Keresés

Találatok száma: 193
Előző 5 / 10 Következő
  • 2022.12.15. 12:39
    Az MNASZ Rallyesport bizottsága szakági párbeszédre invitálta a hazai rallysport szerelmeseit,versenyzőit és versenyrendezőit egyaránt. A Miskolc melletti Alsóhámoron megrendezésre került beszélgetésen jelen volt Hoffer Zsolt rallyszakágvezető illetve Markó Tibor mint szakmai segítő.A párbeszéd egy nem rövid bevezetővel kezdődött ahol a bemutatkozást követően Zsolt felvázolta a 2023-as tervezett autósport utánpótlás  szakági változtatás tervezetét. Arra kérte a megjelenteket,hogy a bevezetés után ötleteljenek arról,hogy jó lesz az irány ami az elképzelésük,vagy egyáltalán mi a versenyzők ... ,szervezők  véleménye.Az ORB,Historic és Rallye 2 mellett a Rallye3 -at szeretnék integrálni a Rallye 2-be és a következő lépcsőfok egy Rallysprint és egy Minisprint lehetne. Természetesen az integrálást alatt azt és úgy kell érteni,hogy lehetőleg a rallye 3 versenyzőknek legkevésbé fájjon.  Tibor hangsúlyozta ,hogy a jelenleg is rossz gazdasági helyzteben nagy örömükre szolgálna már az is ,hogy a jelen létszámot megtartsák de a létszámnövekedés lenne a cél rövid- közép távon. Bíznak abban ,hogy ha a rallysprint versenyeket regionális szinten szabályrendszerüket tekintve egy keretbe lehetne
  • 2018.11.07. 19:53
    Ezen a versenyen ismét rajthoz áll Dudás Gergő és Szabó Krisztián a Mitsubishi EVO IX. versenyautóval. Gergőt a pilótát kérdem a nagy megmérettetés előtt.Pénteken gépátvétel majd délután az első gyors vár rátok Nyíregyháza belvárosában, ahol várhatóan több ezres tömeg szurkolhat majd nektek. Mit is vársz magatoktól az első városi gyorson?- Mi már szerdán leutazunk Miskolc környékére, ugyanis délelőttre sikerült megszerveznünk egy tesztet. Kíváncsian várom, mivel egyre hidegebb van, egyre nedvesebbek a körülmények, nem tudom mire számíthatok, hogy fog viselkedni az autó. A pénteki napot ... lesz szép számmal.Végezetül Menyire is fogjátok nyomni a gázt, mi a cél ezen a versenyen?  - Konkrét cél nincsen kitűzve, a helyzet  ugyanaz, mint a Mecsek Rallye-n... tapasztalat, tapasztalat és tapasztalatgyűjtés. Abban szinte biztos vagyok, hogy érhet minket olyan szituáció, amire nem számítunk. Ki merem jelenteni, hogy talán ez lesz a legnehezebb verseny a szezonban. Óvatosan próbálunk ismerkedni a zempléni pályákkal úgy, hogy egy kis tempót is szeretnénk belecsempészni a versenyhétvégénkbe. Vasárnap este már okosabbak leszünk. Mindenesetre rettentően várjuk aI. Nyíregyháza Rallye

    Rally

  • 2018.06.06. 19:29
    Juhász Csaba - Juhász ZsoltMitsubishi EVO X. - Juhász Média Kft.33. FUCHS Velenje Rali - 2018.05.25-26.Abszolút 13-ik hely, és Mitropa Cup 8. hely jutott a 33. FUCHS Velenje Rallye-n Juhász Csaba - Juhász Zsolt ralipárosnak.Csabit kérdem a verseny után:Az időeredményeitek elnézve szinte minden szakaszon gyorsultatok, ami jó eredmény. Te is így gondolod?- Igen, sikerült verseny közben javítani a futómű beállításokon. Ezért gyorsultunk a délelőtt folyamán. Viszont a Vinska Gora mumus volt a számotokra? Ott az első gyorson sok időt bent hagytatok. Mi is történt?A 7. Gyorsaságin ... felkészülés és úgy érzem, hogy egyre gyorsabban megyünk az autóval. Legközelebb hol találkozhatunk veled, milyen versenyen?- A következő Mitropa futam Olaszországban lesz a Casentino Rallye. Nem fekszenek a szakaszok az autónak, de Én nagyon szeretem ezt a versenyt. Addig viszont van egy hónap nyári szünet a bajnokságban. Lesz egy futómű és gumi tesztünk az FRT és Mezey Tomi segítségével. Erről majd élőben bejelentkezünk a terveink szerint. Köszönjük Partnereink segítségét! Az "Infovárosok hírportál hálózat", Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru ... -Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Strong Bau Inveszt Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft., 4K SHOP., Total Wagon Managment Kft., Delta Hungária Kft., Delta MagyaroszágVelenje Rallye Mitropa Rally Cup

    Rally

  • 2017.04.11. 22:44
    fizikálisan is ott vannak a pálya szélen! Egy „új” autóval álltatok rajthoz a versenyen. Mennyire sikerült beülni azt és az Ózd rallyra jó „tesztnek” bizonyult a Miskolc Rally?- Az ismertségi szintünk nem rossz az autóval. A problémát az jelenti leginkább, hogy számomra új dimenzióban kell vele közlekedni és ezeket a kapukat kell még kinyitnunk!  Ha újra rajtolhatnál, mit tennél másképp ha tehetnéd?- Mindenképpen működő átbeszélővel rajtolnék el, és Lyukóval többet foglalkoznék. Második helyen végeztetek egy erős mezőnyben. Mennyire vagy elégedett a teljesítményetekkel?- Nem lehet Berényi László - Pap TamásSztárt Alkot Kft - Opel Adam R2HELL 23. Miskolc Rallye2017.03.31-04.02.Rally2-ben a Berényi - Pap rally páros a HELL 23. Miskolc Rallye-n az előkelő második helyet tudhatta magáénak a hat gyorsasági után.

    Rally2

  • 2015.11.01. 11:57
    ., TT Sped kft. DSG Tervezőiroda Kft, Natrur Gold Farms Kft., Bio Balls Kft., NBBH s.r.o, BB-Logistic Kft. Alföld Európa, H-Euro Consult Bau Kft., Baromfi Trans 2008 Kft., Vargatrade-Ferr Kft., Lanexpert Kft., Inter-Agrowashker Kft., Dentmark Kft., Glasstone Transz Kft., Total Wagon Management Kft., Akku-System Bt, Dexter Transz Kft., NGK Spark Plugs, Black Point Kft, Viveszt-Med Bt, Juhász-Média Kft., Crash-Men team Kft., Magyar Mélyépítő Kft. Diák Meló Miskolc.- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Juhász Csaba - Juhász IstvánCrash Men Team 3-Städte Rallye 2015Honda Civic TypeRInterjú Csabával a verseny után.Egy rövidre sikeredett Mitropa Rally Cup futamon vagy túl a Honda Civic Type R-el.3-Städte rallye

    Rally

  • 2015.07.09. 21:13
    esélytelenek nyugalmával versenyzünk, sokkal többet kockáztathatok, sokkal bátrabban választhatok abroncsot, mert nincs már veszteni valónk. Egy kemény Veszprém Rallye-nak nézünk elébe, amit én nagyon keményen meg akarok nyomni. Sokszor nyertem már itt, szeretem ezt a rendkívül nehéz versenyt. A meleg a nehéznél is nehezebbé teszi ezt a futamot, de jó felkészüléssel, remek csapattal és egy jó autóval úgy gondolom, oda lehet érni a mezőny elejébe. Nagyon keményen fogunk menni, nem fogunk taktikázni. Nyílt sisakos küzdelem lesz, kicsit olyan, mint amilyen a Miskolc Rally volt számunkra a második körtől, de ... A korábbi technikai problémák és kiesések miatt a Mitsubishis páros Veszprémben felszabadultan, mindenféle nyomás nélkül autózhat majd. A 2008-as bajnok ezért már az első szakasztól kezdve padlóig nyomja majd a gázt! Spitzmüller Csaba:Gépet és embert próbáló verseny a Veszprém Rallye, bár nem annyira autószaggató, mint a székesfehérvári futam volt. Legutóbb sajnos én hibáztam, kicsit túlfeszítettem a húrt. A pályafelíráskor nem volt kavicsos az az ominózus féktáv, a versenyen viszont igen. Nagy volt a tempó és leestünk az útról. Egy járdaszigetet kaptunk el, arra ugrottunk fel. A futómű22. Veszprém Rallye

    Rallye Országos Bajnokság

  • 2015.06.10. 19:17
    tudtuk, hogy a Miskolc Rallyn nem tudunk elindulni, így a következő verseny, amire már leadtuk nevezésünket, a Szombathely Rally volt. Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, megírta a mi sorsunkat is, így ezt a versenyt is ki kellett hagynunk.Múlt héten össze lett rakva az autó, a héten optimalizálták rajta a programot, kap egy friss műszakit, pár apró szépészeti beavatkozás, és indulunk is Székesfehérvárra.Tavaly a rally2-es bajnokságban ezen a versenyen debütáltunk, számunkra nagyon kedvező helyezéssel. Az idei ORB debütálás is erre a versenyre esik, de reálisan látva a helyzetünket, a célbaSzékesfehérvár Rallye 2015

    ORB

  • 2015.05.12. 21:47
    Interjú Budavári Zoltán Rallyversenyzővel a 2015-ös ISEUM Rallye előtt.Egy rövidre sikeredett Miskolc Rally után vagy, de már az ISEUM Murva Rallye-ra koncentrálsz.

    Rally OB

  • 2014.10.31. 12:05
    és jól éreztük magunkat, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok.” Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezésVredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezésVredestein Miskolc Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezésHistoric Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés13th ... Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezésBaranya Kupa (historic ob): D csoport 1. helyezésXXVI Rally Elba Storico (historic Eb): kiállt48. Mecsek Rallye (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 2 helyezés., (historic ob) C csoport 1. helyezésI. Pilisvörösvár Rali (historic ob): D3 kategória 1. helyezés, D csoport 1. helyezés Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:2008. C korcsoport magyar historic bajnok2009. C korcsoport magyar historic bajnok2010. C korcsoport magyar historic bajnok2011. C korcsoport magyar historic bajnok2012Pilisvörösvár Rallye Ford Escort

    Rally

  • 2014.09.18.
      megjelentetni az MNASZ weblapján!  Valóban lehetne versenynaptár szeptember végére vagy október közepére!  Mert Eger, Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Kassa, Pécs várja a rallye bajnokságot és hajlandó is tenni érte! De így  biztosan nem fog menni... Fentiek figyelembe vétele mellett is, a Budapest Rallye lemondásával kapcsolatban a felelősség kizárólag engem terhel!  Egy egykori jóbarát a múltban, azt mondta egy MNASZ közgyűlés alkalmával, hogy: amíg csak rúzsozzuk a szart és aki  20 évnél régebben van itt nem áll fel és húzza el a csíkot, addig nem lesz érdemi változás! ­ Akkor tapsoltam...   ­ Nem ... Tisztelt Versenyzők, Csapatok, MNASZ tagok!  Mint arról a tegnapi nap folyamán sokan értesültek az idei Budapest Rallye bajnoki futam megrendezése a Laroco  Motorsport Egyesület, mint bejelentett rendező részéről a tegnap történtek figyelembe vételével nem vállalható!  Tisztában vagyok, a döntésem versenyzőkre és a bajnokságban résztvevő csapatokra és saját sportegyesületünkre  gyakorolt hatásával, következményeivel, de úgy gondolom, hogy a tegnapi napon a Magyar Nemzeti Autósport  Szövetség vezetésének és a megbízott RSB vezetőnek – és a nem létező rallyesport bizottság – működése egy ...  kinyilvánítása! Az elmúlt időszakban az MNASZ vezetésén belül, a feszültségek  olyan szinten eszkalálódtak, hogy a szervezet vezetője nem kommunikál az elnökségi tagokkal, nem hajlandó a  közgyűlést összehívni, valamint legfőbb céljainak egyike (neki és tanácsadóinak) a sporttanács illetve tagjainak  likvidálása – bármi is lesz ennek a következménye a működésre nézve!  Ebben a törekvésben, hű szövetségese az általa júniusban megbízott Szabados Lajos szakágvezető !  Jogosan merül fel a kérdés, hogy miként befolyásolják a fentiek, a Budapest Rallye megrendezésének a kérdését? A válasz az, hogy alapjaiban ... !   A történések rövid leírása:  A rendezvény programjának megtervezése július második felében a Veszprém Rallyet követően megtörtént.  Megkerestem Fodor Krisztiánt, hogy segítsen és társrendezőként működjön közre az idei BP Rallye szombati napjának  lebonyolításában.  Ezt követően augusztus első 2 hetében szinte valamennyi engedélykérelem – önkormányzatok, erdőgazdaság,  kormányhivatal, környezetvédelmi főfelügyelőség, rendőrkapitányságok... stb – beadásra és befizetésre kerültek.  Természetesen a szervezés folyamán jelen esetben is – mint mindig – merültek fel váratlan problémák, de ezeket ...   folyamatosan egyeztettük és oldottuk meg. Még akkor is, ha egyébként augusztusban szinte az egész ország –  különösen az államapparátus – nyaralt.  Augusztus 27­ére meghívót kaptam, mint a verseny MNASZ felé bejelentett felelőse, hogy a szövetségben Benyó Miklós  és Szabados Lajos Urak találkozni kívánnak velem, a Budapest Rallye megrendezésével kapcsolatos esetleges  problémák illetve az gazdasági finanszírozhatóság kérdésében.  Természetesen elfogadtam a meghívást és megjelentem a megjelölt időpontban. Szövetségünk több választott vezetője  és alkalmazottja is részt vett a megbeszélésen.  Sajnos két ORB, Rally2
  • 2014.09.11. 09:37
    örülünk. Ez volt a második versenyünk a Citroennel a Miskolc Rally-t követően, és bízunk benne, hogy ha megtaláljuk a számunkra és az adott pályákra megfelelő beállításokat, akkor képesek leszünk még egy picit gyorsabban menni vele.    Hol végeztetek a kategóriátokban?- A szuper rally szabályoknak megfelelően az első napon kihagyott szakaszok után 20 perc körüli időbüntetést kaptunk. Így már nem volt esélyünk behozni lemaradásunkat a kategóriában. Arra koncentráltunk, hogy nagyobb kockázatvállalás nélkül próbáljunk egyre gyorsabban közlekedni és ez azt hiszem sikerült is. Végül 340. Kassa Rallye

    Rallye Országos Bajnokság

  • 2014.09.05.
     kipróbáltuk az autót, nagyon tetszik. A pályák alapján  nehéz versenyre számítok, de nincs rajtunk nyomás. Jót és jól szeretnénk autózni, ha ezt sikerül  megvalósítanunk, akkor az eredmény sem lehet rossz.  Az MHH Rally & Kart Team 2014­es eredményei • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnokirallye Kassa Rallye MHH Rally Team Mihályi Csaba Rallye
  • 2014.05.08. 10:52
     A Larocco MSC kettőse részt vett a május elsején megrendezett Nagy Futamon, ahol többek között Sebastien Loebbel, Daniel Ricciardoval és Timo Glockkal autóztak egy mezőnyben, a Lánchíd környékén. A budapesti élményautózást követően pedig május második hétvégéjén, az Országos Murva Rallye Bajnokság nyitófordulóján, a Bükfürdő Rallye-n állnak rajthoz a fiúk. A szezon első laza talajú versenyén nem az N-es EVO IX-es Lancert, hanem az izmosabb nagytestvért, a P csoportos Mitsubishit állítják csatasorba Budaváriék. Budavári Zoltán:Nagy megtiszteltetés volt, hogy ott lehettünk Nagy ... , hogy ott lehettünk, reméljük, hogy lesz lehetőségünk máskor is részt venni egy ilyen rendezvényen!A Bükfürdő Rallye-n a tavalyi autómmal fogunk indulni. Ez egy P csoportos Mitsubishi Lancer, idén még nem mentünk vele. A 2013-as évben sok műszaki gondunk volt ezzel az autóval, de az idei évben ezt a gépet is Kovács Tamásék készítik fel, úgyhogy remélem ezúttal tökéletes lesz. A pályákat ismerem, mentem rajtuk már sokszor. A mezőny nagyon komoly lesz, annak ellenére, hogy a Bükfürdő Rallye nem ORB, hanem „csak” murva bajnoki futam. Próbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból!Kedvelem a ... Szombathely környéki pályákat, a Szeleste - Acsád szakaszt kifejezetten szeretem. Teljesen más ez a murva, mint ami Székesfehérváron, vagy Veszprémben van, ezek nagyon gyors, jó minőségű murvapályák, nincs több ilyen Magyarországon. Kovács Szabolcs:Várom már a Bükfürdő Ralit, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mekkora különbség van az N-es és a P csoportos Mitsubishi között. Legalább annyira izgatott vagyok, mint Miskolc előtt!Zoli szereti ezeket a pályákat, én úgy látom, hogy azokat a szakaszokat, amiket kedvel, ott kifejezetten gyorsan tud menni. Talán mondhatom, hogy szép lassan kezdünk Az ORB naptárában ugyan hosszú, 12 hetes szünet van a Miskolc és a Székesfehérvár Rallye-k között, Budavári Zoltán és navigátora, Kovács Szabolcs nem üldögél otthon tétlenül a holtidőben sem.

    ORB, Rally OB

  • 2014.05.04. 11:35
    Racing.hu: Miskolcon elkezdődött az évad március végén, de ti nem voltatok ott. Miért kezditek később a 2014-es évet? Tajmel Tibor: Az az igazság, hogy nem tervezünk teljes évet menni a Rallye2-ben. Szívem szerint továbbra is a túrában versenyeznék, azt az időm és az anyagi lehetőségeim is jobban megengedik, mint a Rallye2-t. Ezért a Rallye2-ben a 2013-as évhez hasonlóan, csak egy-egy versenyen szeretnék rajthoz állni. A Miskolc Rallye-ra sajnos sem az autó, sem az anyagi lehetőségeink nem álltak össze. Mint köztudott a BMW-ről egy Evo VI-os Mitsubishire váltottunk, ezért nem is voltam ... nagyon szomorú a kihagyott futam miatt, mert az összkerék-hajtás előnyei leginkább murván mutatkoznak meg és az új autónkat leginkább murván szerettem volna kipróbálni. Erre pedig remek alkalom nyílik a Bükfürdő Rallye-n. Racing.hu: Így van és látható is a nevezésetek a bükki listán. Elég sokat „túristáskodtál” pályafutásod során, a túrában pedig nem igazán van lehetőség murván autózni. Milyen a viszonyod a murvával? Tajmel Tibor: Régen szerettem bár nem mondhatom, hogy sokat, de mentem már murván, van rajta megfelelő tapasztalatom. A VFTS-emmel, az Opel Asconával is indultunk laza ... talajon, nem is végeztünk rossz helyen, a csúszkálós stílusomhoz pedig kifejezetten passzolnak a murvás szakaszok. Talán még jobban is élvezem rajtuk a versenyzést, csak hát az autót sajnálom mindig. Racing.hu: Bükfürdő híres a jó minőségű murvás pályáiról. Ez gondolom örömmel tölt el…Tajmel Tibor: Pont ezért szavaztunk erre a versenyre! Egy Veszprém Rallye-n valószínűleg kevésbé szeretnék menni, mint Bükfürdőn. Ez most hibátlan lehetőség lesz a Mitsubishink kipróbálására. Ha nem esik az eső, akkor gyakorlatilag aszfalt minőségűek a pályák. Volt egy olyan év, amikor vizes utakon kellett mennünk ... ;Racing.hu: Szomorúan hallom ezt a választ. Mennyire komoly a helyzet? Tényleg megeshet, hogy a leadott nevezésetek ellenére nem lesztek ott a rajtnál? Tajmel Tibor: Igen, ez előfordulhat. De lehet, hogy előfutóként még részt veszünk a rallye-n. Most keressük a lehetőséget, mert nagyon szeretnénk menni Bükfürdőn. De azt se szeretném, ami tavaly történt meg velünk. A navigátorom napi licenszes volt. A világon mindenhol ugye a versenyzőpárosból a sofőr, a pilóta gyűjti a pontokat. Itthon az a faramuci helyzet alakult ki, hogy a tavalyi első versenyem után megkaptam a pontokat, majd a második verseny ... , előfutóként indulsz, tehát már minden eshetőséget számba vettünk apránként. Ha mégis el tudsz indulni milyen eredményt vársz magadtól? Mivel lennél elégedett a célban, a futamon?Tajmel Tibor: Igaz, hogy ez lesz, vagy lenne az első murvás meccsem az új Micunkkal, de szeretném megnyerni a Bükfürdő Rallye-t. A mezőnyben ugyan nem sok, talán három vagy négy a négykerékhajtású autóval versenyző párosok száma, de azt tudom, hogy bár kevesen vannak a srácok, de ők elég ügyesek. A dobogón végezni a kategória társak száma miatt valószínűleg nem lesz túl nagy feladat, ezért tűztem ki magunk elé célként a Nincs könnyű helyzetben Tajmel Tibi a Bükfürdő Rallye előtt, hiszen a téli szünetben BMW-ről Mitsubishire váltó versenyző büki indulása a zöld asztalnál került veszélybe, de ő ettől függetlenül szeretne ott lenni a versenyen. Az új autóján, a murvához fűződő viszonyán és a bükfürdői tervein kívül erről a helyzetről is beszélt a Racing.hu-nak a közönség kedvenc pilóta. Tajmel Tibor Bükfürdő Rallye

    Rallye2

  • 2013.09.09.
    többit ő is tanulja. Az autót jól beállítottuk, a hangulat remek, ebből a szempontból nincs semmi gond. A teszten a Pirelli gumik is szuperláltak. Nagyon várjuk a rajtot, azt hiszem mindenre felkészültünk. Az éves összetett szempontjából Herczigékre kell figyelnünk, hiszen ők állnak hozzánk a legközelebb. Jó lenne ismét elsőként pezsgőzni vasárnap délután, de addig még nagyon sok minden történhet. Több esélyes a verseny, ám Eger és Miskolc után jó lenne visszatérni a dobogó legmagasabb fokára. Két győzelem és a veszprémi utolsó gyorson megszerzett négy pont után, Kassán ismét a dobogóKassa Rallye Citroen Xsara WRC Rally
  • 2013.04.30.
    Magyar Köztársaság ORSZÁGOS HISTORIC RALLYE BAJNOKSÁG 2013. ÉVI ÁLLÁSA Sz. I. II. III. IV. V. VI. Időpont 2013. 04.05-07. 2013. 04.05-07. 2013.05.10-12. 2013.08.24-25 2013.09.27-29 2013.09.27-29 Elnevezés 9.Eger Rallye 9.Eger Rallye Miskolc Rally Baranya Kupa Budapest Rallye 47. Mecsek Rallye I. II. III. Helyszín Eger Eger Miskolc Komló Budapest Pécs IV. V. VI Össz. 1. (B) CSOPORT 0 2. (C) CSOPORT Textura SC Wirtmann Ferenc 301 Barna György Ford Escort RS2000 (C3) Ad-Pub Kft. Juhász Zsolt 303 Rimár Tamás BMW 2002 (C3) 10 3 1 1 8 2 1 1 I. 10 3 1 1 8 2 1 1 II. III. IV. V. VI Össz. 15 15 30 ... 12 12 24 3. (D) CSOPORT M3 Autó Kft/TBR Racing Gaál József 304 Gáspár Béla Opel Ascona B (D3) Taubmann Trade Kft. Horváth zsolt 315 Jezsó bernadett Renault 5 Alpine(D2) 10 3 1 1 8 2 1 1 10 3 1 1 8 2 1 1 15 15 30 12 12 24 4. (E) CSOPORT 0 REPLICA KUPA ABSZOLÚT Maricsek Racing Team Merencsics Árpád 306 Varga Sándor Suzuki Svift GTI Totalhitel.hu Rallye Team "Kari" 308 "Ali 76" Alfa Romeo GTV REPLICA KUPA R1 GÉPOSZTÁLY Maricsek Rracing Team Merencsics Árpád 306 Varga Sándor Suzuki Svift GTI REPLICA KUPA R2 GÉPOSZTÁLY 8 8 16 6 0 6 10 10 20 0 REPLICA KUPA R3 GÉPOSZTÁLY ... Totalhitel.hu Rallye Team "Kari" 308 "Ali 76" Alfa Romeo GTV 8 0 8 Abszolút pontszám 10 3 1 Indulásért járó pontszám 1 3 Célbaérkezésért járó pontszám Géposztály pontszám F, E, D periódus miatti pontszám Összpontszám 15 MNASZ Historic
  • 2013.03.15. 12:43
    ez a Baranya Kupával, ami kétszer is az év Rallye2-es versenye lett. Talán pont emiatt is…Pénzes Zsolt: Mi úgy gondoltuk, hogy egy rajtceremónia ugyanolyan fontos egy Rallye2-es versenyzőnek is, mint egy Rallye1-esnek, de sajnos két napon, két külön rajtceremóniát nem tudunk megrendezni. Óriási élmény lesz bizonyosan mindenkinek átgurulni a rajtdobogón!Racing.hu: Van esély arra, hogy a Rallye2 két nap alatt lezajló versenyeket fusson?Pénzes Zsolt: Természetesen. Rögvest itt lesz az Eger után a Miskolc Rallye, ami két nap alatt fog lebonyolódni. Pénteken lesznek az átvételek, a pályabejárás és ... Racing.hu: Tegnap megjelent a Racing.hu-n egy interjú Erdei Zolival, amit te is elolvastál és nem minden pontjával értettél egyet a leírtaknak.Pénzes Zsolt: Igen, ez így van. Én azt teljesen megértem, ha nem tetszik mindenkinek az Eger Rallye versenykiírása, viszont azt nem, hogy miért kellene csütörtökön elindulnia egy Rallye2-es versenyzőnek a verseny helyszínére? Azt sem teljesen értem, hogy ha valaki figyelmesen elolvassa a versenykiírást, hogy nem veszi észre, hogy az átvételek nem reggel vannak a Rallye2 számára, hanem pénteken kora délután kezdődnek. Véleményem szerint, ha valaki ... pénteken reggel elindul, akkor időben meg tud érkezni Egerbe, még úgy is, ha trailert húz. Be tudja járni a pályákat, részt tud venni az átvételeken. Szerintem. És akkor még adott a lehetőség arra is, hogy szombaton is lehet pályát bejárni. Tehát az Eger Rallye – anélkül, hogy ismerném a versenyzők napirendjét-  úgy érzem, hogy bárki számára teljesíthető három nap alatt. Gondolom, valamelyik ponton a kiírás olvasása közben némi figyelmetlenség történt, és ez okozhatott kavarodást. Kérem, hogy a versenyzők alaposan és pontosan böngésszék át a versenyekkel kapcsolatos dokumentumokat az ilyen és ... vagy sem?Pénzes Zsolt: Nem. Minden rendben van, tervszerűen haladnak a dolgok, nem kérdéses, hogy meg lesz tartva az Eger Rallye.  Salánki Gábor A tegnapi Erdei Zoltánnal készült interjúnk Pénzes Zsolthoz, a rallye szakág vezetőjéhez is eljutott, aki meglepetten olvasta a beszélgetés sorait. Amellett, hogy válaszolni szeretett volna az elhangzottakra, örömmel állt rendelkezésünkre az Eger Rallye-val kapcsolatban is, mivel a manapság oly népszerű legnagyobb közösségi portálon kritikus bejegyzések kezdtek el keringeni az előzetes és nem végleges nevezési lista láttán. Pénzes Zsolttal beszélgettünk. Pénzes Zsolt Eger Rallye

    Rallye2, Rallye Országos Bajnokság

  • 2013.03.01. 14:06
    Gépkönyvezési időpontok2013.03.07. csütörtök 16:00-20:00 ,2013.03.08. péntek 16:00-20:00, 2013.03.09. szombat 08:00-16:00 Rallye 1215 Budapest, Jókai u. 25. (Csepel Autócenter)2013.03.09. szombat 10:00-16:00 Rallye7630 Pécs, Hengermalom u. 4 (ATI Pécs)2013.03.10. vasárnap 09:00-17:00 Rallye3501 Miskolc, 26.sz fõút kivezet szakasza (Ford autószerviz)2013.03.16. szombat 09:00-17:00 Rallye4002 Debrecen Szikgát (Autocarma Seat autószalon)2013.03.17. vasárnap 08:00-16:00 Rallye4400 Nyíregyháza, Debreceni út 269. Ipari park (Szuro Trade Kft telephelye)Csak A rallye gépkönyvezési időpontok és helyszínek az alábbi feltételekkel lehetségesek.

    Rally OB, Rally2, Historic

  • 2013.02.14.
    2013. évi RALLYE SZABÁLYISMERETI VIZSGA SZABÁLYZATA A Rallye szakágra érvényes versenyzői licencek kiadásának feltétele az érvényes vezetői engedély és érvényes Rallye szabályismereti vizsga, amelyet minden licenccel rendelkező versenyző köteles teljesíteni. Szabályismereti vizsga érvényessége: Vizsga időpontját követő év december 31-ig 2013. évben azoknak a versenyzőknek kell szabályismereti vizsgát tenni, akik még nem vizsgáztak, vagy 2011. évben vagy előtte vizsgáztak. Szabályismereti vizsgára a jelentkezés az alábbiak szerint történik: Az Interneten és egyéb közleményekben közzétett ... vizsgahelyszínek és időpontok közül a versenyzők kiválasztják a számunkra megfelelőt, és jelentkeznek a kiválasztott időpontra Kolczonay Juditnál a +36-30-696-0358 –os telefonszámon, vagy a rtitkar@mnasz.hu e-mai címen. Időpontok: Időpont 2013. 03. 02. szombat 2013. 03. 06. szerda 2013. 03. 08. péntek 2013. 03. 13. szerda 2013. 03. 20. szerda 2013. 03. 27. szerda 08:30 óra 16:30 óra 16:30 óra 16:30 óra 16:30 óra 16:30 óra Helyszín MISKOLC – Erzsébet Fürdő 3530 Miskolc, Erzsébet tér 4. BUDAPEST PÉCS – ATI 7630 Pécs, Hengermalom u. 4. BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST * (megjegyzés: * A pécsi helyszínen csak abban az ... esetben lesz megtartva a vizsga, ha legalább 12 fő jelentkezik.) A szabályismereti vizsga 2013. évi díja: 6.000,- (MNASZ Díjtételek 2013) A díjat a vizsga helyszínén kell fizetni. A befizetésről a versenyzők a helyszínen átvételi elismervényt kapnak, a számlát a Szövetség postai úton küldi el. A kiírt időpontoktól eltérő időpontban lévő szabályismereti vizsga időpontját a versenyzők Kolczonay Judittal egyeztethetik. 2013. évi Rallye Szabályismereti vizsga Bizottság: Büki Ernő Faluvégi Péter Kassai András A hétvégi oktatások és vizsgák időrendi beosztása: 8:30 – 9:00 regisztráció (vizsgára MNASZ Rally OB, Rallye2
  • 2012.12.23. 12:09
    MNASZ 2013.évi előzetes versenynaptár tervezete2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger Laroco MSE2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc D-Moto kft.2013. 06.01-02. Bükfürdő Rallye 2013 ORB+R2 Bükfürdő Marco Racing Team kft.2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém Laroco MSE2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló Marco Racing Team kft.2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Laroco MSE2013. 10.04-06. Budapest Rallye ORB Budapest Rallye szakág2013. 11.07-09. 48.Mecsek Rallye Histo EB+ORB Pécs J-Group Fotoprint Hungary kft    A 2013-as rallye versenynaptár...Versenynaptár Országos Rallye Bajnokság

    MNASZ, Rally OB, Rallye2, Historic

Előző 5 / 10 Következő