Tudtad? Volt Magyar indulója is a Finn WRC ralinak !

Szabó Zoltán és Szabó Krisztián két hét leforgása alatt két finn futamot is teljesített, célba ért a világbajnokság egyik legnehezebb versenyén és életre szóló élményeket, tapasztalatokat gyűjtött azalatt a 12 nap alatt, amit a Skoda Fabia R5-ösében eltöltött a murvás, északi pályákon. A korábban a Rally2-ben is versenyző navigátorral, Szabó Krisztiánnal beszélgettünk a finnországi kalandjaikról.

Ha már elutaztatok Finnországba, akkor nem apróztátok el rögtön két futamra is beneveztetek. Egy finn bajnokira és egy héttel később a világbajnokság finn versenyére. Honnan jött az ötlet, és miért kettő, amikor már egy finn megmérettetést sem egyszerű teljesíteni?

A pilótámnak, Szabó Zoltán - aki egyébként jó barátom is egyben - régi vágya, nagy álma volt az, hogy részt vegyen a Finn Rallye-n, és értelemszerűen teljesíteni is szerette volna a legendás, murvás futam teljes versenytávját. Ez egyszer, 2010-ben már sikerült, és azóta is jártunk már Finnországban néhány alkalommal, de most tudtunk úgy odaérni, hogy egy nagyon komoly felkészülés után állhattunk be a rajtvonal mögé. A legfőbb cél természetesen az volt, hogy a világbajnoki futamot teljesíteni tudjuk. Azért utaztunk el egy héttel korábban Kokkolába, hogy felkészüljünk, gyakoroljunk, tanuljunk a WRC-s megmérettetésre. A tesztet is beleszámítva a két hét leforgása alatt 12 napot ültünk összesen a versenyautóban. Ezalatt 630 gyorsasági kilométert teljesítettünk, összeségében pedig csaknem 2000 kilométert tekertünk bele a versenyautóba. 

Nézzük sorjában az eseményeket! Hogy alakult a főpróba, a bajnoki futam?

Lényegesen kevesebb ugratóval, dimbes-dombos szakasszal találkoztunk ezen a futamon, mint a leánykori nevén 1000 tó Rallye-nak nevezett világbajnoki futamon. Célba értünk, egyszer hozzáértünk egy szalmabálához, ezért az egyik sárvédőnket elhagytuk, de ettől függetlenül szinte hibamentesen abszolváltuk a versenytávot. Veszélyben egyszer sem voltunk, de a természetesen sokszor megcsúsztunk. Repültünk úgy is, hogy nem megfelelően állt az autónk orra, de nem voltak végzetes hibák. Korrigáltunk, amit kellett és mentünk tovább, egészen a célig.

A WRC-s hétvége keményebb volt?

A földkerekség legdobálósabb, legtöbb ugratójával megtűzdelt pályáin versenyezhettünk, amiken nincs egyetlen lehetőség sem a hibázásra. Óriási a tempó, minden - a legtöbb kanyar is - a bukkanókból történik. Van olyan kanyar, ami előtt három bukkanó is van, és nagyon nem mindegy, hogy melyikről ugratunk el. Zéró tolerancia van, hiszen ha elugratunk és nem jól áll az autó a levegőben, onnantól kezdve vége a dalnak, lehetetlenség korrigálni. Korábban esetleges volt az, hogy hogyan tudunk célba  érni, nem tudtuk, hogy képesek vagyunk e teljesíteni a versenytávot, de ezúttal azt gondoltuk, hogy megfelelő koncentációval és odafigyeléssel, minden zavaró tényezőt kizárva, megfelelő alázattal sikerülhet. Ehhez tökéletesen át kellett látnunk a verseny mechanizmusát, működését. Rá kellett jönnünk, hogy mi az a vezetéstechnika, az a stílus, amitől a világbajnokságon részt vevő pilóták ennyire gyorsak tudnak lenni. Utólag elmondhatom, hogy megfelelő gyakorlás után szerintem bárki képes lehet erre a teljesítményre, bárhonnan jön. Egy ifjú magyar versenyző is. Mi rengeteget tanultunk. A szakaszok céljában mindig mosolyogtunk, a versenyzőtársainknak pedig nagyon pozitív volt a rólunk kialakított képe. Tetszett nekik, hogy amatőrként nevezve haladunk a cél felé és teljesítjük a versenytávot. Jó szívvel fogadtak. A WRC riportere is megjegyezte ugyanezt, nekik lenyilatkozta a pilótám, hogy igen, boldogok vagyunk, mosolygunk, hiszen Finnországban ugratunk, ez a csúcs, mit akarhatunk még? Zoli nem egyszer megkérdezte a szakaszok végén tőlem, hogy „én képes voltam erre”? Meg kellett erősíteni benne, hogy igen, ezt megcsináltad. A két verseny alatt egyszer sem néztük az órát, nem érdekeltek az eredmények, mert először a ritmust kell megtalálnunk. Tudtuk, hogy nem szabad a finnek, a skandinávok, vagy a VB menők után rohannunk, mert annak totálkár lesz a vége. A saját tempónkat hoztuk végig, és ez lett nekünk a jó taktika. Folyamatosan azon voltunk, hogy szakaszról-szakaszra gyorsuljunk, és valamennyit mindig hozzá akartunk tenni a korábbi teljesítményünkhöz. A pályák fenomenálisak. Megtörtént, hogy elugrattunk egy bal2-ben, negyedik plusszosan, ami kb. 130 kilométer/órás tempót jelent. Az út olyan, hogy már 60-nál is elugratnál, de 130-nál hatalmasat repülsz, úgy, hogy mivel az út a bukkanó után erősen leejt alattad gyakorlatilag zuhansz nagyjából két emeletet. Iszonyatos, szenzációs, csak a legfelsőbb fokon lehet erről beszélni. Hozzáteszem, hogy az élmezőny nagyjából 180-al csinálja meg ugyanezt. Komoly futómű kell ezekhez a repülésekhez és el kell hinnünk, hogy az autó tudja, de egy megfelelő itiner is jól jön. Megjegyezném, hogy kettőt mehetünk a pályabejáráson a gyorsaságikon, ennyiből kell felépítenünk a tökéletes itinert. Tapasztalattal sem könnyű egy finn futam, anélkül viszont rettentően nehéz. Kisiskolásként kell odamenni, és hozzáállni. Meg kell tanulni olvasni, számolni. Elengedhetetlen a megfelelő alázat. Anélkül soha nem lehetsz sikeres Finnországban. 

Összegezve milyen volt? 

Elképesztő. Libabőr az elsőtől, az utolsó méterig. Még mindig a hatása alatt vagyunk, nem tudtuk még igazából feldolgozni a történteket. Nem tudom, hogy ez mikorra fog sikerülni... Meg kell értenünk, amit kaptunk, fel kell dolgoznunk a tanultakat ahhoz, hogy tudjuk, hogy képesek legyünk ezeket a későbbiekben alkalmazni. 

Hogy bírtátok a két hetes terhelést?

Amint megérkeztünk Finnországba, onnantól kezdve folyamatosan volt valamilyen elfoglaltságunk a versenyekkel kapcsolatban. Teszteltünk, kezdődött a pályabejárás, shakedown, versenyeztünk, és a többi. Egyedül a hétfőnk volt szabad, akkor pihentünk egy kicsit, eljutottunk Finnországban, egy igazi finn szaunába is végre. Közben értékeltük az addigi tapasztalatainkat és igyekeztünk feltöltődni az előttünk álló második hétre. Nem volt könnyű, de élveztük minden percét a finnországi eseményeknek. Nagyon jó volt Zolival versenyezni, örök élmény lesz számomra, amiket Finnországban együtt átéltünk. Elképzelni nem tudom, hogy bárhol a világon vannak ezeknél jobb pályák, és a világbajnokság élmenőinek is eléggé hasonló a véleményen vannak. Fantasztikus élmény volt, brutális a tempó olyan tudással gazdagodtam, amit csak ott a helyszínen lehet elsajátítani. Nehezen térünk magunkhoz. Az eredmény sokadlagos szempont volt, mert egyelőre még mindig nincs meg nekünk az az ismeretállományunk, tudásbázisunk, amire építve meg lehetne nyerni egy finn futamot. Ezt és a megfelelő stílust előbb el kell sajátítanunk, csak utána lehetünk sikeresek. Boldogok vagyunk, hogy mindkét futamot a célban zártuk. 

Az autótok is bírta a fokozott igénybevételt?

Puskádi Jánosék, azaz az Eurosol Racing Team autójával versenyeztünk és egyetlen egy rossz szót nem tudnánk mondani sem a csapatra sem az autóra. Az autón egyszer sem kellett lekapcsolnunk semmit, az összes gyorsaságinkat versenytempóban tudtuk teljesíteni. Minden és mindenki tökéletesen tette a dolgát. Vérbeli, professzionális csapat az Eurosol Racing, minden tekintetben. Elszántak, kiemelkedő a hozzáállásuk, ez pedig Európa egyik legjobb csapatává tesz őket. Nem véletlenül választja őket a világ és a kontinens krémje is időnként. Mirek Svec Skoda mérnöknek pedig külön köszönjük a rengeteg munkát, hiszen a segítségével teljes mértékben ránk szabták a versenyautót.

Hol láthatunk legközelebb titeket? Akár egy autóban, akár külön-külön.

Egyelőre nincs ilyen verseny, nézegetjük a versenynaptárt, de konkrét elképzelés nincs. Zoli szokta megálmodni, hogy melyik az a futam, amelyiken szeretne rajthoz állni és ha megvan a terv, akkor azt utána kezdjük el szakmailag összerakni. Remélem, hogy 2022-ben visszatérünk Finnországba és a következő Finn Rallye-n máris használni tudjuk a most tanultakat.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Foto :MGR Foto