Kurtos Robiék már várják a megmérettetést

Várják a megmérettetést
Tavaly év végén már egy Mitsubishi EVO 9-ben láthattuk
Kurtos Róbertet versenyezni. A típus marad 2015-re, és
immáron a 10. Eger Rallyn élesben mérettetik meg
magukat az új technikával. Tisztában vannak a saját, és az
autó képességeivel, és anyait-apait beleadnak majd az
első versenybe.
Szilveszter ralin debütáltál az új Micuval. Ott még teszteltetek, most viszont már
élesben fogtok csatázni. Átesett azóta a gép a revízión és kész a futamra?
- Pont tegnap lettünk készen. Á-tól Z-ig mindent meglestünk rajta, új váltót kapott, a
komputer át lett vizsgálva, és beprogramozva. Annyi időt még éppen tudunk szakítani, hogy
egy kicsit teszteljünk. Aztán már csak a pakolás és az indulás van hátra.
A navigátorod most Repka Róbert lesz. Ő lesz idén végig?
- Nem! Robi csak ezen az egri futamon fogja diktálni a tempót, de a további versenyeken
Kürti Tomi navigál majd. Illetve még azokon a futamokon, ami szintén egy időben lesz a
szlovák bajnoksággal, mint Kassa. A beugrós navigátoromra azért volt szükségem, mert
Tomi megy a szlovák bajnokságban, ami ugye most egybe esik a miénkkel. Ezért Robi
elvállalta. Nem lesz idegen számára a J1, mert már mentünk együtt, sőt mi voltunk Suzuki
kupában az utolsó bajnokok.
Az egri futam újra szezonnyitó. Mennyire ismeritek és szeretitek ezeket a gyorsokat?
- Mentünk régen rajta, és jók is a pályák, de valahogy velünk mindig történt ott valami nem
túl jó dolog. 2011-ben értem utoljára ott célban, mert előtte akadtak történések. 2010-ben
pedig fejre álltunk. Az élmények nem kecsegtetőek eddig, de majd most megtörjük az átkot,
és újra próbálkozunk. Tanuló versenynek szánjuk most ezt mind az autó, mind a pályák
tekintetében. Ahhoz keveset mentem még az autóval, hogy bátran beleálljunk helyzetekbe.
Szokni kell még a tempót, és el kell előbb-utóbb hinnünk, hogy vannak helyek, ahol simán át
tudunk menni vele. De ez mind idő. Össze kell szoknunk.
Mik a célok az előzőek tekintetében Robi?
- Nem fogunk élet-halálra menni, ha erre vagy kíváncsi. Ezt ne várja most tőlünk senki, de
amit bírunk menni vele így elsőre, az is jó lesz azért. A bűvös szó a tanulás. Vannak az új
gyorsok ugye a Mátrában, amiket egyáltalán nem ismerünk, de tényleg arra törekszünk,
hogy jól és pontosan autózzunk. Annyira tempósak lesznek a pályák, hogy a rosszul
megválasztott sebesség bizony okozhat bajt és meglepetéseket. Ebből szeretnénk
kimaradni, ezért kicsit óvatosabban vállaljuk majd be a dolgokat.
Köszönjük a támogatást:
Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.;
Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ
Invest Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Jákób Dániel