Megőrizte trónját a bajnok

Maximmun Racing Team

Letöltés

Megőrizte trónját a bajnok
Kazár Miki harmadszor zsebelhetett be abszolút bajnoki címet, 2008-ban navigátorként,
tavaly és idén pedig pilótaként. Szőke Tomi ebben az esztendőben először lett abszolút
magyar rallybajnok navigátor. A Maximmun Racing Team kettőse a szezonzárón rendkívül
izgalmas körülmények között ért föl a csúcsra, taktikus versenyzéssel őriztek meg hat
pontot az eddig megszerzett előnyükből. A pécsi száguldás előtt kétesélyes volt az éves
összetett, tehát Mikiéknek kizárólag Herczigékre kellett koncentrálniuk. A lényeg az volt,
hogy ne hibázzanak és a nagy riválist nyomás alatt tartsák. A feladatot sikerrel teljesítették, a
végén még az is belefért, hogy a Skodás egység megszerezze a harmadik helyezést a
Mecsekben. A boldog pezsgőzést azonban feszült órák és esőzéssel fűzerezett záró szakasz
előzte meg.
- Csak fél órával a célba érés után eresztettem le, akkor tudtam elhinni, hogy megvan a
bajnoki cím - fogalmazott Kazár Miki. - Az utolsó körig minden rendben volt, tettük a
dolgunkat, de nem kockáztattunk semmit. A hatodik szakaszon a többiektől kapunk egy
keveset, de még ezzel sem volt gond. A záró gyorson viszont leszakadt az ég, az autónkra
pedig négy slick gumi volt feltéve. Ráadásul az ablaktörlőnk sem működött rendesen, a 28
km-es szakasz nagy részét így tettük meg. A tapadásunkat elvesztettük, és alig láttunk, de a
lényeg, hogy megvan. Nagyon készültünk, a csapat és Tomi is tökéletesen dolgozott. Boldog
vagyok, hogy kemény munkával, idén is sikerült elérni a célunkat.
A miskolci pilóta szerint az elsőség már korábban is eldőlhetett volna, de utólag nem bánja,
hogy így alakult. Tökéletes évkezdet után a veszprémi murván egy kicsit megtorpantak,
utána pedig már nem az önfeledt autózásról, hanem a célirányos, taktikus versenyzésről
szólt az esztendő. Ez pedig eredményre vezetett, hiszen Miki megtartotta a helyét a trónon,
és Tomi számára is beérett a kemény munka gyümölcse, az abszolút bajnoki cím
megszerzése.
- Egerben és Miskolcon tökéletes hétvégét zártunk, Veszprémben viszont a computer
probléma miatt csupán az utolsó szakaszért járó pontokat tudtuk begyűjteni - tekintett
vissza a pilótaként immáron kétszeres magyar bajnok rallys. - Innentől kezdve inkább a
taktika került előtérbe. Nagyon szerettük volna megnyerni a pontversenyt, ezért mindent
ennek rendeltünk alá. Elképzelhető, hogy kicsivel nagyobb rizikóval több versenyt
zárhattunk volna sikerrel, de nem vállaltunk fölösleges kockázatot. WRC-vel is a csúcsra élni,
felemelő érzés. Boldog vagyok, nagyon sokat tettünk ezért a sikerért, és végre Tomi is
megtapasztalhatta mindezt. Az utolsó szakaszt viszont egy életen át nem fogom elfelejteni.
Ugyanolyan körülmények voltak, mint néhány hónapja a Baranya Kupán. Akkor buktunk,
ezért nagyon, de nagyon óvatosan kellett menni. Slikkel, esőben, őszintén szólva
megkönnyebbültem, amikor megláttam a célt.
Szőke Tomi is rendkívül feszült volt a mindent eldöntő futam előtt, a célban viszont hatalmas
kő esett le a szívéről. Sikerült beírnia a nevét a sportág hazai történelemkönyvébe.
- Óriási érzés bajnoknak lenni - fogalmazott Szőke Tomi. - Négy évvel ezelőtt ezen a vidéken
kezdtük a közös pályafutásunkat, most pedig itt értünk föl a csúcsra. Kiváló döntés volt, hogy
az olasz csapattal vágtunk neki az idénynek, hiszen nekik köszönhetjük a versenyképes
technikát. A Citroen is elégedett volt, Közép-Európában ugyanis még nem volt abszolút
elsőségük. Most ez nekünk sikerült, leírhatatlan amit most érzek. Egy nagyon nehéz
szezonzárón vagyunk túl, ahol engem végig nyomasztott a teher. Sokáig stabilan tartottuk a
második helyünket, de az utolsó kör talán egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott. Az
égiek is azt gondolták, hogy még inkább meg kell dolgoznunk ezért a sikerért. Megettük.
Kiváló mezőnyben, nagyszerű riválisok ellen, egy színvonalas bajnokságot nyertünk meg.
Igazi csapatmunka volt, megcsináltuk, amiért egész esztendőben dolgoztunk. Madarat
lehetne velem fogatni, olyan boldog vagyok. Azt hiszem ebben a helyzetben ez érthető.
A 47. Mecsek Rali végeredménye:
1. Turán Frigyes, Csökő Zoltán
2. Krózser Menyhért, Papp György
3. Herczig Norbert, Bacigal Igor
4. Kazár Miklós, Szőke Tamás
5. Bútor Róbert, Tagai Róbert
6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária
Az Országos Rally Bajnokság végeredménye:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor
3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor/Csökő Zoltán
4. Bútor Róbert, Tóth Imre/Tagai Róbert
5. Botka Dávid, Mihalik Péter
6. Krózser Menyhért, Fodor Géza/Papp György
(Citroen Xsara WRC) 103 pont
(Skoda Fabia S2000) 97 pont
(Ford Focus WRC) 75 pont
(Peugeot 207 S2000) 49 pont
(Mitsubishi Lancer EVO IX) 44 pont
(Subaru Impreza WRC) 34 pont
(Ford Focus WRC)
1:10:24,3
(Subaru Impreza WRC) +1:19,5
(Skoda Fabia S2000) +1:29,6
(Citroen Xsara WRC) +1:37,0
(Peugeot 207 S2000) +2:43,1
(Ford Fiesta S2000) +2:54,2