Jánosáék felmérik az erőviszonyokat

Tiba Anita

Letöltés

Felmérik az erőviszonyokat
A 23. Hell Miskolc Ralit már nagyon várja Jánosa Ákos és Rubóczky Attila, mert idén új
verdával fognak versenyezni. Egy Peugeot 208 lett az idei kiszemelt. Az első pár
kilométereket megtették a teszten az autóval, de kíváncsiak milyen lesz élesben az
oroszlán.
„Túl vagyunk a teszten és igazán felhasználóbarátnak mondható a Peugeot. A tengelytáv és
a futómű másabb, mint a Citroeneken, ezáltal könnyebben halad a rossz minőségű utakon.
Úgy gondolom megtaláltuk a helyes beállításokat az előttünk álló aszfaltos futamra, amely
ugye nem annyira jó minőségű. Biztos vagyok benne, hogy kell egy-két verseny, hogy
belakjam a kocsit, de az irány az jónak tűnik. Ez az 50-60 megtett kilométer is sokat jelent,
mert mégsem ott a versenyen kezdünk el barátkozni a verdával. Messze van még az, hogy én
kihasználjam ezt az autót, pár verseny rá fog menni, de valószínűleg gyorsabb lesz majd, mint
a Citroen volt. Az első két versenyen Attila fogja diktálni az itinert, és remélhetőleg sokat fogok
ismét tanulni tőle, és bizakodóan állunk a rajhoz Miskolcon. A kategória megint népes
szerencsére, jó lesz küzdeni a pontokért. Az erőviszonyokat felmértük és szeretnénk beférni
a kategória első ötbe, és az abszolút első tízbe. Meglátjuk, hogy alakul. De ebben azért ott kell
lenni és később még előrébb kerülni. Lyukóbánya-Parasznya nem a kedvencem, de ez van,
ezt is meg kell csinálni. Kánó-Ragályt szeretem és ismerem, viszont ami még nem volt, az a
Mályinka-Garadna visszafelé, de ez mindenkinek új lesz, nem csak nekünk. Meglátjuk mit
tudunk kihozni az új autóból az idei első futamon” – latolgatta az esélyeket Áki.
„A teszten megpróbáltunk összeismerkedni az új kocsival, ami szerintem elég jól sikerült, mert
sokat tudtunk menni vele. Kipuhatoltuk melyik beállítás lesz a legmegfelelőbb számunkra a
Miskolc Ralin. Az autó egész jól kezelhető, már elsőre is úgy adta magát minden, mert kézre
esett. Mindenképpen pozitív az élmény eddig vele kapcsolatosan. Kemény kategória alakult
ki, kíváncsiak vagyunk mire leszünk képesek a pályákon. Bármi történhet, ezért már az elejétől
kezdve nyomni kell majd neki. Nem szabad bealudni, mert nem lesz idő helyrehozni a
dolgokat. Bízom benne, hogy normális időjárás lesz, száraz aszfalttal, mert akkor nem lehet
az időjárásra fogni semmit, és valamilyen szinten ki lehet majd a futam után számítani, hogy
ki milyen eséllyel indul ebben az évben. Biztos fog mindenki még gyorsulni, de legalább
kapunk egy képet arról, hogy hová helyezzük magunkat. Megpróbálunk egy nagyon jó itinert
összehozni, és onnantól nincs más hátra, mint az elejétől a végéig tolni neki. Ez a verseny
nekem amúgy pont jubileumi lesz, mert kereken 20 éve a Miskolc Ralin kezdtem versenyezni,
úgyhogy illik majd szép helyen végezni” – mondta Attila.
Reklámpartnereink:
Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás;
D Safety Engineering & Consulting
Kft. -
Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. - Alumínium nyílászáró szerkezetek
gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés;
Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda;
ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, –
Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Fábián Kft. - Autószalon és Szerviz; Medito
Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. –
Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás,
Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY
KFT. – Építőipari kivitelezés; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt.
- BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System
Tam – Informatika; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági
Gépberendezések;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Csatlos Norbi