Folytatódhatna a sikerszéria

Letöltés

Folytatódhatna a sikerszéria
SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
Igen nagyot dobbantott a júniusi Székesfehérvár Rallyen Kondella Péter és Szilassy Arnold
azzal, hogy rallye2-es debütálásuk során rögtön megnyerték az N csoportot és az N/3 kategóriát.
A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata hozná ezt a „sikerformát” a
következő megmérettetésre is, ami a STEFANI Baranya Kupa 2014 lesz.
Kondella Péter:
A fehérvári sikerek után – de nem elbízva magunkat – gőzerővel készülünk a soron
következő megmérettetésre, a STEFANI Baranya Kupára. Számunkra a versenyhétvége a pénteki,
hivatalos teszttel kezdődik majd, ahol igyekszünk minél jobban visszarázódni a kocsiba és
feleleveníteni a versenyzés emlékeit.
Vitathatatlan, hogy a Pécs és környéki pályák az ország legjobb rallyszakaszai. Körülbelül 8-10 évvel
ezelőtt már mentem ezeken a pályákon, de akkor még a versenyautó jobb oldalán foglaltam helyet.
Kíváncsian várom tehát, hogy mennyit változtak a szakaszok, hogyan fogom megélni a rajtuk való
száguldozást a kormány mögül. Elméletben már készültem egy kicsit a futamra, hiszen több
belsőkamerás felvételt is megnéztem. Igazán tempós részekkel vannak teletűzdelve a szakaszok, ami
nekünk illetve a Hondának csak kedvezni fog. Bizakodva nézek a hétvége elé, remélem, hogy minél
többet ki tudunk majd hozni a teljesítményünkből. Célunk a cél, de ha már beértünk, akkor jó lenne,
ha az N csoport illetve az N/3 kategória élén intenének le minket, az abszolút értékelésben pedig
szeretnénk beférni a top10-be.
Szilassy Arnold:
Nagyon várjuk már a versenyt. Elég rég volt már az előző aszfaltos megmérettetés.
Többször említettük, hogy mi nem indulunk murvás versenyeken – ergo innentől ott leszünk minden
megrendezésre kerülő futamon, folyamatos lesz a versenyzésünk. Alapból kimaradt már három
megmérettetés, így abból próbálunk főzni, ami maradt számunkra. A bajnokság szempontjából ez
hátrányosan érint minket, de még így is próbálunk minél feljebb kúszni a rangsorban.
Idén először mondhatjuk el, hogy közvetlenül a verseny előtt lesz egy tréningünk: a hivatalos Pirelli
teszten veszünk rész. Reméljük, hogy maximálisan kamatoztatni tudjuk majd a megszerzett
tapasztalatokat a hétvége folyamán. Jómagam már többször is megfordultam az ORB pályáin, így a
mostaniakon is. Az, hogy ez mennyit dob hozzá a teljesítményünkhöz, majd kiderül. Mindenesetre
célom, hogy rendesen meghajtsam Petit – a győzelem reményében.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice
Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai
Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.;
FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-
UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA
– The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP
Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.;
PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical
Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. –
www.webkamion.hu;
Visiophone Kft. –
www.eropolis.hu;
V4 Transport Szállítmányozási Kft.; Büttner Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
Facebook:
https://www.facebook.com/solidracingteam