Keresés

Találatok száma: 153
Előző 4 / 8 Következő
  • 2019.08.15. 20:37
    Juhász Csaba - Juhász ZsoltRenault Clio R3T - Juhász Média Kft.Int. Baranya Kupa - 2019.07.25-27.Karcmentesen hozták be a komlói célba a Renault Clio R3T-t.Csabit kérdem a verseny után. Az első versenynapon egy Prológ és két Vasas-i gyors várt rátok. A fényképek alapján a kézifék jó barátod volt a prológon. Sikerült a nézőknek is autóznotok?- Szerintem sikerült. Az egyik visszafordítóban le is fulladtam, de a nézőknek ez is tetszett. Az időeredményünk pocsék volt, de ez a prológon nem lényeges. A Prológ után kétszer 11 kilométert tettetek meg, és a második gyorsot pedig sötétben ... nyilatkozatodat olvasva. Ennyire belelendültetek a jól ismert szakaszon? - Akkor már csak a célba érés lebegett a szemünk előtt, egyáltalán nem kellett sietnünk, csak "átszaladtunk" a pályán.  124 versenykilométer tettetek meg a két nap alatt. Miként értékeled az Int. Baranya Kupát? Sikerült-e jót autóznotok a Casentino rali után?- Teljesen más volt most az autó. Más futómű beállításokkal mentünk, mint az előző versenyen. Nekem ez nem feküdt annyira, nem voltunk a kanyarokban elég gyorsak, de ami a lényeg, hogy sok pontot szereztünk és feljebb jöttünk a bajnoki táblázaton. Köszönjük A Mitropa Kupa abszolút hatodik helyén ért célba Juhász Csabi Zsoltival az Int Baranya Kupán. 

    Rally

  • 2019.08.15. 20:30
    úgy rajthoz állni, hogy több időnk van a felkészülésre, de így is nagyon élveztük, hogy versenyezhettünk. Sokat tanultunk az autóról, a verseny előtti teszten több gumit is ki tudtunk próbálni, amiket a következő ralikon tudunk hasznosítani és rettenetesen feltöltött minket ez a pár nap. A Fogasy–Berendi páros 2019-es eredményeiRebenland Rali (Ausztria): kiestekLavanttal Rali (Ausztria): Mitropa Kupa 3., abszolút 8.Opatija Rali (Horvátország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.Velenje Rali (Szlovénia): Mitropa Kupa 4., abszolút 5. Baranya Kupa (Magyarország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4. A Mitropa ... Kupa 2019-es versenynaptáramárcius 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria) május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)július 5–6. Casentino Rali (Olaszország) július 26–27. Baranya Kupa (Magyarország)szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)október 18–19. 3-Städte Rali (Németország) Az abszolút negyedik és a Mitropa Kupa második helyét szerezte meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ford Fiesta R5-tel a Baranya Kupán.

    Rally

  • 2018.10.15. 09:34
    (Ausztria)április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)október 19-20. 3-Städte Rali (Németország) ... Az 1965 óta kiírt bajnokságban ezzel olyan nevek mellé kerültek, mint Sandro Munari, Armin Schwarz, Franz Wittmann vagy a tavalyi bajnok Hideg Krisztián. A Peugeot 208 T16-tal versenyző páros az idén hét Mitropa Kupa futamon állt rajthoz, amelyen négy győzelemet és két második helyet szerzett, de 44 gyorsasági szakasz győzelmével is messze a mezőny legeredményesebbje. A bajnoki cím a Citta di Bassano Ralin dőlt el, amelyet Fogasyék előretervezetten kihagytak. Itt legnagyobb ellenfelük, a hétszeres Mitropa Kupa bajnok Hermann Gassner sr. nem tudott annyi pontot gyűjteni, hogy a szezonzáró 3 ... is odakerült a bajnokok közé. Nehéz futamokon, nehéz ellenfelekkel küzdöttünk meg, de Dáviddal nagyon élveztük a versenyzést. A raliban mindig tudsz tanulni, ez a külföldi versenyeken hatványozottan igaz, mi is sokat tanultunk az idén, remélem, hogy a tapasztalatainkat még sokat tudjuk hasznosítani.“Berendi Dávid is hasonlóan vélekedik, ő az eredmény mellett a Mitorpa Kupa jó hangulatát emelte ki: „Gergővel nyertünk már bajnokságot, de az idén nagyon sok új dolog történt velünk: először nyertünk kategóriát, először álltunk dobogón abszolút értékelésben és először lettünk bajnokok egy nagyon ... rangos nemzetközi sorozatban. Sok sikerélményünk volt az idén, szép helyeken versenyeztünk, aki nem tapasztalta még meg, annak nehéz elmondani, mennyire jó külföldön versenyezni, mennyire jó a Mitropa Kupa családjához tartozni, az ellenfelekkel egy közös vacsorán részt venni. Büszkék vagyunk erre a bajnoki címre, és Gergővel közösen nagyon köszönjük a csapatnak az egész éves alázatos munkát valamint a támogatóknak, hogy hittek bennünk.“Mitropa Kupa állása nyolc futam után 1. Fogasy Gergely 344 pont2. Hermann Gassner 299 pont3. Manuel Kössler 225 pont4. Lovász Pál 189 pont5. Aleks Humar 160 pont6 ... . Stefan Göttig 156 pont7. Thomas Wallenwein 154 pont8. Martin Kainz 150 pont9. Kanyik Antal 13710. Várkonyi Szabolcs 135 pontMitropa Kupa 2018 statisztikaVerseny győztesekFogasy Gergely 4, Manuel Kössler 2, Hermann Gassner jr 1, Lovász Pál 1Gyorsasági szakasz győztesekFogasy Gergely 44, Hermann Gassner sen. 15, Manuel Kössler 11, Hermann Gassner jr. 7, Lovász Pál 6, Puskádi János 2, Aleks Humar 2, Stefan Göttig 1Mitropa Kupa bajnokok          Austin Cooper    Arnaldo Cavallari           I Fogasy Gergely és Berendi Dávid nyerte a 2018-as Mitropa Kupát

    Rallye

  • 2018.09.25. 09:38
    Nova Goricia Rali előzetes, 2018. szeptember 12. Ezzel a Mitropa Kupában, két futammal a szezon vége előtt 51 pontra növelték az előnyüket az élen. „Nagyon szerettünk volna nyerni, mert akkor már itt megszerezhettük volna a bajnoki címet – mondta Fogasy. – A verseny előtti hét nagyon nehéz volt a számomra, ezért mentálisan nem voltam a csúcson. Egyszer megforogtunk, ugyanúgy beestünk a fák közé, mint a Baranya Kupán. Az első nap végén pedig elkövettem egy apró hibát, lecsúsztunk az ívről és elütöttünk egy fotóst, aki nagyon rossz helyen, a szalagon belül, a pályán állt. Természetesen ... kiestekLavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. helyOpatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. helyVelenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. helyCasentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. helyBaranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. helyNova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. helyMitropa Kupa 2018-as versenynaptáramárcius 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)szeptember 6-8 ... . Megnyertük az utolsó szakaszt és 0,8 másodperc előnnyel megnyertük a Mitropa értékelést. Ezzel a bajnoki cím is meglett volna. Azonban kaptunk 30 másodperc büntetést, amiért nem volt pótkerék az autóban. A szabályok szerint – mint utólag számunkra is kiderült –, az R5-ös autóban mindig kell lennie pótkeréknek, míg az R2-esekből ki lehet hagyni. A büntetés után másodikok lettünk, 51 pontra növeltük az előnyünket, de még nem nyertük meg a bajnokságot. Összességében jó kemény verseny volt, nagyon megdolgoztunk minden pontért.“Mitropa Kupa állása hét futam után 1. Fogasy Gergely 344 pont2. Hermann Gassner ... 293 pont3. Lovász Pál 189 pont4. Manuel Kössler 182 pont5. Aleks Humar 160 pont6. Stefan Göttig 156 pont7. Várkonyi Szabolcs 135 pont8. Martin Kainz 122 pont9. Klausz Kristóf 115 pont10. Thomas Wallenwein 111 pontMitropa Kupa 2018 statisztikaVerseny győztesekFogasy Gergely 4, Hermann Gassner jr 1, Manuel Kössler 1, Lovász Pál 1Gyorsasági szakasz győztesekFogasy Gergely 44, Hermann Gassner sen. 14, Hermann Gassner jr. 7, Lovász Pál 6, Manuel Kössler 4, Puskádi János 2, Aleks Humar 2, Stefan Göttig 1Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményeiRebenland Rali: műszaki hiba miatt Nagyon nehéz versenyen a Mitropa Kupa második és az abszolút értékelés hetedik helyét szerezte meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Nova Goricia Ralin.

    Rally, Mitropa kupa

  • 2018.05.31. 07:52
    Rali (Ausztria)május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)European Rally Trophy (Central Rally Trophy) 2018-as versenynaptáramájus 19-20. Cesky Krumlov Rali (Csehország)június 9-10. INA Delta Rali (Horvátország)július 21-22. Weiz Rali (Ausztria)szeptember 8-9. Nova Goricia Rali (Szlovénia)szeptember 28-30. Croatia Rali (Horvátország)november 2-4 ... A Mitropa Kupában ez volt zsinórban a második győzelmük, amivel a csapat számítása szerint átvették a vezetést a bajnokságban. (A sorozat szervezői még nem tették közzé a hivatalos bajnokság állását.)„Olyan volt a verseny, mint amilyenre számítottunk — mondta Fogasy Gergely. — A gyorsasági kilométert tekintve nem volt hosszú, de mivel egy nap alatt kellett megtenni a 104 kilométert, reggel héttől, este kilencig egyfolytában autóban ültünk és jól el is fáradtunk. A mezőny ezúttal nem volt olyan erős, a Mitropa Kupát végig vezettük, abszolút értékelésben pedig Rok Turk mögött kilenc gyorsaságin ... bajnokságban soha, új dolgot kellett megtanulni, az autót is a pályákhoz kellett hangolni. Nagyon sokat tanultam ez alatt a száz kilométer alatt. Természetesen örülünk, hogy vezetjük a bajnokságot, ez a csapatunk számára is nagyon fontos volt, főleg az után, hogy az első versenyünkön kiestünk. A Mitropa Kupa következő versenye júliusban a Casentino Rali lesz Olaszországban, ahol nagyon erős mezőny várható Mitropában és abszolútban is, de mi készen állunk arra a kihívásra is. Egyelőre a Mitropa Kupában szeretnénk jól szerepelni, a Nova Goricia Rali a European Rally Trophyba is beszámít, az után döntjük el ... —Christoph Wögerer  A      Škoda Fabia S2000                +4:28,4SLO      Citroën C2 R2 Max                 +4:51,2*10. Jernej Fakin— Gregor Fakin  SLO      Peugeot 208 R2                      +6:33,9*Mitropa értékelésA Mitropa Kupa állása négy futam után (nem ... hivatalos)1. Fogasy Gergely  1762. Manuel Kössler   1623. Hermann Gassner sen.      1544. Lovász Pál          1295. Hermann Gassner jun.       106Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményeiRebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestekLavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. helyOpatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. helyVelenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. helyMitropa Kupa 2018-as versenynaptáramárcius 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)április 6-7. Lavanttal Idei legjobb eredményét érte el Fogasy Gergely és Berendi Dávid, Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Velenje Ralin, ahol a Mitropa Kupa értékelésben nyertek, abszolútban pedig a harmadik helyet szerezték meg.

    Rally

  • 2017.10.06. 11:18
    Hosszabb szünet a Speed Rally Team versenyzőpárosa, Szőke András, és navigátora Somodi Attila is rajthoz áll.András, mi történt veletek az elmúlt közel két hónapban? Azon kívül, hogy Ti is a Budapest Rally-ra készültetek...- Sziasztok! Igen mi is a Budapest Rallyra készültünk, de mivel elmaradt így fejlesztettünk az autón. Egy teljesen új váltó kulisszát kapott.Legutóbb a Baranya Kupán álltatok rajthoz, de technikai problémák miatt kiállni kényszerültetek. Sikerült megtalálni és orvosolni a hibákat?- Igen orvosoltuk a hibákat, kijavítottunk mindent, ami problémás volt, így remélhetőleg ezek A hétvégén ismét megrendezésre kerül a PENTA Rally a HERTZ kupáért MARB futam, a Bajna - Lábatlan közötti szakaszon. 

    Rallysprint

  • 2017.08.03. 21:27
    A Baranya Kupára való felkészülés részeként tesztelted 26-án szerdán a Renault Megane RS-t.Miként is sikerült ez?Juhász Csaba: Lecseréltük az autón a turbót, és annak a működését teszteltük. És kipróbáltunk egy pár futómű beállítást is, mert a Ferencz Racing Technology átdolgozta a lengéscsillapítók hangolását. Az autó vezethetősége javult, de még lehet finomítani apróságokon.A turbót még kedden délután teszteljük, ha jól fog működni, akkor még egy gumi tesztet is beiktatunk. Próbálunk maximálisan felkészülni a Baranya Kupára. Köszönjük Partnereink segítségét! Az "Infovárosok Juhász Csaba - Juhász IstvánRenault Megane RS - Juhász-Média Kft. INT. M6LOG Baranya Kupa - 2017.08.04-06.Juhász Csaba és Juhász István a Renault Megane RS autót tesztelte a délután folyamán Cserépváralja környékén.

    Rally

  • 2016.08.29. 17:31
    Teszttel kezdődött számodra és navigátorod számara a Baranya Kupa. Hogy alakult, mennyire sikerült megtalálni a beállításokat?- Egyáltalán nem volt jó az autó vezethetősége. Az autó a dobálós részeken le akart esni az útról. Nem volt elég egy sáv ahhoz, hogy egyenesen haladjunk. Ez a kocsi még sosem volt ilyen szörnyű, nem tudom, hogy mi az oka, de vezethetetlen volt a kocsi.Szombaton délután Prológgal vette kezdetét a verseny. Ha jól láttam igazán látványosan közlekedtetek a Hondával. Így is tervezted? Mit szólsz a sok nézőhöz?- Nagyjából így terveztem, jól is sikerült a prológ. Sok néző 2016.08.12-14. Baranya Kupa.Juhász Csaba - Juhász IstvánHonda Civic Type R FD2 - Mitropa Rally CupA Mitropa Rally Cup hatodik futama, a Baranya Kupa volt, itt indultak Juhász Csabáék. Sajnos nem sikerült meglátniuk a célt technikai gond miatt.

    Rally

  • 2016.08.18. 16:57
    International Baranya Kupa2016.08.12-14.Kuncz Dezső - ifj. Kuncz DezsőLada VFTS - Márton Média Kft.Mesélnél a portál olvasóknak, hogy miként is sikerült a verseny, hisz huszonöt éve ültél utoljára hátsókerekes autóban?- Jól sikerült én úgy érzem, hogy ahhoz képest amilyen elvárások voltak. Nem is azért mentünk oda hogy bármit is mutassunk. 25 éve vezettem ilyen autót utoljára, meg is dolgoztatott rendesen, hisz nincs benne szervo egyáltalán. Árpádtetőn annyit dolgoztam a kormánnyal hogy a Hondával egy verseny alatt sem. Jól éreztük magunkat, az autó jól muzsikált. A szervizesek is profi Interjú Kuncz Dezső autóversenyzővel az International Baranya Kupa után, amit a fia navigálása alatt teljesített.Szabó Laci helyett kellett beugornod az International Baranya Kupára fiad navigálásával.

    Rallye2

  • 2016.08.11. 18:30
    Kuncz Dezső:Miként is kerülsz te egy hátsókerekes Ladába, hisz ezer éve ültél benne utoljára?- Nem tudom! Fogalmam sincs! Ezt a Szabó Lacinak köszönhetem, meg a vakbelének. Ugyanis a mai nap hívott a kórházból, hogy műtik és ugorjak be a bal1-be a Baranya Kupán. 1996-ban ültem egy kemény N2-es Zsiguliban a Salgó Rally-n. Ez a VFTS csupán 120 Lóerővel erősebb mint a N2-es Ladám volt.Fiad, Dezső fog neked navigálni. Mentetek már együtt, ha jól tudom korábban. Melyen amikor a fiad dirigálja az itinert neked?- Különösebben nem okoz nekem problémát. Elég régóta megyek a magyar bajnokságban ismerek ... . Szerintem ki lesznek gumizva a tövek, így kihordás sem várható annyira majd.Ifj.Kuncz Dezső:Édesapád mellett a jobb1-ben és egy erős VFTS-ben fogsz navigálni. Milyen érzés kavarog ilyenkor benned, hogy a faternek kell diktálnod a tempót?- Igazság szerint ugyanaz mint egy másik pilóta mellett. Maximálisan oda kell tennem magamat, a legjobbat kell nyújtani. Kettő versenyt mentem eddig. Murván Baksai Lacival Ladával, egyet a Székesfehérvár Rally-n Szabó Lacival, most pedig a Baranya Kupán édesapámmal fogok indulni. Mi a célotok ezen a versenyen?- A versenyen mindenféleképpen az az első, hogy sikeresen ... célba érjünk. Persze, ha valami kupa az ölünkbe hullik annak tudunk örülni.Ezúton köszönöm Markó Tibinek a segítségét a rajthoz állásunkkal  kapcsolatban!Partnereink segítségét köszönjük! Fém és Műanyagfeldolgozó Kft., Kelet-Épszer Kft., Globál 66 Bt, Norton-4 Kft., Asajah Szinter Kft., Rally-Team Bt Püspökladány, Rallye2.hu, Sprint-Hungária Kft., FO-PU-MIX Kft., Olvisz 98 Kft., VR Hungary, KS Partner Kft., Kärcher, Thermo-Ciklon Kft., Bonymold Kft., Vinogrape Kft., DOMB Média Kft., W-Protect Kft., CM-Logisztikai Kft.- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Apja és fia a Baranya Kupán, együtt egy autóban, még pedig egy LADA VFTS-ben.Beszélgetés Kuncz és ifj. Kuncz Dezsővel a verseny előtt.

    Rally

  • 2016.08.10. 09:53
    szakaszra?- Ezek a mecseki pályák nem hasonlítanak semmihez sem. Pont ezért járunk ide minden évben a Baranya Kupára. Biztos,hogy felhordásosak lesznek a pályák, de ez rally verseny, erre számítani kell.Vasárnap két szakaszon háromszor - háromszor kell versenytempóban végig menni. Régről ismert gyorsok lettek berakva. itiner nélkül is végig találtok majd, vagy jó ha előtte bejárjátok majd a pályákat? Itt is kétszer lehet majd végig menni rajtuk, mint a külföldi pályákon?- Itt nincs ennyire lekorlátozva a pálya bejárás. Valóban jól ismerjük ezeket a gyorsaságikat, ez most előny lehet nekünk a külföldi ... Augusztus 12-14-én a Baranya Kupán indulsz Juhász Pisti navigálásával és Honda Civic FD2-vel.Szombaton Komló főutcáján Prológgal kezdődik számotokra a verseny.Itt jó igazán a nézőknek tudtok majd autózni, főleg ha néha meghúzgálod a kéziféket. Jól gondolom?- Tavaly már mentünk a prológon, akkor is a kézifék játszotta a főszerepet. Ez most is így lesz! A Prológról a Camping - Árpádtető gyorsok várnak rátok háromszor is egymás után majd tíz kilométer hosszúságú szakaszon.Mit lehet tudni erről a gyorsról? Mennyire lesz kihordásos a harmadik körre vajon? Hasonlít-e valamely Mitropás Teszik ezt a nemrégen megrendezett olasz Casentino rally után, ahol kategória elsők lettek!2016.08.12-14. Baranya Kupa.Juhász Csaba - Juhász IstvánHonda Civic Type R FD2 - Mitropa Rally Cup

    Rally OB

  • 2016.08.08. 16:43
    Május eleje, az Opatija Rallye óta nem indult versenyen a Ritmus A.S.E. párosa, Várkonyi Szabolcs és Csányi Botond. Akkor nem egészen voltak elégedettek, de most újra visszatérnek, méghozzá hazai környezetben, de nemzetközi versenyen, a Mitropa Kupa értékelésbe beleszámító Baranya Kupán.
  • 2015.08.07. 22:58
    versenyezhessek, hiszen klasszikus pályák vannak azország ezen részén, amiket valamennyire már ismerek is. Balázs segítségére természetesen így is nagyszükségem volt, ráadásul ő hazai pályán versenyzett, ami plusz löketet adott nekünk egy jó hangulatúautózáshoz. A Baranya Kupára csak azt a célt tűztünk ki magunk elé, hogy találjuk meg az új Peugeot 208 R2versenyautónkhoz a legjobb beállításokat és minél jobban vegyük fel a ritmust az augusztus végi Barum Rallyelőtt. A teszt mellett azért bennünk volt az is, hogy szép eredményt érjünk el a hétvégi futamon, s úgy érzem,ezt teljesíteni is tudtuk. Stabilan ... -meghajtásúak kategóriájában. Tavaly jó eredményt értünk itt el, ezért bizakodvavárom a mostani futamot, remélem, hogy minél gyorsabbak és sikeresebbek leszünk. Arra viszont kíváncsileszek, hogy a Peugeot-ról milyen gyorsan tudok majd átállni a Renaultra. Az osztrák bajnokság 2WDértékelésében jelenleg a 3. helyen állunk, bízom benne, hogy a hétvége után előrébb tudunk majd lépni apontállásban.Kecskeméti Balázs: Tanulságos versenyen vagyunk túl. Az új Peugeot harcra kész állapotba került, ezért aBaranya Kupát annak vetettük alá, hogy minél több beállítást kipróbálhassunk rajta, ismerkedhessünk atechnikával ... . Nem is az volt a kérdés, melyik a jó variáció, hiszen egyik beállítás jobbnak bizonyult, mint a másik,folyamatos sikerélményünk volt a kocsival. Igazán jó tempót tudtunk autózni, körről körre javítottunk azeredményeinken, s végül a kategóriánk második helyén intettek le bennünket. Igaz, 2011-től minden évbenkategóriagyőzelmet szereztem az aktuális pilótámmal a Baranya Kupán, de ennek a második helynek ugyanúgyörülök, mintha első lenne, hiszen rengeteg tapasztalattal is párosult, amit a későbbi, éles futamok során majdkamatoztathatunk.A hétvégén már rögtön bizonyíthatjuk is ezt, hiszen ismét Sikeresen debütált az új Peugeot 208 R2KLAUS Motorsport – Stefani Baranya Kupa 2015Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs, Peugeot 208 R2

    Rallye2

  • 2015.08.06. 18:16
    Prológgal kezdődött a Baranya Kupa, milyen volt a sok néző között szlalomozni?- Nem igazán szeretem és értem ezeket a szlalomozós prológokat, nem ezeknek a kocsiknak valók, inkább csinálna rendező egy shakedown-t, vagy egy szupespeciált, mint pár éve Zobákon. Sőt, inkább a szombat délutáni semmittevés helyett lemehetett volna legalább egy kör, hogy ne vasárnap késő este kelljen hazautazni, de ezt úgy látszik a magyar rendezők ennyi idő után sem képesek felfogni és akceptálni, hozzáteszem, még mindig Markó Tibi a leginkább versenyzőbarát rendező az országban.Az esőben mentetek-e, ha igen Interjú Várkonyi Szabolcs Rallyversenyzővel.A hétvégét a Stefani Baranya kupán töltötted, ahol párod Mónika navigált neked. Ezt a versenyt az augusztusi Barum Rally-ra való felkészülésnek szántad.

    Rally

  • 2015.08.06. 13:42
    Mivel a székesfehérvári versenyen lényegében 1 gyorsaságit tudtunk menni az autóval, és azt is murván, így zéró tapasztalattal vágtunk neki a Baranya Kupának. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk, csak azzal voltunk tisztában, hogy sokat kell még tanulnunk. A pénteki Pirelli teszten kiderült, hogy az ismételt motorfelújítás jól sikerült, az autó erőtől duzzadt. A teszten nem állítgattunk, egyelőre nem hiányzik a sok változó. Kész beállítással érkeztünk, így csak a gumikra kellett figyelni. A pályabejárásunk hibamentesre, az itinerünk szinte tökéletesre sikerült. Erről a versenyen is SOLID Racing Team – Baranya Kupa 2015. 08. 01-02.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.Nem más céllal érkezett a SOLID Racing Team párosa Komlóra, mint tesztelni. Ezt a célkitűzésüket maradéktalanul sikerült is teljesíteni. Remek hangulatban, felhőtlen autózással zárták a Baranya Kupát, ahol mindenből kijutott számukra.

    Rally

  • 2015.07.30. 11:49
    , hogy ez úttal nem kellett még a navigátor személye miatt is törnöm a fejemet, hiszen Szemmelroth Anetta ismét készséggel vállalta a mitfahrer szerepét a jobb1-ben. Örülök neki, hogy megint együtt tudunk majd dolgozni.Szeretem ezeket a pályákat, hiszen a korábbi, sprintfutamokról és Mecsek Rallyról is ismerősek, illetve valamilyen szinten hazai környezetben is versenyezhetünk majd a Baranya Kupán. A Suzukinak ráadásul nagyon fekszik ez a terep, kíváncsi vagyok, most milyen teljesítményt tudunk majd nyújtani. Az elsődleges cél a biztonságos, de ugyanakkor élvezetes autózás és a célba ... érés.Szemmelroth Anetta: Nagyon örülök neki, hogy ismét adódik alkalom arra, hogy beülhessek Árpi mellé navigálni. Székesfehérváron igazán jó hangulatban autóztunk együtt, biztos vagyok benne, hogy ez most, a Baranya Kupán is így lesz. Erről a mecseki versenyről nagyon jó élményeim vannak, érdekes és változatos pályákkal tarkított derbi lesz ez számomra. Igaz, eltelt pár év azóta, hogy utoljára rajthoz álltam itt, de nem kérdés számomra, hogy idén is rengeteg élményt fog tartogatni ez a rendezvény. Másrészről nemcsak a pályákkal, de a nagy meleggel is meg kell majd küzdenünk. Néhány hete már megkezdtem a ... felkészülést fizikailag, kétnaponta járok futni, hogy minél jobb formában legyek a futamra. A versenykiírást és a térképeket folyamatosan tanulmányozom, hogy minél többet tudjak segíteni majd a pilótámnak, képben legyek mindennel.Megmondom őszintén, ezúttal szeretnék eredményt is produkálni. Árpi nagyon megérdemelné már, hogy egy gondnélküli, normális, sikeres versenyt tudjon teljesíteni. Nagyon izgulok ezért, hogy véghez tudjuk ezt vinni. Mindenképp szeretnék tehát célba érni a Suzukival, s ha ehhez még eredmény, esetleg egy kupa is párosul, akkor rettentő módon boldogak leszünk. Partnereinknek Solid Racing Team – Stefani Baranya Kupa 2015Merencsics Árpád – Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift GTiElmondása szerint, csak egy jóízűt szeretne autózni Merencsics Árpád a Stefani Baranya Kupán. A nagyatádi pilóta szinte hazai környezetben állhat rajthoz a Historic Bajnokság soron következő futamán.

    Historic

  • 2014.08.08.
    Folytatódhatna a sikerszéria SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014 Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R Igen nagyot dobbantott a júniusi Székesfehérvár Rallyen Kondella Péter és Szilassy Arnold azzal, hogy rallye2-es debütálásuk során rögtön megnyerték az N csoportot és az N/3 kategóriát. A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata hozná ezt a „sikerformát” a következő megmérettetésre is, ami a STEFANI Baranya Kupa 2014 lesz. Kondella Péter: A fehérvári sikerek után – de nem elbízva magunkat – gőzerővel készülünk a soron következő megmérettetésre ... , a STEFANI Baranya Kupára. Számunkra a versenyhétvége a pénteki, hivatalos teszttel kezdődik majd, ahol igyekszünk minél jobban visszarázódni a kocsiba és feleleveníteni a versenyzés emlékeit. Vitathatatlan, hogy a Pécs és környéki pályák az ország legjobb rallyszakaszai. Körülbelül 8-10 évvel ezelőtt már mentem ezeken a pályákon, de akkor még a versenyautó jobb oldalán foglaltam helyet. Kíváncsian várom tehát, hogy mennyit változtak a szakaszok, hogyan fogom megélni a rajtuk való száguldozást a kormány mögül. Elméletben már készültem egy kicsit a futamra, hiszen több belsőkamerás felvételt isHonda Civic Type-R Solid Racing Team Stefani Baranya Kupa 2014 Rallye2
  • 2014.08.06. 13:55
    Kondella Péter: A fehérvári sikerek után – de nem elbízva magunkat – gőzerővel készülünk a soron következő megmérettetésre, a STEFANI Baranya Kupára. Számunkra a versenyhétvége a pénteki, hivatalos teszttel kezdődik majd, ahol igyekszünk minél jobban visszarázódni a kocsiba és feleleveníteni a versenyzés emlékeit. Vitathatatlan, hogy a Pécs és környéki pályák az ország legjobb rallyszakaszai. Körülbelül 8-10 évvel ezelőtt már mentem ezeken a pályákon, de akkor még a versenyautó jobb oldalán foglaltam helyet. Kíváncsian várom tehát, hogy mennyit változtak a szakaszok, hogyan fogom megélni a SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type RIgen nagyot dobbantott a júniusi Székesfehérvár Rallyen Kondella Péter és Szilassy Arnold azzal, hogy rallye2-es debütálásuk során rögtön megnyerték az N csoportot és az N/3 kategóriát. A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata hozná ezt a „sikerformát” a következő megmérettetésre is, ami a STEFANI Baranya Kupa 2014 lesz.

    Rally2

  • 2013.04.30.
    MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS LADA -1600 KUPA AZ R2 LADA -1600 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Varga Norbert Jobbik Dániel Kocsis Zsolt Lindi Ibolya ... Baksai László Kása Ferenc Egyesület Versenyautó HBRK ASE Lada 21074 Car-Tools Kft Lada 2107 Rally&Racing Lada 2107 I. II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 10 8 6 10 8 6 ORB 2WD KUPA 2013 1 MNASZ Rally2
  • 2013.04.30.
    MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS BMW +2900 KUPA AZ R2 BMW +2900 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Balla Tamás Csurja János Halmos Gábor Labocz László ... Temesvári László Hargas András Egyesület Versenyautó MAFC AMS BMW M3 Turán Motorsport SE BMW 316 Compact Ralda Rally Team Kft BMW M3 I. II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 10 8 6 10 8 6 ORB 2WD KUPA 2013 1 MNASZ Rally2
Előző 4 / 8 Következő