Kondelláék debütálása

Letöltés

Debütálás a rallye2 mezőnyében
SOLID RACING TEAM – Székesfehérvár Rallye 2014
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
A ceredi rallysprinten már hangolt rá, de a hétvégén végre élesben is debütálhat az idei rally2-es
szereplésre a Kondella Péter-Szilassy Arnold duó. Az új mezőnyben a SOLID Racing Team
versenyzőinek első megmérettetése a június 13-15-ei, Székesfehérvár Rallye lesz. A bemutatkozás
mellett azért is lesz fontos verseny ez a páros számára, mert Arnold helybéliként, hazai
környezetben fog szerepelni. A fiúk most sem adták lejjebb elvárásaikat: a kategóriagyőzelemért és
az N csoport elsőségéért szállnak harcba a Honda Civic Type-R-rel.
Kondella Péter:
Hatalmas várakozás előzi meg részünkről a Székesfehérvár Rallyet. Derült égből
villámcsapásként ért minket a hír, mikor kiderült, hogy aszfaltverseny lesz ez a futam, és nem murvás
– ezért kapva kaptunk az alkalmon, és neveztünk. Számunkra ez lesz az igazi debütálás, hiszen idén
már a rallye2 mezőnyében gyűjtjük majd a pontokat, s a miskolci hétvége nullázása után itt nyílik
először lehetőségünk a menetelésre. Itt fog kiderülni, mennyit is ért valójában a ceredi rallysprinten
való tesztünk.
A pusztavámi gyorsasági RTE-s pályafutásunkból ismerős lehet, de kérdés, hogy most milyen lesz a
pálya kialakítása. A másik két szakaszon se pilótaként, se navigátorként nem jártam még, így
kíváncsian várom, hogyan hat majd rám az újdonság ereje. A Honda abszolút készen áll a
megmérettetésre, ráadásul új abroncsokkal is felszerelkeztünk – már csak az utolsó simítások vannak
hátra. Mivel Arnold helybeli, ezért különösen fontos lesz számunkra a fehérvári futam. Az
elvárásainkat most sem adtuk alább: a kategóriagyőzelemért és az N csoport elsőségéért szállunk
most is harcba, de emellett örülnénk neki, ha az időeredményeink elegek lennének ahhoz, hogy az
abszolút értékelésben is beférjünk a top10-be. Az elsődleges szempont azonban mindenképp az,
hogy gyűjtsük a kilométereket a rallye2 mezőnyében.
Szilassy Arnold:
Régen volt a ceredi tesztversenyünk, hiányzik már a rally-feeling. Eddig tudtunk a
fizikai felkészülésre koncentrálni, most azonban itt az ideje ezt kamatoztatni a pályákon is.
Helybéliként izgatottan várom a hétvégét. Mindig jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, ad némi
plusz motivációt az embernek. A szakaszokat kíváncsian várom, két teljesen új pályán fogunk
versenyezni. Oroszlány ismerős már a mezőnynek, inkább a másik két pályán kell majd figyelni az
időket. Autó tekintetében még mindig van mit tanulnunk az új váltóról, ezen a ponton van némi
lemaradásunk. Ezt is teszteljük, hogy a következő futamra úgy tudjunk már odaállni, hogy ezzel ne
kelljen foglalkoznunk. Gumi fronton is tesztelünk, ismét új márkát próbálunk ki.
Nem tűztünk ki elérhetetlen célokat: Peti első rallye2-es versenyén a kategóriát, és az abszolút 10
versenyzőt figyeljük majd. Soktényezős az egyenlet, magunkra fogunk koncentrálni maximálisan,
hogy minél többet tanuljunk.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice
Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és
Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és
Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.;
HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; KYOCERA – The new value frontier;
Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező
Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-
EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. –
www.webkamion.hu;
Visiophone Kft. –
www.eropolis.hu;
V4 Transport Szállítmányozási Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
Facebook:
https://www.facebook.com/solidracingteam