feltöltődtünk a látványtól várakozás közben. Úgy gondolom jó és izgalmas verseny volt mindentől függetlenül. Az autóval apró dolgokon kívül semmi gond nem volt, köszönet a szerviz csapatnak a kitűnő munkát és a full extra ellátást! - fűzte hozzá AnettaPárosunk az abszolút értékelés 44-dik, Mitropa Historic abszolút 4-dik, valamint CEZ Historic 2-dik helyén végeztek.Csapatunk ezután is kitartóan dolgozik a következő versenyeken, és azok előkészítésén. Szeptember 28-30 között rendezik a 44. Croatia Rally-t, ahol Gyenes András és Horváth Levente száll harcba a kategóriatársakkal.Partnereinknek köszönjük az
Keresés
Találatok száma: 152
2016.04.10. 21:31
Kedves Tamás!Először is gratulálok a kategória első, abszolút hetedik helyhez az Országos Historic Bajnokságban!Kalapács Zsolt navigálásával a Moszkvics 403-al álltatok rajthoz a 11. Eger Rallye-n.Tizenhat gyors várt rátok a két verseny nap alatt, illetve pénteken egy rajtdobogó, majd vasárnap az örömteli célceremónia.Mond, miként értékeled 2016 első Historic Rallye versenyét?- Kőkemény versenyünk volt, vadiúj motorral és váltóval álltunk rajthoz. A motorra semmi komolyabb panasz nem volt, hála a Szakál-Met-Al profi csapatának Imre Zoltánnak, Kürti Sándornak, és Szuna Rolandnak (a teljesség
2014.09.29. 09:54
rövidesen megoldódnak.Előttünk áll hazánk rallyesportjának egyik kiemelkedő rendezvénye, a Historic Európa-bajnoki futam, amelynek a 48. Mecsek Rallye ad otthont.Ezzel kapcsolatosan fontosnak tartom leszögezni, hogy a magyarországi historic sorozat és versenyzés, véleményem szerint olyan szintre érkezett, amely indokolttá teszi, egy önálló historic szakág életre hívását. Erre való tekintettel is kérem az érintett tagszervezeteket, hogy terjesszék elő javaslataikat, egy önálló historic szakág létrehozásával kapcsolatosan.Alapszabály módosító Közgyűlésünk tekintetében tájékoztatásul közlöm, hogy
2014.06.13.
Historic a főcsapás Dupla versenynapból szimplával kell beérnie a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS triónak a 2014-es Székesfehérvár Rally-n. A versenyzőpáros a versenykiírás megjelenése óta azon izgult, hogy megkapják e az esélyt, hogy szombaton murván, vasárnap pedig aszfalton száguldozhassanak, a két külön bajnokság versenyein, de sajnos az Országos Murva Rallye Bajnokságban 14-es kategóriájában nem jött össze az induláshoz kellő minimális öt fő, aki másnap Historicban indult volna. A srácok kicsit csalódottak, hiszen a pár héttel ezelőtt több kategóriatárs is ugyanezt szerette ... volna. „Szerettünk volna az Országos Historic Rallye Bajnokság vasárnapi versenye mellett szombaton az Országos Murva Rallye Bajnokságban is indulni, neveztünk is, se sajnos csak akkor mehettünk volna, ha meg van a kategória. Csalódottnak érezzük magunkat, hiszen nagyon szeretünk murván menni, ráadásul a mostani verseny igazi rallye pályákon zajlik majd. Ha a másik oldalát nézzük, akkor számunkra az idei évben a Historic Bajnokság az elsődleges, ahol a Székesfehérvár Rallyera egy igen komoly mezőny verbuválódott össze, így biztosan élvezetes lesz az is.” – mondta picit csalódottan Veréb Zoltán. „A Historic
2013.05.14.
Textura Sport Club – Saturnus Rali 2013. május 13. Wirtmann: Sohasem szabad feladni Kétszer is megállt Wirtmann Ferenc és Barna György Ford Escort Mk I-ese a Saturnus Rali nulladik napján. A benzinellátási hibát sikerült a szervizcsapatnak megoldania, de mivel késve álltak be a parc fermébe, öt perc büntetéssel kezdték a versenyt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezt a hátrányát egy kivételével minden versenyzőn behozta, és a historic abszolút értékelésben, valamint a C korcsoportban egyaránt a második helyen végeztek 4 perc 26,8 másodperccel az olasz Paolo Pasutti ... Porschéja mögött. A C3-as kategóriát pedig megnyerték, így újabb értékes pontokat szereztek a Közép-Európai Zónakupa historic-rali értékelésében, amelyet a csapat számításai szerint négy futam után továbbra is vezetnek (hivatalosan még nincs meg a bajnokság állása). „A prológon 150 méterrel a cél előtt állt meg az autó. Szerencsére Barna Gyuri kigyúrt állapotban volt és annak ellenére, hogy emelkedett az út, be tudta tolni a Fordot a célba” – mesélte Wirtmann Ferenc. „Ezután etapon megint megállt az autó, és a parc fermébe nem tudtunk beállni. A szervizcsapat gyorsan megtalálta a hibát. A szabályok ... résztvevők voltunk és a CEZ-ben a kategória helyezés után járnak a pontok, így egy laza autózással és célba érkezéssel is ugyanennyi pontot szerezhettünk volna, de nagyon jó volt versenyezni az ellenfelekkel. Rajtunk kívül még két magyar páros indult historicban, ők is célba értek, úgyhogy sikeres volt a magyarok szereplése.” A Saturnus Rali historic végeredménye: 1. Pasutti–Campeis (olasz) Porsche 911 coupé, 2:37:00,5 2. Wirtmann–Barna (magyar) Ford Escort RS2000 Mk I, +4:26,3 3. Kövesdán–Friedrich (magyar) Porsche 911, +10:04,3 4. Valenta–Cerny (osztrák) Porsche 911, +19:06,6 5. Wiegner–Wiegner ... (osztrák) Ford Escort 1600, +28:57,9 6. Lukács–Sárdi (magyar) Skoda 110 Rally, +38:25,3 Részletes eredmények: https://results.omikronplus.si/live/Saturnus2013/live.html A Saturnus Rali hivatalos weboldala: http://www.rally-saturnus.si A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei: Rebenland Rali 2. hely Eger Rali 1. hely Vltava Rali 1. hely Saturnus Rali 1. hely A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára: március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria) április 6–7. Eger Rali (Magyarország) április 20–21. Vltava Rali (Csehország) május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia) június 1–2. Piancavallo Rali Textura Sport Club Historic
2013.04.17.
Textura Sport Club – Vltava Rali előzetes 2013. április 17. Wirtmann idei legnehezebb versenyére készül Idei legnehezebb versenyére készül a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György, a cseh Vltava Ralin. A verseny négy historic-bajnokságnak ad otthont: az Európa-bajnokságban, a Közép-Európai Zónakupában (CEZ), az Észak-Európai-kupában és cseh bajnokságban is pontokat lehet szerezni. Éppen ezért komoly mezőnyre számíthatunk. A nevezési listán 75 páros szerepel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott duó éppen ezért választotta ezt a versenyt, amely a Rebenland és az Eger Rali után a ... CEZ harmadik fordulója. „Az idei évre a CEZ-bajnoki címünk megvédését tűztük ki célul. A Rebenland Ralin másodikak lettünk, Egerben nyertünk, úgyhogy egyelőre jól állunk a bajnokságban, de az igazi megmérettetést a Vltava Rali jelenti” – mondta Wirtmann Ferenc. Ez a Historic Rali Európa-bajnokság egyik legnépszerűbb versenye. Minden évben nagyon erős a mezőny, sokan visszajárnak ide, úgyhogy az ellenfeleink nagy részének már rutinja van a pályákon. Éppen ezért gondolom azt, hogy a Historic CEZ-bajnokságnak ez lesz az idei legnehezebb futama, amin komoly feladat lesz pontot szerezni. Hogy akkor ... /entries A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára: március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria) április 6–7. Eger Rali (Magyarország) április 20–21. Vltava Rali (Csehország) május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia) június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország) június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia) szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország) szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria) november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország) A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho Textura Sport Club Rally
2013.04.03.
található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. ATB Szittya Tamás elérhetőségei: Telefon: +36 30 435 1331 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.04.02. MNASZ
2013.03.29.
linken található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Telefon: +36 30 435 1331 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.28. MNASZ Rally
2013.03.18.
kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Telefon: +36 30 435 1331 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.18. MNASZ
2013.03.18.
kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Telefon: :06‐30‐820‐3614 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.18. MNASZ
2013.03.13.
esetén kérjük a védőburkolatot eltávolítani) kell megjelenni. Kérünk mindenkit, hogy előzetesen jelentkezzen be, az alábbi linken található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Telefon: +36 30 696 0383 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai MNASZ
2013.03.13.
kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Telefon: +36 30 696 0383 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.12. MNASZ
2013.03.13.
adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát az ATB a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. ATB elérhetőségei: Perjési Zsolt: +36-30-696 0363 E-mail: atb@mnasz.hu Autós Technikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.12. MNASZ
2013.03.04.
jelentkezzen be, az alábbi linken található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. A Technikai Bizottság elérhetősége: E-mail: atb@mnasz.hu www.mnasz.hu Technikai Bizottság 2013.03.01. MNASZ
2013.03.04.
található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. A Technikai Bizottság elérhetősége: E-mail: atb@mnasz.hu www.mnasz.hu Technikai Bizottság 2013.03.01. MNASZ
2013.03.04.
alábbi linken található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. A Technikai Bizottság elérhetősége: E-mail: atb@mnasz.hu www.mnasz.hu Technikai Bizottság 2013.03.01. MNASZ
2013.03.04.
adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. A Technikai Bizottság elérhetősége: E-mail: atb@mnasz.hu www.mnasz.hu Technikai Bizottság 2013.03.01. MNASZ
2013.03.04.
. Kérünk mindenkit, hogy előzetesen jelentkezzen be, az alábbi linken található adatlap kitöltésével http://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön. Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján. A Technikai Bizottság elérhetősége: E-mail: atb@mnasz.hu www.mnasz.hu Technikai Bizottság 2013.03.01. MNASZ
2013.03.01. 14:06
előzetes bejelentkezés alapján! A gépkönyvezésen- versenykész járművel- régi gépkönyvvel (új gépkönyvhöz 1db 9*13-as, a jármű ¾-es elejéről készült, homológlap szerinti, színes fényképpel)- járműokmányokkal- homológlappal és a felhasznált kiterjesztésekkel- bukóketrec certifikáttal- üzemanyagtank certifikáttal (FIA homológ üzemanyagtank esetén kérjük a védőburkolatot eltávolítani) kell megjelenni. Kérünk mindenkit, hogy előzetesen jelentkezzen be, az alábbi linken található adatlap kitöltésévelhttp://mnasz.hu/letoltes/gepkonyvezesi_adatlap_2012.xls, (Historic esetén ... a http://mnasz.hu/letoltes/Historic%20Technikai%20Adatlap-hun.doc is) és az atb@mnasz.hu címre történő elküldésével. Az email tárgyába a gépkönyvezés időpontja és helyszíne kerüljön.Fogadóórát a Technikai Bizottság a gépkönyvezés helyszínén tart, egyéb időpontban telefonos egyeztetés alapján.A Technikai Bizottság elérhetősége:E-mail: atb@mnasz.huTechnikai Bizottság www.mnasz.hu 2013.03.01.
2013.01.10. 11:08
Leitold Károly:- Idén négy alkalommal indultunk itthon a Historic mezőnyben, a magyar bajnokságban, egy vadonatúj autóval. Ez az év a tesztelés éve volt, az autó napról napra jobb lett. A beállításokat igazán csak a versenyek alatt lehet tesztelni, finomítani, tökéletesíteni. Idén a magyar bajnokság keretében az abszolút harmadik és kategória harmadik helyezett eredményt értünk el. Úgy érezzük, az autó év végére megérett arra, hogy jövő évben ismét elinduljunk a Historic Európa Bajnokságon, ahol korábban az abszolút 6. helyezést értünk el. Idén is szeretnénk a dobogóra felállni az Európa

