Citroën Rally Team Hungary - A Citroën C3 R5 megszerezte első szakaszgyőzelmeit a Miskolc Rallye-n

25. HELL Miskolc Rallye 2019
2019.04.29.
A Citroën C3 R5 megszerezte első szakaszgyőzelmeit a Miskolc Rallye-n

Igazán szélsőséges körülmények várták a 25. Miskolc Rallye indulóit április utolsó hétvégéjén. A Citroën Rally Team Hungary csapata több szakaszgyőzelmet is szerzett, de a biztosnak látszó harmadik helytől egy defekt fosztotta meg Velenczei Ádámot és navigátorát, Zsiros Gábort. A fiúk így is lépésről lépésre kerülnek egyre közelebb az autóhoz és a mezőny elejéhez.

A 25. Miskolc Rallye programja keménynek ígérkezett már előzetesen is, hiszen egy nap alatt kellett megtennie a mezőnynek az általában két napra tervezett versenytávot. Ha ez még nem lett volna elég, akkor az időjárás is próbálta legváltozatosabb arcát mutatni a verseny szombatján, hiszen a viszonylag nagy területen zajló futamon vagy eső áztatta és tette csúszóssá a pályákat, vagy a felszáradó részek lepték meg az esőre készülő versenyzőket.
Velenczei Ádámék jól kezdték a versenyt. „Nem sikerült optimálisan a gumiválasztásunk, ennek ellenére a harmadik helyen álltunk. Sajnos a következő mályinkai szakaszon a pálya első harmadában defektet kaptunk, és úgy döntöttünk, hogy kicseréljük a kereket. Utólag is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk, ha végigmegyünk defektes kerékkel, akkor biztosan több időt veszítünk és az autó is megsérül. Visszacsúsztunk a kilencedik helyre és innen próbáltunk felzárkózni és megtenni mindent, hogy előrébb lépjünk.”

A Citroën hazai forgalmazója és a versenyautót szervizelő Tagai RacingTechnology csapata gyári mérnököt hozott a versenyre, aki a beállításokban és a versenyautó még pontosabb kezelésében tudta segíteni a pilótát. „Folyamatosan módosítottunk az autón és a mérnök segítségével egy nagyon jó setup-pal tudtunk az utolsó körre kimenni és ott két első és két második helyet szerezni.”
Egészen a hatodik helyig sikerült felkapaszkodnia a csapatnak. „Próbáltunk az utolsó szakaszon az első ötben végezni és megszerezni néhány bónusz pontot, ez jól sikerült, hiszen megnyertük a PowerStage-et!”
Igazán nehéz verseny volt ez a miskolci futam, hiszen a végére a mezőny fele elvérzett, minden szakaszon összetört autók álltak a pálya szélén. A rendezőség ennek ellenére nagyon jól teljesített, szinte csúszás nélkül futott be a mezőny a diósgyőri DVTK Stadionnál felállított céldobogóhoz.
Az első futamon az ötödik helyen végzett a Velenczei – Zsiros duó, Miskolcon ugyan csak hatodikak lettek, mégis mindenki sokkal boldogabb volt a céldobogónál: a részeredmények biztatóak, látszik, hogy rengeteg potenciál van még a versenyautóban és legénységében.
„Ez volt a második versenyünk.” – összegzi a 25. Miskolc Rallye-t a pilóta. „Az autót nagyon jól felkészítette a TRT, mindenki tökéletesen végzi a dolgát, igazán profi a csapat. Mi is egyre jobbak leszünk!”
A tapasztalt navigátor, Zsiros Gábor is csillogó szemmel nyilatkozott a futam után: „Nagyon gyors autót raktak össze nekünk a fiúk, mi pedig nagyon gyors itinert írtunk a pályákra. Egerben még csak a szárnyainkat próbálgattuk, de itt már bele tudtunk szólni a versenybe. Sajnos a defekt miatt nem tudtunk küzdeni az első két helyért, de lépegetünk felfelé és remélem, hogy a következő versenyen még közelebb leszünk az elejéhez.”
A bajnokság következő versenye a június 6-7.-én megrendezésre kerülő Székesfehérvár Rallye. „Az egyik kedvenc versenyem, tavaly a második helyen fejeztem be. Remélem, hogy idén még jobban sikerülhet, mindent megteszünk érte.” – fejezte be bizakodóan Velenczei Ádám.

A miskolci verseny hivatalos honlapja: http://miskolcrally.hu,
Az eredmények pedig itt találhatóak: https://rallylive.hu .

Kiadja: Dudás Endre, a CRTH sajtófelelőse
A csapat partnerei:
C Automobil Import Kft., TOTAL
Betonútépítő, SIVA Group, EuroAszfalt, Közmű Alagút, STRAVIA, FORVETT, One Hungary, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, Lead Design, Szirt BAU Kft., EFTECH Kft., BIG Push Rally Team.
TAGAI TACING TECHNOLOGY, PIRELLI