A pálya hátránya

A pálya hátránya
2014.11.03.
Második helyen végzett Kiss György az MNASZ Drag
Országos Bajnokság Hungaroringi záró versenyén, ami mindazt is
jelenti, hogy év végi értékelésben is a második hely jutott a csapatnak.
Már a verseny előtt is tudni lehetett, a Hungaroringi pálya nem a Drag
Civic számára lesz kedvező, hiszen az út nincs felgumizva, és ezáltal az
elsőkerekes autók nem vehetik fel a versenyt a farmotoros hátsó
kerekes kocsikkal. A tény be is igazolódott, Gyuri akármennyire is jó
reakcióidőket produkált, a hátsókerekes ellenfél ellen ez is kevésnek
bizonyult.
„Tisztában voltunk vele, ezen a versenyen nagyon nehéz dolgunk lesz
Eötvös Tibor ellen, de azért mindent elkövettünk, hogy megtréfáljuk a
fizikát.” –
kezdte a beszélgetést mosolyogva Kiss György, majd
folytatta:
„Erre a versenyre készült el az új váltónk, ami sokat segített
abban, hogy 11,7es időt tudjunk menni. Azt gondolom, ez ragacsos
aszfalton 11 másodperc alatti idő lett volna.”
Erre a versenyre elkészült a vára – várt fejlesztés, a tolókerekes váltó,
ami nagyban segített, viszont leckét is adott a csapatnak a téli szünetre.
„Az egyik fog letörött a váltóban, ezért újra gondoljuk, hogyan alakítsuk
át, hogy a későbbiekben ne forduljon elő hasonló probléma.” –
elmélkedett György, akire most hosszú téli szünet vár, hiszen az idei
szezon véget ért.
Összefoglalva az évet, ami sok küzdelemmel telt, úgy érzik annyira nem
is rossz eredmény az év végi dupla második hely, mert ezért nagyon
meg kellett küzdeni egész évben.
„Az elmúlt években sokkal, kisebb küzdelmekkel nyerünk
bajnokságokat, de idén sok minden összejött, és szerencsénkre az OB
ban és a Kupában is sikerült megszerezni a második helyet. Nem
mondom, hogy nem vagyok csalódott, de úgy érzem így sokkal nagyobb
motivációm lesz a következő évben.” –
zárta a beszélgetés Kiss
György.
Partnereinknek:
Mirelit Mirsa Zrt., Balogh SzervizTrans Kft., Meda
Press Kft., Jégszilánk, Zeljenka, Prior, GPsped Kft., KozákKer Kft.,
Gulf, Local Design Kft., Alox Kft., Bátori KertPlusz, Lajkó Tibor fényező,
Honda Gyuri, Honda Heart Club, Röplap Bt., Wave COM, Gamma
Modul Kft., Honda Thunder, Flaute, Bervent, Selmeczi és Tsa Mérnöki
Kft., KBT Dekor Hungary Kft., Galvox Felületkezelő Kft., MiklósInter Bt.,
FischerTrans Kft., Mega LKW Kft., Twolex Kft., PSL Hungary Kft.,
Teherati 2006 Kft., Hardox CNC Kft., KerekenPálya Kft.