Keresés

Találatok száma: 1792
Előző 55 / 90 Következő
  • 2013.12.11. 13:36
    minimálisan behorpadt a jobb hátsó ajtó, de megúsztuk, tovább tudtunk menni.A gyártelepi szakasz, az valahogy nem jött be, de Öskü és a Kislőtér nagyon, nagyon tetszett! Szabi nagyon sokat tanult ezen a versenyen, de én is. Van még hova fejlődnünk! Szerintem az irány az jó. Egyébként a Szabi nagyon precíz, látom rajta, hogy szeretné nagyon jól csinálni, ami nagyon pozitív! Össze kell szoknunk és sokat kell menni! Egy picit előrébb vártam magunkat, de elégedett vagyok azért így is. Sokat hibáztunk, ez is benne van, de tetszettek a pályák, jó verseny volt és rengeteget tanultunk! Kovács ... , jobbak lettek az időeredményeink is. Volt olyan gyors, ahol 20-25 másodpercet sikerült javítanunk. A gyártelepi gyors volt a mumusunk, a második körben is lecsúsztunk az útról, de hála Istennek a puha szántásban sikerült landolnunk és ki tudtunk jönni, az autó sem sérült meg.A verseny maga nagyon tetszett, nagyon pörgős volt, a pályák szuperek voltak, a Kislőtér, azaz a Hajmáskér tetszett a legjobban! Azt kell, mondjam, hogy van még mit tanulnom, sokat kell még fejlődnöm, rengeteg kilométert kell még megtennem, hogy úgy működjek, mint egy igazi navigátor! - Vörös Gergely –

    Amatőr rally

  • 2013.11.14. 19:22
    profizmusának.Péntek reggel 8 órától kezdett éledezni a depó, és a verseny autók hangja törte meg a spanyol reggel csendjét.A rövid eligazítás után kezdődhetett az edzés. Három óra edzésidő állt rendelkezésünkre, hogy megtaláljuk a megfelelő guminyomást, illetve futómű beállítást. Már az első edzőkörön Vaughn Gittin-nel, 2010 Formula D bajnokával kerültem párba. Nagyon jó és szoros futamban sikerült ellenfelemnél gyorsabban teljesítenem a pályát.. Az edzés végére minden összeállt és nyugodtan figyelhettük az eseményeket, amíg vártuk a következő 1 órás edzést, a kvalifikáció előtt.Az utolsó edzés előtti ... kapcsolódtunk be a küzdelmekbe.Itt az első csatában Luke Woodhammel mérkőztem meg, aki S13-as Nissanjával érkezett. Összetettben gyorsabb voltam nála, így jöhetett a döntő.A végső küzdelemben Luke Fink és a Nascar motoros Nissan ellen álltam fel a rajtvonalhoz. Luke a szombati napon 2-3 másodperccel gyorsabb volt a mezőnynél, így a kihívás még nagyobb volt.Az első körben fej- fej melletti csata zajlott. A pálya utolsó, technikás részén sikerült előnyre szert tenni, és 0,9 másodperccel megverni a Nissant.Következett a csere és a második kör. Szoros volt a verseny, de az utolsó szakaszon az autóm megint
  • 2013.10.09.
    abszolvált hat gyorsaságit. Nagyon jó verseny volt, gödrös, dobálós és egyben kiszámíthatatlan. Végül nem fogott ki rajtunk a Budapest Rallye, s célba kormányoztuk a BMW Z4-t, ami az S csoportban és a 12-es géposztályban is a harmadik helyet jelentette számunkra. Az örömünk mellé most munka is társul, hiszen már gőzerővel dolgozunk azon, hogy a soron következő, novemberi Mecsek Rallyn újra egy 100%-osan felkészített kocsival tudjunk rajthoz állni. Toma József „Csimpike”: Nagyon jól éreztem magamat a Budapest Rallyen, igazán jó rendezvény volt! Egy bánatom van csak a prológgal kapcsolatban. A rajtdobogó ... , s a dobogóig vittük a csodajárgányunkat. Iszonyatosan elfáradtam a verseny végére, teljesen lemerültek az elemeim, annyira dolgos és kalandos volt az elmúlt hétvége. Viszont minden pillanatát élveztem! Rally volt a javából! Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com), Contact-Consult, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event& Dynamic Rally Team Rally
  • 2013.09.30.
    . Vizin is egyetértett a mezőny nagy részével, akik szerint pályafutásuk egyik legnehezebb aszfalt ralija volt a horvát verseny, amelynek csúszós, fehér aszfaltját tetézte a sok kihordás, és a pénteken váratlanul, szombaton pedig előre jelzetten a mezőnyre szakadó eső. A magyar páros csütörtökön a gázpedál meghibásodása miatt lényegében nem tudott részt venni a shake downon, pénteken pedig a csúszós aszfalton megforgott és korlátnak ütközött. A szervizcsapat kiváló munkát végzett és tökéletes autóval folytathatták a versenyt, ám Laci bácsiban benne maradt az esés, így az első napi teljesítményével ... nagyon megterhelte a versenyzőket és ette az autókat is. Itt sikerült abszolút 11. időt autóznunk, amire nagyon büszke vagyok. A rendező egyébként nagyon kitett magáért, látszott, hogy jó versenyt akar rendezni. A célban ott volt az FIA elnöke, Jean Todt is, aki velünk is váltott pár szót, megkérdezte, honnan jöttünk és hogy hogy tetszett a verseny. Összességében nagyon nehéz, de igazi raliverseny volt. Örülök, hogy eljöttünk. A Rali-Európa-bajnokság szériaautó kupa állása, versenyzők: 1. Aigner 138, 2. Orsák 117, 3. Bonnefis 95, 4. Arai 66… 10. Vizin 38 A Rali-Európa-bajnokság szériaautó Vizin Rally Rally
  • 2013.09.25.
    végén 40 másodperc előnnyel nyertük a kategóriát. Igazából egész hétvégén hibamentesen autózhattunk. A pályák már ugye ismerősek voltak, kivéve a laktanya, ahol a prológ került megrendezésre, de nekünk az is tetszett. Annyi problémánk volt csak, hogy nagyon hosszúra sikeredett ez a verseny, a sok csúszásnak köszönhetően. Az általunk bevállalt hét autó szervizelése semmilyen fennakadást nem okozott, mindenki elégedett volt azzal is. Gratulálok a két helyi csapattársamnak, akik jó részidőket autózva célba hozták mindkét gépet.” Jánosa Ákos „A pályák ugye nagyon ismertek voltak már számunkra, azzal ... voltak a pályák, meg hát tavaly is indultunk rajta. A prológ számunkra újdonság volt, de nekünk kimondottan tetszett, főleg így, hogy megnyertük a kategóriát. A kettes gyorson elment a kormányszervó, de a szervizbe érve ez gyorsan meg lett javítva, úgyhogy a későbbiekben már problémamentesen folytathattuk a versenyt. Igazból velünk más nyűgje nem is volt a csapatnak. Norbival egyre inkább kezdjük érezni az autót és, hogy mindinkább összhangban vagyunk egy-egy verseny alkalmával. Még mindig van mit tanulnunk, úgyhogy jövőre ugyanebben a felállásban próbáljuk majd a lehető legtöbbet kihozni magunkból Bakó Rally Team Rally
  • 2013.09.20.
    , hogy nem fog esni az eső – ez ugyanis az egyetlen tényező, ami elronthatja a jó kedvünket. A hangulatos autózás mellett kitűnő alkalom lesz ez a verseny arra is, hogy teszteljünk a két hét múlva esedékes Budapest Rallyra, amit nagy örömünkre mégis megrendeznek majd október 4-5-én. De most egyelőre a Vác Rallyra és az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Eközben pedig azon leszünk, hogy minden támogatást megadjunk a csapattársunknak, Velenczei Ádámnak, és ezzel hozzásegítsük ahhoz, hogy zsinórban bezsebelje harmadik győzelmét. Percze Nándor: Régen ültem versenyautóban, és egy picit már ... koncentrálni, ahol a célom a tisztes helytállás lenne. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Telefix GSM, deakhuto.hu, Brill Company Zrt., Sabina 2000 Kft., Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft., MobilPartner, Profi-Drink, Dream, Benyo Autószerviz Kft., Esély Iskolai Szövetkezet, Makói Pro Sanitas Bt., Zöld Élet Szociális Szövetkezet, Első Magyar Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, ÚT-GARANTOR Kft. Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com; web: www.maxxraceteam.hu Program – RTE: A verseny távja: 225,5 km Gyorsasági szakaszok száma: 6 Maxx Race Team Rally
  • 2013.09.19.
    alkottunk egy csapatot, de ez nem lehet akadály. Elég nagy a harmónia a kocsin belül, olyan, mintha már évek óta együtt dolgoznánk. Ez a verseny nekünk még plusz egy izgalmi faktort hordoz magával, ugyanis a kiírtak szerint jövő héten megérkezik közénk a Peti-Edi baba. Remélem, hogy tartja magát az előzetes időponthoz, és apának nem kell elszaladnia haza verseny közben. De ha így is lenne, akkor sincs baj. Lévén, hogy már (elvileg) bajnokként megyünk Vácra, az apás szülés is belefér a tervbe. A versenyre személy szerint nem tervezek semmi eget rengető dolgot. Folyamatos stabil versenyzést szeretnénk Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.11.
    raliversenyzők szerint is a legnehezebb verseny, a Kassa Rally. Mégis attól volt jó, hogy nem a megszokott, már-már fejből idézett itinert kellett követni, hanem erős koncentrációra volt szükség. Minden volt, ami a ralit érdekessé teszi. A szűk dobálós részektől kezdve teljesen a széles tempósig, vagyis éppen olyan volt, amit mi szeretünk. A kellemes dolgok közé tartozik az is, hogy attól függetlenül, hogy sajnálatos módon számos versenyző kiesett, vagy éppenséggel beesett, nem volt csúszás, nem kellett órákig várni a tűző napon. A szervezés tőlünk biztos jelest kapott. Milyen eredménnyel tértetek haza, és ... jelenleg hogy álltok az ORB-ban? - A tervet teljesítettük, hisz hoztunk kupát. De még így is, két versennyel a bajnokság vége előtt a 4. helyen állunk, az A/6-os kategóriában. Ami annyit jelent, hogy a legközelebbi Budapest Rallyn ismét oda kell tennünk magunkat. A fent említett verseny előtt hol láthatjuk még a csapatot? - Két hét múlva már a Vác Rali-Túra Bajnokságára fogunk koncentrálni. Ez lesz idén az utolsó lehetőségünk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan egy jót bulizhassunk, mint dobogósok a díjátadón. A Bakó Rally Team legközelebb a Vác Rali-Túra Bajnokságon indul szeptember 21-22-én. Szöveg és Bakó Rally Team Rally
  • 2013.09.09.
    többit ő is tanulja. Az autót jól beállítottuk, a hangulat remek, ebből a szempontból nincs semmi gond. A teszten a Pirelli gumik is szuperláltak. Nagyon várjuk a rajtot, azt hiszem mindenre felkészültünk. Az éves összetett szempontjából Herczigékre kell figyelnünk, hiszen ők állnak hozzánk a legközelebb. Jó lenne ismét elsőként pezsgőzni vasárnap délután, de addig még nagyon sok minden történhet. Több esélyes a verseny, ám Eger és Miskolc után jó lenne visszatérni a dobogó legmagasabb fokára. Két győzelem és a veszprémi utolsó gyorson megszerzett négy pont után, Kassán ismét a dobogó ... Bajnokság állása három verseny után: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 54 pont 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 53 3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 44 4. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 26 5. Melichárek Jaroslav, Melichárok Erik (Citroen C4 WRC) 16 6. Krózser Menyhért, Fodor Géza (Subaru Impreza WRC) 15 A 39. Kassa Rally programja: Szeptember 7. (szombat): Rajtceremónia, 11.30, GY1 – Opal/1, 12.16, GY2 – Gejzír/1, 13.27, GY3 – Opal/2, 16.18, GY4 – Gejzír/2, 17.29. Szeptember 8. (vasárnap): GY5 – Golf/1, 08.41, GY6 Rally
  • 2013.08.27.
    2013. augusztus 23-25. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság és FIA CEZ V - VI. verseny - Slovakiaring Dupla győzelemmel debütált Tim Gábor A Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság 3. hétvégéje együtt került megrendezésre az FIA Central European Zone sorozattal, ami azt jelentette, hogy a közép-európai régió összes országa képviseltette magát. Csapatunk két autóval készült a hétvégére, ám Lévai Zoltán második gyermeke pont a versenyhétvége előtt született, így kihagyta a versenyt. A pilóta felajánlotta Tim Gábornak, hogy az Ő autóját vezesse a hétvégén, és az ajánlatot Gábor el is fogadta ... eleje leszakadt, és a sóderben landolt. Gábor szerencsére vissza tudott térni a versenybe a 18. helyen, és a verseny végéig a 14. pozícióig tudott előre jönni. Az 1600cc-es kategóriát így is fölényesen nyerte, így elsőként állhatott fel a dobogóra, ahol a magyar ér- tékelést és az FIA CEZ értékelést is megnyerte. Apex Racing Team / Sajtóközlemény / Szerző: Bende Imre imrebende@apexracing.hu www.apexracing.hu A vasárnapi időmérés, ha lehet még jobban sikerült, Gábor a végéig kivárt, mikor már mindenki befejezte a kőrözést, és egy tiszta körrel a 9. helyet autózta, természetesen a legjobb 1600 Apex Racing Team Gyorsasági
  • 2013.07.16.
    Pszichikai előny maradt Veszprém után Tökéletesen felkészült, és nagyon várta a 20. Veszprém Rally rajtját Kazár Miklós és Szőke Tamás. A bajnoki címvédő, és navigátora azonban az első napon alig egy kilométert tett meg a nyitó gyorsasági felé vezető úton, amikor a Citroen Xsara WRC computere megadta magát. Az autó ledadogott, majd megállt. Ezzel gyakorlatilag Mikiéknek már ekkor elúsztak a győzelmi reményeik. - Természetesen nagyon bántott a dolog, mert a verseny még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért - tekintett vissza a veszprémi eseményekre Kazár Miki. - Az olaszok sem repestek ... problémánk, akkor nagyjából másfél perccel győztünk volna. Irgalmatlanul erős a Xsara WRC, és még mindig van benne tartalék. Bízom benne, hogy Kassán ezt meg is tudjuk majd mutatni. Érdekes lesz a következő, szlovák-magyar közös verseny, hiszen vélhetően a legjobb lengyel egységek is itt ott leszek majd a nyílt futamon. Nem vitás, szerencsétlenül alakultak a veszprémi dolgaink, de bízom benne, hogy Kassán, a fővárosban és Pécset ismét az igazi arcunkat láthatja majd a közönség. A 20. Veszprém Rally végeredménye: 1. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:23:50,2 2. Herczig Norbert Maximmun Racing Team Rally
  • 2013.05.21.
    eredményéért összesen 17 pontot gyűjtöttek. Ezzel Vizin László a szériaautó- bajnokság kilencedik helyére lépett előre, Zsiros Gábor pedig a Turánnal szerzett pontjaival együtt a navigátorok versenyében az előkelő ötödik helyre ugrott. A verseny nehézségét jelzi, hogy az 51 rajthoz állt párosból 23-an estek ki, zömében baleset miatt. Vizin László: – Nagyon nehéz verseny volt, de fantasztikusan jól sikerült. A második napunk a vártnál is jobban alakult. Ez volt az idén az első versenyünk, amelyet műszaki hiba nélkül tudtunk befejezni, és ez látszott is a teljesítményünkön. Egyre jobban összeszokom a Vizin Rally Rally
  • 2013.05.21.
    . szakaszon, a hátsó differenciálmű meghibásodása késztette megállásra. Csegezi Ákos: Felemelő érzés volt másfél év után visszaülni a versenyutóba! Sajnos nem sikerült a futam előtt időt szakítanunk egy tesztre, így rögtön éles helyzetben, a prológon kellett visszaszoknom a rally ritmusába. Az első két körben, mondhatni, még azt se tudtam, hol vagyok, de a végére már felvettem a Mitsubishi által diktált tempót. Számunkra vasárnap kezdődött az éles verseny, de megint úgy jártam, mint a prológon – kicsit idegennek éreztem a szituációt, s idő kellett ahhoz, hogy teljesen ott legyen fejben a versenypályán ... . A 2. szakaszra teljesen belerázódtam a menetelésbe, Ricsivel együtt mosollyal az arcunkon jöttünk le a gyorsaságiról. Ezek után kisebb kellemetlenségek jelentkeztek az autónál: egy előbb fékproblémával kellett szembenéznünk, majd a motorháztető akart felnyílni menet közben, de szerencsére végig a helyén, zárva maradt. A sok csúszás miatt a 3. kör előtt már ment a találgatás a gyűjtőben, hogy vajon elengedik-e majd a mezőnyt a verseny utolsó részére. A szervezői döntés ellenére nekünk az 5. gyorson amúgy is véget ért volna a versenyünk. A rajtban hallottunk egy nagy csattanást, aminek a hangja Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.05.10.
    eredmények is. Az előző verseny tapasztalatai alapján az autóban simán benne van egy dobogós helyezés, ehhez azonban maximálisan ki kell használni az adottságait. A csapattal úgy állapodtunk meg, hogy az első két versenyen nem nézzük az időket. Próbálunk olyan gyorsan menni, ahogyan csak lehet, de nem veszítjük el a fejünket. Nagyon bízom benne, hogy jobb eredményt tudunk elérni, mint Egerben. A Miskolc Rali nagyon kemény verseny lesz. Az első éjszaka 95%-ban el fogja dönteni a sorrendet. Nagyon fontos lesz a jó lámpasor, ezért ebből újat szereztünk be. Az időjárás valószínűleg változatos lesz, ezért a MHH Rally Team Rally, Gokart
  • 2013.05.09.
    navigátoroknak is. Az utak nehézségére jellemző, hogy a tavalyi versenyen az élmezőnyből valaki etapon ütötte ki a futóművét. Ezt a ralit vette célba Vizin László és Zsiros Gábor Subaru Impreza R4-esével. Vizin László: – Az Európa-bajnokság első felében az Ypres és a Korzika Rali jöhetett szóba, mint aszfaltos verseny. Belgiumban már többször is jártunk, gondoltuk, hogy az idén kipróbáljuk a Korzika Ralit. Sokan mondták, hogy ez az Eb legnehezebb versenye, és hogy a helyismerettel rendelkező franciák mellett nem fogunk labdába rúgni, de ez csak fokozta az érdeklődésünket, elvégre a legnehezebb versenyt is ... ki kell próbálni. A Korzika Rali az Eb egyik leghíresebb futama és nagyon kíváncsiak vagyunk, mire vagyunk képesek rajta. Én már szombaton (május 11-én) kiutazom, vasárnap pihenek, Zsiros Gabi, pedig, aki a hétvégén a Miskolc Ralin versenyez, hétfőn érkezik. A Kanári-szigetek Rali óta felújították a Subarunk váltóját, illetve a kulisszát úgy alakították át, hogy nagyobb legyen a távolság az egyes fokozatok között, így nehezebben fordulhat elő olyan félreváltás, mint az idei első Eb-futamunkon. Eredményre most nem tippelnék, mert legutóbb komoly célokat tűztem ki és már a verseny elején Vizin Rally Rally
  • 2013.05.08. 08:11
    belsőkamerás felvételt akkor egy kicsit átérezhet velünk! Minden verseny valamilyen sztori köré épül, már várjuk, hogy a 2013-as Miskolc Rally milyen témát ad nekünk, mivel ez mindig csak ott derül ki! De egy BIZTOS, BÁRMI is történik mi nagyon jó hangulattal fogunk versenyezni, és nagyon fogunk örülni mindenkinek, akiktől kikapunk, akiknél gyorsabbak leszünk, azoknak a nézőknek akik szemmel láthatóan szeretnek és ha lenne ilyen akkor azoknak is akik nem szívlelnek minket. Mi játszani mentünk és megyünk minden versenyre! - Az elöl morog hátul kapar BMW Z4 M-etekkel volt-e ... lehetőség tesztelni a Rally előtt?- Sok tesztet nem sikerült ismét nyélbeütni, de van bennünk néhány utcai kilométer szigorúan a közlekedési szabályokat betartva. - Milyen eredménnyel lennétek kibékülve?- Legfőbbképp jó lenne már átgurulni egy ORB-s verseny céldobogóján. Ha ez sikerülne akkor (ha nem csak begurulunk a célba egy ronccsal) jó lenne látni hogy a hasonló autókkal indulókhoz képest mennyire vagyunk elmaradva, vagy esetleg..............    Más kategóriával nem méricskéljük magunkat gyakorlatilag amikor átjöttünk az RTE ből már akkor várható volt hogy ennyire erős

    Rally

  • 2013.04.17.
    Textura Sport Club – Vltava Rali előzetes 2013. április 17. Wirtmann idei legnehezebb versenyére készül Idei legnehezebb versenyére készül a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György, a cseh Vltava Ralin. A verseny négy historic-bajnokságnak ad otthont: az Európa-bajnokságban, a Közép-Európai Zónakupában (CEZ), az Észak-Európai-kupában és cseh bajnokságban is pontokat lehet szerezni. Éppen ezért komoly mezőnyre számíthatunk. A nevezési listán 75 páros szerepel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott duó éppen ezért választotta ezt a versenyt, amely a Rebenland és az Eger Rali után a ... miért választottuk ezt a versenyt? Éppen ezért. Nagyon szeretnénk megmérettetni magunkat Európa legjobbjaival, idegen környezetben. Biztos, hogy hátrányban leszünk velük szemben, és az élmezőny biztosan alaposan elver majd bennünket, de éppen ettől nagy kihívás ez a verseny. Barna Gyurival nagyon készülünk, remélem rengeteg élménnyel és néhány CEZ-ponttal leszünk gazdagabbak a hétvégén.” A Vltava Rali programja: április 19. péntek Rajt: Klatovy 14:15 GY 1 Super Klatovsk�½ okruh 11,70 km, 14:30 GY 2 Svrčovec - Řakom 8,33 km, 15:58 GY 3 Poleňka - Koryta 7,69 km, 16:20 GY 4 Černíkov - Kdyně Textura Sport Club Rally
  • 2013.03.21.
    pótdíját. 78/3/2013 Intéző Bizottsági határozat Az IB hozzájárul, hogy a 2013.04.05-06. között megrendezésre kerülő, nemzeti státuszú 12H Hungary verseny versenyigazgatója és a sportbírók vezetője külföldi állampolgárságú sporttárs legyen, egyben a verseny hazai sportszakmai vezetője ifj.Zettner Tamás sporttárs egyen. 79/3/2013 Intéző Bizottsági határozat Az IB egyetért abban, hogy a nemzeti homologizáció kidolgozására létrejövő munkabizottság tagjai Guba István, Mikulás Róbert, Havassy Péter, Szittya Tamás, Varga Imre, Csató Attila, valamint Cselényi Balázs sporttársak legyenek. Egy tag kijelölésére MNASZ
  • 2013.03.12.
    majd Rajt). A verseny az alábbi kategóriákban kerül kiírásra: R1.: 0-1100ccm-ig, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, R2.: 1101-1500ccm-ig, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, R3.: 1501-ccm felett, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, T1.: 0-1100ccm-ig, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, T2.: 1101-1500ccm-ig, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, T3.: 1501-ccm felett, Első és 4x4 kerék meghajtású gk, H1.: 0-1600ccm-ig Hátsókerék meghajtású gk, H2.: 1601-ccm felett, Hátsókerék meghajtású gk, J.: Juniorok (ccm-től független 17 éven aluliak) N.: Nők - hölgyek (típus és ccm-től független) P.: Proto (típus és ccm-től ... független) Abszolút. (Az abszolút 1-2-3. helyezett kerül értékelésre.) MNASZ regisztrált verseny! - - - - - Kerékpáros ügyességi pálya gyerekeknek. Motoros szimulátor kicsiknek és nagyoknak. Elektromos jármű kiállítás és vásár. Biztonsági öv szimulátor és részegszemüveg teszt. KRESZ tesztek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt és versenyezni vágyót. A rendezvényre látogatása ingyenes! A rendezvényről további információk: www.szlalomracing.atw.hu Sportbaráti üdvözlettel: Ifj. Mulicz László (Csuri) SR Sport Egyesület Elnöke. Szlalom
  • 2013.02.02. 01:17
    fog elsőként elrajtolni, majd az ORB és Rallye2 mezőnyének szombati rajtja után vasárnap a RTE mezőnye is beszáll a csatákba.A Rallye2-ben és azon belül a pályabejáráson is bevezetésre kerül a GPS-es nyomkövetés, aminek az ára  10.000 Ft alatti többletköltséget jelent majd a versenyzőknek. Ez viszont nem csak a pályabejárás ellenőrzésére szolgál majd, hanem a verseny folyamán történt esetleges balesetek helyszínének a megtalálásában is nagy segítség lehet, ami akár életet is menthet. De erre a funkcióra soha ne legyen szükség!2013-ban 35 rallye jellegű autóversenyt lehet megrendezni. Ezek ... eloszlása a következő: 7 ORB, Rallye2  futam, 6-8 RTE futam, 6x3  sprint futam és 2 meghívásos rallyeverseny lehet az idén. Más egyéb minden rallye jellegű verseny tiltott versenynek minősül, tehát ezek lebonyolítása tilos lesz a sporttörvény és az MNASZ elnökségének iránymutatásának figyelembevételével! A versenyek rendezőinek személye még nem dőlt el, de a jövő hét folyamán bízunk abban, hogy végleges versenynaptárt tudunk hirdetni.  Az egyes internetes honlapokon nemrégiben napvilágot látott az ideiglenes versenynaptár. Ez azonban csak egy felületes tervezet volt, amiben még
Előző 55 / 90 Következő