Vincze Marci: Teszttel egybekötött vendégszereplés a Szlalom Európa Bajnokságon

Szijártó Anikó

Letöltés

Vincze Marci: Teszttel egybekötött vendégszereplés a
Szlalom Európa Bajnokságon
Az október 5-6.-a között a Hungaroringen megrendezett Extrem Technical Weekenden
Vincze Márton is rajthoz állt. A szécsényi pilóta a Szlalom Európa és Országos
Bajnokság küzdelmeiben vett részt, ahol az abszolút értékelés ötödik és a T4-es
kategória harmadik helyét szerezte meg.
Az eredmény ezúttal másodlagos volt Marci számára, hisz tesztelni érkezett a Hungaroringre,
ahol egyébként 5-600 kg-os, speciálisan szlalomra épített versenyautókkal kellett felvennie a
versenyt.
„A mostani hétvégét egy tesztversenynek szántam, mert mostanában nem sok lehetőségünk
volt gyakorolni, illetve ilyen jó minőségű aszfalton szinte még soha nem tudtam tesztelni. Új
gumikat próbáltam ki, illetve különböző futómű beállításokat teszteltünk.
A pálya 2 kilométeres volt. A célegyenes elejétől indultunk és elmentünk majdnem a Mansell
kanyarig. Ellenkező irányba autóztunk, mint amerre a Forma-1-es futam megy. A kanyarok
között voltak felállítva bóják és lassítók, de a pálya nyomvonalán nem változtattak.
Jó volt a rendezvény, az egész csapatunk itt volt, sütöttünk- főztünk, amolyan buli hétvége
volt ez számunkra. Jót vívtunk Ascsenbrenner Györggyel, így izgalomban sem volt hiány. Az
utolsó szakasznak Pirelli abroncsokkal vágtam neki és ekkor sikerült megdöntenem Asi idejét,
szóval a verseny vége tökéletesen alakult számomra. A rendezvény tetszett és jó volt újra
autózni egy kicsit!”
A Hungaroringen kikísérletezett beállításokat legközelebb, már éles verseny körülmények
között a Kazár Rally Sprinten használhatja a Vincze Márton - Szedő Csaba kettős.