Keresés

Találatok száma: 298
Előző 9 / 15 Következő
  • 2022.12.15. 12:39
    ,szervezők  véleménye.Az ORB,Historic és Rallye 2 mellett a Rallye3 -at szeretnék integrálni a Rallye 2-be és a következő lépcsőfok egy Rallysprint és egy Minisprint lehetne. Természetesen az integrálást alatt azt és úgy kell érteni,hogy lehetőleg a rallye 3 versenyzőknek legkevésbé fájjon.  Tibor hangsúlyozta ,hogy a jelenleg is rossz gazdasági helyzteben nagy örömükre szolgálna már az is ,hogy a jelen létszámot megtartsák de a létszámnövekedés lenne a cél rövid- közép távon. Bíznak abban ,hogy ha a rallysprint versenyeket regionális szinten szabályrendszerüket tekintve egy keretbe lehetne
  • 2020.11.24. 20:40
    Ez egyfelől örömteli, másfelől viszont nagy ziccer maradt ki, hiszen Vincze és Velenczei kiesésével át is vehették volna a vezetést a bajnokságban.Élete legjobb magyar bajnoki eredményét érte viszont el a Klausz-Csányi páros, miután nagyon stabil és gyors versenyzéssel, nagyon hátulról rajtolva is jó időket futva az ORB értékelés 2. helyére hozták be az öreg Fordot, ezzel a bajnokság 5. helyén állnak.Várkonyi Szabolcs csapatvezető:Turánéknak győzelmi esélyei voltak, amit egy defekt mindjárt meghiúsított az elején, így az is nagy teljesítmény volt, hogy a 4. helyre vissza tudtak kapaszkodni

    Rally, ERC

  • 2020.11.12. 11:51
    Ez egyfelől örömteli, másfelől viszont nagy ziccer maradt ki, hiszen Vincze és Velenczei kiesésével át is vehették volna a vezetést a bajnokságban.Élete legjobb magyar bajnoki eredményét érte viszont el a Klausz-Csányi páros, miután nagyon stabil és gyors versenyzéssel, nagyon hátulról rajtolva is jó időket futva az ORB értékelés 2. helyére hozták be az öreg Fordot, ezzel a bajnokság 5. helyén állnak.Várkonyi Szabolcs csapatvezető:Turánéknak győzelmi esélyei voltak, amit egy defekt mindjárt meghiúsított az elején, így az is nagy teljesítmény volt, hogy a 4. helyre vissza tudtak kapaszkodni

    Rally

  • 2018.04.17. 13:38
    kupákat az ORB mezőnyében a mitsubishis versenyzőink.Az Országos Rallye Challenge (ORC) mezőnyében teljesítette a bemutatkozó versenyét Egerben a Forgács László- Bartók Erik (BMW) párosunk. Végre elkészült az a motor az autójukba, ami a tavalyi évben sok fejfájást okozott a fiúknak, és örömmel jelentjük, hogy kitűnő erőnlétnek örvend. Sajnos az új lengéscsillapítókat már nem tudtuk beszerelni, mert a gépátvétel időpontjában érkezett meg velük a futár, így azokat csak a Miskolc Rallye-n tudjuk leghamarabb csatasorba állítani. Rendkívül kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan bírja majd az autónk, az egy ... , mielőtt teljesen felforrt volna a motorban a hűtővíz. Vasárnap bekapcsolódott a versenyzésbe, a MARB mezőnyében, kétszeres Lada A kategória bajnokként a Márton Ferenc-Csák Alex egységünk. Bajnokként mindenki őket akarta legyőzni, nem volt könnyű dolga a fiúknak, a népes, 12 versenyautót felvonultató kategóriában. A MARB futam teljesen flottul, az időterv szerint ment, pedig közben az ORB mezőnye is közlekedett a pályán, elégedett volt a mezőny a szervezéssel. Az első körben még szinte jeges volt az aszfalt, ez sokakat megtréfált, de Ferikéék technikai és vezetői hibáktól mentesen abszolválták a

    Rally

  • 2016.10.13. 13:50
    írni, és milyen tényleges teljesítményt tud nyújtani... A rendezők pedig felmérhetnék, hogy miben más egy ilyen verseny, és minőségi javulást tudnának az itthoni futamok rendezésében elérni.Olyan élményekkel és tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amely arra sarkall minket, hogy jövőre több külföldi futamon is rajthoz álljunk, akár egy nemzetközi bajnokság vagy kupasorozat keretén belül.De a fent leírtak nem jelentik azt, hogy az itthoni futamoknak hátat fordítunk, ennek jele az is, hogy a 2016.10.15-16. között megrendezésre kerülő Gobaldaru Rallyn rajthoz fogunk állni, majd rá két hétre az ORB ... voltak könnyű pályák, de baleset, mentés, vagy bármi más egyéb okból sem volt fennakadás. Ami a folytatást illeti, két verseny is követi a külföldi kitekintésünket. Egy rövidebb rallysprint, valamint egy hosszabb ORB futam. Meglátjuk, hogy mennyi tapasztalatot tudunk kamatoztatni a megszerzettekből idehaza - tette hozzá Szilassy ArnoldPartnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary

    Rally

  • 2015.11.13. 16:29
    A rendezvény reggel 8 órától délután kb. 16 óráig fog tartani, ahová várjuk a kedves nézőket és a rally szerelmeseit is. A belépés a nézők részére díjtalan az eseményre. Az időméréssel és a rendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatosan a Kisúji Autó MSE Egyesületet kértük fel, akik nagyon pozitívan álltak a kérésünk elé, és 5 nap leforgása alatt meg is szervezték nekünk 2015.november 22-re (vasárnap) a tesztnapot. 12.00-kezdettel Egyesületi Díjátadó az egyesület legeredményesebb versenyzőinek. (MARB, Rallye2, Nemzetközi, ORB).A rendezőkkel, sportbírókkal, technikai Rescue-val és

    Rally

  • 2015.03.27.
    Tesztnek tökéletes Teljesen felújított N csoportos autóval, régi - új navigátorral, és egy nagyon szépen összerakott designnal, Orfűn kezdte az idei verseny szezont Lovász Pál. A teszt verseny tökéletes helyszint nyújtott a páros számára, hogy a frissen összerakott Mitsubishit Eger előtt megmozgassa. A csapat az Eger Rallye felkészülésének jegyében választotta a múlt hétvégi A123 Teszt Rallye-t, és úgy látszik ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az autón elő is jött pár hiba. „Jól kezdődött az első gyorsasági, igaz picit lötyögős volt az ülésem. Mióta az ORB-ben versenyzem, Botka Dávid
  • 2015.03.19. 16:16
    egyáltalán nem baj örülünk, hogy újra autóban ülhetünk a téli szünet után.A 2015-ös versenyeidről egy pár gondolatot, ha lehetne tőled hallani: - 2015-ben várhatólag 10-12 versenyen szeretnénk indulni és közben folyamatosan tesztelni. A fő célunk az ORB futamain elindulni, és mellette a hazai meghívásos versenyeken részt venni.  Navigátorom Kulcsár Csaba már többször ült mellettem mindig nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, de azt hiszem ebbe a közel 10 éves barátságunk is benne van.  Támogatók: Aquaprofit Zrt., Morsimp Kft., Méta Hungary Kft., Vitalspa, Eurosense,  GarAgent Kft., Scale

    Rallysprint

  • 2015.02.28. 23:07
    , összesen 2.000.000 Ftértékben, melyet a 2015-ös versenyabroncs vásárlásuknál használhatnak fel a versenyzők.„ Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük a részvételt minden versenyzőnek, aki a Pirelli versenyabroncsaitválasztotta a tavalyi versenyeken. Reméljük a következőkben elhangzó 2015-ös kupa szabályai, feltételei éselsősorban díjazása másokat is meggyőz arról, hogy érdemes csatlakozni egyre bővülő csapatunkhoz.” Zárta le adíjkiosztót Mezey Tamás.A 2015-ös Autógumiplaza-Pirelli kupáról a következők hangzottak el:„ A tavalyihoz hasonlóan két csoportot alakítottunk ki, de most már nem csak az ORB-s ... versenyzők, hanem a Rally2 versenyzői is indulhatnak a kupában, küzdhetnek a pontokért.”Két csoport: ORB és Rally 2.A csoportokon belül minden résztvevő a saját géposztályában szerzett pontokat kapja, így elkerülve az esetlegeserőfölényt. 10 verseny került be a Kupa értékelésébe 3 minuszolási lehetőséggel.Mindkét csoportban az első öt helyezett részesül díjazásban, a tavalyihoz hasonlóan vásárlási utalványformájában.Összdíjazás: 3.500.000Ft értékben!Emellett a Pirelli Kupában induló versenyzők számos kiemelt támogatást kapnak. Kedvezményes beszerzési árak,technikai támogatás, szervizparkokban ingyenes

    ORB, Rallye2

  • 2014.10.01. 14:52
    Maricsek Miklós:Mivel a Budapest Rallyt törölték, ezért megbarátkoztunk ezzel a poreci versennyel. Elég hosszú, a gyorsasági szakaszok ősztávja 192 km. Szemelőt tartottuk azt is, hogy ha elmarad a Budapest Rally, akkor máshol tudjunk menni, ezért, mikor kiderült, hogy valóban nem lesz megtartva az ORB soron következő futama, már csak le kellett nyomnunk az entert és neveztünk is. Egy verseny nem összehasonlítható egy teszttel, sokkal többet ad, mintha csak állítgatnánk az autót és különböző gumikat próbálgatnánk. Inkább a Porec Rally-t választottuk, mint hogy elmenjünk tesztelni. Nem fogok

    Rally

  • 2014.03.26. 13:00
    autóztok, vagy szeretnétek borsot törni a kategóriatársak orra alá?- Különösebb célom nincs a miskolci versennyel kapcsolatban egy fő szempont van hogy jól érezzük magunkat és élvezzük minden pillanatát a versenynek. Igazi Miskolc Rallys pályák lesznek, köztük az igazi kedvencem a Kánói szakasz. 2014-es terveid a Rallyban?- Idén az ORB-ben az aszfaltos versenyeket a Ladával tervezem ami sajnos összesen három futamot jelent, de ezeken mindenképp szeretnek indulni, viszont az RTE bajnokság sok jó, és közeli futamokat nyújt, úgyhogy ott az M kategóriában persze, egy Mitsubishivel fogunk rajthoz

    Miskolc Rallye

  • 2013.11.08.
    kell lenni, utána viszont rendkívül gyorsak, lobogósak a pályák. Nagyon optimistán várom az idei utolsó megmérettetést. A 47. Mecsek Rallyn az ORB mezőnye két nap alatt összesen hét gyorsaságit, közel 140 versenykilométert fog teljesíteni. A magyar bajnokság idei hatodik futamának össztávja pedig meghaladja a 410 kilométert. A 47. Mecsek Rally programja: November 8. (péntek): GY1 – Áprádtető - Abaliget, GY2 – Nyárásvölgy - Hetvehely, November 9. (szombat): GY3 – Hetvehely – Nyárásvölgy GY4 – Orfű – Áprádtető (kör) GY5 – Mecsekpölöske - Alsómocsolád GY6 – Hetvehely – Nyársávölgy GY7 – Orfű ... – Árpádtető (kör) Ünnepélyes díjkiosztó, Pécs, Széchenyi Tér, Az ORB állása a záró versenyhétvége előtt: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor 3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor 4. Botka Dávid, Mihalik Péter 5. Bútor Róbert, Tóth Imre 6. Balogh János, Holczer Dániel - 16.30 (az első autó rajtja) 17.13 10.13 11.11 12.04 15.02 16.00 17.22 (Citroen Xsara WRC) (Skoda Fabia S2000) (Ford Focus WRC) (Mitsubishi Lancer EVO IX) (Peugeot 207 S2000) (Mitsubishi Lancer EVO IX) 91 pont 82 50 44 41 26 Maximmun Racing Team Rally
  • 2013.09.30. 22:40
    Sok éves kihagyás után újra visszakerült a 2013-as versenynaptárba az egykoron dupla szorzós, nagynevű Budapest Rally, mely október első hétvégéjén kerül megrendezésre.A rendezők által nagyon titkolt versenypályák természetesen nem maradhatnak László Racinges versenyzők nélkül. Míg az ORB-ben több párosunk is, addig a Rallye2-es bajnokságban egyedül Forgács László- Szabó Krisztián képviselik a csapatunkat egy BMW E36 coupe 325i-vel. A könnyen feledhető Baranya Kupa óta eltelt idő sem telt unalmasan a fiúk számára a versenyzés körüli teendők tekintetében. Rögtön a versenyt követő hétvégén

    Rally2

  • 2013.05.15. 16:07
    fejleszteni, de látjuk az irányt, úgyhogy innentől már nem nagyon számítunk ilyen felemás szereplésre. Az ORB-n teljesen kezdőként a második napi szereplésünket elfogadhatónak mondanám, az első nap pedig titkosítva van, arról nem mondhatok semmit. De igazság szerint nagyon nem szeretnénk elfogadhatóan versenyezni úgyhogy minden téren sokat kell fejlődnünk a következő rajtig! Például sokkal kevesebbet és később fékezni, de nem úgy mint a 2. körgyorson mikor 6.-ban érkeztünk meg a lassítóhoz és kicsit későn fékezve leúsztattuk az autót a lassító kijáratába. Mindjárt jó hangulatba keveredtünk! (( http ... szurkoló lenne hiszen az igazi régi nagybetűs rally-pályákra mindenképpen elmegyünk (remélem nem marad el). Aztán a Z4 következő ORB-s fellépése a szintén jó hangulatú Baranya kupa lesz. Nagyon jó lenne valahogy menni Veszprémben, én gyakorlatilag aszfalt nélkül nőttem fel (autós értelemben) jó lenne látni hogyan is állunk 20 évvel később. De ez még egyenlőre nagyon képlékeny, a Z4 biztos nem lesz murvára eresztve, a régi autónk "csak" rally2-ben felel meg, még azt sem tudom hogy az Én licencem oda jó-e, illetve mehetek-e ott. de ha igen akkor szerintem ránézünk mi erre a Veszprémre is!Köszönjük

    Rally

  • 2013.04.17.
    0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 6 6 4 3 2 ORB 2013 1 "F" CSOPORT Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Barna Tibor Labant Tamás Nagy Péter Gonda Dániel Balla Tamás Csurja János Halmos Gábor Labocz László Varga Norbert Jobbik Dániel Hermann Sándor Bencsik István Temesvári László Hargas András Forgács László Szabó Krisztián Kocsis Zsolt Lindi Ibolya Egyesület Versenyautó Ralda Rally Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX Krupa SE Peugeot 205 Gti MAFC AMS BMW M3 Turán Motorsport SE BMW 316 Compact HBRK ASE Lada 21074 Multi-Rally Team Lada VFTS Ralda Rally Team Kft. BMW M3 László Racing ... . Lada 21074 I. 10 8 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 10 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 8 ORB 2013 2 MNASZ Rally2
  • 2013.04.16.
      éreztük  magunkat  az  autóban.  Összességében  tapasztalatgyűjtő  versenynek  értékelném  az  egri  futamot,  sikerült  olyan  pályákon  sikerült  versenyezni,  ahol  eddig  még  nem  mentem.  Technikai  problémák  nélkül  a  tízedik  helyezés  környékén  tudtam  volna  autózni,  és  ez  mindenképpen jó előjel a folytatásra nézve.” – tette hozzá a pilóta.       „Sikerült  új  partnereket  találnunk,  így  össze  is  raktuk  az  egész  évet.  A  teljes  ORB  szezon  mellett  terezünk  még  pár  külföldi  futamot  és  Rali‐Túra  versenyt  is.  Az  autó  természetesen  marad a Botka Team Mitsubishi Botka Rally Team Rally
  • 2013.04.10.
    BMW-vel indult ami pénteken lett kész Szabó Attila ( BUSMAN) versenyautó építő keze munkájával. Sajnos Robi a 2. gyorson rommá is törte azt. 170-180-as tempóval le kapott az autó az útról. ORB-ben Bereczki Norbi, Kurtos Robi, Bakó Laci, és Hodosi Gabi viaskodott. Robi sajnos a gépátvétel előtt technikai problémát jelentett, Laciék folyamatos gondokkal küzdöttek míg féktárcsa törés miatt kiálltak. Norbiék végig küzdöttek az első helyért a Baracskai Zsoltival de a Zsolti gyorsabbnak bizonyult. Így Bereczki - Kozma páros a kategória 2. fokára tudott felállni. Rally 2-ben Forgács Laci - Szabó László Racing Team Rally, Rally2
  • 2013.04.03.
    Készen Egerre Lukács Kornél egy Mitsubishi Evo 9 R4-es autóval fog indulni a 9. Eger Rallye-n. Ugyan van már tapasztalata hasonló autóval, ám ez most nem kölcsönbe kapott autó. Terv szerint az ORB futamokon ezzel az autóval fog indulni, lehetőleg minél többször. A csapat teljes energiájával készül Egerbe . Most, hogy Csucsunak lehetősége nyílik itthon egy, az eddigieknél is komolyabb autóval indulni, nem is lehet más feladatuk, mint a Mitsubishi megfelelő felkészítése. Ez eddig terv szerint, megtörtént, és pénteken az autó túl is esett a gépkönyvezésen. Megtörtént az elektronika Lhg Rallye Team Rallye
  • 2013.02.27.
    kaphat, aki rendelkezik legalább "B" kategóriás gépjárművezetői engedéllyel, érvényes rallye szabályismereti vizsgával és az RSB licencváltási engedélyével. (A Rallye szabályismereti vizsga érvényessége: a vizsga évét követő év december 31.) - „Arany” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor) versenyzőként, valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Az „ARANY” licenchez járó szolgáltatások, kizárólag a magyar ... versenynaptárban szereplő ORB versenyeken, ahol a licenc tulajdonosa vezetőként indul: - 2 db itiner, 2 db szervizitiner, - meghívás az RSB sajtótájékoztatóira, - meghívás a versenyek sajtótájékoztatóira, - kiemelt hely a szervizparkban, 2 db szerviz autó részére. Jogosultak: Azok a versenyzők, akik az adott évben nemzeti prioritással rendelkeznek. 3 2013.02.05. - „A” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi versenynaptárában szereplő bármely rallye versenyen, illetve az ORB és a Historic Rallye Bajnokság futamain első és második (vezető és navigátor), valamint a Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor ... ) versenyzőként való részvételre. Jogosultak:  Azok a versenyzők, akik vezetőként 2011. vagy 2012. évben „A” licenccel rendelkeztek, a 2011-es vagy 2012-es versenyévadban az ORB legalább 3 futamán elrajtoltak és ORB abszolút, csoport vagy géposztály pontot szereztek.  Azok a versenyzők, akik vezetőként a 2013. évet megelőző 3 év valamelyikében az ORB-ben vagy NYRB-ben abszolút 1-10. helyet, valamely csoportban 1-3. helyet, vagy legalább 5 értékelhető versenyzővel rendelkező géposztályban 1. helyet szereztek meg.  Azok a versenyzők, akik a 2012. évi Rallye2 Bajnokság végeredménye alapján vezetőként az ... első és második (vezető és navigátor), valamint az ORB és Rallye2 Bajnokság futamain második (navigátor) versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni a Historic Rallye Bajnokságban. - „H4” licenc Jogosít: Az FIA nemzetközi vagy az MNASZ versenynaptárában szereplő bármely regularity versenyen első és második (vezető és navigátor), versenyzőként való részvételre. Jogosultak: minden versenyző, aki részt kíván venni regularity versenyen. - „B3” licenc Jogosít: Az MNASZ versenynaptárában szereplő Országos Rallye2 Bajnokság futamain minden géposztályban (F/3 MNASZ
  • 2013.02.01. 23:56
    ezeket a mai napig nem viszonozták.Racing.hu: Látsz e esélyt arra, hogy 2013-ban is BAZ megyei rallysprint versenyt rendezzél?Üveges Gábor: Igen, kihasználunk minden törvény adta jogot, amit lehet és szeretnénk 2013-ban is megrendezni a BAZ megyei rallysprintet, ami a tervek szerint hét futamból állna.Racing.hu: Az ORB, a Rallye2 és az RTE idei terveiről mi a véleményed?Üveges Gábor: Ilyen próbálkozások voltak ezelőtt is, ami működhet. Csak az a baj, hogy a RTE–nek és a MNASZ–nek is van egy-egy külön elképzelése, aminek az összehangolására nem sok esélyt látok.Racing.hu: Látsz esélyt arra, hogy a
Előző 9 / 15 Következő