a megbeszélést úgy kell érteni, hogy a kör előtt a gumimelegítőben beszélem meg vele, hogy mondjuk ebben a kategóriában a cél a dobogó, bennünk van, ügyes vagy és megtudjuk csinálni. Ez a novemberi FRT.HU versenyen sem volt másképpen. Eddig abban a kategóriában épp, hogy lemaradtam a dobogóról, pár tizeddel, de megbeszéltem az autóval, hogy ma igenis odalépünk a dobogóra! És meg is lett végül, egy fantasztikus, 1300 ccm kategória 1. hely. Azt gondolom, hogy nagyon sokat számít, hogy nagyon szeretem az autót, és ezt szerintem ő is érzi. A három FRT versenyen – melyen indultam - a kategória I ... kiderül. Szeretnék lehetőség szerint minél több versenyen részt venni, indulni a téli szlalom kupákon, de majd meglátjuk, hogy konkrétan melyikre lesz lehetőségem. ui. Friss hír: Lilla ma 26-án harmadik lett az 1400-as kategóriában.A 2024-es versenyzői terveidről hallhatunk tőled információt? - Természetesen! 2024-ben szeretnék az Országos Szlalom Bajnokságon indulni a kis Suzukimmal, emellett pedig az SST euroringi versenyeken, és ha belefér, az FRT.HU versenyein is. Kicsit messzebbre tekintve pedig, egyik legnagyobb álmom és célom, hogy egyszer a gyorsasági szakágban mutathassam meg majd
Keresés
Találatok száma: 492023.07.17. 14:51
autóval versenyzett, mindig nagyon tempósan. Most viszont, egy elsőkerekes Citroen C2-re váltott. Gyorsan bele tanult az elsőkerék hajtásba, és egy kiemelkedően jó helyezést értek el Pistivel. Az abszolút harmadik helyért járó kupát hozták el a verseny végén.Zsebe Gábor és Sándor Norbert dobogóesélyesként vágtak neki az 56. Mecsek Ralinak. Mi történt, hogy nem találkoztunk velük a Széchenyi téren felállított célceremónián?- Az egyesület első sikeres párosa a Zsebe Gábor és navigátora, aki most is nagyon aktív versenyző. Ebben az évben sok műszaki problémával küszködnek. ORB2-ben a Mecseken csak ... összhang meg van. Számos FRT és Ádándi rallycross versenyen indultak, az autóverseny ranglétra lepéseit meg mászva. Hiába volt szintén női navigátora Hajdú Zolinak is, sajna ők sem értek célba. Náluk mi húzta keresztül a céldobogós vágyakat?- Hajdú Zoltán közel két év kihagyás után döntött úgy, hogy a Bakonyai Rally Sprinten elindul. Az autó a megszokott Lada 2101. Három és fél év után újra Salánki Jozipovics Timi navigálásával versenyeztek. Az abszolút harmadik, azaz előkelő helyen autózva, a harmadik gyorsasági szakasz előtt, egy generátor probléma miatt, sajnálatos módon kiállni2019.12.22. 16:22
. Volt saras-vizes, ugratós rész is bennük. Melyik gyors és miért tetszett nektek jobban?- Nekem a Kislőtér tetszik, de ezt az aszfaltos részt a végén én ki tudnám hagyni. Az számomra élvezhetetlen.Lassan itt az év vége, jó pár Magyar és külföldi verseny van mögöttetek. Legközelebb hol is láthatunk bennetek idén vagy jövőre?- Decemberben Kiskunlacháza, FRT Kupa. Aztán jön a pihenés!Köszönjük Partnereink segítségét: Az "Infovárosok hírportál hálózat", Phobextools - Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair2018.01.11. 08:48
, a kategória 6. helyére sikerült behozni a gépet. Örültök ennek az eredménynek?- Mindenképp! A H/3-as kategóriában a 6. helyen, a nagy abszolútban az 51. helyen sikerült végeznünk. És talán ami a legfontosabb, és a legjobban örültünk neki, az a Lada kupában megszerzett 3. hely!Milyen volt Zolival a jobb 1-ben?- Zolival már a pályajáráson észrevettük, hogy tökéletesen együtt tudunk dolgozni. Sok plusz információt hozzáírt az itinerhez, amitől még gyorsabban és bátrabban mentem. Ő egy igazi profi versenyző, és azt kaptam tőle vissza, amit ő is elvárna a saját autójában!Melyik volt a kedvenc ... gyorsasági / gyorsasági szakasz?- Tetszett a ring külső új szakasza is, de jobban élveztük a belső körgyorsot. Persze szárazon sokkal jobb volt!Lesz esetleg folytatás ebben a felállásban?- Hogy lesz-e folytatás? Ez még a jövő kérdése. Én nagyon örülnék neki, mert jó navigátorral lehet gyorsan versenyezni! De persze mindenki ismeri Zolikát. Neki idén is meg kell nyernie a MARB-ot!Legközelebb hol láthatunk Titeket?- Januárban átnézzük az autót elejétől a végéig. Aztán februárban tervezünk egy FRT futamot, hogy visszarázódjunk a versenytempóba. Márciustól pedig irány a MARB! Az idén szeretnénk egy teljes2016.04.10. 21:33
használatát tanultam meg. Ott szintén volt esős verseny, ahol szintén második lettem. Öröm autóztatáson is részt vettem 2014-ben ahol beteg, daganatos gyerekeket vittem a Hungaroringen. Egy meghívásnak tettem eleget ezzel. Öröm volt látni a csillogó szemű gyerekeket a jobb1-ben. Volt olyan gyerek is aki többször is beült hozzám a Saxo-ba.2015-2016-ban újra vissza tértem az FRT.HU kupába. Az autón folyamatos fejlesztések történtek, ami meg is hozta az eredményét. Mégpedig H4 kategóriában a felnőttek között az 1600-ban második, a H6 kategóriában 2000-ig-ben második. Éves értékelésben abszolútban ... viszont harmadik lettem, aminek nagyon örülök. 2016-os terveid?- Jelenleg tizenhat éves vagyok, így novemberben kezdhetem el a jogosítvány szerzést.A 2015-2016-os évad terve az volt, hogy az évet végig vigyem és a dobogón minél előkelőbb helyen álljak.Szeretnék a rally felé kacsingatni, és tudatosan felépíteni a rally pályafutásomat.A kék versenyautómat szerintem kiautóztam, jelenleg egy Rally 2-es Citroen Saxo VTS autóm van.Ezzel az autóval, amatőr versenyeken, sprinteken szeretnék indulni, például kunmadarason, de az FRT-re is ki ki nézünk majd. A fő célom a későbbiekben a jogosítvány megszerzése2015.04.23. 08:26
hol találkozhatunk veled?- Április 23-án a Birizdo Kart két órás Gokartversenyén veszek részt Turák Laci Csapattársammal, Kecskeméten. Május 9-én FRT- Kupa és Birizdo Kart Cup 3. forduló. Sajnos a két verseny, napra pontosan egybe esik, viszont a gokartverseny késő délután kezdődik. Abban az esetben, ha időben befejeződik az FRT Kiskunlacházán, akkor éppen oda tudok érni a másik versenyre is. Bízom benne, hogy technikailag össze fog jönni, nagyon szeretnék ott lenni mind a két helyen.Május 23-án a Birizdo Kart négy órás gokartversenyén is részt veszek. Köszönet Fekete Lászlónak, a2014.11.01. 23:47
;Összegezve, hogy éreztétek magatokat testvéreddel, Zsoltival a Renault Megane-ban?- Nagyon élveztük a versenyt, összességében elértük azt, amiért jöttünk. Minden jól alakult számunkra és így az éves értékelésben 3. helyet szereztünk a kétkerék meghajtásúak között a Mitropa Kupában, abszolútban pedig 7. lettünk úgy, hogy két versenyen sajnos nem tudtunk rajthoz állni. Legközelebb, hol láthatnak benneteket a szurkolók, milyen rendezvényen?- November 15-én szerettünk volna részt venni egy amatőr versenyen, de most más egyéb kellemes elfoglaltságunk lesz abban az időpontban. Marostica-ban kell ... megjelennünk a Mitropa Cup díjkiosztóján.Idén szeretnénk még elindulni a Szilveszter Rally-n és decemberben az FRT kupán.Köszönjük Partnereink segítségét!www.infovaros.hu, Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker2014.10.28. 21:02
autót teszteltél?- A Csapatfőnökömmel folyamatos tárgyalásokat folytatok arról, hogy ha 2015. elején, március végén befejeződik az FRT-kupa sorozat, amiben jelenleg is részt veszek, indulni szeretnék a májusban kezdődő Túraautó Gyorsasági Országos Bajnokságban, 1.6-os kategóriában.- A Pannóniaring az egyik állomása a Bajnokságnak, így nagyon fontos volt számomra, hogy a teszt ezen a pályán történjen.Megkaptál-e minden segítséget a Mogul Csapattól?- Ha csak egy szóval kellene válaszolnom, akkor a mindent kifejező szó, az IGEN!Az autómat a teszt előtt a csapat alaposan átnézte, leszervizelte és2013.06.24. 08:36
, hogy apa felkérte barátját Vincze Marcit, hogy segítsen nekem a szlalom alapok megismerésében, ezúton is köszönök mindent mindkettőjüknek. Ezeken a versenyeken sikerült a kategóriámban dobogóra állni, illetve az év végi értékelésben sikerült elcsípni a harmadik helyet. 2009-ben tizennégy versenyen ( OSZAK, FRT, kisebb szlalomok ) indultam, és értem célba szép eredményekkel. Ebben az évben belekezdtünk az OSZAK-ba ( Országos Szlalom Amatőr Kupa ). Erre az évre úgy emlékszek vissza, hogy ez egy NAGYON nehéz versenyekkel teli év volt. Az akkori OSZAK ... voltak kevésbé tökéletes is. Összegezve nagyon szép évet zárhattam, mert sikerült kategória bajnoki címet szerezni navigátorommal Szőllős „Báttya” Róbertel.Jelenleg hogy állsz az ARK bajnokságban és mi a 2013-as illetve a 2014-es távlati célod?- 2013-ban az autón némi változtatást eszközöltünk kapott egy a-szinkron váltót, illetve navigátor csere történt, idéntől Losonczi Csaba diktálja az itinert. Ezt az évet úgy építettük fel, hogy eltudjunk indulni az ARK (Amatőr Rally Kupa) Északi régiójában megrendezett 6 futamon. A hat futamból hármat teljesítettünk, úgy gondolom, hogy ettől jobb kezdés nem