Baranya Kupa 2013 beszámoló

Baranya Kupa 2013

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték az Országos Historic Rallye Bajnokság harmadik és a Rallye2 Bajnokság negyedik fordulóját.

Az M csoport és a Baranyai Rallye Sprint vendégművészeivel kiegészülve összesen 86 páros vágott neki augusztus 24-én szombaton a Zobákpusztai Prológnak.


Az öt kilométeres
bemelegítést követően vasárnap reggel viszonylag korán, hét órakor kezdetét
vette a harc a bajnoki pontokért. Összesen 8 szakaszt és 80 gyorsasági
kilométert kellett teljesítenie az indulóknak.

Délelőtt a Hetvehely -
Golgota (11,2 km) és a Remeterét - Árpádtető (9 km) szakaszokon autózott két
ízben a mezőny.

Az ebédet követően, pár
perccel kettő előtt folytatódott a száguldás. Hetvehely (11,8 km) visszafelé, illetve
ismét Árpádtető alkotta a harmadik és a negyedik kör programját.

Délután a tempós pályákon
túl az eleredő eső is megnehezítette a pilóták és navigátoraik dolgát.

A Historic küzdelmeit
könnyedén, az összes szakaszon a leggyorsabbnak bizonyuló Varga „Cigány” Zoltán
és Endrész István nyerte a zöld-fekete BMW M3-sal.

A Rallye2 komlói fordulóján
a korábbi kétszeres bajnok Órai Balázs és Vrezgó Balázs győzött egy Honda Civic
Type-R-rel.

Az F csoport első helyét
Horváth Balázs és Szabó István szerezte meg. A citromsárga BMW M3-sal versenyző
kettős az ötödik szakaszon vette át a vezetést, amit - az előnyüket növelve -
meg is őriztek a verseny végéig.

Az M csoport (ORB)
mezőnyében szinte mindenki a Kassa Rally-ra való felkészülés jegyében vágott
neki a Baranya Kupának. Itt Ford Fiesta s-2000-sel egyre szorosabb barátságot
kötő Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária volt a leggyorsabb.

Az őszies, esős idő ellenére
a célba érkező versenyzők egytől-egyig elégedettek voltak: Flottul
megrendezett, pörgős versenyen vettek részt, ahol a rendező végig tartani tudta
az előzetesen kiadott időtervet.

Színvonalas, élvezhető
verseny volt a 2013-as Baranya Kupa!