Keresés

Találatok száma: 254
Előző 6 / 13 Következő
  • 2024.06.11. 19:53
    Ákossal, a bal1-el beszélgetek.Előkelő második helyen végeztetek a II. Diósgyőr ralin. - Igen, sikerült összehoznunk, bár sokat kaptunk a verseny elején, de nem volt defektünk, és nem tettünk kárt a Fábiában. Itthon derült ki, a nagy hátrány egyik oka egy komoly motorprobléma volt.12 gyors vár rád és a navigátorodra. Melyik Skodával indultok most?- A Fabia R2-vel indulunk, ezzel az autóval tervezünk idén.Lesz-e új szakasz számotokra, vagy fejből mentek majd?- Mindegyiken jártunk már valamilyen formában, ismerjük őket, de fejből nem fogunk menni. Nagyon szeretjük a Mecsek Rallyt. Itt Még szinte ki sem hűlt a Fabia R2-es motorja, máris harcba áll az újabb kupákért az 57. Mecsek Ralin.
  • 2023.07.07. 00:59
    Juhász Csaba az Mecsek rali után, Pásztor Tomi navigálásával indul egy Peugeot 208 R4-el a 43. Rally Internazionale del Casentino-n.

    Rally

  • 2023.07.03. 12:00
    56. Mecsek Rally – 2023.06.22.-24.Kronome Ákos – Pásztor TamásSkoda Fabia R2 – Andrew Motorsport Kft.Ákossal beszélgetek a túlélő túrának is beillő verseny után.Jól gondolom, hogy ha kupa nélkül is de, boldogan álltatok fel a Széchenyi Téren felállított céldobogón?-Igen, ez így van, a verseny előtt eldöntöttük Tamással, hogy nem foglalkozunk sem a sajátunk, sem mások idejével, csak az autó megismerésére, beállítására szánjuk ezt a versenyt. A Skoda a pályabejárás előtti napon lett kész, tényleg egy métert sem mentünk vele. Minden megtett kilométer nagyon kellett, semmit sem A Kronome - Pásztor ralipáros, boldogan haladt át a Széchenyi Téren felállított céldobogón az 56. Mecsek Ralin.

    Rally

  • 2023.06.29. 12:12
    Szivák Zoltán - Szivák Ádám Škoda Fabia R2 Squadra Corse Alfa Romeo Ungheria 56. Mecsek Rally - 2023.06.22-24.Zoltánnal a bal1-el beszélgetek. 14 RC4 kategóriás autó indult a versenyen, ha jól láttam rajtatok boldogan álltatok fel a szombat délutáni céldobogóra.- Jól láttad, nagyon boldogok voltunk! Nagy falatnak ígérkezett a Mecsek Rally, és úgy álltunk hozzá, hogy végig kell mennünk mert akkor ez egy jó nagy tapasztalat szerző verseny lesz, mert a Rally Hungaryt nem számolva ez a leghosszabb verseny, és a legjobb pályákon zajlik. Ádámnak ez volt a harmadik elsőosztályos Népes mezőnyben karcmentesen hozta be a Škoda Fabia R2-t az apa-fia ralipáros a túlélő túrává alakult Mecsek ralin.

    Rally ORC

  • 2023.06.23. 00:30
    56. Mecsek Rally - 2023.06.22.-24.Kronome Ákos - Pásztor TamásSkoda Fabia R2 - Andrew Motorsport Kft.12 gyors vár rátok két versenynap alatt, mely kb. 10 és 20 kilométer hosszúságúak. Mely gyorsok és miért tetszhetnek nektek és melyektől tartottok?- Szeretjük a Mecseki pályákat, talán a komlói áll a legtávolabb tőlem.A Mandulás - Árpádtető a maga két lassítójával és 10 kilométeres hosszával tempósnak nevezhető?- Az összes gyorsasági nagyon tempós a Mecsekben ez sem kivétel, de legalább kevés a lassító.Az Árpádtető - Abaliget, ha jól látom, igazán kiveheti az erőt versenyzőből ... és kocsiból egyaránt?- Mi kedveljük a hosszú szakaszokat, 10 km alatt sok értelme nincs egy gyorsnak sem. Ezek, kedvünkre valók.Összesen 160 versenykilométer, négy szervizkiállás. Hány gumit használhattok és milyet terveztek a verseny két napján használni?- Fogalmunk sincs, milyet fogunk használni, még esőt is jósolnak péntekre, az boríthat mindent.Gondolom cél a céldobogó számotokra a Mecsek ralin!- Eldöntöttük, nem fogunk kockáztatni feleslegesen, a Salgón elszenvedett balesetünket szeretnénk kiautózni magunkból.Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is Villáminterjú Kronome Ákossal, aki hű navigátorával, Pásztor Tomival igyekszik meghódítani a Mecsek Rali pályáit.

    Rally ORC

  • 2023.03.12. 20:53
    közeljövőben? Folytatódik a sorozat? Abban biztos vagyok, hogy aki egyszer látta élőben a versenyt, kint állt a pálya szélén az jövőre is ki fog látogatni, de aki eddig lemaradt erről az élményről az hol tud tájékozódni a jövő évben megrendezésre esemény pontos dátumáról és helyszínéről?- Bízunk abban, hogy a Mecsek Erdő Zrt továbbra is hagyományként tekint a rendezvényre és lehetőséget kapunk a jövőben is megszervezni március első hétvégéjén a Nimsz Zoltán Emléktúrát. Rajtunk nem múlik. A versennyel kapcsolatos információkat a Facebook-on tesszük közzé, innen lehet tájékozódni az időponttal, helyszínnel 2023. március 3-4-én a Mecsek Trophy - Hosszúhetény szervezésében Nimsz Zoltán Emléktúra került megrendezésre.
  • 2022.07.21. 19:34
    ?- Elsősorban verseny kilométereket szerettünk volna gyűjteni olyan gyorsasági szakaszokon, amiket ismerünk egy kicsit. Célunk elindulni idén a Rally Legenden San Marino-ban. Ahhoz, hogy ott felhőtlenül jól érezzük magunkat szükséges, hogy ne teljesen háttal üljünk majd a kormánynak, hiszen akkor lesz a legélvezetesebb számunkra. Szeretném megköszönni a csapatnak Temesi Rolandnak, Novák Tamás „Fonák”-nak, Szép Gábornak és nem utolsó, hanem inkább elsősorban Lepold Daninak az áldozatos munkát, hogy egy jól felkészített gyönyörű autóval állhattunk rajthoz. Szenzációsan megszervezett Mecsek rallye-t A Köbli Károly -  Szilágyi Mihály ralipáros egy Škoda Felicia Kitcar fedélzetén vágott neki a  55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye-nak.

    Rally

  • 2022.07.05. 15:08
    versenyén, az 55. alkalommal megrendezésre került Mecsek Rallye-n sorban esnek ki az addig remeklő versenyzői: ki az első, ki a nyolcadik szakaszt követően, de mindannyian az élről. Bármilyen hihetetlen, de egyedül   a 2019-es abszolút bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely mentette meg a csapat becsületét, igaz, ők hozták azt, amit eddig mindig: negyedszer is másodikok lettek abszolútban, miközben sikerült ismét két szakaszt megnyerniük, miközben a verseny utolsóelőtti szakaszán tudtak feljönni a második helyre, amit aztán meg is tartottak. Ez pedig azt is jelentette, hogy a ... vezetem a bajnokságot, és úgy vélem, egy sikeres felkészüléssel Veszprémben is jók lehetünk. Ha más nem, hát minimum másodikok…” – fogalmazott mosolyogva Vincze Ferenc.Csapattársai közül a P14-es kategóriában induló Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs nagyon elkapta a ritmust, ugyanis két, egymást követő ORC sikerrel a hátuk mögött érkeztek meg Pécsre, ahol úgy tűnt, senki sem állíthatja meg őket a Mecsekben sem. Megnyerték az első szakaszt, ám utáni technikai gondok miatt a verseny feladására kényszerültek a Mitsubishi Evo X volánja mögött.A sportág rajongóinak nagy örömére hosszú kihagyást követően a ... Dunakanyar Rallye-n egy Ladával visszatérő Vizelli Károly Pécsett új navigátorral, Tukacs Ákossal állt rajthoz, ám a közönségkedvenc versenyző ezúttal sem tudott végigmenni, Foczkóékhoz hasonlóan már az első szakaszt követően a verseny feladására kényszerült.Az ORC-ben egy Peugeot 306-ossal rajthoz álló Határ Attila és Éhn Dániel kettős szintén megnyerte a kategóriáját Dunakanyar Rallye-n, és sokáig úgy nézett ki, ezt a Mecsek Rallye-n is megismételik. Miután megnyerték a 8. szakaszt, és kategóriájukban már 48,1 másodperccel vezettek, beütött a krach, és ők is a verseny feladására kényszerültek A Korda ... . A többiekkel kapcsolatban egyszerűen szóhoz sem jutok, ilyen peches hétvégére tán példa sem volt még a csapat történetében. Már az is eszembe jutott, hogy endurocrosszos motorosunk, Hertlik Donoven ledobott balszerencséjét valahol útközben Pécs felé felkaptuk, és magunkkal hoztuk a Mecsek Rallye-ra. De mindig mondtam, ami nem öl meg, az megerősít, így a következő versenyen, Veszprémben keményen támadunk majd, hogy visszataláljunk a sikerek útjára” – mondta Korda Erik csapattulajdonos. http://facebook.com/kordaracingHU http://www.kordaracing.hu http://youtube.com/kordaracing A Korda Racing Ha a Sors úgy rendelkezett, hogy a Korda Racingnek legyen egy rosszul alakuló hétvégéje a 2022-es Magyar Rallye Bajnokságban, akkor a csapat őszintén reménykedik abban, hogy ez a viadal az 55. Mecsek Rallye lesz. 

    Rally

  • 2021.07.21. 11:14
    salgótarjáni versenyt követően most hétvégén a Mecsek ralipályáin folytatódik a bajnokság. A Pécs környéki szakaszokon még sosem mentek R5-ös versenyautójukkal, így a szokásosnál is többet készültek a versenyre. Csütörtökön egy komoly teszttel hangolódtak a futamra, ahol pénteken egy éjszakai lámpasoros gyors is újdonságot jelent majd a skodás egységnek. A realitás talaján maradva, ugyanakkor a lehető legjobb eredmény elérése érdekében mindent megtéve várja a bajnokság negyedik, pécsi futamot Csomós Miklós és Nagy Attila. A fiúk és a Skoda Fabia R5 is készen állnak, bízva az eddigi jó teljesítmény Nem csak a magyar Országos Rally Bajnokság jelenlegi második helyezettjeként, de immár ORB futamgyőztes párosként indul Csomós Miklós és Nagy Attila a hétvégi Mecsek Ralin.

    Rally OB

  • 2019.08.15. 20:00
    hátra a rajtig, augusztus 16-18 a futam időpontja, ami előtt mi már napokkal Csehországban leszünk. Gőzerővel készülünk a megmérettetésre. A nevezést leadtuk, az autónk már szinte teljesen készen van, magunkat is igyekszünk az indulás időpontjára a lehető legjobb formába hozni. 2018-ban valóban nem úgy alakultak a dolgok a Barum Rallye-n, ahogyan azt elterveztük, most azon leszünk, hogy maximálisan a versenyre koncentráljunk, és jó eredménnyel térjünk haza az Európa Bajnokság soron következő versenyéről. Ezután már valószínűleg tényleg a Mecsek Rallye és az évzáró Nyíregyháza Rallye következik A Peugeot kupa és az RC4 kategória vezető helyéről várja a Rallye1 Bajnokság, illetve a márkakupa folytatását Csomós Mixi és Nagy Attila, akik jelenleg megérdemelt szabadságukat töltik, ami nem rövid, hiszen a júniusi Székesfehérvár Rallye, valamint az októberi Mecsek Rallye közt nincs nekik semmilyen hivatalos program sem felvezetve a versenynaptárba.

    Rally

  • 2018.11.26. 12:40
    Élete második ORB futamán van túl Dudás Gergő, akinek Szabó Krisztián diktálta ismét az itinert, mint a Mecsek Ralin.

    Rally

  • 2016.10.25. 16:16
    SOLID Racing Team – 50. Mecsek Rally 2016 - 2016. 10. 07-09.Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 Sajnos a versenyt egy hétvégén rendezték a Rally Legend-el, így valamiről le kellett mondani a másik javára. Így a jubileumi Mecsek Rallye-ra esett a választásunk.A pályákat jól sikerült feldolgoznunk, és úgy éreztük, tudunk gyorsan menni mindkét verseny nap.Első nap a nappali gyorsaságikon kerestük a tempónkat, és sikerült is megtalálni, viszont az esti gyorsokon a lámpasorral nem láttam annyit, amennyit szerettem volna. Ennek meg is lett az eredménye a nap végére Nagy lendülettel készültünk a Mecsek Rallye-ra, hiszen volt arra is esélyünk, hogy a kategória bajnoki cím mellett esetleg az abszolút bajnoki címet is elnyerhetjük.

    Historic, Rally

  • 2016.10.23. 11:14
    SOLID Racing Team – 50. Mecsek Rallye 2016.10.07-08.Gyenes András - Horváth Levente, VAZ 2101 Egy nagyon jól szervezett, pörgős, változatos körülményekkel teli versenyen vagyunk túl új navigátorommal.Az összeszokással az első méterek után látszott, hogy nem lesz gond. Így is lett, sőt egy kiváló versenyt tudhatunk magunkénak leszámítva a 12. gyorsasági szakaszt, ahol a Lada differenciálműve megadta magát, így feladni kényszerültünk a megmérettetést.Elszóltam magam, amikor azt mondtam a szakaszok közti szervizben, hogy a fék elmelegedésén kívül semmi baja az autónak. Technikai sport lévén ... sajnos előfordul ilyen.A legjobban az első versenynap sötétben megtartott versenykilométereit élveztük, valamint a másnapi álom gyorsaságiként emlegetett orfűi 22 km-es szakaszt.Nagyon hálás pécsi szurkolótábor gondoskodott a jó hangulatról a pályák szélén, élmény volt előttük autózni. Levente kiváló navigátori munkát végzett és élvezte a hátsókerék hajtást a Honda után. Most egy kis pihenő következik a Szilveszter Rally-ig és ott újra támadunk.Köszönjük a szervizeseink munkáját és a Solid Racing Team segítségét - tette hozzá Gyenes AndrásNagy örömömre szolgált, hogy ezt a Jubileumi Mecsek Rally-t A SOLID Racing Team Ladás versenyzője Gyenes András új navigátorral támadt a jubileumi Mecsek Rallyn. A csapatmunkával semmi gond nem akadt, ugyan ez azonban az autóról nem mondható el. Az álomszerű hétvégének egy lefogazott differenciálmű tett keresztbe.

    Historic

  • 2016.10.06. 23:37
    SOLID Racing Team – 50. Mecsek Rally 2016 - 2016. 10. 07-09.Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 . Azonban egy okból kifolyólag mégis tövig fogják nyomni a gáz! Egy tökéletes hétvége eredményeképpen az abszolút bajnoki címnek is örülhetnének a céldobogón, így a tét nem kicsi!Az év legmeghatározóbb versenye következik csapatunk számára. Ezen a futamon dőlhet el az, hogy az abszolút értékelés első helyét is meg tudjuk-e szerezni.Sokan neveztek a csoportunkba, ennek ellenére úgy érezzük, hogy ha úgy versenyzünk, ahogy az eddigi versenyeken, akkor minden esélyünk megvan a ... végső győzelemre.Vegyes érzelmekkel állok neki a hétvégének, hiszen jó és rossz élmények is fűznek ide. Vesztettünk már el itt bajnokságot, de értünk már el jó eredményeket is.A pályák számomra nem teljesen ismeretlenek, hiszen szinte mindegyiken mentem már. Most összevariálták őket, ezáltal lesz dolgunk a pályafelíráskor, rengeteget kell majd autóznunk. A mecseki pályákat nagyon szeretem, eléggé változatosak, tempsó és technikás részek váltakoznak, ami koncentrációt igényel.Az időjárást nézegetve úgy látom, hogy tipikus Mecsek Rallye lesz ez, hűvös reggelekkel, talán köddel megspékelve Merencsics Árpi Szemmelroth Anettával az oldalán már kategóriájuk bajnokaként érkeznek a hétvégén megrendezendő 50. Mecsek Rallyra

    Historic

  • 2016.10.06. 23:35
    SOLID Racing Team – 50. Mecsek Rallye 2016. 10. 07-08.Gyenes András – Horváth Levente, VAZ 2101Egy gyermekkori álmom váltom most már harmadszor is valóra a Mecsek Rallyn való részvételünkkel.A magyar rallye fellegvárának tartom a változatos szakaszai, gyönyörű helyszínei és az időjárás szeszélyessége miatt.Az autó egy nagyobb felújításon esett át, bízom benne, hogy eredményeink is ezt tükrözik majd célba érésünk után.Úgy gondolom,hogy Leventével tökéletes párost alkotunk majd, tapasztalatainkat összegyúrjuk és eredményesen tudunk versenyezni.Köszönjük a segítséget támogatóinknak és a Solid A SOLID Racing Team Ladás versenyzője Gyenes András új navigátorral támad a jubileumi Mecsek Rallyn.András mellett egy eddig rallye 2-es tapasztalatokkal rendelkező új társat láthatunk navigálni Horváth Levente személyében.

    Historic

  • 2015.10.21. 09:02
    Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna számára a Mecsek Rallye nem csupán az évad búcsúztatását jelentette. Elköszöntek egyúttal az elmúlt négy évben Őket hűen, szinte hiba nélkül szolgáló Skoda Fabia Super 2000-es versenyautótól is, amely idén búcsúzóul két versenysorozatban, a Mitropa Rally Cup, valamint a Central Europe Zone (CEZ) éves összesítésében is dobogós helyezéssel ajándékozta meg versenyzőit.Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzői, Puskádi János és Gódor Barna a Mecsek Rallye-n hazai környezetben, hazai közönség előtt „helyezte fel az i-re a ... pontot”. Ami biztos, hogy a CEZ értékelés „Class 2” negyedik helyén értek célba a hétvégén, ami megerősítette a korábban már megszerzett dobogós pozíciót. Mivel a végeredmény még nem hivatalos, ezért még nem közölhetjük az érem színét, de erre már nem kell sokat várni.Ami viszont biztos, hogy utoljára „zúgatták” a Fabia Super 2000-es motorját, utoljára élvezhették kedvenc játékszerük minden rezdülését, mindezt a Mecsek gyönyörű és megunhatatlan rallye pályáin. Bár az időjárási és útviszonyok nem minden percet tettek kellemessé, hiszen mintegy tíz éve mutatta ennyire zord arcát a Pécs környéki futam ... a szakaszokon tapasztalható körülmények tekintetében, bár az akkorival ellentétben hó ezúttal nem borította a tájat.Volt viszont nem kevés víz, sár és időnként köd is. Ráadásul sokszor teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul. Minden sokkal egyszerűbb, ha például folyamatosan szakad az eső, de a Mecsekben már megszokhattuk, hogy váratlanul érkezik az égi áldás. E sorok írója is tapasztalta már többször is, legutóbb éppen két éve, hogy milyen érzés száraz aszfaltra való abroncsokkal szakadó esőben közlekedni, lekorcsolyázni mondjuk Orfűtől Árpádtetőig a kopott, foltos, helyenként fényes Puskádiék utolsó futama volt a Mecsek rally  a Skoda Fabia S2000-el.

    ORB

  • 2014.10.28. 15:06
    visszajelzéseket, mint a korábbi autó, ez a verseny elején furcsa volt. Hamarabb el is kell váltani a IX-est, nem kell annyira forgatni, de a második reptéri szakaszra már hozzá szoktam.A pécsváradi egy nagyon érdekes pálya, azon keveset mentem, de talán az tetszett a leginkább, precízen autóztunk rajta, a szűk részeken igazi ralisan lehet közlekedni. A hosszú gyors pedig azért volt jó, mert sokat mentünk, majd negyed órát ültünk az autóban.Összességében nagyon jó érzés, hogy teljesítettük a Mecsek Rallye-t, örülök, hogy karcmentesen meg tudtuk csinálni ezt a versenyt. Szakaszról szakaszra gyorsultunk az új ... autóval. Jól éreztük magunkat, Szabolcs jól dolgozott, egyre jobb az összhang kettőnk közt.Kovács Szabolcs:Ez volt számomra az első Mecsek Rallye, az első ORB futam, amit hazai pályán teljesítettem. Nagyon élveztem, annak pedig külön örülök, hogy új autóval tudtunk rajthoz állni.Leszakadt az eső, ami még inkább megnehezítette a dolgunkat, mert az első tesztkilométereinket a reptéren és Árpádtető - Szentkúton tettük meg az autóval. Miki elég gyorsan hozzászokott az új technikához, hisz Árpádtetőtől már tudta, hogy ez egy ívautó és nem egy agresszív látványautó. Mindemellett küzdöttünk azzal, hogy Hiba nélkül teljesítette az Országos Bajnokság ötödik futamát a Mecsek Rallye-t a Maricsek Miklós - Kovács Szabolcs kettős. A Maricsek Racing Team párosa az első nap még magázódott az új versenyautóval, de szombatra teljesen összebarátkoztak a Mitsubishi Lancer EVO IX-sel. A kaposvári - pécsi kettős az abszolút 18. és a hármas kategória ötödik helyén zárta a 48. Mecsek Rallye-t.

    Rally OB

  • 2014.10.23. 08:32
    Hondát a célba. Sajnálom, hogy az ellenfelünknek így alakult a versenye, jobb lett volna tisztességesen megküzdeni ezért a bajnoki címért. Ugyanakkor boldogok vagyunk, hogy eredményesen, az N csoport és az N3 kategória bajnoki címének megszerzésével tudtuk lezárni a rallye2-s debütáló évünket. Fantasztikus pályákon autózhattunk a 48. Mecsek Rallye keretén belül, s habár az éjszakai szakaszoktól tartottam, rengeteg pozitív érzéssel és tapasztalattal gazdagodtam annak tekintetében is.Szilassy Arnold: Meglehetősen izgalmas volt a mecseki hétvégénk. A pénteki napon sikeresen, és jó pozícióban jutottunk SOLID RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type RA 48. Mecsek Rallye után ismét gyarapodott Kondella Péter és Szilassy Arnold dicsőségfala. A SOLID Racing Team versenyzői a rallye2 bajnokságának záró futamán bebiztosították maguknak az N csoport és az N3 kategória győzelmét is. Habár a bajnoki címig vezető út nem volt problémamentes, az öröm annál nagyobb Kondelláék részéről. Ennél jobb debütálást nem is kívánhattak volna!

    Rally2

  • 2014.09.22. 13:35
    eljárás keretében kezdeményeztem rendezői licencének felfüggesztését a vizsgálat időtartamára.Fentiek ismeretében és a rendelkezésre álló idő hiányában a Budapest Rallye megrendezése ellehetetlenült, ezért, és a Magyar Országos Rallye Bajnokság lebonyolítása érdekében felvettem a kapcsolatot Nagy Csaba és Jelen István urakkal, hogy a versenyzők érdekeit szem előtt tartva, közösen dolgozzunk ki egy olyan alternatívát, amely lehetőséget teremt, jelen körülmények között is a Rallye Bajnokság méltó és színvonalas befejezésére. Rövid egyeztetés után, a MECSEK RALLYE szervezőivel kialakítottuk egy olyan Budapest ----Porec----hosszabb Mecsek rallye-----Waldviertel-----NEM ! Vagyis még sok víz lefolyik azon a folyón. Olvassátok végig kérlek !

    ORB, Rallye2

  • 2013.11.19. 11:59
    Racing.hu: Mivel szám szerint ez volt a 47. Mecsek Rallye, amivel most elbúcsúztattuk az idei bajnokságot, talán nem meglepő az a tény, hogy 20 évvel ezelőtt is volt egy Mecsek Rallye. Mindkét mezőnyben egyedül a te neved szerepelt a rajtlistán, tehát az az akkori indulók közül csak te szerepeltél a 2013-as „Mecseken”. Mennyit változott szerinted az elmúlt 20 esztendő alatt a Mecsek Rallye?Matics Mihály: Hú, ezt nem gondoltam volna, hogy egyedüliként vagyok itt abból a mezőnyből, meg is lepett a kérdés. Pedig szerintem vagyunk többen is, de ebbe most ne menjünk bele. :-)Racing.hu: Hidd el ... alaposan átböngésztük a listákat…  ;-) Matics Mihály: Szóval a Mecsek: hát azt kell, hogy mondjam, ugyanaz és ugyanolyan a verseny, mint két évtizede. Sajnos a hangulat az már nem olyan, mint régen. A pályák azok szinte változatlanok voltak, a klasszikus, jól ismert mecseki gyorsaságikról beszélünk. Talán a hetvehelyi részen volt valamennyi változás, nem arra mentünk, mint korábban. Nem tapasztaltam túl nagy különbséget, vagy azt, hogy hatalmas változások lettek volna az elmúlt években a Mecsekben, vagy a Mecsek Rallye-n.Racing.hu: Hogy éreztétek magatokat az autóban? Matics Mihály: Jól éreztük Matics Misi régi motoros motoros már a szakmában, de tudtunk neki feltenni olyan kérdést, amivel egy picit sikerült zavarba hoznunk. A Mecsek Rallye-ról beszélgettünk vele, de a jövő évükről is megpróbáltuk faggatni a méltán népszerű mitsubishis versenyzőt.

    Rallye Országos Bajnokság, Rally OB

Előző 6 / 13 Következő