2016.04.19. 13:42
Hodosi Gáborék maximálisan elégedettek

Maximálisan elégedettek
A 11. Eger Rali előtt azt mondta a Hodosi Gábor
– Holló Barna páros, hogy ők autóversenyezni
akarnak idén. Ez végre összejött nekik, és
teljesen elégedetten távoztak Egerből. Voltak
apró gondjaik, de ezek már kevesek ahhoz,
hogy elvegyék a kedvüket egy jó és lendületes
autózástól.
Elmondhatjuk, hogy élveztetek végre egy
versenyt az elejétől a végéig?
Nagyon jól éreztük magunkat az Eger Ralin. Nem
tudom, lehet Gabó vért ivott. A második gyorson leestünk az útról, mert tényleg nagyon ment
az ember. De onnan olyan öt perc múlva kiszedtek és mentünk is tovább. Ott már el is dőlt,
hogy nekünk igazából már klasszikusan nem kell autóversenyezni. Aztán, mint ha mi sem
történt volna, tolta neki rendesen. Az első napi lendület nem mondom, hogy elfogyott
másnapra, de volt ahol megéreztük a fáradságot. Ez is inkább ott vett elő minket, ahol sokat
kellett várni, amúgy pörögtünk, mint a búgócsiga.
ORB…P12… 2. hely. Szép eredmény. Úsztok a boldogságban?
- Valóban nagyon jó érzés, hogy célba értünk a sokadik próbálkozás után. A büntetések sem
tudták elvenni a kedvünket, élvezetre autóztunk. De azért ehhez szerencse is kellett, mert ha
Gurigáék nem esnek ki, akkor pont csak az élvezet marad. Habár tudjuk, hogy mi nagyjából
azzal is megelégszünk. Konkrétan úgy éreztük magunkat, mint két éve az Eger Ralin, hogy
küzdöttünk a technikával meg mindennel, de mégsem tudta kedvünket szegni semmi. Na, ez
is pont egy olyan verseny volt. Ha huszonnyolcadikak lettünk volna, sem érdekel minket,
mert annyira jó volt újra az autóban, hogy elmondani nem lehet.
Volt valami technikai gondotok?
- A harminc perces szervizben difit cseréltünk és el volt törve a stabilizátorunk is, de a
srácok megoldották. Igaz kaptunk büntetést, mert kikéstünk, de kit érdekelt, mikor még
mindig ment az autó. Amúgy meg az első öt perc után semmi jelentősége nem volt, hogy hol
is állunk, csak nyomtuk neki, ahogy kifért a csövön.
Hankookkal terveztétek az idei évet, azzal mentetek, vagy van valami változás?
- Az első versenyen ugye mindenki azzal mehetett, amivel akart. Mi most még Pirelliztünk.
Megmondom őszintén úgy volt az ár miatt a Hankook lesz a mi választásunk, de nem tudjuk.
Majd a következő versenyig eldöntjük. Alszunk rá még párat. Nagy dilemma, mert nagyon
sok pénz elmegy gumira, és figyelembe kell venni sok mindent.
Miskolc Ralin ott lesz a GUJ-999?
- Persze, hogy ott… meg mi is. Miskolcon újra támadunk. Ez a Sáta-Sáta nem kellene
egyébként, de majd meglátjuk, hogy alakul. Amúgy meg, ha ott is végig tudunk gurulni, akkor
mi már megvagyunk.
Reklámpartnereink:
Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.;
Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.;
Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia
Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96
Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Boros Gyula