Okosan és ügyesen kell autózni Jánosáéknak

Tiba Anita

Letöltés

Okosan és ügyesen kell autózni
Jánosa Ákos és Brunekker Árpád szem előtt
fogja tartani az idei első két versenyen szerzett
pontokat, amihez nem kell túl jó matek, mert,
hogy két nullás futamon vannak túl. Ezt a
szerencsétlen szériát szeretnék megtörni
hétvégén a kedvenc murvás versenyükkel, a
Szombathely Ralival, ahol nem foglalkoznak
majd az abszolút idejükkel, csak a kategóriával.
„Tudom, hogy a tavalyi versenyünket kellene
lemásolni, és nem az azelőttit, de hogy a kezem és a lábam tudja-e… hát remélem. Nagyon
meg kell fontolni azt, ami Miskolcon nem jött át, hogy egy második és harmadik hely is jobb,
mint a nulla pont. De hát az első hely csak szebb nem?! A murvát szeretem, és ha nem is
kezdünk be az első gyorson, de próbálunk majd hibamentesen autózni. Mindenképpen jó
lenne helytállni, és úgy összerakni fejben, hogy ne forduljon elő a múltkori baki. A Citroen a
miskolci futamon is tökéletes volt, és nagyon jó volt vele újra menni. Szeretném a lehető
legjobb eredményt most is elérni, de nem minden áron. Miskolccal ellentétben most nem
fogom nézni inkább az abszolút helyezésünket, mert fontosabb a célba érés és a kategória
helyünk megtartása. A gyorsok ugyanezek voltak tavaly pepitába. Szeretjük őket, nincs velük
semmi gond. Ha az eső sem fog esni, akkor nagy baj nem lesz, reméljük. A murván való
versenyzést kifejezetten kedveljük, és ez az egyik legjobb murvás futam, amin a C2-vel
menni nagy élmény. Az előző évi eredményünk idén is tökéletesen megfelelne, mert, hogy
elsők voltunk. Az abszolút helyezésünk pedig most abszolút nem fog érdekelni”
– mondta
Ákos bizakodva.
„Ákos kiadta nekem a házi feladatot, hogy nézzem át a tavalyi itinert és legyek oly kedves
belsőket tanulmányozni. Jelentem, én rendes diákként elvégeztem a házi feladatokat. Jók a
pályák, a murva nekünk fekszik, már csak arra kell összpontosítani, amit Ákos elmondott.
Nem szabad nézni, csakis a kategória helyünket. Ennyi. Okosan, ügyesen kell menni majd
és ki kell aknázni a hibázási lehetőséget, amennyire csak lehet. Én ugyanazon az elven
vagyok, mint amit már mondtam, hogy nem szabad rágörcsölni semmire, és akkor jön az
eredmény. Meg hát ügyes srác az Ákos, ki kell hagyni a kockáztatást, mert nem ér már
annyit. Higgadtan szépen, pontosan szeretnénk autózni, hogy ott állhassunk majd a dobogó
azon fokán, amire mi számítunk”
– jelentette ki Árpi.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito
Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi
Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter
papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda;
Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi
Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK
Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER –
Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka
Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko
Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli
programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés
Szöveg és fotó: Tiba Anita