Kupákban Miskolcon sem volt hiány

A MARB-os versenyzők vitték a prímet Miskolcon az EAST Motorsport csapatában, hiszen dobogós helyezésekkel örvendeztették meg a szurkolóikat, amire nagy szükség volt, mert az ORB-ben és az ORC-ben induló párosokra bizony rájárt a rúd, az évad második futamán. 

Szabó Krisztián csapatvezető számolt be az East Mototorsport miskolci versenyhétvégéjéről.  

Kurtos Robiéknak nagyon jól sikerült az Eger Rallye, bronzérmet szereztek az Országos Rallye Bajnokság élvonalában, a géposztályukban. Ezen felbuzdulva hasonló tervekkel és reményekkel vágtak neki a srácok a Miskolc Rallye-nak. Ám ezek a remények már az első gyorsaságira menet elszálltak, mert az etapon eldurrant a Mitsubishi Lancer egyik fékcsöve. A szerencse, a szerencsétlenségben, hogy mindez összekötő szakaszon, és nem mondjuk az első gyorsasági utolsó kanyarja előtt, egy kb. 300 méter egyenes után, bő 180-as tempónál következett be. Ott nagyobb lehetett volna a gond. Az első kört sok hátránnyal és kíméletes autózással, kézifékkel lassítva abszolválta Robi és navigátora, Szegedi Máté. A szervizben megtörtént a javítás, de mégsem adtak bele apait, anyait a fiúk, hanem inkább élvezték a versenyzést. Mindkét napon látványosan, a nézők és önmaguk szórakoztatására, kalandmentesen kocsikáztak. Ettől függetlenül sikerült nekik a géposztályban harmadik, negyedik időket is elérni a szakaszok végén, a célba pedig a kategóriájuk hatodik pozícióját szerezték meg, néhány ponttal kiegészítve.

Forgács Laci és Bartók Erik BMW-jébe végre beszerelhettük az új lengéscsillapítókat, amiket egyetlen nappal az Eger Rallye előtt hozott meg a futár, így az évadnyitón még nem tudták ezeket használni. Szemmel láthatóan és másodpercekben mérhetően jobb és gyorsabb lett tőle az Országos Rallye Challenge mezőnyében. Laciék folyamatosan a kategóriájuk második helyén autóztak, és ebben a pozícióban is zárták az első napot. A szombati versenynap kevésbé volt szimpatikus nekik, sokkal jobban várták volna a srácok a vasárnapi szakaszokat, de sajnos a reggeli legelső Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt gyorsasági harmadik kanyarja után megszűnt a hajtás, fel kellett adniuk a versenyt. A kiesésüket az okozta, hogy kiszakadt a kuplungtárcsa közepe.

Riskó Dani és Adorján Szabolcs remek itinert írt, felkészülten várta a Peugeot kupa második versenyét. Jól indult a napjuk, a géposztályukban még dobogós helyet is sikerült elcsípniük a negyedik, hernádvécsei szakaszon, de Szemerén, Dani saját elmondása szerint az egyik lassító előtt figyelmetlen volt, féktávon kitört az autó hátulja és nem tudta visszaszerezni a kocsi felett az irányítást. Ráhajtottak egy teherautó gumira, ami felborította a 208 R2-t. Másnapra a szervizcsapat összerakta a kocsit annyira, hogy versenyezni lehessen vele, tét nélkül, csakis azért álltak vissza fiúk a versenybe, hogy kockáztatás nélkül a célba vigyék az autót. Az esés nyilván rányomta a bélyegét a vasárnapi napra, nem volt túlzottan emelkedett Daniék hangulata, de a kitűzött célt teljesítették, átgurultak a dobogón. Székesfehérvárra készülődnek, ahol két nullás verseny után minden vágyuk, hogy értékelhető és lehetőleg szép eredménnyel gurulhassanak át a céldobogón.

Vasárnap a MARB-os párosok is szerephez jutottak a Miskolc Rallye-n, a mezőnyben pedig ott volt Márton Ferike és Csák Alex is. Öt gyorsaságin át ment az adok-kapok a versenyen. Először csak négy szakasz szerepelt a kiírásban, de az idő lehetővé tette, hogy a rendezők beiktassanak egy bónusz gyorsaságit, aminek mindenki nagyon örült. Ferikéék különösen boldogok lehettek emiatt, mert az utolsó gyorsaságin fordították meg az állást, magukhoz ragadták a géposztályukban az első helyet, amiért végül gyönyörű kupákkal gyarapodott a serleggyűjteményük. A Lyukóbánya-Parasznya szakaszon folyamatosak voltak a parázs csaták, tizedmásodpercek döntöttek a helyezések sorsáról. Kiegyensúlyozott a mezőny, közel azonosak az autók, nagy elismerés ez a győzelem a fiatal párosunknak.

Nem örült ennyire az utolsó bónusz szakasz eredményének a Géczi László- Fridrik Gergő párosunk, akik 4. szakasz után 0,4 mp-el vezették a kategóriát, ám az utolsó gyorson a biztos célba érkezést szem előtt tartva óvatosra vették a figurát, így viszont visszacsúsztak a Lada A2 kupa 3. helyére, ami szintén nagyon szép eredmény és értékes pontokat jelent majd az év végi elszámolásnál. Borsodnádasd után sajnos ezen a versenyen is az utolsó szakaszon ment el az első hely, ebből is látszik, hogy mennyire tizedekért küzdenek a srácok a kupában.

Szintén a MARB-osok között állt rajtoz, de nem A-s, hanem egy kerek lámpás, P csoportos Ladával Nagy Norbi és Karmanóczky Csabi, akik nagyon vágytak egy jó eredményre Lyukóbányán, mert az Eger Rallye-n, Borsodnádasdon, technikai gondjaik voltak. A Miskolc Rallye-ra szerencsére ezeket sikerült megszüntetni és elég jókat tudtak autózni a srácok. Egyetlen szakasztól eltekintve dobogós helyezést szereztek minden gyorsasági végén, és a célban a géposztályuk ezüstérmét vehették át. Norbi tett egy olyan elhamarkodott kijelentést korábban, hogy 2018-ban már nem indul több versenyen, de ezen a remek eredményen felbuzdulva elgondolkodik egy kicsit, és még az is megeshet, hogy megváltoztatja a véleményét ezzel kapcsolatban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

Alpha Machine Kft, Rex- Bau Kft, FOAM- System Kft, Perla-X Kft, Viadukt Mérnöki Kft, KARADI Rendszerház, ZTR Kft, Mika Gábor e.v, Fa- Forg- Tech Hungária Kft, Toptimber Road Kft, LEN-VÉD Kft, Vári Vill Kft, Certa Kft, ZÉG Kft, Alu Casting Support Kft, Orbitex Kft, Alinea-B Bt, Bon Copy Kft, FÉMALK Zrt, RAIKER Kft, Corvinum Zrt, ASAP Hungária Kft, KPM- Kresz Kft, Vídia Csavarszaküzlet