A kedvenc kimarad

A kedvenc kimarad
Technikai okok miatt nem lesz ott a XIII. Garmin Rallye lábatlani rajtjában a Sajtós, Diósi,
Honda trió.
A csapat a Salgó Rally után még bizakodóan tekintett a Rali‐túra Bajnokság következő
versenyére, de a napokban történt újabb féltengely törés után inkább a következő verseny
felkészülésre fordítják az energiát.
Sajtós Dénes: ‐ A napokban szerettem volna megmutatni az autót egy ismerősnek, ám egy
visszaváltásnál eltörött a féltengely. Sokáig gondolkoztunk a folytatásban, hiszen az
Esztergom környéki pályák nem túl féltengely gyilkosak, de végül úgy döntöttünk, kihagyjuk a
versenyt, hiszen ha az első gyorsasági szakaszon kiesünk, akkor is hasonló pénzt költünk el a
versenyre, mintha beérünk. Továbbá én győzelem centrikus vagyok, és nem látok rá reális
esélyt, hogy ez most összejöjjön.
‐
Az autó nagyon erős, és a gyári féltengelyek nem bírják az átvitelt, így az energiánkat a
féltengelyek átdolgozására fordítjuk, hogy később ne forduljon elő hasonló probléma. Első
körben egy másik típus féltengelyével fogunk próbálkozni, ami némi átalakítást igényel majd
az autón. A biztonság kedvéért beszerzünk azért ebből is egy tartalékot, hiszen sosem tudni
mi történik. Reméljük, beválik a dolog, és a tatabányai versenyen már boldogan állhatunk
majd a célban.
‐ Bár a lábatlani versenyen nem indulunk, de biztosan ott leszünk nézőként, hiszen ez az egyik
kedvenc versenyünk, ami az elmúlt években sok szép emléket adott nekünk.
Köszönjük Partnereinknek:
Mirelit Mirsa Zrt., Zeljenka, Meda‐Press Kft., Balogh Szerviz‐
Trans Kft., Jégszilánk, Prior, GPsped Kft., Fuchs Blau 6000 Kft., Local Design Kft., Alox Kft.,
Bátori Kert‐Plusz, Lajkó Tibor fényező, Honda Gyuri, Honda Heart Club, Röplap Bt., Wave
COM, Honda Thunder, Flaute, Bervent, Selmeczi és Tsa Mérnöki Kft., KBT Dekor Hungary Kft.,
Galvox Felületkezelő Kft., Miklós‐Inter Bt., Fischer‐Trans Kft., Mega LKW Kft., Twolex Kft., PSL
Hungary Kft., Teherati 2006 Kft., Hardox CNC Kft., Kereken‐Pálya Kft.