Megcsináltuk!

Mihályi Csaba

Letöltés

MHH Rally & Kart Team
Dunaszerdahely, Szlovákia, Magyar Országos Gokartbajnokság
Fodor Géza, Rotax Max Masters, DD2 Masters
2014. szeptember 3.
Megcsináltuk!
Két hétvégével az idei szezon vége előtt mindent megnyert Fodor Géza az Országos 
Gokartbajnokságban. A Max Masters és a DD2 Masters kategóriákban egyaránt magyar bajnok 
és nyílt magyar bajnok lett. Mivel egy hónappal ezelőtt a Közép­Kelet­Európai 
Zónabajnokságban is mindkét kategória bajnokságát megnyerte, így összesen hat bajnoki címet 
szerzett az idén. Azonban az MHH Team versenyzője nem erre volt a legbüszkébb a 
dunaszerdahelyi hétvégén, hanem arra, hogy a DD2 elődöntőjében nemcsak a Masters 
értékelést nyerte meg, hanem az abszolútban is az élen végzett, a döntőben pedig 21 körön 
keresztül több bajnok előtt vezetett.
Fodor Géza: – Hú, nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt velem egyetlen hétvége 
alatt. A Max Mastersben és a DD2 Mastersben is úgy érkeztem a versenyre, hogy akár 
megszerezhetem a bajnoki címet. Ehhez Max Mastersben elegendő volt két dobogós helyezés. 
Sajnos így is versenyeztem, és az időmérőn, az elődöntőben és a döntőben is második lettem. 
Nem nagyon tudtam koncentrálni és nagyon sok hibát vétettem.
Nagyon izgalmasan alakult viszont a DD2. A Masters mezőny itt együtt versenyez a DD2­vel, 
ahol csupa kiváló fiatal pilóta indul, akik szinte a gokartba születtek. Vasárnap reggel 
akkumulátorhiba miatt nem tudtam kimenni a warm upra, így az időmérőn kerestem a helyem és 
nem sikerült úgy, ahogy elterveztem. A DD2 Mastersban a harmadik, DD2­ben pedig hetedik 
időt futottam. Az elődöntőre elállt az eső és az ideális ív fel is száradt – így slick gumit tettünk fel 
–, viszont mellette még vizes volt a pálya. A rajttól jól jöttem el, a második kanyar után már 
ötödiknek fordultam, majd az előttem lévők sorra hibáztak, nem vették figyelembe előzéseknél a 
vizes féktávokat, így egyszer csak azt vettem észre, hogy Kancsár Ferenc mögött a második 
helyen állok. Nagyon meglepődtem, hogy Ferenc nem tudott tőlem elmenni, tudtam tartani a 
tempóját. A vége előtt három körrel elkezdett szemerkélni az eső, az utolsó körre pedig 
leszakadt az ég. Kancsár hibázott előttem, túlcsúszott, és csak mögém tudott visszasorolni, így 
megnyertem az elődöntőt.
A döntőben az élről rajtoltam és 21 körig meg is őriztem a vezető pozíciómat, pedig közben 
elkezdett melegedni a motorom, 105 °C­os volt (az ideális 60 °C), az első fékem is elfogyott, 
itthon kiderült, hogy a vázam is eltört az ülésrögzítésnél. Az utolsó körben ezúttal én hibáztam 
egy picit, így Kancsár meg tudott előzni és végül második helyen futottam be. DD2 Masters 
értékelésében az elődöntőt és a döntőt is megnyertem. Az egész boxutca kint állt és szurkolt, 
ami nagyon jól esett. Hatalmas dolog volt a számomra, hogy harmadik gokartos szezonomban 
ilyen nagyszerű versenyzők között mehettem az élen. Kancsár eddig az idén egyszer kapott ki, 
amikor műszaki hibája volt, ő egy nagyon komoly mérce a DD2­ben. A verseny nagy pozitívuma 
volt, hogy a számomra motiválatlan Max futamok után fel tudtam állni és egy teljesen más, 
koncentrált vezetést tudtam véghezvinni a DD2­ben.
Max Mastersben és DD2 Mastersben is megnyertem a bajnokságot. Nemcsak a magyar 
bajnokságot, hanem a nyílt bajnokságot is, ahol a külföldi versenyzőket is értékelik, vagyis 
összesen négy bajnoki címet szereztem meg a hétvégén. Mivel azonban a magyar és a nyílt 
bajnokság között nincsen nagy különbség, én ezt inkább két bajnoki címnek érzem. 
Mindenesetre az idei évre kitűzött célt teljesítettük, amiért hálás köszönetem a szerelőimnek, 
Zozónak és Robinak, Ben George-nak, Cicinek, az egész Hargitai Racingnek, Menyának és 
természetesen nem utolsó sorban a családomnak. Nélkülük nem sikerült volna.
A szezon utolsó két hétvégéjén csak a DD2 Mastersre szeretnék koncentrálni, hogy minél 
jobban felkészüljek a valenciai világdöntőre.
Az MHH Rally & Kart Team 2014­es eredményei
március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés
március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt 
kiestek
április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, 
DD2 Masters 2., 4. helyezés
április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, 
DD2 Masters 1., 1. helyezés
május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György 
abszolút 1. helyezés
május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. 
helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés
június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György 
abszolút 1. helyezés
június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György 
abszolút 2. helyezés
június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. 
helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György 
abszolút 2. helyezés
július 25­27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 
1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
augusztus 29­31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max 
Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
Magyar Gokart Szövetség Bajnoksága
április 11–13.
OB, CEE 
Jesolo, Olaszország
április 25–27.
OB, osztrák Rechnitz, Ausztria
május 16–18.
OB
Gokart Stadion, Kecskemét
június 20–22.
OB, CEE 
Pannoniaring, Ostffyasszonyfa
július 25–27.
OB, CEE
Poznan, Lengyelország
augusztus 29–31. OB, 
Dunaszerdahely, Szlovákia
szeptember 19–21.
OB, CEE
Speedworld, Pachfurth, Ausztria
október 10–12.
OB, osztrák Speedworld, Pachfurth, Ausztria
*OB: országos­bajnokság, CEE: Közép­Kelet­Európai Zónabajnokság, osztrák: osztrák  
bajnokság
Az MHH Rally & Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,
R­M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.
További információ:
www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu