést. Igyekeztünk a tesztkilométerek megszerzése közben megismerkedni az autóval, ami nekem teljesen új volt, még nem is ültem ilyenben. Szerencsére Bútor Robi már ekkor is nagyon sokat segített nekünk, hogy valamelyest könnyebb legyen az első lépések megtétele, de a versenyen – ahol ő előfutóként rajtolt – is folyamatosan figyelemmel kísérte a sorsunkat.”

A teszt remekül sikerült, bizakodva várta a versenyzőpáros a hétvégi versenyt, megvolt a kellő magabiztosság az új autóhoz, melyet a versenyen a szeszélyes időjárás rögtön le is tört.

Balogh Jani: „Ennél az autónál megvan az a dolog, hogy csak olyan körülmények között működik jól, ahová állítva van, de mi rögtön szárazra való beállításokkal vágtunk neki esőben a pénteki napnak (ráadásul sötétben, hogy még a gombokat se találjam meg ). Egy igazi kihívás volt ez számunka, ez a nap a túlélésről szólt, és a bátorságunk is odalett.”

Az első értékelhető napjuk így a szombat volt, de még ez sem indult úgy, ahogy azt szerették volna, az elején még hiányzott a kellő kontakt az autóval, de a hosszú gyorson már kezdett alakulni a történet.



Balogh Jani: „A második napon a teljesítményünk már kiegyensúlyozott volt, nem hibáztunk, de nem is akartam túlfeszíteni ezt az egészet. Míg pénteken a túlélésre játszottunk, szombaton már józan keretek közötti lehetőségeinket próbálgattuk. Most már el tudom vezetni ezt az autót, de az még egyelőre nem teljesen tiszta, hogy mi-miért működik.”

Jani a verseny után is ahhoz tudta hasonlítani a szerzett élményeit, mint amikor valaki egy sötét szobában tapogatózik, majd odamegy valaki és segít megtalálni a kilincset az ajtón, de amikor átlép rajta, nem is egy másik teremben, hanem egy hatalmas csarnokban találja magát, és csak ámul a látványtól.

Balogh Jani: „Szeretném megérteni ennek az autónak a működését, mert ez kell hozzá, hogy jól lehessen vele menni, és már most tudjuk, hogy ehhez szükségünk lesz mások tapasztalataira, segítségére. Nagyon határozottan kell menni ezzel a kocsival, minden apró hibázásnak komoly következményei vannak, tudatosabban kell vezetni, de nagyon jó vele versenyezni! Most majd azt szeretném elérni, hogy gyorsan is tudjak menni vele, mert az nekem kevés, hogy csak jó vele menni!”


A versenyzőpáros és a S2000-es Skoda Fabia ezúttal az abszolút értékelés 10. helyén zárta a futamot, leadták a nevezésüket a bajnokság záró futamára, azaz a Waldviertel Rallye-ra. Most a legfőbb feladat, hogy próbálják megérteni, megismerni az autót, ami már a jövő évi szezonra való felkészülésük része.