Dominikkal utoljára ez év elején beszélgettünk óriási tervei voltak.Őt kérdezem, mi is történt azóta.Sok minden történt azóta. Megkaptam az “új“ versenyautót, amivel szerettem volna eredményesen versenyezni, de mire felkészítettük az autót beütött a Járvány. Milyen autóval indultál volna?Honda Civic Type-R-t sajnos még kipróbálni sem volt lehetőség, mert március elejére készült el. Sajnos már az FRT-re se mentünk a járvány miatt, pedig az lett volna a kupasorozat kezdése előtti utolsó verseny, amin tesztelhettük volna az autót. Azóta viszont már az is kiderült, hogy az FRT kiskunlacházán
Keresés
Találatok száma: 1552018.02.20. 12:37
folyamatosan bővítem, most van tárgyalás alatt egy Subaru, és egy Honda Civic és még egy EVO.A februári FRT.HU Kupa eredményei mind, szép és jók, de mit is tudhatunk rólatok? Melyikőtök, mikor, és milyen autóval, indíttatásból kezdte a rallyzást, az autósportot? Eddigi eredményeitek? Mi is vonz benneteket ebben a benzingőzös "őrületben"?- Igor:Mint említettem én tavaly kezdtem, egy Ford Focus RS volt az első utcai kocsi, amit ki vittem verseny körülmények közé, de azóta volt szerencsém nagyon sok különböző kocsit és különböző versenyt kipróbálni. Autocross versenyeken voltam, közben volt szerencsém menni2017.12.25. 20:56
ralizást. A 2017-es Szilveszter Rallyn egy Honda Civic Type R versenyautó pilóta ülésében láthatunk ismét. Honnan jött a gondolat, hogy ismét versenyautóba ülj és ki fog neked navigálni?- 2006-tól csak hobby jelleggel versenyeztem, olyan autókkal amik érdekesek voltak számomra, vagy épp olyan helyeken amelyek kimaradtak, vagy nagy kihívások egy ralisnak, pl Jänner rally, vagy Scneebergland rally, stb., tehát teljesen nem hagytam abba sosem ,és most sem mondanám azt szívesen, hogy ez egy visszatérés. Három éve próbálok visszajönni komolyabban. Bevallom nagyon nehéz. Nem csak az idő hiánya miatt. Az2017.07.06. 11:09
kiszámíthatóbb volt a Hondához képest, most a matematikai valószínűség számítás itt felborul. De mi nem szeretnénk!Tehát, ….” Első Veszprém az Adammal” című fejezetet kezdjük. Mert a ISEUM teljesen más. Én is kíváncsi vagyok mire elég!Korábban már jártak erre a fiúk a Honda Civic Type R-rel. Az akkori tapasztalatok mennyiben segíthetik most őket? - Egy kicsikét bizonyára, de ugyan annyira jó nagy becsapás is lehet, mert amit full nyélen átvágva megoldotta a jól fekvő TYPE-R, azt az nem biztos, hogy szereti a kis piros Adamka! A visszafordítókat bizonyára, ami most kevés lesz. Ráadásul vég sebességünk2014.11.14. 13:01
nyeri a versenyt, akkor Zoli és Juli nem lehet negyediknél rosszabb. Kisebb technikai problémájuk adódott az első lengéscsillapítókkal, amit a szervizparkban cserével sikerült orvosolni. Végül taktikus versenyzéssel, épségben célba vitték a Hondát és ezzel megszerezték második Európa Bajnoki aranyérmüket is, azaz a Bessenyey Zoltán és Nyírfás Julianna az EUROSOL HONDA CIVIC TYPE-R csapat színeiben a 2014-es ERC 2 WD Kupában ismét EURÓPA BAJNOKOK A sikerrel teljesített Korzika Rallye-t követően az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY az ERC szervezőktől felkérést kapott, hogy vegyen részt egy teszten, ahol2014.11.14.
2014.04.04. 12:39
nem vezettem, csak figyeltem a gyári csapat munkáját. Mentálisan toltam a szerkeret olykor boldogan, olykor csalódottan és most végre benne ülhetek.- Nagyon más?- Nagyon! Nem gondoltam, hogy ekkora lesz az ugrás műszakilag. Nagyon erős az autó és nagy élmény, amikor megérzed a leszorító erő megjelenését. Ahhoz már tempó is kell, na meg jó technika. Élveztük a munkát, de tényleg nagyon fárasztó volt. Erre nem lehet csak konditeremmel készülni. Idegek kellenek, mégpedig a legjobbak.- Tavaly mennyit autóztál ki a technikából? Év végére hova jutottunk a Civic megismerésével?- Úgy gondolom, 65% amit2013.09.19.
2013.05.15. 15:58
- Már második alkalommal vágtunk neki a számunkra idegennek mondható nehéz Rallyszakaszoknak. Tavaly Honda Civic-kel, idén egy Renault Megane RS turbóval. Ez egy új fejlesztésű rally autó. A Saturnus Rally a Mitropa Kupa harmadik futama volt. Nagy hagyományokkal rendelkező verseny, amit az is fémjelez, hogy 36.-ik alkalommal rendezték meg Szlovénia fővárosában Ljubjanában. Összesen 11 gyorsasági szakasz várt ránk 5 különböző pályán (és egy szuperspeciál) amit magában a városban rendeztek meg. Hatalmas volt az érdeklődés a verseny iránt, elég erős nemzetközi mezőny jött össze2013.05.14.
2013.05.10.
2013.05.04.
00:01:11.250 00:01:11.400 00:01:11.550 00:01:12.330 00:01:12.560 00:01:12.640 00:01:12.800 00:01:12.850 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 x x x x x x x x x 4 55 Gindelli Balázs Lada 2101 00:01:26.030 71 Ragány Dániel Lada 2107 00:01:32.030 84 Karsai Zsolt Bmw 00:01:18.050 80 Gindelli Balázs Lada2101 00:01:45.050 3 52 Rákos Ádám Lada 00:01:17.050 83 Áldozó István Ford Escort 00:01:15.010 4 40 Takács Donát Lada 2107 00:01:27.060 82 Reimann KrisztiánLada 2101 00:01:16.040 4 46 Szécsi Sándor Honda civic 00:01:23.060 2 18 Nagy Róbert KZ Invest Kupa Szlalom2013.03.27. 13:13
akarja érezni magát, szereti ezt. Nekünk tényleg nem pont az a célunk, hogy elsők legyünk, miközben természetesen törekszünk a legjobb eredmény elérésére, de nincs rajtunk semmi nyomás. Lehet, hogy épp ez az, ami általában hoz eredményt is. Régebben is hozott. Sokkal nehezebb úgy odaállni, hogy elsőnek kell lenni. Így meg odaállsz, lesz, ami lesz, így jó!Idén milyen terveitek vannak? Épülőben az autó…Sikerült megvenni egy Honda Civic Type R-t, ami egy banki visszavett autó volt. Ezt kezdtem el megépíteni. Jelen pillanatban megvan a bukócsövezés, teljesen szét van szedve, most lesz fényezve. Azonban2013.03.11.
Lancer Evo6 Lada 2105 Mitsubishi Lancer Evo8 Mitsubishi Lancer Evo6 Skoda Favorit Lada 2107 Lada 21074 VW Golf II TDI BMW E30 BMW 330 Peugeot 205 Rallye Lada VFTS Suzuki Swift GTI Suzuki Swift Lada VFTS Lada 2105 Suzuki Swift GTI Suzuki Swift Gti VW Golf II Lada 2107 Suzuki Swift Opel Astra Turbo BMW M3 BMW E46 Compact Lada 2101 Suzuki Swift Lada VFTS Seat Ibiza G60 Opel Astra Gsi Peugeot 106 Opel Astra Opel Corsa Gsi Toyota Celica Lada 2107 Suzuki Swift Honda Civic Vti Lada 2101 S Suzuki Swift Lada 21074 Lada 2105 Suzuki Swift GTI BMW 325 Suzuki Swift Suzuki Swift Gti Lada 2107 Lada 2103 Lada VFTS ... Várkonyi Szabolcs Sárosi György Fogassy Gergely Versenyző 2 Kerék István Andreas Schnidlbacher Mesterházi Márk Mihalik Péter Szenner Zsolt Hofbauer Tamás Kenderesi Árpád Savanyu Roland Farnadi Ágnes Németh Gergely Papp György Péterfi Jenő Siroki Zoltán Szabó Bence Érczkövi Attila Kerék István Autó Mitsubishi Lancer Evo7 Mitsubishi Lancer Evo9 R4 Mitsubishi Lancer Evo9 Mitsubishi Lancer Evo9 R4 Mitsubishi Lancer Evo9 Mitsubishi Evo IX R4 Skoda Felicia Kit-car Suzuki Swift S1600 Mitsubishi Lanncer Evo9 Mitsubishi Lanncer Evo Subaru Impreza WRC Ford Escort RS Coswort 4WD Lancia Delta HF Int. Honda Civic ... Type-R R3 Honda Civic Mitsubishi Evo VI. Kat L1 L1 L1 L1 L1 L1 L2 L2 L1 L1 L1 L1 L1 L2 L2 L1 Kat. Hely 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1. 2. GY.1. 03:36,0 03:39,0 03:38,0 03:39,4 03:43,2 03:56,1 04:10,8 04:11,4 03:59,5 03:49,3 03:49,2 **:**,** **:**,** GY.2. 03:39,3 03:36,7 03:41,1 03:37,8 03:42,8 03:40,0 04:18,6 04:35,2 **:**,** GY.3. 03:34,6 03:34,2 03:35,9 03:36,2 03:41,6 03:46,9 04:03,8 04:04,3 **:**,** GY.4. 03:29,9 03:32,5 03:32,1 03:39,1 03:50,8 03:40,4 03:56,2 03:58,8 **:**,** **:**,** **:**,** **:**,** **:**,** **:**,** **:**,** **:**,** GY.5. 03:33,7 03:32,7 03:32,4 03:39,1 03:38,6 03:44,0 04:01,5 04 Teszt Rallye2013.01.15. 11:01
Hondádtól megváltál, mivel készülsz 2013-ra, milyen autóval állsz rajthoz? Porkoláb Gergő: A típus marad, Honda Civic lesz az idei autóm is, de egyel fiatalabb kiadással, egy Type-R-el szállok harcba a pontokért. Matók Ádám tavalyi autójáról van szó, az már itt áll a garázsomban. Racing.hu: Elég jól ismerjük a kocsit, de beszélj nekünk arról, hogy mit tud!Porkoláb Gergő: Ez egy N-es autó, N-es motorral, 200 Lóerő körüli teljesítménnyel. Tolókerekes váltó, két utas gátlókkal, és egy jó futóművel. Egy kisebb teszt után elmondhatom, hogy elég sok mindent tud, nagyon tetszik az autó, remélem, hogy