Hibjánék várakozáson felül teljesítettek

Tiba Anita

Letöltés

Várakozáson felül teljesítettek
Technikai hiba nélkül állhatott fel a Citroen
C2R2-vel a Hibján József – Szurovcsák Pisti
kettős a Rali2 A6-os kategória második fokára, a
11. Eger Rali alkalmával. Mivel várakozáson felüli
eredményt értek el, határozottan elégedetten
távoztak a versenyről.
Nagy az öröm, hogy megszereztétek az egri
futamon Rali2-ben az A6 2. helyet?
-
Nagyon-nagyon
örülünk
az
első
eredményünknek. Úgy indultunk neki az idei szezonnak, hogy elkezdtünk valamit csinálni,
amit szeretnénk szép lassan és biztosan felépíteni. Nyilván hosszú távon tervezünk a
csapattal és a Citroennel. Szeretnénk végig menni a bajnokságban, és a célunk az, hogy
eredményesen zárjuk majd az évet. Furcsa, mert most ismét nem hobbiként fogjuk fel,
ugyanis most előugrott újra a versenyszellem és versenyezni akarunk és fogunk. A terveink
között szerepel, hogy gyorsan megyünk, de ahhoz meg kell még jobban ismernünk az autót.
Mikor láttuk, hogy tizennégyen vagyunk a kategóriában, és jobbnál jobb autók és pilóták,
akkor magunkat úgy az első ötbe tettük. Ennek ellenére másodikak lettünk, aminek tényleg
nagyon örülünk, mert kemény csatározások árán született meg ez a várakozáson felüli
eredmény.
Hogy viselkedett a pályán a C2?
- Jól reagált a kis autó minden helyzetre a gyorsaságin. Szerencsére technikai gondunk sem
volt. Az első körben barátkoztunk a beállításokkal, de nagyon nem volt a kezem alá való a
kocsi. Viszont a második körre a Bakó Rally Team segítségével állítottunk a hátsó
futóművön, a fékerőn, a guminyomásokon és így óriásit tudtunk javulni. Sokat javítottunk a
hosszú szakaszon, 25 mp-et tudtunk gyorsulni, az első körhöz és magunkhoz képest, és ez
csak egy beállítás volt. Mi még elbírtunk volna viselni egy harmadik kört is, mert akkor jöttünk
bele. A Citroenben még nagyon sok van, és biztosan fogunk még gyorsulni vele. Legalábbis
azon leszünk.
Sikerült eltalálni a gumikat?
- Évek óta Pirellivel mentünk, de ez most nem volt az igazi. Úgyhogy azon az elhatározáson
vagyunk, hogy meg kell néznünk a Hankook abroncsot. A mostani tapasztalat döntött így,
mert hiába megyünk régóta Pirellivel, mi még sosem használtunk úgy gumit, hogy egy
verseny után el kell dobni. Főleg nem Rali2-ben. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy
ilyen gazdaságtalan gumival versenyezzünk. Mindenképpen ki kell próbálnunk a Hankookot
ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, hogy minőségre és élettartamra jobb, mint a Pirelli.
Ugye azt tudjátok, hogy Miskolcon már ott lesznek a tavalyi Rali2 A6 bajnokai?
- Igen, tudjuk és számítunk is rá, és nagyon sajnáljuk, hogy az egri futamon nem
csatázhattunk. Ők tavaly már letettek valamit az asztalra, és örülünk, hogy velük is
megküzdhetünk a pontokért. Biztosan jó lesz a miskolci futam is kategória szempontjából,
mert sokan leszünk, és sok ügyes pilóta van.
Reklámpartnerünk:
Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.;
Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; Veres
Mihály e.v.; BRT Média Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling