Keresés
Találatok száma: 107
2014.10.31.
Feltették az ire a pontot Egy első és egy második hellyel tért haza a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS trió az idei Országos Historic Rallye Bajnokság záró versenyéről, az I. Mannol Pilisvörösvár Rallyeról, ami annyit jelent, hogy 2014ben elhódították a Replica abszolút és az R1 kategória bajnoki címét. Mondhatjuk, hogy az év talán legsimább versenye volt, hiszen a srácok technikai probléma nélkül, jóízű autózással, egy gyönyörű környezetben és élvezetes pályákon mehettek múlt vasárnap. „Minden jó volt a hétvégén, a pályák is tetszettek, Csobánka pedig ... működött. A szervizben is szinte csak a kerék csavarokat kellett áthúzni.” folytatta Papp Tamás. A 2014es szezonban a csapat az Országos Historic Rallye Bajnokság Replica kategóriáját választotta, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen egész évben a mezőny elejében tudtak autózni, és végül sikerült elhódítaniuk a Replica abszolút és az R1 kategória bajnoki címét is. „Jó szezonon vagyunk túl, és nagy eséllyel jövőre is ezt választjuk. Nagy öröm számunkra, hogy 2012 után újra bajnoki címet tudtunk nyerni, amiben ... nagy támogatást kaptunk mindenkitől. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a csapatnak, a családjainknak, a barátainknak, a partnereinknek és a szurkolóinknak, hiszen nélkülük ez az eredmény nem jöhetett volna össze.” összegezte az évet Papp Tamás. Sokáig úgy volt, hogy a srácok részt vesznek a Waldviertel Rallye is, ám ezt leszavazták. Most egy kicsit pihennek, aztán újra feltűnnek majd az év végén a Mikulás és Szilveszter Rallyekon. A csapat együttműködő partnerei: Miczo Kft., Ambrózia Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter Rally
2014.10.27.
Az utolsóra marad a döntés Három hibás önindítóval és hat ponttal tért haza a Veréb Zoltán, Papp Tamás páros, a 48. Mecsek Rallyeról. A srácok ezzel az eredménnyel megerősítették a vezető helyüket a bajnokságban, és a hétvégi pilisvörösvári versenyre hagyták a döntést. Kicsit nehezen indult a páros versenye, az első és a második gyorson is apró hibák hátráltatták őket a jó időeredmények elérésében, de ennek ellenére megnyugtató helyen zárták a napot. „Nem úgy indult a verseny ahogyan szerettük volna, az első ... további értékes pontokkal térjünk haza, és ezt a célt sikerült teljesítenünk” – mondta Papp Tamás. Az Országos Historic Rallye Bajnokság pár napos szünet után Pilisvörösváron folytatódik, ahol a csapat egy jó eredménnyel megkoronázhatja az évet, és mind Replica abszolútban, mind R1 kategóriában megszerezheti a bajnoki címet. „Az utolsó versenyre maradt a döntés, és rajtunk kívül még két páros esélyes a bajnoki címekre. Mivel Merencsics Árpi távol marad a versenytől, ezért Szabó Lacival kell megküzdenünk” – zárta a beszélgetést Papp Tamás. A Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter ORB, Rallye2, Historic
2014.10.20.
Pécsett is bajnokok lehetünk, de erre azért kicsi az esély, úgyhogy továbbra is az éves összetett tartjuk szem előtt. Egy izgalmas és jó versenyt várok, mert Pécsett mindig az szokott lenni. A 48. Mecsek Rally időterve: Október 17. (péntek): GY1 – Pécs Pogány Airport/1, 17.00 GY2 – Árpádtető, 17.43 GY3 – Pécs Pogány Airport/2, 20.10 Október 18. (szombat) GY4 – Hetvehely/1, 11.48 GY5 – Orfű/1, 12.46 GY6 – Zobák/1, 14.24 GY7 – Hetvehely/2, 16.42 GY8 – Orfű/2, 17.40 GY9 – Zobák/2, 18.48 Az ORB állása 4 futamot követően: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás 2. Herczig Norbert, Bacigál Igor 3. Ollé Sándor, Tóth Szőke Tamás Kazár Miklós Maxximum Racing Team ORB, Rallye2, Historic
2014.10.15.
hét múlva esedékes I. Mannol Pilisvörösvár Rallyen. „Vezetjük a bajnokságot abszolútban és kategóriában is, és ez megnyugvásra ad okot a hátralevő két verseny előtt. Matekoztunk egy keveset mostanában, több lehetséges célba éréssel is számoltunk, és arra jutottunk, hogy Pécsen a biztos pontszerzés mellett a kocsira is vigyáznunk kell, hiszen pár nap különbséggel két versenyt rendeznek Historicban.” – kezdte a beszélgetést Papp Tamás. A pályák tekintetében a megszokott pécsi utak mindenki számára ismerősek lesznek, egy kivételével, hiszen a ... prológot a pláza parkolóból a reptérre viszik a szervezők. „Láttunk videót a reptéri pályáról, és őszintén megmondom, nagyon nem szeretjük az ilyesfajta szlalom pályákat, mint ahogy a zobáki pálya sem tartozik a kedvenceink közé.” – tette hozzá Veréb Zoltán. A 2014es Országos Historic Rallye Bajnokság Replica abszolútjának állása négy verseny után: 1. Veréb Zoltán – Papp Tamás – Lada VFTS 26 pont 2. Szabó László – Illés Péter – Lada VFTS 18 pont 3. Stepán Árpád – Bán Viktor – Lada 2101 18 pont 4. Szecsődi András – Major Erik – Alfa Romeo GTV6 18 pont ... A 2014es Országos Historic Rallye Bajnokság R1 kategóriájának állása négy verseny után: 1. Veréb Zoltán – Papp Tamás – Lada VFTS 30 pont 2. Szabó László – Illés Péter – Lada VFTS 20 pont 3. Stepán Árpád – Bán Viktor – Lada 2101 18 pont 4. Merencsics Árpád – Varga Sándor – Suzuki Swift GTI 18 pont A csapat együttműködő partnerei: Miczo Kft., Ambrózia Cukrászda, Rolling Wash A Gördülő Autómosó, Mirage étterem és kávézó, Vents Hungary Bodorvent, Somfai Munka és Tűzvédelem, Dekorfashion Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter
2014.09.12.
profitálhatunk. Gratulálunk valamennyi célba érkezett párosnak, és a szervezőknek is, mert a magyar-szlovák közös verseny megint nagyszerűen sikerült. Nagyon várjuk a budapesti folytatást, de ezt megelőzően a quad bajnokságra is figyelnem kell. Hamarosan következik a sorozat második fordulója, ahol meg akarom őrizni az első versenyen megszerzett vezetésem. A 40. Kassa Rally (nem hivatalos) végeredménye: 1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) 3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer Evo IX R4) 4. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Szőke Tamás Kazár MiklósKassa Marosréti Ervin Rallye
2013.10.08.
Az ezüstöket kell aranyra váltani A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek ezek a dobogós pozíciók. A szezonzáró Mecsek Rally előtt ugyanis a Maximmun Racing Team párosa ötről kilenc pontra növelte az előnyét, ami ilyen kiélezett csatában már-már jelentősnek mondható. - Nagyon sok minden történt ezen a versenyen, néhány mondatban ... bajnokságban. Ez a kilenc pont jó alapot jelent Pécs előtt. Nem nekünk kell kockáztatni, ugyanúgy tesszük majd a dolgunkat, mint ahogy eddig. Boldogok vagyunk, mert úgy tűnik, hogy minden egyben van. Remélem a Mecsekben nagyot pezsgőzhetünk. A Budapest Rally (nem hivatalos) végeredménye: 1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás 3. Bútor Róbert, Tagai Róbert 4. Herczig Norbert, Bacigal Igor 5. Matics Mihály, Rubóczky Attila 6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Focus WRC) 57:28,7 (Citroen Xsara WRC) +2:10, 7 (Peugeot 207 S2000) +2:39,3 (Skoda Fabia S2000) +3:08,9 (Mitsubishi Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.09.10.
semmi nem dőlt el. A Budapest és a Mecsek Rallyn is késhegyre menő csata várható, hiszen a tét óriási. A kassai feladatot teljesítettük, ám ezzel csak lépéselőnybe kerültünk. A hátralévő két futamon is hasonló hozzáállással, motiváltsággal és felkészültséggel fogunk odaállni a rajtvonal mögé. A 39. Kassa Rally (ORB) végeredménye: 1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 1:18:16,4 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +34,0 3. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +1:34,1 4. Bútor Róbert, Tagai Tamás (Peugeot 207 S2000) +3:27,6 5. Kovács Antal, Istovits Gergő ... (Mitsubishi Lancer EVO IX) +4:48,7 6. Lencse Zoltán, Hofbauer Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX R4 ) +4.50,4 Kazár Miklós Szőke Tamás Rally
2013.09.09.
Bajnokság állása három verseny után: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 54 pont 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 53 3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 44 4. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 26 5. Melichárek Jaroslav, Melichárok Erik (Citroen C4 WRC) 16 6. Krózser Menyhért, Fodor Géza (Subaru Impreza WRC) 15 A 39. Kassa Rally programja: Szeptember 7. (szombat): Rajtceremónia, 11.30, GY1 – Opal/1, 12.16, GY2 – Gejzír/1, 13.27, GY3 – Opal/2, 16.18, GY4 – Gejzír/2, 17.29. Szeptember 8. (vasárnap): GY5 – Golf/1, 08.41, GY6 Kazár Miklós Szőke Tamás Rally
2013.08.26.
Versenykilométerek és gumikérdés A két hét múlva esedékes Kassa Rally előtt a komlói versenyhétvége az ORB-ben szerepelő párosoknak is jó tesztlehetőséget kínál. Az idei Baranya Kupán éppen ezért részt vesz Kazár Miklós és Szőke Tamás is. A Maximmun Racing Team kettőse, a Pirellit forgalmazó www.gumiplaza.hu-val kötött stratégiai együttműködés után először használja majd a márkát a vasárnapi nyolc gyorsasági szakaszon. - Több szempontból is fontos, hogy ott legyünk a mezőnyben - tette hozzá Kazár Miklós. - Utoljára a májusi Miskolc Rallyn, tehát nagyon régen versenyeztünk aszfalton Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.08.12.
Pirellin száguldhat a Xsara WRC Stratégiai megállapodás született a Maximmun Racing Team és a Pirelli Rally abroncsait forgalmazó autogumiplaza.hu között. Az autogumiplaza.hu, mint a Pirelli rally abroncsok magyarországi forgalmazója stratégiai megállapodást kötött a Maxiummun Racing Team kettősével, az Országos Rally Bajnokságban élen álló, Kazár Miklós, Szőke Tamás párossal. Az együttműködés értelmében a Citroen Xsara WRC-vel induló egység az idei esztendőben hátralévő három versenyen, valamint a 2014-es szezonban is Pirelli Rally abroncsokat fog használni az aszfaltos hétvégéken. Az ... elmúlt években óriási fejlődésen mentek keresztül a Pirelli verseny gumik, amelyek maximálisan segíteni fogják a bajnoki cím megszerzéséért harcoló Kazár, Szőke kettőst. - Mint már sokan tudják, Magyarországon cégünk forgalmazza a Pirelli rally abroncsokat. A kisebb kategóriákban már egyre többen kezdik el „újra” felfedezni ezeket a gumikat. Azok a versenyzők, akik eddig használták, elismerően nyilatkoztak róluk, és meg is maradtak a márka mellett – fogalmazott Mezey Tamás, az autogumiplaza.hu képviselője. – Szerettük volna, ha az első osztályban is elkezdődne a Pirelli abroncsok pozitív hírnevének Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.07.16.
Pszichikai előny maradt Veszprém után Tökéletesen felkészült, és nagyon várta a 20. Veszprém Rally rajtját Kazár Miklós és Szőke Tamás. A bajnoki címvédő, és navigátora azonban az első napon alig egy kilométert tett meg a nyitó gyorsasági felé vezető úton, amikor a Citroen Xsara WRC computere megadta magát. Az autó ledadogott, majd megállt. Ezzel gyakorlatilag Mikiéknek már ekkor elúsztak a győzelmi reményeik. - Természetesen nagyon bántott a dolog, mert a verseny még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért - tekintett vissza a veszprémi eseményekre Kazár Miki. - Az olaszok sem repestek ... minket ettől a részsikertől is. Szőke Tamás navigátor is csalódott volt, hiszen nagyon várták az esztendő első és egyetlen murvás hétvégéjét. Az akarás és az aprólékos előkészítés ellenére a befektetett munka ezúttal nem hozta meg a gyümölcsét. - Tudtuk jól, hogy a technikai sportokban bármi megtörténhet. A WRC is elromolhat, és ezúttal sajnos el is romlott - értékelt Kazár Miki navigátora. - Reméljük, hogy először és utoljára történt velünk ilyen szerencsétlenség. - Amint utánunk jött a csapat, tíz perc alatt kicserélték a computert, felprogramozták ezután pedig rögtön beindult az autó. A Citroen ... , Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) +1,1 3. Lategan Henk, White Barry (Skoda Fabia S2000) +30,6 4. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:15,7 5. Ollé Sasa, Budai Annamária (Ford Fiesta S2000) +1:49,8 6. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Peugeot 207 S2000) +1:56,5 16. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +8:32,2 Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.07.15.
Vasárnap Super Rallyznak Mikiék Mindössze egy kilométerig tartott Kazár Miklós és Szőke Tamás számára a 20. Veszprém Rally szombati napja. A Maximmun Racing Team kettőse alig, hogy kiért a szervizparkból, versenyautó computere elromlott, ezért rögtön az elején kénytelenek voltak föladni a versenyt. Akkor még kérdéses volt, hogy vasárnap Super Rally keretében folytatják, vagy befejezik a hétvégét. Végül a csapattal közösen úgy döntöttek, hogy oda állnak a rajtvonal mögé, és megpróbálnak az utolsó gyorsaságiért járó plusz pontokért harcolni. - Természetesen nagyon csalódott vagyok, mert Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.07.12.
Veszélybe kerül a top speed? A felkészülés szempontjából minden optimálisan alakul a Maximmun Racing Teamnél. A 20. Veszprém Rally előtt Kazár Miklós és Szőke Tamás egy rendkívül „munkás” csütörtöki teszten vett részt, pénteken pedig a pályabejárással hangoltak az idei bajnokság harmadik futamára. Az ORB-ben pontveszteség nélkül listavezető kettős a bakonyi murván is folytatná a jó szereplését, amihez valamennyi feltétel adott. - Kimaradt két hónap, ezért egy kicsit vissza kellett rázódni a kerékvágásba – fogalmazott a teszt után Kazár Miki. – Nem csak a Mitsubishi, hanem a Xsara WRC is ... szempontjából is. A 20. Veszprém Rally (ORB) programja: Július 13. (szombat): GY1 - Márkó - Jutaspuszta/1 GY2 - Márkó - Jutaspuszta/2 Július 14. (vasárnap): GY3 – Kislőd – Szentgál/1 GY4 – Szőc - Hegyesd/1 GY5 - Vigántpetend/1 GY6 – Kislőd - Szentgál/2 GY7 – Szőc – Hegyesd/2 GY8 - Vigántpetend/2 GY9 – Kislőd - Szentgál/3 GY10 – Szőc - Hegyesd/3 Ünnepélyes eredményhirdetés, Veszprém Aréna 15.55 17.40 08.00 08.48 09.23 11.55 12.43 13.18 15.50 16.38 17.58 50 pont 33 21 16 15 14 Az ORB állása két futam után: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S200) 3 Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.05.14.
megoldanunk, nagyon jó lámpasorral rendelkeztünk, ami sokat segített a gyorsokon. Ésszel autóztunk, betartottuk a taktikai elképzeléseinket, ami a végső sikerhez vezetett. Nagyon koncentráltak voltunk, a 140 kilométer alatt még csak megsem csúsztunk. Egy kicsit elfáradtunk a végére, de nagyon jó érzés volt Miskolcon, a saját városomban ünnepelni. Kazár Miklós és Szőke Tamás a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn a miskolci önkormányzat különdíját is átvehette, amit a legeredményesebb helyi versenyzőnek ajánlottak föl. A bajnoki pontokat tekintve pedig újabb komoly lépést tett előre a Maximmun Racing Team ... kettőse. Az utolsó szakasz megnyerésével ezúttal is 25 egységgel gyarapították az idei termést, tehát százszázalékos teljesítménnyel állnak az ORB élén. - Óriási hálával tartozunk a csapatnak, hiszen ismét egy tökéletes Xsara WRC-t bocsátottak a rendelkezésünkre - tette hozzá Szőke Tamás. - Nagyon nehéz verseny volt, az éjszakázás mellett, a másnapi esőzéssel, és még a jégveréssel is meg kellett birkóznunk. Az utolsó kör előtt emiatt elég sokat várakoztunk, de szerencsére ez nem ment a teljesítményünk rovására. Győztünk!!! Immáron másodszor ebben az évben, ami óriási eredmény. Csak titkon, vagy még ... kellő önbizalmat adhat Mikiéknek a folytatásra. Ráadásul két hónap múlva egy murvás hétvége következik Veszprémben. Kazár Miklósról köztudott, hogy a lazább útfajtát jobban kedveli, ráadásul a három aktív hajtás miatt a Xsara WRC-nek is fekszik majd az a verseny. Úgyhogy a két győzelem után, tovább támad majd az éllovas páros a bakonyi nyárban. A 19. Mojito Lemon Miskolc Rally végeredménye: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 1:12:21,5 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +57,8 3. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:48,5 4. Krózser Menyhért, Papp Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.05.06.
Szemkápráztató szombat a Ringen Mindkét szabadedzésen és a délutáni időmérőn is a szenzációs második helyet szerezte meg Kiss Pál Tamás, az Auto GP sorozat magyarországi versenyén. A Maximmun Racing Team pilótájának tehát nagyszerűen sikerült a hazai bemutatkozás, bár az igazi vizsgafeladat, a verseny még előttünk áll. Ettől függetlenül Tamás az első Auto GP versenyén eddig minden várakozást felülmúlva szerepel. A Hungaroringre kilátogató magyar szurkolók plusz doppingot jelentettek a miskolci pályaversenyzőnek, aki rögtön megragadta az alkalmat, ismét élni tudott a lehetőséggel. - Jól ... az indult a nap, és szerencsére jól is végződött! – újságolta vidáman a nap végén Tamás. „Az első szabadedzésen még kopott gumikon futottunk, de ennek ellenére a tempónk jó volt, és sikerült a 2. helyen végeznünk. Úgy alakult, hogy innentől végig ebben a pozícióban is maradtunk egész nap! A második szabadedzésen ugyan nagyon közel voltunk hozzá, hogy legyőzzük Vittorio Ghirellit is, de négy ezredmásodperccel ott is gyorsabb tudott lenni nálunk, és vele az időmérő edzésen sem tudtunk mit kezdeni. A szabadedzéseken mutatott tempóm láttán, és annak tudatában, hogy még bőven volt bennem és az új ... . Remélem, hogy holnap reggel, az első futamon is sokan velünk tartanak, és támogatnak minket szurkolásukkal a lelátókról. Ezúton is gratulálok Michelisz Norbinak a WTCC időmérőjén elért 2. helyezéséhez, remélem, mindkettőnknek jól sikerül a holnapi nap is – tette hozzá végül Kiss Pál Tamás. A mogyoródi versenyhétvége vasárnapi programja: 2013. május 5., vasárnap 08:45 – 09:00: WTCC, warm up (Michelisz Norbert) 09:45: Auto GP, 1. futam (Kiss Pál Tamás) 12:35: WTCC, 1. futam (Michelisz Norbert) 13:35: Auto GP, 2. futam (Kiss Pál Tamás) 14:50: WTCC, 2. futam (Michelisz Norbert) Kiss Pál Tamás Maximmun Racing Team Gyorsasági
2013.04.25.
Bemelegítés Miskolcra A Snela Rally Team versenyzői Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás az elmúlt hétvégén Ózd környékére látogattak el. Az I. Suzuki - Kaiser Ózd - Ralisprint MAFI –Emlékverseny hasznos tapasztalatokat nyújtott a soron következő Miskolc Rallye előtt. Lencse Zoltán: - Élményekkel teli hétvégét tudhatunk magunk mögött. Nem terveztük az indulásunkat, csak ha jó idő van, hiszen ebben az évben még eső nélkül sem futamot, sem tesztet nem bonyolítottunk le. - A királdi pálya nem az első számú kedvenc gyorsaságink, de most a verseny hangulata, és a napsütés jobban megkedveltette Lencse Zoltán Hofbauer Tamás Snela Rally Team Rally
2013.04.09.
Tökéletes csapatmunka volt Közel negyvenöt másodperces előnnyel nyerte meg a magyar rallybajnokság nyitó futamát Kazár Miklós és Szőke Tamás. A Maximmun Racing Team kettőse a 9. Eger Rallyt végig uralva szerezte meg a maximális pontszámot. A Citroen Xsara WRC-vel a miskolci pilóta és régi-új navigátora tízből nyolc gyorsasági szakaszt húzott be, köztük az utolsót is, ami plusz öt pontot jelentett a futamgyőzelem mellé. - Az utolsó körben már óvatosan mehettünk volna, de nem volt szívem visszaengedni a gázpedált - mesélte az élményeit a futam után Kazár Miklós. - Nem akartam kizökkenni a ... beljebb és beljebb engedtem az autót, de ettől is több van benne. Nagyszerűen rendezett szezonnyitó után vagyunk, és az élmezőny is remek csatát vívott egymással. A hazánkba ismét visszatért WRC-k és az S2000-es autók csatája pedig külön pikantériát jelenthet ebben az esztendőben. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi bajnoki cím után ilyen jól kezdtük az új idényt is. Ezért pedig nagy-nagy köszönet jár az olasz csapatunknak és a francia mérnökünknek, akik egy nagyon gyors és megbízható technikát bocsátottak a rendelkezésünkre. Szőke Tamás szája is fülig ért az egri célban. Kazár Miklós régi-új ... navigátora tavaly Kolozsváron román bajnoki futamot nyert, idén pedig már rögtön az első versenyen Egerben is megérezhette a győzelem ízét. - Ez a siker talán azért kedvesebb számomra, mert hazai környezetben értük el - tette hozzá Szőke Tamás. - Már az is óriási élmény volt, amikor a szakadó esőben felgördültünk a rajtdobogóra, hát még az, amikor a célban ennyi néző ünnepelt minket. Valóban tökéletes verseny volt, amit a számok is bizonyítanak. Tízből nyolc gyorsaságin mi voltunk a legjobbak, ezt nem hittem volna néhány nappal ezelőtt. Az autó azonban minden szempontból tökéletesen működött. Úgy ... nem láthatnak az utcán. Ezek az autók pedig ilyenek. A hangjukkal, a durrogásukkal, és az óriási lángcsóvákkal igazi kuriózumnak számítanak. A Citroen pedig a mi esetünkben sem okozott csalódást. Óramű pontossággal működött, ez pedig elengedhetetlen volt ehhez a sikerhez. A kellő alaphangot tehát sikerült megadnunk, de tudjuk, hogy nagyon hosszú a bajnokság. Az biztos, hogy az egri siker után, különös érzésekkel készülünk a következő futamra. Május második hétvégéjén ugyanis szűkebb otthonunkban, Miskolcon bizonyíthatunk. A 9. Eger Rali (nem hivatalos) végeredménye: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.04.05.
egyszerűsítettünk az itinerünkön is. Természetesen szeretnénk nyerni, de nagyon hosszú a bajnokság. Elsődleges célunk, hogy a mostani hétvégén célba érjünk és a lehető legtöbb pontot gyűjtsük. Az időjárás kiszámíthatatlansága a verseny kimenetelének egyik fő meghatározó eleme lesz. Vizes, havas, de akár száraz pályák is fogadhatnak bennünket. Sok múlik majd azon, hogy miként mérjük föl a körülményeket. Szőke Tamás szerint ebből a szempontból egy orosz rulett várható Egerben. Minden teljesen kiszámíthatatlan, így az is, hogy a WRC mekkora előnyt jelent majd számunkra. Ettől függetlenül hatalmas várakozás előzi ... meg az esztendő első bajnoki futamát. - Nagyon időjárásfüggő lesz ez a hétvége - nyilatkozta Szőke Tamás. - Rengeteg múlik majd a gumikon és a beállításokon. A Citroen Xsara WRC-nek 215 km/h a végsebessége, de ezt biztos, hogy nem lehet majd kihasználni. A turbó lévén a kigyorsítás a kanyarsebesség és a fékerő tekintetében lehet némi előnyünk, ami esős körülmények között akár el is tűnhet. Lassan fogunk kezdeni, de amint belaktuk az autót, versenytempóra kapcsolunk. Az olaszországi próbaút fantasztikus élményt nyújtott számunkra, már most beleborzongok, hogy milyen érzés lesz a Dobó Téren Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team Rally
2013.03.21.
Kazár, Szőke és a WRC A Maximmun Racing Team a tavalyi abszolút magyar bajnoki cím megszerzése után, idén is a csúcsra tör. Éppen ezért legfőbb partnereink számára ezúton jelentjük be a 2013-as esztendőre vonatkozó legfontosabb változásokat. Pontosan azért, hogy az eredményes versenyzésünket elősegítő cégek ne a sajtóból, hanem közvetlenül a csapattól értesüljenek a fejleményekről. Az idei magyar rallybajnokságban Kazár Miklós mellett Szőke Tamás navigál majd. A páros 2010-ben már versenyzett együtt, három év kihagyás után most ismét egymás sikeréért küzdhetnek majd az autóban. És, hogy ... milyenben? Mivel idén ismét lehetőség nyílik WRC-vel nevezni a hazai sorozatban, a Maximmun Racing Team úgy gondolta, hogy a címvédés csak a királykategóriába tartozó technikával lehetséges. A Kazár Miklós, Szőke Tamás egység ezért mind a hat futamon a világbajnokságon már nyolc alkalommal diadalmaskodó Citroen WRC-vel veszi föl a versenyt a legnagyobb riválisokkal. A nagyközönség számára a jó hírt a Mammut Bevásárlóközpontban jelentjük majd be, a szezonnyitó Eger Rally előtt. Kazár Miklós Szőke Tamás Maximmun Racing Team

