Keresés

Találatok száma: 42
Előző 1 / 3 Következő
  • 2022.07.21. 09:11
    Eddig idén mind a négy futamon dobogón állt a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt alkotta duó. A Dunakanyar Rally-t megnyerték Ádámék, de a másik három versenyen is a céldobogó harmadik helyéről locsolhatták a pezsgőt. „Abban biztos vagyok, hogy a Veszprém Rallye-n nehezebb lesz felkerülni a legjobbak közé.” – mondta a pilóta az esélyeket latolgatva. „Tavaly sajnos kihagytam ezt a futamot, ami egy kicsit hátrányt jelent nekünk a többiekhez képest, de semmiképpen sem szeretnénk feltartott kézzel nekivágni ennek a ralinak, már csak azért sem, mert a másfélszeres szorzó miatt ezen a versenyen ... is van tapasztalata ezeken a pályákon. Ismeri jól ezeket a gyorsasági szakaszokat. Biztos, hogy ezzel még jobban tudja segíteni a munkámat.” – mondta Ádám bizakodva a hétvége előtt.A páros csütörtökön és pénteken a pályabejárással kezdi meg a Veszprém Rallye hivatalos programját. Szombaton kezdődnek az éles küzdelmek, négy szakasz után érkezik a mezőny Székesfehérvárra, majd vasárnap 3 különböző szakaszt kétszer teljesítve a veszprémi ARÉNA mellett felállított céldobogón fejeződnek be az események.Kövesse csapatunkat a facebookon : https://bit.ly/VelenczeiAdamA csapat partnerei:Metalvision Kft Velenczei Ádámnak nincs nagy tapasztalata a murvás versenyeken, hiszen eddig összesen háromszor indult ilyen útfelületen R5-ös versenyautóval… Az idei dobogós sorozatot itt lesz a legnehezebb tovább folytatni, de a Velenczei-Vánsza egység fontosnak érzi a másfeles szorzójú bajnoki fordulót és mindent megtesz azért, hogy a legtöbb ponttal távozhassanak a 28.Székesfehérvár-Veszprém Rallye-ról.
  • 2022.07.18. 22:07
    Az idei esztendő sem maradhat ki Veszprém rali nélkül. A tavalyi évben egy Peugeot 208 R2-vel állt rajthoz a debreceni kettős ami az utolsó előtti szakaszon fejeződött be számukra egy technikai hiba miatt ! Az idei 2022-es szezont egy Cseh rallycsapattal együtt próbálják meg a fiúk. A Sparrow Rally Team biztosítja számukra a versenyautót ami egy Ford Fiesta Rally4 elsőkerékhajtású gép lesz. Norbi: Szerettünk volna Magyar csapattal dolgozni az idei évben is de a sors így hozta, egy Cseh csapat biztosítja az idén a paripát. Eltérünk a kedvenc megszokott típusunktól ami az R2 ordítós

    Rallye1

  • 2017.07.18.
    A harmadik hely kettővel rosszabb, mint amivel elégedett lennék A Veszprém Rali után arra jutott Jánosa Ákos és Brunekker Árpád, hogy a bajnokságot tekintve nem értek el olyan rossz eredményt, hiszen abszolút és kategória 3. helyen végeztek. Persze Ákinak ez pont kettővel rosszabb, mint amit szeretne. „Azt hittem többet tudok majd Vigántpetenden javítani, de csak kevesebb jött össze, mint reméltem. Lehet azért, mert ez a gyors továbbra sem jön át nekem. A többit szeretem, viszonylag jókat is tudtunk rajtuk menni. Összességében egy jónak mondható versenyen vagyunk túl. Picit furcsa volt Tiba Anita
  • 2016.06.10.
    Új játék lesz számukra Szerencsére nem volt túl sok ideje Hibján Józsefnek és Szurovcsák Istvánnak az előző versenyen szomorkodni, mert pár nap múlva itt a Veszprém Rali. A fiúk nehéz, de jó futamban reménykednek, ahol meg szeretnék védeni jelenlegi kategória helyüket. Mikor és milyen autóval versenyeztél utoljára a Veszprém Ralin? - Ha az emlékeim nem csalnak, akkor hat vagy hét éve versenyeztünk a Veszprém környéki pályákon még a Zsigulival és a Forddal. Talán a Mikulás Ralin mikor néha mentük, akkor érintették a mostani szakaszokat, de igazából túl sokat jelenleg nem mondanak ezek a Tiba Anita
  • 2015.07.15.
    2015. július 14. AS Rallyesport Europe Veszprem Rallye, Beszámoló Ollé Sasa- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Bontási engedély Most már biztos, hogy az AS Rallyesport Europe versenypárosa Ollé Sándor és Tóth Zsolt számára ez az év nem a könnyed autózásról szól, folyamatosan kapja a megoldandó feladatokat. Úgy tűnt, hogy ez a dobogós hely feloldja az eddigi fiaskókat, most azonban a technikai vizsgálat miatt kellett elbúcsúznia a kemény munkával megszerzett pontjaitól. Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Hallatlanul jó versenyen vagyunk túl, nagyon élveztük és elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Komoly ... , teljesen felnin kellett autóznunk, ez viszont nagyon rosszul esett, hiszen próbáltunk volna pontokat gyűjteni, illetve a Fricivel vívott csatánkban is jól jött volna, ha minden problémamentesen alakul. Az egyik szakasz rajtjában viszont nekem volt egy hibám, megmozdítottam a lábam, és elmozdult az autó, berajtoltam, ami 10 másodpercünkbe került, ez fordította meg az eredményt, visszacsúsztunk a harmadik helyre. Sokáig a második helyen álltunk, ezt szerettük volna visszaszerezni a superstage-n, de nem sikerült. Az egész verseny alatt magunknak és a nézőknek autóztunk, úgy gondolom, hogy ez a Veszprém ... rali fekszik nekünk, mert itt a látványos autózás is gyors. Hosszú, széles, tempós kanyarokkal tűzdelt, lehet keresztbe menni, ami egyrészt gyors, másrészt tetszik a nézőknek. A tavalyi futamgyőzelmünket a helyén kezeltük, tudtuk, hogy extrém körülmények mellett a többiek hibáztak, és akkor nekünk kedvezett a szerencse. Most sem kellett szégyenkeznünk, persze nem tudtuk megvédeni a győzelmünket, igazán nem is számítottunk rá, tudtuk, hogy a Skoda nagyon erős lesz és a többiek is nagyon fognak hajtani. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi magyar bajnokkal tűzdelt mezőnyben tisztességesen helytálltunk Papp Zsuzsa ORB
  • 2015.07.08.
    beszélhettem. Ők biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy jó helyen végezzenek a Veszprém Ralin, de tisztában vannak azzal a verzióval is, hogy bármi megtörténhet ebben a sportban, mert a technika ördöge sosem alszik. Ilyen a rali. „15 hónapja nem ültem versenyautóban, és igazából nem is nagyon terveztem. De Ákos régóta rágta a fülemet, hogy menjek vele egy versenyen, és hát családtagnak ugye nem lehet nemet mondani, mivel Ákos az öcsém. A célunk, hogy megpróbáljuk Ákosék pozícióját megtartani a bajnokságban, és növelni a pontjaikat. Számomra is kihívás lesz azért, mert utoljára 98-ban ültem ... , mint hogy mindenki szurkoljon a 22. Veszprém Ralin a már jól ismert Bakó Rally Teames C2 pilótájának, Jánosa Ákosnak és újdonsült, de tapasztalt navigátorának, Rubóczky Attilának. Mindent bele srácok. Reklámpartnereink: MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari Tiba Anita Rallye2
  • 2015.07.08.
    Az erő legyen velük Idén még nem túl sok szerencsével járt a Kurtos Róbert – Kürti Tomi párosa, akik többé-kevésbé technikai probléma miatt kényszerültek kiállni. Székesfehérváron Szuper Raliztak és célba is értek, de a 22. Veszprém Rallyn remélik, nem babrál ki velük az EVO. Mi történt veletek a fehérvári futamon? Vagyis a Micuval? - Leszakadt a hátsó lengőkar és akkor már kicsit kezdett elegem lenni. Fáradt is voltam, és úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a fenébe. De a szervizes srácaim és Ondrej azt mondták, semmi gond megcsinálják, menjek el a családdal strandolni, és jöhet a ... Szuper Rali. Nem ellenkeztem, és hálás vagyok nekik, hogy végül meggyőztek, hogy folytassam és megcsinálták az autót. Végül célba is értünk. Az idei bajnokságban nem volt túl sok szerencsétek. Visszajött már a versenyzési kedved az elmúlt futam óta? - Persze, hiszen szeretek versenyezni. Van úgy, hogy néha kiakad az ember, aztán ahogy jön, el is múlik, majd folytatjuk a felkészülést, és várjuk a következő versenyt. Sokat köszönhetek a körülöttem lévő embereknek, és a családomnak, hogy támogatnak akkor is, ha nem minden sikerül elsőre. Most is ezerrel készülünk a veszprémi futamra, és újból ... , de nem szándékozunk feladni a versenyzést. Akkor hogy néz ki a hétvégi ütemtervetek? - Tesztelünk, pályábejárás…írunk egy jó itinert, aztán megbeszéljük a Micuval, hogy viselkedjen most már…és végül a lovak közé csapunk, és célba érünk. Nagyjából ennyi. A 22. Veszprém Rallyn lehet csápolni és szorítani Robinak és Tominak, hogy jól szuperáljon a verda, és végre kevés szervizeléssel célba érjenek a fiúk. Reklámpartnereink: Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Tiba Anita ORB
  • 2014.11.07.
    MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Buchholz János, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Waldviertel Rali előzetes 2014. november 6.  Krózser a murvabajnoki címért versenyez  A Murva Országos Ralibajnokság első helyén várja Krózser Menyhért és Buchholz János a  Waldviertel Ralit, amely az Országos Ralibajnokságnak és a murvabajnokságnak is a záró  futama lesz. Az MHH Team párosa az idén remekül szerepelt a murvás versenyeken, a  Bükfürdő Ralit megnyerték, a Fehérvár Rali murvás értékelésében szintén az élen végeztek, míg  a Veszprém Ralin a második helyet szerezték meg. Menya ezért ... • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • július 25­27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters,  1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 9­10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak • augusztus 29­31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max  Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 6­7 ...  az új körülményekhez.  Remélem, hogy ez most segítségünkre lesz.  Jó lett volna az osztrák mezőnnyel együtt versenyezni, akkor szerintem nagyobb értéke lett  volna a versenynek, de most ez a feladat, ezt kell teljesíteni.  Az MHH Rally & Kart Team 2014­es eredményei • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés • április 27 ... . Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 1., 1. helyezés • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés ... . Kassa Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút  10. helyezés • szeptember 19–21, Speedworld, Pachfurth, Bruck (Ausztria) magyar gokartbajnoki futam,  Fodor Géza, DD2 Masters 1., 2. helyezés • szeptember 26­27, Vransko (Szlovénia) osztrák, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza,  DD2 6., 5. helyezés • október 17–18, Mecsek Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Buchholz János,  abszolút 8. helyezés Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R­M professzionális festékek, Bernardo Mihályi Csaba ORB, OMRB
  • 2014.10.15.
     verseny lehető legjobb teljesítése. Krózser Menyhért: – A 2009­es Veszprém Ralin mentem utoljára Janával. Előtte sokat  versenyeztünk együtt, vele indultam először az első osztályban és vele nyertem meg az N3­as  bajnokságot is a Hondával. Azóta is barátok vagyunk, nem csak a ralin keresztül tartjuk a  kapcsolatot. Örülök, hogy újra összeállt a régi csapat. A Mecsek Ralira ugyanúgy készültünk, mint eddig. A múlt héten volt egy tesztünk és még a  héten is szeretnék menni az autóval. Nagyon elégedett vagyok a Mitsubishivel. Most a teszten is  megerősített, hogy jó választás volt az idei évre. A ... , DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • július 25­27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza ... MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Buchholz János, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Mecsek Rali előzetes 2014. október 13. MHH Team: Újra együtt a bajnok páros Öt év után újra összeáll a bajnok páros, Krózser Menyhért és Buchholz János, akik 2003­ban  nyerték meg az N3­as bajnokságot és 2009­ben versenyeztek együtt utoljára. A Mecsek Ralin a  már megszokott Mitsubishi Lancer Evo IX R4­gyel állnak rajthoz. Az MHH Team párosa jelenleg  ötödik a bajnokságban, mindössze hét pont hátránnyal a harmadik helyezetthez képest. Ennek  ellenére nem a pontvadászat az elsődleges céljuk, hanem a ...  gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés DD2 Masters 1., 1. helyezés • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.  helyezés ... , Max Masters,  1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 9­10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak • augusztus 29­31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max  Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 6­7. Kassa Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút  10. helyezés • szeptember 19–21, Speedworld, Pachfurth, Bruck (Ausztria) magyar gokartbajnoki futam,  Fodor Géza, DD2 Masters 1., 2. helyezés • szeptember 26­27, Vransko (Szlovénia) osztrák, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza Mihályi Csaba ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.09.12.
    , Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • július 25­27. Poznan (Lengyelország ... MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali  2014. szeptember 9. Kemény dió volt Kassa Egy defekt és egy korai érkezés is hátráltatta Krózser Menyhértet és Papp Györgyöt a Kassa  Ralin, az Országos Ralibajnokság negyedik futamán. Az MHH Team párosa ezek után nehezen  tudta felvenni a ritmust, és az abszolút tizedik helyet szerezte meg. Krózser Menyhért: – A harmadik gyorsasági szakaszon kaptunk egy jobb hátsó defektet,  amivel még nem veszítettünk túl sokat. Viszont a gyűjtőállomáson volt egy egyperces korai  érkezésünk, amiért egy perc ...  büntetést kaptunk. Magyarországon oda lehet adni a menetlevelet  hamarabb, itt nem. Ezt benéztük. A nagy kavarodásban a következő időellenőrzőről késtünk egy  percet, ott is kaptunk tíz másodperc büntetést. Ezek után nem láttam értelmét sietni és mentálisan sem tudtuk a legjobbat nyújtani. Az autó jó  volt, a gumiválasztásaink szintén, de a mi teljesítményünk nagyon hullámzott. Ennél jobb eredményre számítottunk, de túl vagyunk a versenyen, most a következő  feladatunkra, a Budapest Ralira koncentrálunk, ahol szeretnénk megmutatni, mire vagyunk  képesek aszfalton. Az MHH Rally & Kart Team 2014­es ...  eredményei • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 1., 1. helyezés • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam ... ), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters,  1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 9­10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak • augusztus 29­31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max  Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 6­7. Kassa Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút  10. helyezés Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R­M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro Mihályi Csaba Rallye
  • 2014.09.05.
    , magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • július 25­27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters,  1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 9­10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak • augusztus 29­31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max  Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés Az MHH Rally Team együttműködő partnerei ... MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali előzetes  2014. szeptember 4. Újabb szlovákiai sikerre készül az MHH Team Két héten belül második szlovákiai sikerére készül az MHH Team. A múlt héten Fodor Géza  Dunaszerdahelyen nyert meg két gokart bajnoki futamot és szerzett nem kevesebb, mint négy  bajnoki címet. Ezen a hétvégén pedig Krózser Menyhérten és Papp Györgyön van a sor, akik  Mitsubishi Lancer Evo IX R4­essel az Országos Ralibajnokság negyedik futamán, a Kassa Ralin  állnak rajthoz. Krózser most indul először a versenyen ... , navigátora viszont már rutinos  résztvevője a viadalnak. Krózser Menyhért: – Először is nagyon örülök Fodor Géza sikereinek, az egész csapat  nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk rá. Mi nem tudunk versenyezni az ő négy  bajnoki címével, de mindent elkövetünk, hogy Kassán is az élmezőnyben autózhassunk.  Nekem ez lesz az első Kassa Ralim, Papp Gyuri azonban már többször is rész vett rajta. Két  éve a rali Európa­bajnokságon versenyeztünk, ahol minden egyes pálya új volt a számunkra. Az  ott tapasztaltak alapján talán gyorsabba reagálunk az új körülményekre. Tegnap (szerdán) még Magyarországon ...  kipróbáltuk az autót, nagyon tetszik. A pályák alapján  nehéz versenyre számítok, de nincs rajtunk nyomás. Jót és jól szeretnénk autózni, ha ezt sikerül  megvalósítanunk, akkor az eredmény sem lehet rossz.  Az MHH Rally & Kart Team 2014­es eredményei • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki ...  futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 1., 1. helyezés • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • június 22. Pannoniaring Mihályi Csaba Rallye
  • 2014.08.13.
     az Országos  Ralibajnokság következő futamán, a Kassa Ralin egészségesen tudjanak rajthoz állni. Krózser Menyhért: – A teszten megütöttem a bordámat, az első gyorsasági után éreztem,  hogy nincs rendben, a hátam is elkezdett szúrni, ezért úgy döntöttünk, hogy négy héttel a Kassa  Rali előtt nem kockáztatunk még egy kisebb sérülést sem, és kiálltunk. A bordám korábban sérült meg, a Veszprém Ralin is éreztem, de az aszfalton sokkal nagyobb  az oldalerő, nagyobb terhelést kap, ezért jött most elő erősebben. A héten elkezdem a  kezelését, hogy Kassára tökéletes állapotban legyek. Nagyon sajnálom ... , Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • június 12­13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 2. helyezés • július 25­27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters,  1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés • augusztus 9­10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft ... , hogy ki kellett hagynunk a többi gyorsaságit, de így is teszteltünk egy napot,  ami nagyon hasznos volt, már csak azért is, mert az autó nagyobb felújításon esett át és több  apróság is kijött rajta.  Gőzerővel készülünk Kassára, a verseny előtt szeretnénk még egyszer tesztelni.  Az MHH Rally & Kart Team 2014­es eredményei • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB­futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt  kiestek • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1 ... . helyezés,  DD2 Masters 2., 4. helyezés • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,  DD2 Masters 1., 1. helyezés • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.  helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György  abszolút 1. helyezés • június 14­15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság Mihályi Csaba Rallye2
  • 2014.07.21.
    Pörögnek ezerrel Mindketten nagyon pörögtek egész hétvégén. A teszten is nagyon jól érezték magukat, és ez a hangulat végig kitartott a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád duó számára. A Veszprém Rallyen nem bízták a szerencsére a sorsukat, ezért megfontoltan, és határozottan arra koncentráltak, amiért mentek. Győzni. Szinte már-már a levegőben volt, hogy a veszprémi futam hétvégéje csak jól záródhat Ákos és Árpi számára. Tényleg minden úgy volt, ahogy szerették volna a fiúk, attól függetlenül, hogy kaptak a nem várt esőből jócskán. De még ez sem tudta kedvüket szegni, sőt talán még jobban ... elkapta őket a rali feeling. Ennek köszönhetik, hogy a P3/17 kategória 3. helyezettjei lettek, ami egyúttal a P csoport abszolút 5. helyét is jelentette. „Miért van vége? Már megint mennénk. Mert hát ugye az utolsó gyorson sikerült a legjobb időt mennünk, és nagyon jó lett volna, ha nem ott, és akkor kell pont befejeznünk, hanem lehetett volna még egy kör. Az autó új beállítása közel áll nagyon az én vezetési stílusomhoz. Már a teszten is szuperül ment a kis méregzsák, de ahogy jöttek egymás után a gyorsok, egyre inkább bátorodtunk. Ennek meg is lett az eredménye, mert nagyon jót autóztunk Tiba Anita Rallye2
  • 2014.07.21.
    Sopánkodásnak nincs helye a raliban Készültek, mentek, csinálták, élvezték, csapatták…persze, csak addig, amíg sajnos feladni nem kényszerültek. Kurtos Róbert és Bagó László sajnálja, hogy nem a terveik szerint alakult a veszprémi futam, de a sopánkodás nem az ő műfajuk. Már Kassára összpontosít a duó. Sikerült az autót felkészíteni a Veszprém Rallyera, mégis ismét adódtak gondjaitok. Mik voltak ezek? - Szerencsére Fehérvár után minden összeállt a mostani versenyre. Ami akkor és most sem jött viszont össze, az a tesztelés. Sajnos erről mostanában idő hiánya miatt lecsúszunk, de talán Tiba Anita ORB
  • 2014.07.18.
    Jöttünk, láttunk, visszamennénk Kacifántosan alakul Dankó András és Kaszás Milán idei rali szezonja. Az első versenyen minden jó volt, de aztán a másodikon kiestek. Ez a szerencsés és balszerencsés időszak váltja egymást azóta is. Hiába várták a murva versenyt, Bükfürdőhöz hasonlóan pontosan a futam felénél kellett feladniuk a harcot. Azt sem bánnák, ha csak murva versenyekről szólna a rali, még így sem, hogy általában nehézségekkel kell szembenézniük minden második futamon. Ez viszont cseppet sem vette el a kedvüket attól, hogy továbbra is a céljaikért harcoljanak. A Veszprém Rally Tiba Anita Rallye2
  • 2014.07.15.
    , amiből kétszer dobogóra állhattunk. Ez már önmagában is elég ahhoz, hogy jókedvűen várjuk a Veszprém Rallyet. Meg hát annyira az elején vagyunk még ennek az egész ralis témának, hogy hogy nézne ki, ha már most nem lennénk izgágák egy-egy rali verseny előtt. A hétvégén is ugyanarra számítunk, mint mindig. A célba guruljunk be, a többi már csak csemege. Hallottunk rémtörténeteket a veszprémi pályákról, de mi nem ismerjük a szakaszokat, úgyhogy kénytelenek vagyunk valamit leszűrni abból, ami a jól megszokott szájhagyomány útján terjed. Majd meglátjuk a pályabejáráson, hogy mire számíthatunk, most még ... Vajon marad a murva szerelem? Míg mások az aszfaltos versenyek után áhítoznak, addig Dankó András és Kaszás Milán majdhogynem imádkozik a murva versenyekért. A veszprémi pályákat egyáltalán nem ismerik, csak hírből, mégis már most odáig meg vissza vannak a szakaszokért. De vajon megmarad ez a rajongás a Veszprém Rallye után is náluk?! Mindig minden versenyen olyan lelkesek vagytok, hogy öröm nézni, ahogy várjátok az aktuális csatázást. Eddig elég jól alakultak a futamok számotokra. Mire számítotok hétvégén? - Persze, hogy lelkesek vagyunk, hiszen még csak három versenyen vagyunk túl ... szerelem első látásra…még hogy nincs ilyen, ugyan már. – mókázik Andris. Van az. Mi már csak tudjuk. Csak egy fél versenyt tudtuk teljesíteni murván, és ez a kötődés mégis valamiért kialakult. Itt érezzük leginkább azt, hogy ez rali. Bízunk benne, hogy a veszprémi murva után sem változik a véleményünk. Régi navigátor, vagy alkalmi navigátor fog diktálni? Új stratégia a múltkori győzelem alapján? - A múltkor Kaszás Milán navigátoromat mellőznöm kellett, de csak egy futam erejéig, úgyhogy igazából az volt a változás, és most marad ismét az eredeti felállás. Milánnal tervezzük az egész évet, és együtt Tiba Anita Rallye2
  • 2013.07.19.
        A kedvenc kimarad      Technikai  okok  miatt  nem  lesz  ott  a  XIII.  Garmin  Rallye  lábatlani  rajtjában  a  Sajtós,  Diósi,  Honda trió.      A  csapat  a  Salgó  Rally  után  még  bizakodóan  tekintett  a  Rali‐túra  Bajnokság  következő  versenyére,  de  a  napokban  történt  újabb  féltengely  törés  után  inkább  a  következő  verseny  felkészülésre fordítják az energiát.      Sajtós Dénes: ‐ A napokban szerettem volna megmutatni az autót egy ismerősnek, ám egy  visszaváltásnál  eltörött  a  féltengely.  Sokáig  gondolkoztunk  a  folytatásban,  hiszen  az  EsztergomHonda Civic Veszprém Rallye Rallyheart Rally
  • 2013.07.15.
    MHH Rally Team Krózser Menyhért–Fodor Géza, Subaru Impreza WRC, Veszprém Rali 2013. július 15. Krózser szerencsés szerencsétlen versenye Szerencsésen ért véget Krózser Menyhért és Fodor Géza idei legpechesebb versenye, a Veszprém Rali. A versenyt ugyan nem tudták befejezni, és gyakorlatilag egyetlen olyan gyorsasági szakaszt sem teljesítettek, ahol a motor melegedése vagy az elszakadt fékcső ne hátráltatta volna őket, de az autót meg tudták menteni. A hetedik gyorsasági szakaszon ugyanis kigyulladt a Subaru Impreza WRC motortere, de Menyában volt annyi lélekjelenlét, hogy nem állt meg ... működött az autó, egyetlen műszaki hibánk sem volt. Ha gond nélkül végigmegyünk, biztosan jó eredményt tudtunk volna elérni, de hát ilyen a rali. Fodor Géza: – Az év elején a gokartos elfoglaltságaim miatt úgy beszéltük meg a csapattal, hogy 3-3 versenyen navigálunk én és Papp Gyuri, felváltva. Nagyon örültem neki, hogy a veszprémi hétvégém szabad, mivel nagyon nagy kedvencem a murva. Nem tudom szavakba önteni csalódottságomat, hogy nem volt egy tiszta gyorsunk sem, ahol igazán megmutathattuk volna, mire vagyunk képesek. Természetesen megyünk tovább és bízunk benne, hogy a szerencse is mellénk fogVeszprém Rallye Subaru Impreza WRC MHH Rally Team Rally
  • 2013.07.08.
    MHH Rally Team Krózser Menyhért–Fodor Géza, Subaru Impreza WRC, Veszprém Rali előzetes 2013. július 8. Krózser: Veszprémben is a dobogó a cél Harmadik versenyére készül Krózser Menyhért a Subaru Impreza WRC-vel a Veszprém Ralin, aki mellett ezúttal Fodor Géza olvassa az itinert. Az MHH Rally Team párosa most versenyez először WRC-vel murván, de az egri és a miskolci tapasztalatok alapján bízik a dobogós helyezésben. Igaz, erre legalább hat-hét páros esélyes. Krózser Menyhért: – Az Eger Ralihoz hasonlóan most is Fodor Gézával indulok. Az év elején úgy terveztük, hogy két-három futamra ül ... be mellém, ez lesz a második. A Veszprém Rali jó versenynek ígérkezik, jó pályákkal, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Mivel elég régen versenyeztem már négykerékhajtású autóval murván, a héten egy R4-es Mitsubishivel teszteltünk, hogy visszaszokjak a tempóhoz, a féktávokhoz, kipróbáltunk különböző gumikat is. Nagyon hasznos teszt volt. A Subaru WRC-vel közvetlenül a verseny előtt tervezünk egy tesztet, hogy a lendületet minél jobban át tudjuk menteni a versenyre. Azt ígértem, hogy két verseny után értékeljük ki a teljesítményünket, és utána kezdünk az eredményre menni. Miskolc előtt úgy éreztem ... , hogy rendben vagyunk, sikerült is jól kezdenünk, de a szalagkorlátos kaland után visszavettünk. Most Veszprém előtt is úgy érzem, hogy az autó és mi is rendben vagyunk. Azzal együtt, hogy ez lesz a WRC-vel az első murvás versenyünk, a miskolci negyedik helynél nem szeretnénk hátrább végezni, de leginkább a dobogó a célunk. Nagyon erős a mezőny eleje, hatan-heten biztosan esélyesek a dobogóra, de hát pont ettől lesz izgalmas a verseny. Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékekSubaru Impreza WRC Veszprém Rali MHH Rally Team Rally
  • 2013.06.24. 08:46
    a mi igényeinkre beállítani!. Ez már egyszerűbb feladat, habár ez sem megy majd 1 nap alatt. Legközelebb hol találkoznak a Béjemwé fanok veletek?- Legközelebb feltételezem határt lépünk, ha már Cereden nem sikerült átesnünk Szlovákiába, és Kassa Rally keretein belül versenyzünk, ami izgalmas kalandnak ígérkezik. Nem hiszem hogy Veszprém rallyra lejutnánk, ezt az autót biztos nem visszük murvára. Ha mégis megyünk az csak a tavalyi 325i BMW-vel képzelhető el, de egyenlőre úgy néz ki itthon maradunk. Mindenesetre köszönjük a csapatnak hogy ott voltak velünk, támogatóinknak pedig hogy Interjú, ami ismét rövidre sikeredett, Lángi Attila autóversenyzővel a Salgó Midex Rali után.

    Rally

Előző 1 / 3 Következő