Keresés

Találatok száma: 254
Előző 7 / 13 Következő
  • 2023.07.17. 14:51
    . Rally Internazionale del Casentino vett részt. Hogy sikerült azt a sok kanyart feldolgozni és visszadiktálni Attilának? Miként sikerült a verseny?- A verseny nagyon jó hangulatban telt. Sikerült egy pontos itinert írni, amit Attila, nagy tudással és tapasztalattal lediktált a gyorsasági szakaszokon, a pályabejáráson. Az autóban szombaton 50 fok volt, ami nagyon kifárasztott minket, de a nagy hőség ellenére, Kategória első és Mitropa Historic harmadik helyezést értünk el.Az 56. Mecsek ralin az ORB3 mezőnyében a Póczik Ákos - Nagy Dániel Lada 2105-el volt a leggyorsabb, a FiaSko SE ... versenyzői közül. Pedig technikai gondok voltak bőven. - Abszolút 10. helyen teljesítették a csapattal, az 56. Mecsek Rallye-t. A versenyautók legjobb technikai feltételeit, és a verseny közben felmerülő hibákat kiküszöbölő szervizesek munkáján nagyon sok múlik. Minden gondot megoldottak, így Ákos és Dániel ORB3-ban a legjobb eredmény érte el az egyesület színeiben. Molnár Zoltán - Bakos István Citroën C2-vel teljesítette a Mecsek ralin, a rájuk mért gyorsokat. Hátsókerekesből frontosba mennyire volt nehéz átszokni? Miként is sikerült számukra a verseny?- Zolika eddig hátsókerék hajtású ... autóval versenyzett, mindig nagyon tempósan. Most viszont, egy elsőkerekes Citroen C2-re váltott. Gyorsan bele tanult az elsőkerék hajtásba, és egy kiemelkedően jó helyezést értek el Pistivel. Az abszolút harmadik helyért járó kupát hozták el a verseny végén.Zsebe Gábor és Sándor Norbert dobogóesélyesként vágtak neki az 56. Mecsek Ralinak. Mi történt, hogy nem találkoztunk velük a Széchenyi téren felállított célceremónián?- Az egyesület első sikeres párosa a Zsebe Gábor és navigátora, aki most is nagyon aktív versenyző. Ebben az évben sok műszaki problémával küszködnek. ORB2-ben a Mecseken csak ... kényszerültek.Volt azért olyan kategória is ahol szerencsét hozott a Női navigátor!- Igen, Szabó Zsolt és Polereczki Ramóna is részt vett a Suzukival Swift-el a Bakonya Rallye-n. Az autón a holtidőben fejlesztésre került egy fontos fődarab, végre megkapta a versenyváltót. Lendületből nem volt hiány, így a verseny végén elégedetten szállt ki a legénység az autóból és megérdemelten vehették át a díjkiosztón az RS4. kategória 3. helyezéséért járó díjakat a szervezőktől.  Pécsi Árkádban az 56. Mecsek Rally előtt, az egyesület színeiben induló Skoda Felicia Kit Car volt kiállítva. Milyen céllal is?- A Mecsek ... Kft., Ferrovent Kft., FW-Will Kft., G-Extra, GHK Kft., Goldcrumbs Kft., Göller Bt., Graf Trans Kft., Győri Kft., Hód Industrial, Hungaro Energy Kft., IES-HU Kft., J-Factum Kft., Kaitc Agro, Ka-Pe Transz Kft., Kász Gép, LD Trans Kft., Mar-Mul Kft., Marso Mecsek Kft., Matro, Nestro, Orvosi Papírok, Plan Dent, PWX Kft., Somogy Metál Kft., Spannung Kft., Sprint Tüzép Kft., TS-Csavar Kft., VBLM Kft., V-Boys, V-Profi.Fotó: HK motion- Hajósi Miklós -

    Rally

  • 2022.06.22. 17:19
    pillanat is volt, amikor azt éreztem, kész, nem bírom tovább. De nem akarok panaszkodni, az autó egészen remek volt, Gergő nagyon sokat segített nekem, így a jelenlegi helyzetben kihoztam magunkból a maximumot. Őszintén remélem, hogy a Mecsek Rallye-n már száz százalékosan tudok majd versenyezni” – fogalmazott Vincze Ferenc.Csapattársai közül a P14-es kategóriában induló Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs nagyon elkapta a ritmust Boldogkőn, ugyanis az ottani ORC összetett sikerüket ezúttal a Dunakanyarban is megismételték a Mitsubishi Evo X volánja mögött, ráadásul az abszolútban is odaértek a TOP 10 ... megint versenyképesek leszünk az élmezőnnyel szemben. Egyre jobban éreztem magam az autóban, és ha nincs a szelephimba törésünk, talán egy igazán szép visszatérés is lehetett volna mindebből. Az újonnan megépített motorunk rendkívül jól muzsikált, úgy vélem, simán felvettük vele a versenyt a hondamotoros Ladákkal. Ígérem, a Mecsek Rallye-n még ennél is jobb teljesítményre leszünk képesek” – árulta el Vizelli Károly.Az ORC-ben egy Peugeot 306-ossal legutóbb negyedikként záró Határ Attila és Éhn Dániel kettős nem véletlenül tartotta hazai versenyének a Dunakanyar Rallye-t, ugyanis érett versenyzéssel ... köszönöm a segítséget, amit adtak az egész verseny során, és ígérem, a Mecsek Rallye-n is kihozom magamból a maximumot” – jelentette ki Határ Attila.A Korda Racing csapattulajdonosa nagyon elégedetten hagyta el a Dunakanyart, és nem titkolja, nagyon hozzá tudna szokni ehhez az érzéshez. Ezúttal mindenképpen kiemelte Vincze Feri teljesítményét, aki egészen parádés versenyt teljesített úgy, hogy alig tudott a lábán megállni. „Bíztam abban, hogy a Dunakanyar Rallye a mi versenyünk lesz, és igazam lett. Megemelem a nem létező összes kalapom Feri előtt, aki az utolsó gyorsot követően odajött hozzám, és ... elnézést kért, hogy ezúttal „csak” ennyire volt képes. Mondtam neki, a szememben ő a verseny hőse, hiszen a kívülállók nem láthatták, de úgy kellett kivenni és visszatenni őt az autóba. Egyszerűen felfoghatatlan a számomra, miként tudott ennek ellenére több szakaszon győzni… Ezzel a második hellyel átvette a vezetést összetettben, de a bajnoki harc csak most fog kezdődni az élen álló három páros között. Karcsi visszatérése sokkal jobban sikerült volna, ha nincs az a technikai problémája, akár a dobogóra is odaérhetett volna. Nem baj, a lényeg, hogy újra köztünk van, a Mecsekben reményeink szerint már

    Országos Rally Bajnokság

  • 2021.06.25. 11:35
    ! Ha az időink úgy kívánják, kockáztatni is kell! Harcolni fogunk! Nem pontokat csipegetni jöttünk, hanem ott kell lennünk a céldobogón!” – fogalmazta meg egyértelműen a hétvége feladatait a fiatal pilóta.Az 54. Mecsek Rallye péntek délután rajtceremóniával veszi kezdetét, majd egy esti szakasszal zárják az első napot, aztán szombaton 9 gyorsasági után a céldobogón várják a győzteseket.A verseny hivatalos honlapja: https://mecsekrallye.com/A csapat partnerei:Betonútépítő, Euroaszfalt Kft., SIVA Group, Közmű Alagút, Forvett, STRAVIA, Tiszta Víz Üzletház, Confidenza, FLOW FUEL, LEAD DESIGN, S és K Ezekkel a tiszta, egyértelmű gondolatokkal vág neki a szezon negyedik bajnoki futamának a Velenczei Ádám, Igor Bacigál duó. Az előző versenyen, a pilóta hazai versenyének számító Salgó Rally-n egy technikai hiba állította meg őket, így most nem a pontokat kell számolgatniuk, hanem menniük kell előre az 54. Mecsek Rallye-n, ha úgy van, akár kockáztatva is…
  • 2021.06.25. 11:26
    felvételekkel készültek Madsék és a pályabejárás előtt már úgy nyilatkozott a pilóta, hogy biztosan jobban fognak tetszeni neki ezek a szakaszok a legutóbbi egri gyorsaságiknál. „Jó érzéseink vannak a futam előtt. Nagyon klasszak ezek a pályák a videók alapján. Jól sikerült a teszt, a Tagai Racing Technology csapatával jó hangulatban tudunk együtt dolgozni.”Az 54. Mecsek Rallye nem csak hazai bajnoki futam, hanem a Historic Eb és a nemzetközi Mitropa Rally Cup része is. Ennek megfelelően a legmodernebb raliautók mellett klasszikusnak számító versenyautókat és nemzetközi pilótákat is láthatnak Pécsett az Az Az idei év eddigi legforróbb hétvégjén rendezik meg a tradícionális pécsi versenyt, a Mecsek Rallye-t, ahol az előző bajnoki futamot egy világbajnoki pontszerzés miatt kihagyni kényszerülő Mads Østberg és navigátora, Torstein Eriksen folytatja a szereplését a Magyar Rally Bajnokságban. A Citroën Rally Team Hungary párosa számára, mint minden magyar versenyen, itt is újdonság minden, de a népszerű norvég pilóta nagyon jól érzi magát és örül, hogy újra magyar közönség előtt versenyezhet.
  • 2019.08.23. 18:47
    ezen a hosszú versenytávon. A jó eredményért utaztunk el Zlinbe, átélve a versenyt, mi ezt mindenképp annak könyveljük el ezen a fantasztikus, ugyanakkor nehéz futamon.  Legalább egy rossz féktávról mondjál már valamit, hogy izgalmakról is beszámolhassunk!Na látod az akadt, nem is egy. Lehet több volt belőle, mint ahány jó. De semmilyen galiba nem adódott egyikből sem.Folytatás? A Mecsek Rallye-n?Nem, attól sokkal hamarabb. Mondhatni, hogy a jövő már elkezdődött, hiszen a hétvégi Ózd-Salgó Rallye-n is rajthoz állunk, már éppen a pályákat járjuk, este pedig Ózdon fogunk autózni a salakpályás ... prológon. Nem volt tervben ez a futam, mert nem a Peugeot kupa része, az csak októberben, a Mecsekben folytatódik. A hirtelen jött lehetőségre a csapatunk azonnal rávetette magát, ripsz-ropsz felkészítettük a Peugeot 208 R2-nket. Ha már úgy alakult a helyzet, hogy versenyezhetünk, akkor mi nem táncolunk ki a lehetőség útjából. Készek vagyunk, állunk az újabb kihívás elébe.Köszönjük együttműködő partnereinknek: East Motorsport Kft, Balázs- Diák Kft, ZÉG Kft, Toptimber- Road Kft, Vári- Vill Kft, Orbitex Kft, Mika Gábor e.v., Karóczkai Kft, Zemplén Hard-Work Kft, Alu Casting Support Kft, Tau- Trade Bt

    Rally

  • 2017.07.18.
    . Nélkülük nem jö volna össze ez a verseny, bízom benne, hogy nem okoztunk nekik csalódást!” – mondta hálásan a pilóta. A céldobogón amikor a folytatásról kérdezték a boldog párost, akkor Balázs nem zárkózo el további szerepléstől… „Még átértékeljük a verseny után a történéseket, de talán egy Mecsek Rallye még idén számunkra is realitás lehet. Nagyon sokat dolgozunk Pécset, a hétköznapjainkban nagyon sokat vagyunk o . Ha aszfaltos futamot választunk, akkor az a Mecsek Rallye lehet…” A kvalifikáció belső (on-board) felvétele i található: h ps://youtu.be/AZi07WfXITI www.duen.hu duen
  • 2016.09.29.
    … mégiscsak a Mitsubishikkel voltatok egy kategóriában? - A kategória most sem volt ki, ezért felsoroltak minket. Egyértelmű, hogy a Micukkal nem lehetett meccselni, de nem is azért mentünk, hogy velük harcoljunk. Természetesen nagyon örülünk, hogy célba értünk. És ha figyelembe vesszük, hogy mennyit küzdöttünk a technikával, akkor meg még inkább megbecsüljük azt a negyedik helyet. Mi szeretünk Kassán versenyezni, hogy most éppen hányadikak lettünk, nem igazán szól bele jelenleg a bajnokságunkba. Vagy ki tudja. A murvákat igaz kihagytuk, de lesz még Mecsek, amire nem megyünk, mert egybe esik a ... Rally Legenddel… még ott lesz Ózd, és nagyjából ennyi. Meglátjuk Mecsek után, hogy hová kerülünk a bajnokságban, és egyáltalán lesz-e kategória Ózdon. Aztán eldöntjük, hogy van-e értelme menni vagy sem. Akkor idén is Rally Legend Mecsek helyett? - Persze. Tavaly eljátszottuk egy hülyeséggel a Legendes sztorinkat, tanultunk belőle és idén kicsit komolyabban vesszük a szabályokat. Szinte egész évben ezt a versenyt várta az egész csapat. Szeretnénk megismerni a pályákat és egy nagyon jót autózni, mert fantasztikus hangulata volt úgy is, hogy néztük. Most viszont belülről szeretnénk megtapasztalni Tiba Anita
  • 2016.09.23.
    … mégiscsak a Mitsubishikkel voltatok egy kategóriában? - A kategória most sem volt ki, ezért felsoroltak minket. Egyértelmű, hogy a Micukkal nem lehetett meccselni, de nem is azért mentünk, hogy velük harcoljunk. Természetesen nagyon örülünk, hogy célba értünk. És ha figyelembe vesszük, hogy mennyit küzdöttünk a technikával, akkor meg még inkább megbecsüljük azt a negyedik helyet. Mi szeretünk Kassán versenyezni, hogy most éppen hányadikak lettünk, nem igazán szól bele jelenleg a bajnokságunkba. Vagy ki tudja. A murvákat igaz kihagytuk, de lesz még Mecsek, amire nem megyünk, mert egybe esik a ... Rally Legenddel… még ott lesz Ózd, és nagyjából ennyi. Meglátjuk Mecsek után, hogy hová kerülünk a bajnokságban, és egyáltalán lesz-e kategória Ózdon. Aztán eldöntjük, hogy van-e értelme menni vagy sem. Akkor idén is Rally Legend Mecsek helyett? - Persze. Tavaly eljátszottuk egy hülyeséggel a Legendes sztorinkat, tanultunk belőle és idén kicsit komolyabban vesszük a szabályokat. Szinte egész évben ezt a versenyt várta az egész csapat. Szeretnénk megismerni a pályákat és egy nagyon jót autózni, mert fantasztikus hangulata volt úgy is, hogy néztük. Most viszont belülről szeretnénk megtapasztalni
  • 2015.11.12. 17:42
    , a tagokról!- Pardi Katával tavaly még egy Skoda Feliciával láthattatok bennünket a versenypályákon, idén viszont a Ke-Ke Racing Team zászlós hajójaként egy saját építésű Opel Astrával próbáltuk egy kicsit meggyűrni az aszfaltot. Tavaly, ahogy idén is a legnagyobb versenyünk a Mecsek Rallye volt. Tavaly egy Felicia Kit-Carral, most pedig egy Opel Astra GSi Turbóval álltunk rajthoz. Az Opel a 2.0-es GSi motorral turbósítva, Wems-szel vezérelve és egy 5 sebességes tolókerekes váltóval szerelve igazi méregzsák lett.Az idei szereplést már élesben gondoltátok?- Nem, csak a tesztelés volt betervezve ... az új autóval, ami a lehetőségekhez képest nagyon jól sikerült. Sprintversenyeken gurultunk már az Opellel, de csak tesztjelleggel. A Mecsek Rallye-ra maradt a versenyautó 1. éles bevetése, ami nagyon jól alakult, nagyon jó tempót tudtunk autózni, és a végén egy biztos dobogós helyet veszítettünk el a kategóriánkban (P/14-2WD).Mi történt veletek a Mecsek Rallye-n?- Kicsit szomorúak vagyunk, de vigasztal, hogy nem a technika adta meg magát, hanem sajnos egy vezetői hibát vétve estünk el a dobogótól. Az utolsó szakaszon nekifutottam a szalagkorlátnak, és a sötétben már nem láttam volna kijönni a

    Rallysprint

  • 2015.10.23.
    Nem felhőtlen az örömük Az idei szezonzáró Mecsek Rally sokak számára nem azt hozta, mint amit vártak. Igaz, hogy Jánosa Ákos és Brunekker Árpád három kupával távozott, mégsem zárták szívűkbe ezt a futamot. Az Abszolút 5., az A csoport 3., és az A6-os kategória 2. helyével gazdagodtak, mégsem érzik azt, amit kellene. „Amiért mentünk, azt összehoztuk. De nem azt érzem, mint általában egy jó verseny után. Azért hiányzik, hogy nem tudtam 100%-on menni, bár ez volt a helyes döntés. Az év végére viszont valamelyest sikerült megtanulni, hogy vannak helyzetek, mikor többet ér a célba érés és a ... pontok száma, mint hogy kockáztassunk feleslegesen. A hétvége tanulsága, hogy régi gumival nem szabad nekivágni ilyen időjárási és egyéb viszontagságok mellett hasonló futamnak. Biztosan nagyon fogok örülni, mikor átvehetem a 3. helyért járó kupát az abszolútban, de most nem érzem azt, hogy hűdejó volt ez a Mecsek Rally. Nem volt jó verseny. Hiába végeztünk jó helyen, azért kettős érzése van az embernek. Nem tudjuk, hogy fog alakulni jövőre a Rally2, mert lehetne egy jó bajnokság is, de jelenleg minden olyan bizonytalan. Ez senkinek sem jó. Sajnáljuk azokat a versenyzőtársainkat, akik feleannyit ... sem autózhattak, mint mi. Valószínűleg hasonlóan éreznénk, ha úgy jártunk volna, mint sokan. Az idei évet nagyjából ezzel a futammal be is fejeztük. Persze ott lesz még a Szilveszter Rally, ami elmaradhatatlan számunkra, de az már más tészta, mint a bajnokság.” – mondta Ákos. A Mecsek Rally tökéletes bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nem jól működik a raliban. Itt van két srác, akik jó helyen végeztek, mind a pécsi versenyen, mind a bajnokságban, mégsem felhőtlen az örömük. Ez igencsak elgondolkodtató. „Sokat dolgoztunk a pécsi futamon, de a körülményekhez képest mondhatom talán azt, hogy Tiba Anita Rallye2
  • 2014.10.24.
    Nem volt szerencséjük A Mitsubishi a 48. Mecsek Rallyn is feladta a leckét Kurtos Róbert és Kürti Tamás részére, ami sajnos a verseny feladásával zárult. Az eddig mindig jó eredménnyel végződő pécsi gyorsokon nem sokat tudtak menni a fiúk, mert már a futam elején eldőlt minden. Nem hozott túl sok jót számotokra az idei utolsó futam a Mecsekben, mi történt veletek? - Minden nagyon jól kezdődött, pörgősen róttuk a szakaszokat a pályabejárás alkalmával, meg sem fordult a fejünkben, hogy sokkal hamarabb vége lesz az egésznek számunkra, mint ahogy azt tervezzük. Persze a pakliban mindig benne Tiba Anita ORB
  • 2014.10.15.
    Nyerni mennek Pécsre A Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős számára általában sikerrel zárulnak a versenyek, de azért a csapat rendesen oda szokta tenni magát, hogy ez így legyen. A 48. Mecsek Rallyra felemás érzésekkel mennek a fiúk, de bíznak benne, hogy most nem kell váltót cserélniük, hanem csak úgy egyszerűen versenyezhetnek végre akadályok nélkül. „Mindkettőnk számára kicsit szívfájdalom, hogy a Budapest Rally elmaradt, de ha a nagyok így döntöttek, hát ez van. Akkor megyünk Pécsre, és megmutatjuk, ott mit tudunk. A kocsi át lett nézve, fel lett készítve, és ha hiszed, ha nem még ... azért teljesen fejből nincs meg, úgyhogy számítok a Barna képességeire. A célba érés az ugye mindig az elsődleges, és ha lehet, végre szeretnénk váltóhibától mentesen autózni.” – mondta Gabó. „Először is én tényleg sajnálom, hogy nem rendezték meg a Budapest Rallyt, mert én azt jobban csípem, mint mondjuk a Mecsek Rallyt. Nem tudom miért, de nekem annyira nem adja ez pécsi verseny, hosszú, fárasztó, majdnem egy hetet vesz igénybe, amit őszintén megvallva sokszor a háta közepére kíván az ember. Mármint nem magát a versenyzést nem szeretem ilyenkor, hanem a körítést. De a lényeg a lényeg, hogy végül Tiba Anita
  • 2013.10.20. 10:51
    stílust kialakítanom, amivel nem volt arra nagy szükség, hogy a hátsó kerekek is hajtsanak. Hozzá kellett szokni a gondolathoz, hogy ha baj van, akkor a hátsó kerekek „tolóerejére” nem nagyon kell számítani. :-) Racing.hu: Az évadzáró Mecsek Rallye-ra milyen felfogásban készültök? Örömautózás lesz, vagy inkább a „nehogy már a bajnokot vejék el” stílusra számíthatunk tőletek? Berényi László: Elsősorban egy olyan versenyt szeretnénk teljesíteni felszabadultan, ahol nincs semmilyen teher vagy stressz a nyakunkban. Ezért mondom azt, hogy a jó hangulat és a Mecsek Rallye teljesítése a cél Az autó nem változott a Rallye2 trónján, pont az a Honda Civic Type-R uralta 2013-ban is a mezőnyt, amelyik 2012-ben. Akadt két márkatárs is, amelyik egy-egy futamon legyőzte, de akkor – Veszprémben és a Baranya Kupán- gyengélkedett a JAS motorsport délceg gyermeke, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a Berényi László-Pap Tamás duón kívül másnak komoly esélye legyen a bajnoki cím elhódítására. Berényi Lacival beszélgettünk az idei évről és az előttünk álló Mecsek Rallye-ról.

    Rallye2

  • 2013.10.08.
    Az ezüstöket kell aranyra váltani A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek ezek a dobogós pozíciók. A szezonzáró Mecsek Rally előtt ugyanis a Maximmun Racing Team párosa ötről kilenc pontra növelte az előnyét, ami ilyen kiélezett csatában már-már jelentősnek mondható. - Nagyon sok minden történt ezen a versenyen, néhány mondatban ... , hanem az éves összetettet. Ennek szellemében fogunk autózni a szezonzárón. Az ötödik verseny után tehát Kazár Miki és Szőke Tomi kilenc ponttal vezet Herczigék előtt. November második hétvégéjén a tradicionális Mecsek Ralin folytatódik és egyben zárul a két páros külön párharca. - Már most sem bíztunk semmit a véletlenre, hiszen az olasz csapat két autót hozott Budapestre. Műszaki szempontból maximálisan föl voltunk készülve - folytatta Kazár Miki. - Egy nyekkenés sem volt a kocsin, minden óramű pontossággal működött. Tomi is nagyon profin navigált, és egy kicsit levegőhöz jutottunk a ... bajnokságban. Ez a kilenc pont jó alapot jelent Pécs előtt. Nem nekünk kell kockáztatni, ugyanúgy tesszük majd a dolgunkat, mint ahogy eddig. Boldogok vagyunk, mert úgy tűnik, hogy minden egyben van. Remélem a Mecsekben nagyot pezsgőzhetünk. A Budapest Rally (nem hivatalos) végeredménye: 1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás 3. Bútor Róbert, Tagai Róbert 4. Herczig Norbert, Bacigal Igor 5. Matics Mihály, Rubóczky Attila 6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Focus WRC) 57:28,7 (Citroen Xsara WRC) +2:10, 7 (Peugeot 207 S2000) +2:39,3 (Skoda Fabia S2000) +3:08,9 (Mitsubishi Maximmun Racing Team Rally
  • 2013.08.20. 19:02
    mezőnyre. Az első két körben a 11.2 km-es Hetvehely - Golgota és a 9 km-es Árpádtető - Remeterét szakaszokon versenyeznek a pilóták és navigátoraik, majd ebéd után ismét Hetvehely következik, de már ellentétes irányban délelőtthöz képest. Innen ismét Árpádtető felé veszi az irányt a mezőny, majd egy szervizt követően még egyszer kísérletet tehet mindenki, hogy javítson a harmadik körben elért időeredményein.A programban szereplő két pálya igazi kuriózum, klasszikus Mecsek Rallye szakaszok. Az elmúlt évtizedekben Ferjáncz Attila, Hideg János, Ranga László, Kiss Ferenc, Ifj. Tóth János, Turi Tamás és ... srácok pedig garantáltan biztosítják azt a látványt és show-t, amiért érdemes kilátogatni egy kellemes nyári vasárnap a Mecsekbe, egy igazi rali szurkolóknak.Augusztus 23-25-e között tehát idén is:Baranya Kupa!
  • 2013.04.30.
    MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS LADA -1600 KUPA AZ R2 LADA -1600 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Varga Norbert Jobbik Dániel Kocsis Zsolt Lindi Ibolya MNASZ Rally2
  • 2013.04.30.
    MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS BMW +2900 KUPA AZ R2 BMW +2900 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Balla Tamás Csurja János Halmos Gábor Labocz László MNASZ Rally2
  • 2013.04.03.
    Újoncok a Historic Bajnokság mezőnyében Nem lehet sok panasza a 2012-es rallyszezonra Merencsics Árpádnak. A fiatal pilóta tavaly debütált az Országos Rally Bajnokság első osztályában, s év végén rögtön a 14-es géposztály ezüstérmének örülhetett. A Maricsek Racing Team versenyzőjének több izgalmas pillanatban is volt része – eltörött a bokája, árokban landoltak a Mecsek Rallyen, stb. –, de a 2013-as idényre egy újabb nagy dobással készül. - Hogy értékelnéd a tavalyi szezonodat? - Teljesen pozitívan. Úgy gondolom, hogy első évesként, a géposztály dobogó második fokán végezni rallye1-ben ... is. Az idei navigátorom Varga Sándor lesz, vele fogjuk az gyorsasági kilométereket róni. Az ő nevével találkozhattatok már, hiszen ő volt a beugró navigátorom tavaly a Kassa Rallye-n. Az autón már elvégeztük azokat az átalakításokat, amivel megfelelünk a Historic bajnokság előírásainak, ezen kívül a szezon folyamán még egy "új szívet" is kap majd. - Mely futamok alkotják majd az idei versenynaptárotokat? - Egerben, Miskolcon, Budapesten, a Mecsek Rallyen valamint a Baranya Kupán is mindenképp ott leszünk, hiszen nem szeretnénk elesni egyetlen bajnoki ponttól sem. Emellett terveink Maricsek Racing Team Historic
  • 2013.01.15. 11:01
    2011-ben fiatal kora ellenére, a Mecsek Rallye-n már az akkori abszolút bajnokot riogatta kitűnő eredményeivel, hiszen a pécsi futam abszolút első helyéért csatázott Porkoláb Gergő, aki év közben is megrángatta a bajszát a „nagyoknak”. 2012-ben aztán eltűnt. Legalább is a rallye pályákról, de az autója Keszthelyi Zoltán vezetésével újra megjelent a Rallye2-ben. Idén azonban úgy hírlik, hogy újra a pályán láthatjuk Gergőt, hiszen autót vett és komolyan készülődik az évadra. Erről beszélgettünk vele.

    Rallye2

  • 2012.12.23. 12:09
    MNASZ 2013.évi előzetes versenynaptár tervezete2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger Laroco MSE2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc D-Moto kft.2013. 06.01-02. Bükfürdő Rallye 2013 ORB+R2 Bükfürdő Marco Racing Team kft.2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém Laroco MSE2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló Marco Racing Team kft.2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Laroco MSE2013. 10.04-06. Budapest Rallye ORB Budapest Rallye szakág2013. 11.07-09. 48.Mecsek Rallye Histo EB+ORB Pécs J-Group Fotoprint Hungary kft    A

    MNASZ, Rally OB, Rallye2, Historic

Előző 7 / 13 Következő