Lesz még dolgunk, de jó az irány!

Fodor Krisztián, a jobb 1-ben Getz András segédletével tesztelte a Speed Rally Team frissen épített versenygépét, a Ford Puma-t az FRT januári futamán.



Szia Krisztián! Január 11-én került megrendezésre az FRT Kupa soron következő futama, melyen Te is részt vettél egy Magyarországon nem túl gyakori autóval. Hogy éreztétek magatokat?

- Igazából a cél az volt, hogy kipróbáljuk az autót, amit eddig csak a garázsban nézegettünk. Jóindulatú és kezes kis autó ez a közel gyári Ford Puma. Ezekre a repülőteres és laktanyás kis versenyekre, szlalomokra véleményem szerint tökéletes választás.  Előjött néhány probléma, például az üzemanyag szivattyúnk nem szállít megfelelő mennyiséget, valamint a kézifékünk is átalakításra szorul, de összességében elégedett vagyok az autóval a maga keretei között!

A jobb 1-ben Getz András diktálta az itinert. Lesz folytatása ennek az "együttműködésnek" vagy egyszeri alkalomról volt szó?

- András barátom most került először (Egy mezőkövesdi kört leszámítva) az autósport közelébe, Ő inkább a motocross-ban van otthon, azt műveli. Beszélgettünk a verseny után, amit sajnos fel kellett idejekorán adnunk, hogy lesz-e folytatás. Igen. Abban maradtunk, hogy még megyünk pár ilyen kisebb versenyt, aztán meglátjuk. Készülünk ebben a felállásban a Tereprali Bajnokságra is egy Nissan-al, de ez majd egy következő beszélgetés tárgya lehet.

Mit kell tudni az autóról, azon kívül, hogy Ford Puma?

- Tulajdonképpen egy gyári motorral és gyári váltóval szerelt autó. Kis átalakítást kapott a futómű, amitől feszesebb és versenyzésre alkalmasabb lett. A fékeket cseréltük, illetve a computer lett egy kicsit „meghekkelve”. Nagy vonalakban ennyi.

Mik a távlati céljaid az autóval? Milyen versenyeken szeretnéd viszont látni?

- A megépítés célja tulajdonképpen, hogy a mezőkövesdi Bázis Szlalom versenyeinken, illetve az általunk szervezett versenyeken és edzéseken bérbe vehető legyen azok számára, akik most ismerkednek az autósport világával, és betekintést szeretnének hogyan is működik ez valójában. 

Köszönöm szépen a beszélgetést Krisztián, és remélem, hogy minél hamarabb ismét láthatjuk a Pumát valamelyik versenyen!

- Én is köszönöm! Valamint szeretném megköszönni Báron Tominak, hogy felkészítette és szervizeli az autót.

Reklámpartnereink:

Fémtiszta Kft, Copy and More, Golf Kft, Lajosházi Méréstechnika Kft, Lajosházi Csaba E.V, Pet - Pack Kft, Strapa Pack, Király Szerszám, Fun Carter, Dr. Marcus, Central Training. SBS, Varrivál Kft