Fogasy hazai pályán

A Mitropa Kupa egyetlen magyar helyszínén, a Baranya Kupán áll rajthoz Fogasy Gergely és Berendi Dávid a hétvégén.

 A Peugeot 208 T16-tal az utolsó három futamukon megnyerték a Mitropa értékelést és mind a versenyzők, mind pedig a navigátorok bajnokságát vezetik.

A hazai futamon természetesen a bajnoki pontok lesznek a legfontosabbak, de az abszolút értékelésre is figyelnek, annál is inkább, mert a Mitropa Kupa sajátos pontozása azt is figyelembe veszi, hogy az adott versenyen abszolút sorrendben hol végez a páros.

Bár az elmúlt futamokon jól jött ki a lépés, Fogasy Gergely egyáltalán nem elbizakodott.

„Nem hiszem, hogy a három győzelem bármire is feljogosít minket, nem gondolom, hogy ez után csak a negyedik következhet — mondta Fogasy. — Most is ugyanolyan alázattal készülünk, mint négy versennyel korábban.

Ennek a három győzelemnek inkább azért volt jelentősége, mert az elmúlt években elég balszerencsés voltam, már azon is gondolkoztam, hogy befejezem a versenyzést. Ez a sikerélmény most jól jött, és inkább erőt adott ahhoz, hogy még jobban odategyük magunkat a szezon második felében.

Öt külföldi verseny után jó érzés lesz itthon indulni, ráadásul a Baranya Kupa pályáit szeretem, mindig nagy kihívás rajtuk versenyezni, és nagyon tisztelni is kell őket. A hazai pálya előnyét mindenképpen szeretnénk kiélvezni, hiszen van már rutinunk ezeken a gyorsaságikon, de a legnagyobb ellenfelünk, Hermann Gassner is többször indult már a Baranya Kupán, számára is ismerős lesz a helyszín.

Természetesen a Mitropa bajnoki pontok lesznek a legfontosabbak, de szeretnénk a magyar mezőnyben is megállni a helyünket.“

Navigátor szempontból az eddigi öt Mitropa Kupa futam mindegyike nagy kihívás volt, azonban a Baranya Kupa sem lesz kisebb, legalábbis ezt állítja Berendi Dávid:

„Jó érzés volt magyarul olvasni a versenykiírást és magyarul nevezni. A hazai pálya előnye egyben kihívás is, hiszen itt olyan magyar versenyzőkkel is fogunk mérkőzni, akik jól ismerik a pályákat. Nem külföldön versenyzünk olyanokkal, akiknek szintén idegenek a gyorsaságik. Ezért jobban kell mennünk, mint a külföldi Mitropa Kupa futamokon és illene többet is kihoznunk magunkból.“

A Mitropa Kupa állása öt futam után

1. Fogasy Gergely 235 pont

2. Hermann Gassner 210 pont

3. Manuel Kössler 182

4. Aleks Humar 131

5. Lovász Pál 129

6. Stefan Götting 126 pont

Navigátorok bajnoksága

1. Berendi Dávid 235 pont

2. Karin Thannhauser 212 pont

3. Marcus Poschner 182 pont

4. Natalie Solbach-Schmidt 142 pont

5. Kürti Tamás 129 pont

6. Henry Wichura 117 pont

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek

Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely

Mitropa Kupa 2018-as versenynaptára

március 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)

május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)

május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)

július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)

augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)

szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)

október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)

European Rally Trophy (Central Rally Trophy) 2018-as versenynaptára

május 19-20. Cesky Krumlov Rali (Csehország)

június 9-10. INA Delta Rali (Horvátország)

július 21-22. Weiz Rali (Ausztria)

szeptember 8-9. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

szeptember 28-30. Croatia Rali (Horvátország)

november 2-4. Lausitz