kezével elkészített kemencés pizzáját. Nem szabadkoztam, kocsiba be, bisztróba el. A Pizzériázóba belépve egyből megcsapta az orrunkat az épp készülő pizza illata, de ami ettől is feltűnőbb volt, az hogy Dudi 2019-es ORB Bajnok Mitsubishi EVO IX. versenyautója nagyméretű képe fogadott bennünket. Nem tűzállóban, viszont tüzes körülmények között láthattuk pizzalapáttal a kezében. Amíg elkészültek, elbeszélgettünk az élet dolgairól. A szomorún végződő Miskolc Rally után rengetegen keresték meg és bíztatták. Úgy láttam Gergőn, hogy nem akasztotta még szegre a tűzállót, sőt nyomon követi a ralisport ... eseményeit. A kemence melegsége, a szerető sporttársak odafigyelése, a szurkolók rajongása örömmel tölti el Dudit. Ő most úgy érzem, kidolgozza magából a történteket. Jól érzi magát ebben a közegben is. Itt kicsit tud meditálni is, ki tudja kapcsolni az agyát. Tóth Zsolti nem állt meg vele az ORC Bajnoki címmel, ő ORB Bajnokot szeretett volna idővel faragni Gergőből. Szó esett a "háttérmunkásokról, barátokról is", az egész szervizcsapat önzetlen támogatásáról is. Szabó Krisztián "Tián-ról" is beszélgettünk, aki nem csupán csak beült mellé navigálni, hanem óriási támaszt nyújtott neki a versenyautón
Keresés
Találatok száma: 2982020.06.26. 18:17
Sokat tesztelt Turán Frici, Klausz Kristóf és Vizelli Karcsi is, de igazából a legtöbbet az ér, amikor ellenfelek ellen és a stopper ellen is versenyezni kell és ez ügyben nem lehetett panasz, hisz az aktuális bajnok, Vincze Ferkón kívül szinte mindenki rajthoz állt, aki komoly esélyesnek számít a bajnokságban.Várkonyi Szabolcs: Ez a verseny mindjárt megmutatta, milyen szoros küzdelem várható idén az ORB-ben, bár azért nyilván más lesz egy több pályán zajló, lényegesen hosszabb távon zajló verseny, ahol azért egy olyan hiba még nem biztos, hogy az első helyezésbe kerül, mint most. Frici ... lefulladt az 5, szakasz rajtjában és ez a videók alapján pont az első helyezésébe került. Ettől függetlenül az autó jó, Frici is jó formában érzi magát, nagy esélyese a Salgó Rallye-nak.Klauszéknak már többet kellett foglalkozni az autóval, igazából csak az utolsó gyorsra kezdett összeállni, reméljük ennél a 9. helynél sokkal jobbat hoz neki is az első ORB futam.Vizelli Karcsinak még mindig nagyon új volt minden és rögtön a 2. gyorson magára ijesztett, amikor 130-as tempóban tolatott egyet a szűk erdei úton, szerencsére pont egy tisztás volt és nem rögtön a fák!! Ezután kicsit visszább vett, de minden2016.07.29.
2016.04.10. 21:21
A verseny egyik fénypontja a rajt ceremónia volt. Ennyi embert még nem láttam ilyen ceremónián. Ez volt az egyik oka, hogy ezen a versenyen induljunk, ne csak hírből halljuk, hanem meg is tapasztaljuk ezt az élményt. A másik ok a gyorsasági szakaszok voltak. Még nem indultam eddig Egerben ORB futamon, csak felvételről ismertem a pályákat, de a pályabejárás alkalmával megerősített, hogy jó döntés volt a versenyre nevezni.Az első kört a kategória 12. helyén zártuk, ami lehetett volna jobb is. Mivel a kategória első 10 helyének egyikét tűztük ki célul, gyorsulni szerettünk volna. A szombati ... hozzátesznek egy versenyhétvégéhez. A következő ORB futam Miskolc, ami sajnos kimarad a csapatunk számára. Egy hirtelen jött térdműtét keresztbe húzta a számításainkat, így erőinket átcsoportosítjuk egy következő megmérettetésre! Ez előreláthatólag a Szombathely környéki verseny lesz. A versenytársainknak jó versenyzést, a szurkolóknak jó szurkolást kívánunk a Miskolc Rallyera. – tette hozzá Kondella PéterPartnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó2016.04.01.
2016.04.01.
2015.03.05. 14:59
-Milyen típussal fogtok versenyezni az idei évben?-Marad a típus a jó öreg Orosz csoda –Lada- és az ORB ,de többet nem mondhatok. :)-Ki fog űlni a versenyautóban melletted?-Marad a jó öreg ,akarom mondani a jól bevált Holló Barnabás! -Milyen eredménnyel lennétek elégedettek?-Mivel ezeket a rendezvényeket amelyeken részt veszünk a típussal versenynek becézik ezért a minél jobb eredmény a legideálisabb jelző.-Hogyan készültök a 2015-ös szezonra?-Frissítünk picit !!! az autón ! :) -Teszt vagy tesztverseny lesz a bajnoki rajt előtt?-Éles teszt lesz az első gyorsasági szakaszon2014.10.27.
2014.10.17.
Komoly kontingenssel a Mecsek Rally-n! A hétvégén rendezik az Országos Rallye Bajnokság ötödik és a Rallye 2 bajnokság utolsó, hetedik fordulóját, a 48. Mecsek Rallye-t. A Maricsek Racing Team 11 párossal képviselteti magát a versenynaptár legtradicionálisabb futamán. A péntek - szombat lebonyolítású versenyen az ORB mezőnyének 9 gyorsasági szakaszt és 137 versenykilométert kell teljesítenie, míg a Rallye2-es párosok esetében 6 szakasz és 79 gyorsasági km az itinerben szereplő penzum. A Mecsek Rallye útvonala hagyományosnak tekinthető, hisz a korábbi évekhez hasonlóan szerepel a ... sokkal lemaradva.” Akár csak Borbásék, Gyarmati Ariel és Németh Gergely is az első osztályban méretteti meg magát a Mecseken. Mivel a Rallye2-ben, a pontversenyt tekintve szinte minden esélyük elúszott, így az ORB-ben állnak rajthoz. Van egy gyorsasági a programban, ami különösen kedves Ariel számára: „Személy szerint nekem a Hetvehely - Nyárásvölgy az egyik kedvenc szakaszom. Egy technikás, kanyargós pálya, ez kifejezetten fekszik nekem. Remélem, hogy a BMW-s párosokkal tudunk majd egy jót meccselni. Bízom benne, hogy egyikünknek sem lesz technikai problémája és az elejétől a végéig egy jó ... első háromba beférnénk, az már egy jó eredmény lenne számunkra.” Az október 17-18.-a között megrendezésre kerülő Mecsek Rallye-n majd egy év szünet után, a Maricsek Racing Team színeiben áll rajthoz a Szvatek Zsolt - Török Attila kettős (ORB, Mitsubishi Lancer EVO VI/IX). A 11 párost magába foglaló csapat a Rallye2-es Vigh Levente - Mohács László (Suzuki Swift Gti) párossal és Wáner Attilával (Renault Clio), illetve a Historic bajnoki futamon induló Stepán Árpád - Bán Viktor (Lada 2101) és Veriga Gábor - Kovács József (Lada Samara) kettősökkel lesz teljes. Sándor Anikó ORB, Rallye2, Historic2014.10.14.
-
Szezonzáró ORB és OMRB a Waldviertel rallye !Tájékoztatás a Waldviertel Rallye-val kapcsolatban2014-11-04 17:04Ezúton tájékoztatjuk a sajtó képviselőit, hogy a Waldviertel Rallye keretében lebonyolítandó ORB futamon a sajtó képviselői előzetes regisztráció alapján vehetnek részt. A regisztráció határideje lejárt. A magyar rendező tájékoztatása szerint többen jelezték, hogy nem volt tudomásuk az előzetes regisztrációs kötelezettségről és az osztrák rendező nem fogad el utólagos igényeket. A magyar rendező kérte az MNASZ segítségét az utólagos regisztráció elvégezhetőségéhez.A TitkárságWaldviertel
2013.09.19.
sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 ... Hivatalos Teszt: Ideje: Helye: nem kerül megrendezésre nem kerül megrendezésre 3.3. Versenyiroda nyitva tartása: Versenyiroda működésének ideje: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 2013. október 5. szombat 08:00-18:00 07:00-22:00 07:00-21:00 3.4. Hivatalos hirdetőtábla – helyszín: 1., Hirdetőtábla helye: Városligeti Műjégpálya 1146. Budapest Olof Palme sétány 5. Működés: 2013. október 3. 08:00 órától – október 4. 22:00 óráig 2., Hirdetőtábla helye: Walden Hotel 2099 Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. Működés: 2013. október 5. 07:00 órától – 22:00 óráig 3.5. Pályabejárás kezdete: ORB ... ,R2; Historic 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 09:00 – 18:00 08:00 – 16:00 A pályabejáráson engedélyezett áthaladások száma maximum 5 alkalom gyorsasági szakaszonként! A pályabejárás során a bejáró gépkocsiban a gyorsasági szakaszon csak a versenyre benevezett versenyzők tartózkodhatnak. A PÁLYABEJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOKAT A 2013. ÉVI RVSZ. ÉS JELEN KIÍRÁS 9. PONTJÁBAN ÉS A 2. SZ. MELLÉKLETBEN ELŐÍRTAK SZERINT KELL BETARTANI! 4 3.6. Versenyzői eligazítás ORB,R2,Historic Időpontja: 2013. október 4. 16:30 Helye: Városligeti Műjégpálya - előcsarnok Címe: 1146 Budapest Olof Palme MNASZ Rally OB2013.09.18.
sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 ... Hivatalos Teszt: Ideje: Helye: nem kerül megrendezésre nem kerül megrendezésre 3.3. Versenyiroda nyitva tartása: Versenyiroda működésének ideje: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 2013. október 5. szombat 08:00-18:00 07:00-22:00 07:00-21:00 3.4. Hivatalos hirdetőtábla – helyszín: 1., Hirdetőtábla helye: Városligeti Műjégpálya 1146. Budapest Olof Palme sétány 5. Működés: 2013. október 3. 08:00 órától – október 4. 22:00 óráig 2., Hirdetőtábla helye: Walden Hotel 2099 Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. Működés: 2013. október 5. 07:00 órától – 22:00 óráig 3.5. Pályabejárás kezdete: ORB ... ,R2; Historic 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 09:00 – 18:00 08:00 – 16:00 A pályabejáráson engedélyezett áthaladások száma maximum 5 alkalom gyorsasági szakaszonként! A pályabejárás során a bejáró gépkocsiban a gyorsasági szakaszon csak a versenyre benevezett versenyzők tartózkodhatnak. A PÁLYABEJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOKAT A 2013. ÉVI RVSZ. ÉS JELEN KIÍRÁS 9. PONTJÁBAN ÉS A 2. SZ. MELLÉKLETBEN ELŐÍRTAK SZERINT KELL BETARTANI! 4 3.6. Versenyzői eligazítás ORB,R2,Historic Időpontja: 2013. október 4. 16:30 Helye: Városligeti Műjégpálya - előcsarnok Címe: 1146 Budapest Olof Palme Rally OB2013.09.18.
sportszabályai (RVSZ), valamint a jelen Versenykiírás alapján kerül lebonyolításra. A Versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott, a rendező vagy a Sportfelügyelők által kiadott végrehajtási utasítások formájában lehetséges. A 2013. évi Regionális Rallye Bajnokság szabályai megtalálhatók az (FIA és az MNASZ honlapján) www.fia.com és www.mnasz.hu 1.2. Útburkolat: A gyorsasági szakaszok útburkolata 100% aszfalt: Rallye2,Historic 304,85 km 6 76,60 km (25,12%) 2 1 1.3. Gyorsasági szakaszok össztávolsága és az útvonal teljes hossza: ORB A verseny távja: 448,70 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 ... (a verseny vezető sportbírója) Versenyigazgató helyettes Technikai felügyelő Gépátvétel vezetője Biztonsági szolgálat vezetője A verseny titkára és a versenyiroda vezetője Szervizpark vezetője: Értékelés vezetője Időmérés vezetője Versenyorvos Sajtófőnök 3 Hírfőnök Versenyzői összekötő – ORB-R2-Historic Olasz Gyula Rádli József 2.8. Versenyközpont helye és elérhetősége 2013. október 03-04. Versenyiroda helye: Városligeti Műjégpálya Cím: 1146 Budapest Olof Palme sétány 5. Telefon: +36 1 363 2673 Fax: +36 1 550 0158 2013. október 05. Versenyiroda helye: Cím: Telefon: Fax: Walden Hotel 2099 ... Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. + 36 26 347 681 + 36 26 347 633 3. Program 3.1. Az itiner, GPS, térkép és rallye guide kiadása: ORB;R2;Historic Itiner kiadása, GPS berendezés átvétele: Helyszín: GPS: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 08:30 - 18:00 08:00 - 12:00 Városligeti Műjégpálya – Versenyiroda N47’ 30’ 52.41; E19’ 04’,47.62 Figyelem! A pályabejáró autónak un. „szivargyújtó” csatlakozással kell rendelkeznie. (A GPS szabályzat a Végrehajtási utasításban kerül megadásra) Rallye guide nem kerül kiadásra. 3.2. A shakedown-ra jelentkezés zárlata: Shakedown nem kerül megrendezésre 3.2.1 ... Hivatalos Teszt: Ideje: Helye: nem kerül megrendezésre nem kerül megrendezésre 3.3. Versenyiroda nyitva tartása: Versenyiroda működésének ideje: 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 2013. október 5. szombat 08:00-18:00 07:00-22:00 07:00-21:00 3.4. Hivatalos hirdetőtábla – helyszín: 1., Hirdetőtábla helye: Városligeti Műjégpálya 1146. Budapest Olof Palme sétány 5. Működés: 2013. október 3. 08:00 órától – október 4. 22:00 óráig 2., Hirdetőtábla helye: Walden Hotel 2099 Pilisszentkereszt Dobogókő Fény u.1. Működés: 2013. október 5. 07:00 órától – 22:00 óráig 3.5. Pályabejárás kezdete: ORB ... ,R2; Historic 2013. október 3. csütörtök 2013. október 4. péntek 09:00 – 18:00 08:00 – 16:00 A pályabejáráson engedélyezett áthaladások száma maximum 5 alkalom gyorsasági szakaszonként! A pályabejárás során a bejáró gépkocsiban a gyorsasági szakaszon csak a versenyre benevezett versenyzők tartózkodhatnak. A PÁLYABEJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOKAT A 2013. ÉVI RVSZ. ÉS JELEN KIÍRÁS 9. PONTJÁBAN ÉS A 2. SZ. MELLÉKLETBEN ELŐÍRTAK SZERINT KELL BETARTANI! 4 3.6. Versenyzői eligazítás ORB,R2,Historic Időpontja: 2013. október 4. 16:30 Helye: Városligeti Műjégpálya - előcsarnok Címe: 1146 Budapest Olof Palme Rally OB2013.08.20. 19:02
A nevezési zárlatig majd 90 páros jelezte részvételi szándékát a mecseki viadalra. A Historicos és Rali2-es mezőny mellett szép számban képviselteti magát az ORB, illetve a déli régió Rallye Sprintes mezőnye.A most bevezetésre kerülő Rallye2 Napi Licenc lehetővé teszi, hogy az amatőr mezőny tagjai azonos körülmények között mérhessék össze a tudásuk a legjobbakkal.Augusztus 23-án, pénteken, hivatalos teszttel veszi kezdetét a verseny. Szombaton a hivatalos átvételek és a pályabejárás, valamint egy prológ szerepel a programban.Augusztus 25-én három pálya és 80 gyorsasági kilométer vár a ... az IRC menői vívtak egymással késhegyre menő csatákat ezeken a gyorsasági szakaszokon.Nagyon gyors és technikás, igazi bátorságot igénylő pályák ezek, ahol a legapróbb hibáért is nagy árat fizethetnek a versenyzők.A Baranya Kupa kivételes lehetőség a Historic mezőny számára, hisz a bajnoki pontok szaporításán túl tökéletes felkészülést biztosít a novemberi Historic Európa Bajnoki futamra.Az ORB élharcosai is Komló környékén lesznek az augusztusi nyárutón, lévén Kassa előtt két héttel minden kilométer számít annak, aki eredményesen akar szerepelni az évad második felében.A baranyai sprintes2013.05.09.
2013.04.15.
2013.04.08. 17:58
9. EGER Rallye 2013 HDlepoldsportvideo.hu:9.Eger Rallye 2013.HD pure soundEger Rallye 2013 - ORB + Historic - SS6Eger Rallye 2013 - Rallye2 - SS3Eger Rallye 2013.04.07. - Bibliák I. - Gyarmati A. bukásEger Rally 2013 CrashesEger rallye 2013Eger rallye 2013 Molnár Feri -Czinege László gy5 Bátor - TerpesEger Rallye 2013.04.07.Eger rally 2013 Kazár Miklós Citroen Xsara WRC JUMPOnboard 9. Eger Rally 2013, OS9 Bator - Terpes, Schenk/Handwerker9. Eger Rallye 2013 (Action&Crash)2013.04.04.
9. EGER RALLYE Eger, 2013. 04. 05.-07. Dátum: Tárgy : Kitől: Kinek: 2013. 04. 04. 1. sz. Végrehajtási utasítás Rendező Minden ORB, SVK, R2, HIS Nevező Idő: Dok. No.: Oldal szám: Melléklet: 14:00 1.1. 1 - Versenykiírásban történt változások: 2. RENDEZÉS 2.7. Vezető tisztségviselők: Gépátvétel vezetője: A verseny titkára és a versenyiroda vezetője: Móni Kriszta Szittya Tamás Vörös Krisztina 3. PROGRAM 3.6. Versenyzői eligazítás: Időpontja: 2013. április 5. 17:00 2013. április 6. 13:00 9. PÁLYABEJÁRÁS 9.4. Sebességellenőrző berendezések használata (GPS): A GPS felvétele az Itiner átvételkor ... szakaszokon megfordulni TILOS!!! Ez a pályabejárás szabályainak megsértését jelenti. 1. sz. MELLÉKLET: ÚTVONALLAP A módosított ( pontosított) útvonallapot az itiner tartalmazza. 4. sz. MELLÉKLET: RAJTSZÁMOK ÉS REKLÁMOK ORB, SVK, R2 : A rendezői reklám B rendezői reklám C rendezői reklám D rendezői reklám E rendezői reklám E rendezői reklám HIS Bajnokság: A rendezői reklám B rendezői reklám C rendezői reklám D rendezői reklám E rendezői reklám E rendezői reklám rajtszám mellett: rajtszám alatt: bal oldali első ajtó: bal oldali első ajtó: jobb oldali első ajtó: jobb oldali első ajtó: rajtszám felett Historic, Rally2013.02.02. 01:17
, mégpedig 10000 Ft.A Rallye2 és a RTE versenyeit összehasonlítva azt az érdemi különbséget lehet felfedezni, - néhány egyéb eltérés mellett- hogy az RTE versenyeire a nevezési díj kedvezőbb lesz körülbelül 5000 Ft–al, mint a Rallye2-es futamokra. A gyorsasági kilométerek az RTE futamokon 50-80 km között, a Rallye2 versenyein pedig 80-100 km között lesznek, a tavalyi évhez hasonlóan. A RTE versenyzői vasárnapi napon versenyezhetnek majd, a Rallye2 viszont már szombaton, az ORB-vel megkezdik a gyorsasági szakaszokon a szereplést.Így megoldható lesz a Miskolc Rallye is, ahol szombaton délután a sprint ... fog elsőként elrajtolni, majd az ORB és Rallye2 mezőnyének szombati rajtja után vasárnap a RTE mezőnye is beszáll a csatákba.A Rallye2-ben és azon belül a pályabejáráson is bevezetésre kerül a GPS-es nyomkövetés, aminek az ára 10.000 Ft alatti többletköltséget jelent majd a versenyzőknek. Ez viszont nem csak a pályabejárás ellenőrzésére szolgál majd, hanem a verseny folyamán történt esetleges balesetek helyszínének a megtalálásában is nagy segítség lehet, ami akár életet is menthet. De erre a funkcióra soha ne legyen szükség!2013-ban 35 rallye jellegű autóversenyt lehet megrendezni. Ezek ... eloszlása a következő: 7 ORB, Rallye2 futam, 6-8 RTE futam, 6x3 sprint futam és 2 meghívásos rallyeverseny lehet az idén. Más egyéb minden rallye jellegű verseny tiltott versenynek minősül, tehát ezek lebonyolítása tilos lesz a sporttörvény és az MNASZ elnökségének iránymutatásának figyelembevételével! A versenyek rendezőinek személye még nem dőlt el, de a jövő hét folyamán bízunk abban, hogy végleges versenynaptárt tudunk hirdetni. Az egyes internetes honlapokon nemrégiben napvilágot látott az ideiglenes versenynaptár. Ez azonban csak egy felületes tervezet volt, amiben még