Ez nem a mi versenyünk volt !

Botka Rally Team
Kenotek Ypres Rally 2016
2016.06.25. - Belgium, Ypres

Ez nem a mi versenyünk volt

Nehezen indult az 52. Ypres Rallye a Botka Rally Team számára és a vesszőfutás egészen a 12. gyorsasági szakaszig tartott. Kétszer is elszakadt a váltó-bowden és emiatt idő előtt be kellett fejeznie az ERC belga futamát a Botka Dávid - Szeles Péter kettősnek.
A Citroën DS3 R5 az utolsó pillanatban készült el, a teszt elmaradt, a beállításokkal küzdöttek Botka Dávidék. Ennyi történt szombat reggelig a csapattal. „Folytattuk a vesszőfutásunkat. Ugyanaz történt, mint tegnap. Az egész verseny folyamatos problémákkal küzdöttünk, nem találtam a kocsiban meg azt, amit szerettem volna. Teljesen ellenkező dolgokat csinált, mint amit én akartam. Nem tudtam az úton tartani. Ez nem a mi versenyünk volt.” - mondta szomorúan Dudu.

Szombaton 10 gyorsasági, összesen 160 versenykilométer szerepelt a programban. „A beállításokkal egy kicsit sikerült javulnunk. Az volt a terv, hogy a zárónapon a négy körben folyamatosan állítgatjuk az autót, de aztán erre nem volt lehetőségünk. Három gyorsaságiból kétszer megforogtam. Mind annak tudható be, hogy valami nem úgy áll, ahogy kellene. Hasonló szituációkban normál esetben nem lett volna szabad megforogni. Biztos, hogy nem jók a beállításaink. Ez sajnos összefügg azzal, hogy nem volt tudtunk tesztelni az autóval.”

Nem tudták befejezni a versenyt a fiúk. „Már az első gyors felénél elszakadt a váltó-bowdenünk. Ilyenkor a váltókar csak lóg, nincs összeköttetésben a váltóval. Negyedik sebességi fokozatban mentünk másfél gyorsasági szakaszt és így kellett a szervizbe jutnunk. Ott kicseréltük a bowdent. Még két gyorsaságit tudtunk menni. Az egyiken megforogtunk, és igazából a következő volt az, ahol nem volt semmi gondunk. Időben sem volt olyan rossz, de még így is messze volt a jótól. Aztán a következő szakaszon újra elszakadt a bowdenünk, mint ahogy a hasonló autóval induló, élmezőnyben autózó párosoknak is. Nagyon sok volt a nagy tempóról való megállás, ahol nagy igénybevételt kap a váltókar és a bowden a sok, gyors visszaváltástól, ez lehetett a gond nekik is, nekünk is.”

Minden verseny egy külön kihívás az ERC sorozatban. „Ugyan már mentünk ezzel a kocsival aszfaltos versenyen, de minden más itt és igazából minden versenyen mások a körülmények. Nem lehet a versenyeket összehasonlítani és nincs is értelme, hiszen mindenhova más beállítás kell. Ez most nekünk nem volt meg. Az elejétől a végéig kínlódtunk, szenvedtünk. Egy percét nem tudtuk élvezni a versenynek.”

A korábbi tervekhez képest változtat a csapat az idei versenynaptárán: „Most tartunk egy szünetet és a Barum Rallye-n indulunk legközelebb. Előtte tesztelünk. Sokat tesztelünk! Hogy legyen értelme elindulni. Addig még lesz két ERC futam, de mindkét verseny olyan, amin nem lenne értelme indulnunk. A Barum pályái nagyon közel állnak a magyar gyorsaságikhoz. Ott lehetne élvezeteset autózni és az azt következő két verseny is jónak ígérkezik. A lett futamon és a tavalyi kedvencemen, a Cyprus Rally-n is biztosan rajthoz fogunk állni.”