Keresés
Találatok száma: 233
2020.10.29. 17:15
Az Eger Rallye-t kihagytátok, nagy volt a sürgés-forgás a műhelyben a Vértes Rallye előtt? Mik voltak a tervek?Nagyjából ugyanúgy készültünk, mint bármikor máskor korábban, az autót próbáltuk a lehető legjobb tudásunk szerint beállítani a Vértes Rallye pályáira. Attilával sem hanyagoltuk el a felkészülést, figyeltünk a kondíciónkra, és videók alapján elég sokat tanulmányoztuk a pályákat, hogy teljes mértékben képben legyünk velük már azelőtt, mielőtt megérkezünk a helyszínre. Milyen a viszonyotok a klasszikus, székesfehérvári gyorsaságikkal?Nagyveleg kivételével mindegyiken mentünk már ... . Változatosak, tempós és technikás részeket is tartalmaznak. Nagyveleget is hamar megkedveltük, részben már a verseny előtt sikerült róla személyes tapasztalatot gyűjtenünk, mivel pénteken részt vettünk a futam hivatalos tesztjén is.Milyen volt a versenyetek?A Vértes Rallye rendezése nagyon jó volt, meglepett, hogy gyakorlatilag egyetlen perc csúszás sem volt a nap folyamán, az időtervnek megfelelően történtek az események, aminek nagyon örültünk. A teljesítményünkkel csak félig-meddig voltunk elégedettek. Az első körben volt némi bizonytalanság, aztán már voltak kiugróan jó eredményeink, ám tudjuk, hogy Csomós Mixi és Nagy Attila a Vértes Rallye-n megmutatta, hogy ott a helyük a legjobbak közt, a futam végén pedig az ötödik helynek örülhettek.
2020.05.28. 13:25
Versenynaptár tervezet 20202020.06.13-14. Kisvaszar Rally - Wild Dogs Szlalom Kft.2020.06.20-21. Zabar-Domaháza Rally - Kelet Autósport Kft.2020.07.04-05. Bakonya Rally - Balatonyi Rallye Team2020.07.18-19. Salgó Rally - Kelet Autósport Kft.2020.08.01-02. Kurd-Lengyel Rally - Wild Dogs Szlalom Kft.2020.08.15-16. Miskolc Rally - Kelet Autósport Kft.2020.08.29-30. Oroszlány Rally - Gáz2000 Kft. 2020.09.05-06. Eger Rally - Kelet Autósport Kft.2020.09.19-20. Geresdlak Rally - Wild Dogs Szlalom - Balatonyi Rallye Team2020.10.03-04.? Rally - Kelet ... Autósport Kft.2020.10.10-11.Vértes Rally - Laroco Motorsport2020.10.17-18.Porrogszentkirály Rally - Balatonyi Rallye Team2020.10.24-25.Lábatlan Rally - Arrabona Rallye2020.11.07-08.Nyíregyháza Rally - Kelet Autósport Kft. 2020.12.05-06.Mikulás Rally - Laroco Motorsport2020.12.27-29.Szilveszter Rally - Gáz2000 Kft.
2020.03.30. 17:55
Az Eger Rallye a hét végén lenne, de a nemzetközihez hasonlóan a hazai rallyeszezon is később kezdődik a tervezettnél. Mivel telik nektek a jelenlegi - ki tudja milyen hosszú - üresjárat?A tempónkon összességében lassítottunk, de nem álltunk le teljesen. Az autó felkészítésére most nagyon sok időnk lett hirtelen. Jelenleg egy apró alkatrészt várunk, ha az megérkezik, akkor rövid idő alatt végezhetünk a munkával. Nézzük a dolog jobb oldalát! Nem kell kapkodnunk, igen alapos munkát végezhetünk, ám azzal gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy nem bánnánk, ha minél hamarabb sisakot ... folytatjuk az fizikai és a mentális felkészülést ugyanúgy, mintha a hét végén versenyeznünk kéne Egerben. Tanulmányozzuk a kocsit, mert a Szilveszter Rallye-n történt megismerkedésünk ellenére sokat kell még tanulnunk a Skodáról. Sokkal másabb, mint, amilyen a Peugeot 208-asunk volt. Konditerembe jártok?Heti három - négy edzés megvan mindkettőnk részéről, van közte konditerem is természetesen. Ha a pályákon nem lehet, akkor legalább így mozgassuk a vasat. Van úgy, hogy biciklizek, esetleg futok egy fél órát. Ezekre mindig kerítünk időt a munkánk mellett is. Reméljük, hogy hamarosan értelmét nyeri az ... húzhatnánk.Hogy áll most a Skoda Fabia R5? Miért van szétszedve?Tavaly év végén vásároltuk a kocsit, ami a Nyíregyháza Rallye-n összetört itt-ott, decemberben csak felületes javításban részesült, a legfontosabb feladatokat végeztük el, hogy indulhassunk vele a Szilveszter Rallye-n. A téli szünetben tudtuk rendesen szétkapni ahhoz, hogy mindent átnézzünk és megjavítsunk úgy, ahogyan azt kell. Belenyúltunk a differenciálművekbe, megvizsgáltuk a gátlókat, valamint a kopóalkatrészeket egyaránt. Amit kellett, azt természetesen kicseréltük. Jelenleg a munkák vége felé járunk, ha megérkezne a várt alkatrész, akkor A rallye bajnokságok rajtját egész Európában elnapolták, de az East Motorsport párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila így is talál magának bőven elfoglaltságot
2020.01.30. 17:50
párosként célba érni, de egy új autóval, egy számunkra szinte ismeretlen kategóriában szerintem nem kellett szégyenkeznünk az abszolút negyedik hely miatt. A rajt előtt vidáman kiegyeztünk volna ezzel is.Azt mondtad, hogy R5-el más lehet az Eger Rallye, más lesz Mályinka, sőt a nevedre is került a Skoda. Meglepnél, ha ezek után nem a Fabiával terveznétek a 2020-as évet.- Igen, ez a tervünk, a Peugeotból átülünk a Skodába. R5-el vágunk neki az esztendőnek, bár nem tudjuk még, hogy ez a projekt pontosan mekkora falat lesz. Tervezzük a költségvetésünket. A tavalyi esztendőnek, illetve a Peugeot kupának ... is ugyanígy futottunk neki, az pedig nagyon jól sült el minden téren. Felesleges dolgokra nem akarunk pénzt pazarolni, de minden olyan alkatrészt szeretnénk megvásárolni, amitől gyorsabbak lehetünk. Jelenleg úgy látjuk, hogy ha nem jön közbe nagyobb probléma, vagy egy komolyabb perec, akkor öt aszfaltos versenyen tudunk részt venni 2020-ban. Eger, Miskolc és Ózd, mellett a Mecsek Rallye és a nyíregyházi, Rally Hungary szerepel a jövő évi programunkban. A többit meg az eredményeink és a lehetőségeink döntik el. Ha a mezőny végén fogunk kullogni, akkor nem biztos, hogy erőltetjük a továbbiakat ... Többféle pletyka is keringett a Skodátok körül. Megvásároltátok, béreltétek? Tegyünk rendet. Mi az igazság?- A hír igaz, miénk a kocsi, Érdi Tibortól vettük meg az új autónkat, nem bérelt autóval mentünk a Szilveszter Rallye-n. Immár az én nevem szerepel a forgalmi engedélyben.A Szilveszter Rallye-t, a teszten egy kisebb pitty-puttyal kezdtétek, ami nem igazán volt bekalkulálva.- A Szilveszter Rallye előtt kb. egy héttel érkezett meg hozzánk az autó törötten, így éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy a mogyoródi futam rajtjára helyre állítsuk. Szerencsére ez sikerült, még a dekorációt is ... az élmezőnyben autóztatok. Milyen volt a Szilveszter Rallye nektek?- Annak ellenére, hogy a kerékösszetartáson, illetve a gátlókon kívül semmilyen más beállítást nem tudtunk elvégezni az autónkon nagyon tetszett mindkét nap a Hungaroringen. Az üléseket sem sikerült magunkra hangolni, még nagyon az elején járunk ennek a Skoda Fabia R5 történetnek. Az autónk tette a dolgát, jó indulatú, azt csinálta mindig, amit mi akartunk. Nagyon gyorsan történnek a dolgok ebben a kocsiban. Jól éreztük magunkat és szerencsére jöttek a magunktól elvárt eredmények is. Gumikat is teszteltünk, sokat tanultunk ... , összességében egy igen tanulságos megmérettetés volt számunkra a Szilveszter Rallye. Sokat kell még tanulnunk, mert tudjuk, hogy egy tempós egri pálya, vagy egy Mályinka egészen biztosan más lesz élesben, mint a Ring külső, vagy a Ring belső. Nem vesszük egy kalap alá ezeket.A legjobb magyar párosként szerettétek volna zárni a versenyt, amitől csak egy pozícióval maradtatok el. Elégedettek vagytok ezzel?- Teljesen. Egyáltalán nem csalódást keltő az eredményünk, hiszen összetettben, a hazai versenyzők közül csak Vincze Feriék előztek meg minket. Jó lett volna megszerezni a bronzérmet és a legjobb magyar Csomós Mixi és Nagy Attila a Szilveszter Rallye-n parádés teljesítményével vívta ki az ellenfelek és szurkolók elismerését.
2019.06.06. 18:21
A sorozatos technikai problémák miatt az is megfordult a fejében, hogy eladja az autót, és befejezi a versenyzést! Szerencsére nem így történt, és a Székesfehérvár Rallye-n végre újult erővel állnak rajthoz!Szia András, legutóbb az Eger Rallye-n láthattunk, ami sajnos eléggé balszerencsésre sikeredett. Mi történt veled azóta?- Sziasztok! Elég sok dolog történt velük az elmúlt hónapokban. Ez Eger Rallye-n sajnos ismét kiállni kényszerültünk egy féltengely törés miatt. Ekkor úgy döntöttem, - a sorozatos kudarcok után – befejezem a versenyzést, és árulni kezdtem a Hondát. Már nem éreztem ... azt a tüzet, amit kellett volna, ha a versenyzésre gondoltam. Később aztán a szüleinknek köszönhetően ismét motivált lettem. Összeraktuk az autót, és vasárnap este végre tényleg szeretnék a céldobogón átgurulni! Az autón történt valamilyen fejlesztés?- Nagy fejlesztés most nem történt. Az autó új féltengelyeket kapott, és az utolsó csavarig az egészet átnéztük! Nagyon remélem, hogy nem lesz technikai problémánk.Mennyire ismerős neked a Székesfehérvár Rallye? Versenyeztél már itt?- Még az amatőr mezőnyben versenyeztünk ezen a környéken, de Rallye2-ben ez lesz az első Székesfehérvár Rallye, ahol
2019.05.03. 09:36
versenyautóban és legénységében.„Ez volt a második versenyünk.” – összegzi a 25. Miskolc Rallye-t a pilóta. „Az autót nagyon jól felkészítette a TRT, mindenki tökéletesen végzi a dolgát, igazán profi a csapat. Mi is egyre jobbak leszünk!”A tapasztalt navigátor, Zsiros Gábor is csillogó szemmel nyilatkozott a futam után: „Nagyon gyors autót raktak össze nekünk a fiúk, mi pedig nagyon gyors itinert írtunk a pályákra. Egerben még csak a szárnyainkat próbálgattuk, de itt már bele tudtunk szólni a versenybe. Sajnos a defekt miatt nem tudtunk küzdeni az első két helyért, de lépegetünk felfelé és remélem, hogy a ... Igazán szélsőséges körülmények várták a 25. Miskolc Rallye indulóit április utolsó hétvégéjén. A Citroën Rally Team Hungary csapata több szakaszgyőzelmet is szerzett, de a biztosnak látszó harmadik helytől egy defekt fosztotta meg Velenczei Ádámot és navigátorát, Zsiros Gábort. A fiúk így is lépésről lépésre kerülnek egyre közelebb az autóhoz és a mezőny elejéhez.A 25. Miskolc Rallye programja keménynek ígérkezett már előzetesen is, hiszen egy nap alatt kellett megtennie a mezőnynek az általában két napra tervezett versenytávot. Ha ez még nem lett volna elég, akkor az időjárás is próbálta ... következő versenyen még közelebb leszünk az elejéhez.”A bajnokság következő versenye a június 6-7.-én megrendezésre kerülő Székesfehérvár Rallye. „Az egyik kedvenc versenyem, tavaly a második helyen fejeztem be. Remélem, hogy idén még jobban sikerülhet, mindent megteszünk érte.” – fejezte be bizakodóan Velenczei Ádám.A miskolci verseny hivatalos honlapja: http://miskolcrally.hu,Az eredmények pedig itt találhatóak: https://rallylive.hu .Kiadja: Dudás Endre, a CRTH sajtófelelőseA csapat partnerei:C Automobil Import Kft., TOTALBetonútépítő, SIVA Group, EuroAszfalt, Közmű Alagút, STRAVIA, FORVETT, One 25. HELL Miskolc Rallye 20192019.04.29.A Citroën C3 R5 megszerezte első szakaszgyőzelmeit a Miskolc Rallye-n
2016.04.29. 12:03
leszünk a Miskolcon és nagyon örülnék, ha fel tudnánk állni a dobogó valamely fokára. Dávid és én mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez összejöjjön. Dudu már bizonyított azzal, hogy gyakorlatilag a sírból hozta vissza az Eger Rallye-t és az, hogy behúztuk a Power Stage-t egy igazán őrült dolog volt! Nagy feladat előtt állunk Miskolcon, hisz Herczig Norbi és Janika mellett meg kell küzdenünk a helyi vagányokkal, Kazár Mikivel, Hadik Bandival és Spicivel, sőt szerintem még Balogh Jancsival is számolnunk kell. A helyiek ezeknek a pályáknak minden szegzugát ismerik, az utolsó bukkanóban még ... A bajnokság második futama előtt két nappal Szirákon tesztelt a Botka - Bazsó duó, ahol a páros navigátor tagja az esélyeket latolgatta a borsodi futam előtt. „Először is, nagyon várom a Miskolc Rallye-t, ugyanis egy Citroen DS3 R5-ben navigálhatok másod éves navigátorként, ami egy óriási dolog, és ez igazán keveseknek adatik meg, hogy egy ilyen top autóban diktálhatják az itinert. Abban biztos vagyok, hogy a technikával nem lesz probléma, a fiúk még kedden is azon dolgoztak, hogy minden száz százalékos legyen, a többi már csak Dávidon és rajtam múlik majd. Azt gondolom, hogy az első ötben Egerben még a jól megszokott R4-es Mitsubishi Lancer EVO IX-est használta a Botka Dávid - Bazsó Attila kettős, de a minél sikeresebb Európa Bajnoki szereplés érdekében a technikaváltás mellett döntött a Botka Rally Team párosa és a 22. Miskolc Rallye-nak már a Citroen DS3 R5-tel vágnak neki.
2016.04.28. 11:36
Árpi számára nem ismeretlenek a miskolci pályák. A múltat felidézve nem csak pozitív élmények jutnak az eszébe, de a hétvégén a jó eredmény elérés érdekében igyekszik kizárni a negatív gondolatokat.A szezon első versenye után csak annyit mondtál röviden, hogy igazi csapatmunka, kiváló szervizcsapat! Magabiztosan kezdtétek a szezont, ami bizakodásra adhat okot.Így is van! Igazi csapatmunkát végzett a csapat minden egyes tagja Egerben. Jobban nem is kezdődhetett volna ez az év számunkra. A bajnokságot illetően bizakodó vagyok, mert a kis Suzukival most a ponttáblázat elejében vagyunk ... . Miskolc 1,5-szeres szorzóval rendelkezik, így ismét van kihívás számunkra. Az eredményeket látva Te is jó formában vagy, az autó mellett...Meglepődtem saját magamon. A csapattal megbeszéltük, hogy nem nézzük az időket a hétvége folyamán. Egy jót autózni mentünk Egerbe. A célunk az volt, hogy jöjjünk le úgy a pályákon, ahogy tudunk, és mellette jól is érezzük magunk. Most is hasonló lesz az irányvonal Miskolcon.A pályákat elnézve sok újdonság nem került a programba. Mik a korábbi tapasztalataid? Nekem személy szerint tetszik Miskolc, pedig a múltat felidézve sajnos vegyesek az érzések SOLID Racing Team – 22. Miskolc Rallye 2016. 04. 29-30.Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 A pozitív szezonkezdet után újabb megmérettetés előtt áll a Merencsics-Szemmelroth-Suzuki trió. Immáron a bajnokság 2. futamán állnak rajthoz a hétvégén.
2016.04.10. 21:26
Eger városa és a környék amúgy is nagy élményt nyújt az embernek. Jó kedvvel indultunk neki a versenynek, és az előkészületeknek, mivel nagyon vártuk az évad kezdetét, hogy végre versenyautóba ülhessünk.A pályákat bővítették a rendezők, voltak közöttük ismerős pályák, és volt, amit megfordítottak az előző évekhez képest. Mindegyiket megfelelően sikerült feldolgozni, így teljes nyugodtsággal vártuk az első gyorsasági kilométert.Nagy elvárásaink nem voltak, annyi csak, hogy érezzük jól magunkat, és tegyünk meg minél több kilométert technikai gond nélkül. Az időinket nem is nagyon SOLID Racing Team – Eger Rallye 2016. 04. 01-03.Merencsics Árpád – Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 Úgy gondolom, nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött.
2016.03.25. 09:13
Csodálatos környezetben, technikás pályákon versenyeztetek a Renault Megane RS-el, amíg egyszer csak el nem fogyott az út a kocsi alól. De ne szaladjunk ennyire előre. Tizenhat gyors várt rátok a két nap alatt. Pénteken Shakedown-on vettetek részt, milyen volt újra a Rebenland Rallye szakaszon menni?- Ránk fért egy kis bemelegítés a verseny előtt. Sajnos csak 3 kört mehettünk, de ez is több volt, mint a semmi. Szerencsére előző hétvégén Kiskunlacházán versenyeztünk a Megane-nal, de annak nem sok köze volt a rallyzáshoz. Délután nyolc gyors négy pályán várt rátok. Miként ... kezdődött az szombat reggeli első szerviz. Milyen gumikat raktatok fel, és bevált-e az?- Reggel nagyon hideg volt az aszfalt, de erre számítottunk. Indultunk már itt egy párszor ezért ez nem volt számunkra meglepetés. Kopott Pirelli N3-ast tettünk fel, ami jól is működött ezen a hideg, koszos, felhordásos aszfalton. Szerintem egész jó tempóban autóztunk. A nyolcadik gyorssal kezdtétek a verseny második napját. A nyolcas gyors felénél, a kocsi számára elfogyott a biztonságot adó út. Mi is történt? Hogy van a testetek, lelketek? Hogyan tovább, hisz jön az Eger és a Lavanttal rally számotokra?- Egy ... hosszú daru kevésnek bizonyult, ezért a tűzoltók ki irtották előttünk az erdőt, persze nem volt nehéz dolguk, mivel mi ennek a munkának a nagyját már a Megane-nal elvégeztük. Ezek után szakszerűen felcsörlőzték az autót és elköszöntek tőlünk. Sajnos az egri nevezést le kell mondanunk, mert a Megane lesérült a Honda pedig csak a Lavanttal Rallye-ra lesz kész. Rosszul sikerült az év eleji rajt, de remélem innen csak felfelé vezet az út.Köszönjük Partnereink segítségét!Az "Infovárosok hírportál hálózat", Kelet-Atlasz Kft., Aqua General Kft., H.B.c.e., Komplex-D Kft, Unilub Kft, Vozik Rebenland Rallye 2016.03.18-19.Juhász Csaba - Juhász IstvánJuhász Média Kft - Renault Megane RSEgy sajnos rövidre sikerült Rebenland Rallye-n vagy túl navigátoroddal Juhász Istvánnal.
2015.04.23.
kifejezetten örül annak, hogy a rendező mindössze 2 napba sűrítette be a verseny programját. „Jobbak ezek a kompakt versenyek, mert az ember szombaton ott alszik a futam helyszínén és vasárnap nyugalomban haza tud menni. Tőlünk nyugatabbra ezt általában így csinálják, másfél napos versenyeket szerveznek, majd előbb- utóbb itt is befogadják ezt a gyakorlatot a tisztelt rendezők. A zempléni gyorsaságik elég jó minőségű, igazi rallye pályák. Nem olyanok, mint Egerben, hogy autópálya szélességűek és csak a végsebesség számít, hanem minden megtalálható bennük, a szűk részektől a jó és a rossz minőségűn ... Rallye-n első napot nem sikerült úgy abszolválni, ahogy szerettük volna, másnap azért voltak egész jó részeredményeink, sőt a Power Stag-et megnyertük. Ezért úgy gondoljuk, hogy ha nem történik valami kapitális hiba, akkor fel tudjuk venni a harcot a többséggel. A-tól Z-ig minden benne van a pakliban, biztos mindenki rettenetesen sietni fog, ilyenkor persze nagyobb a hibázási lehetőség is, mi nem feltartott kézzel megyünk Miskolcra. Nehéz lesz, ezt már láttuk Egerben is, de nagyon bízom benne, hogy az elejétől fogva tudjuk hozni a formánkat, azt, amiben versenyeztünk Egerben a második nap ... Erőltetett menet A hétvégén, április 24-25.-e között rendezik az Országos Rallye Bajnokság második fordulóját, a 21. Miskolc Rally-t. A rajthoz felsorakozó párosoknak, köztük az MR Racing versenyzőinek a pénteki prológ után szombaton 12 speciál szakaszt és 132 gyorsasági kilométert kell teljesíteniük. Érdekesség, hogy eltérően az elmúlt évektől nem a megszokott borsodi pályákon, hanem 40 km-rel arrébb az egykori Zemplén Rallye szakaszain zajlik majd a verseny. Kovács Antal és Istovics Gergő a Kumrovec Rally után egy egész napos teszttel készült a Miskolc Rally-ra. A Fordos pilóta ... keresztül gyakorlatilag minden. Összességében azt várom ettől a futamtól, hogy problémamentes, jó versenyünk legyen. Egy egész napot teszteltünk Eger után az autóval, majd Horvátországban is versenyeztünk. Mindent megteszünk azért, hogy gyorsabbak legyünk, a többit pedig majd meglátjuk. Nagyon szeretem ezek a pályákat, kíváncsi leszek, hogy hova lesz elég a teljesítményünk.” Egerben a negyedik helyet szerezte meg a 3-as géposztályban az Osváth Péter - Farnadi Ágnes kettős. A balatonfüredi páros hölgy tagja ennél mindenképen jobb szereplést vár maguktól a Miskolc Rally-n. „Annak ellenére, hogy az Eger ... .” Sebestyén Roland a Mecsekben tesztelt a Miskolc Rally előtt. A szolnoki pilóta még sosem versenyzett a zempléni gyorsasági szakaszokon, így akár csak Egerben az az elsődleges cél számára, hogy teljesítse a futamot az N csoportos Mitsubishi Lancerral. „Várakozásokkal tekintünk a Miskolc Rallyra, Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk és száraz, napos időnk lesz, bár az előrejelzések ígérnek zápor-zivatart, ami még megkavarhatja a lapokat. Nekem ezek a zempléni pályák még ismeretlenek, megpróbáljuk őket teljesíteni minél jobb tempóban. Ahogy azt már sokszor elmondtam tapasztalatot gyűjtünk, nem akarunk Sándor Anikó ORB
2015.03.27.
2015. március 27. AS Rallyesport Europe 10. Eger Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 A jubileum jegyében Kezdetét vette a 2015-ös Országos Rallye Bajnokság idénynyitó futama az Eger Rallye, amelyet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt már nagyon várt. A sikeresen teljesített orfűi tesztverseny újabb lendületet adott a Fordos párosnak. Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Izgatottan várjuk az évad első versenyét, az Eger ralit. Az orfűi tesztversenyt követően beiktattunk még egy rövidebb tesztet is, hogy a felkészülés és az autó beállításai 100 ... %-osak legyenek. Sosem készültünk fel még ennyire, mentálisan, fizikailag és technikailag egyaránt… Zsoltival jó párost alkotunk, ráadásul pont húsz éve versenyzem a Rallye I. osztályban, így minden adott ahhoz, hogy egy jó futamot abszolváljunk és méltón induljon a jubileum. Bő egy esztendeje versenyzem ezzel az autóval, amivel murván már magabiztos voltam, szerencsére ez a fajta érzés mára aszfalton is megvan, hiszen sokkal nehezebb ezen a talajtípuson elhinni az autónak a kanyarsebességét, feszegetjük ezeket a határokat, önmagamhoz képest sokat gyorsultam. A Ford egy teljesen új futómű-rendszert
2015.03.27.
Tesztnek tökéletes Teljesen felújított N csoportos autóval, régi - új navigátorral, és egy nagyon szépen összerakott designnal, Orfűn kezdte az idei verseny szezont Lovász Pál. A teszt verseny tökéletes helyszint nyújtott a páros számára, hogy a frissen összerakott Mitsubishit Eger előtt megmozgassa. A csapat az Eger Rallye felkészülésének jegyében választotta a múlt hétvégi A123 Teszt Rallye-t, és úgy látszik ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az autón elő is jött pár hiba. „Jól kezdődött az első gyorsasági, igaz picit lötyögős volt az ülésem. Mióta az ORB-ben versenyzem, Botka Dávid ... Petivel való összeszokásról is szólt, hiszen Pál tavalyi navigátora Diebel András családi elfoglaltság miatt nem tudta vállalni az idei évet. A verseny utolsó szakasza meghozta a srácoknak az újabb tiszta gyorsaságit, és ezzel az idővel is elégedetten tértek vissza a szervizparkba. „Mondhatjuk, csak az első és az utolsó szakaszon tudtunk úgy autózni, ahogy szerettünk volna, de így is elégedettek vagyunk, hiszen a problémák itt jöttek elő, nem pedig Egerben” - zárta a beszélgetést Lovász Pál. A csapat hazatérve folytatja az egri felkészülést, hogy minél jobb autóval tudjanak rajthoz állni a 3-as
2015.03.21.
2015. március 20. AS Rallyesport Europe A123 Teszt Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Bemelegítés Közeledik az Országos Bajnokság idénynyitó futama az Eger Rallye, amelyre az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt már nagyon készül. A sikeresen lezárt 2014-es szezon után motiváltabb, mint valaha, éppen ezért tartotta fontosnak, hogy versenykörülmények között tesztelje teljesen felújított Fiestáját. Ollé Sándor- Tóth Zsolt: „Izgatottan várjuk a 2015-ös idényt, úgy érzem tökéletesen felkészültünk, talán jobban is, mint szerettük volna… A ... Waldviertel Rallye ugyanis komolyabban igénybe vette az autót, a váltó és a motor kivételével szinte mindent ki kellett cserélnünk. Új a Fiesta alatt a komplett futómű, azonban mi minden alkatrészt, lengőkarokat, kötőelemeket, csavarokat újakra cseréltünk. Ha magunkat nézzük, nagyon motiváltak vagyunk, az autót nagyon megszerettük, élmény vezetni, Zsoltival pedig teljesen összekovácsolódtunk, nem kellett sok idő, hogy újra egymásra találjunk, nagyon tetszik a navigálási stílusa, így már gyorsan tudunk menni, nemcsak murván, hanem aszfalton is. Az abroncsokat tekintve, megtaláltuk a megfelelőt, a ... Pirellivel régen már versenyeztünk a S1600-as Suzukival, hiszen a gyári csapat támogatója volt, de akkor még nem volt ennyire fejlett, ennyire jó, most sok lehetőséget látok benne. Ami talán a legfontosabb: egy nagyon komoly bajnokságban veszünk részt, viszont a technikai szabályok nem módosításával nem értek egyet. Egerben nagyon színes lesz a mezőny, komolyan felkészült versenyzők indulnak, már várom ezt a kihívást. Ezen körülmények között még a pontszerző helyekért is nagyon meg kell harcolni, nem fér bele semmiféle hiba. Az idénynyitó előtt szerettünk volna egy külföldi futamon indulni, hogy a ... versenyzés újra a kezünkben legyen, ne Egerben teszteljünk. Az autó azonban csak most lett kész, ezért az orfűi versenyt neveztük ki tesztnek. Az elmúlt év nagyon jól sikerült, sikerélményt adott, de utólag mérlegelve nem éltünk a lehetőséggel, amit a többiek tálcán kínáltak a számunkra, a Veszprém rali után még a második helyen álltunk, végül a negyedik pozícióban zártunk. Sokkal rutinosabban és megfontoltabban kellett volna versenyeznünk, ezt így utólag bánom. Sokat hibáztam, belátom, hogy jobb lett volna egy taktikusabb versenyzés, de a tempóhoz kellett rizikózni. Ebben az esztendőben biztosan Papp Zsuzsa ORB
2015.03.12. 20:28
írtam ötször mentek végig az Orfű - Abaliget - Orfű szakaszon. Összesen harmincöt kilométert tesztek meg. (7x5km gyors)Milyen ugyanazon szakaszon visszafelé menni, Nincs az, hogy amit kihordtál kavicsot, azon fogsz csúszkálni visszafelében?- Itt ez valószínűleg nem fordul elő, ezen a pályán egyébként is kevés az olyan rész, ahol kihordásos lehetne, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt a keveset valószínűleg a rendező le fogja gumizni.Hasonlít-e ez a pálya azok közül amelyiken, az Eger Rallyn mentek?- Csak annyiban hasonlít, hogy az Eger Rallye-n is lesznek széles, két sávos utak.Ezt a ... verseny az Eger Rallyra való felkészülésnek szánjátok, vagy itt is kiautózzátok, amit tudtok a Hondából? - Természetesen kiautózzuk, amit tudunk és természetesen ez felkészülés az Eger, de még inkább az Ír ERC futamra, úgyhogy valószínűleg az oda szabványos gumikkal fogunk menni.Támogatók: HETECH TREND KFT., SUN&FUN HOLIDAYS, TRUCK PARTS KFT., AIRVENT ZRT., DROIDX KFT., VILLUMEN KFT., VPT GROUP, HONDA ÉLES, CARWAX, DI-FER KFT., ATRA KFT. - Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Interjú Várkonyi Szabolcs Autóversenyzővel az A123 Teszt Rally előtt.Március 21-22-én kerül megrendezésre, az A123 Teszt Rallye a Grepton Kupáért Orfűn.Itt öt futam vár rád és navigátorodra, egy pályán, oda-vissza irányban.
2013.05.09. 09:37
Két nagy teszttel készült a csapat, a Miskolcon megrendezésre kerülő Országos Rally Bajnokság 2. futamára.Nem hozott szerencsét a csapat számára az első bajnoki futam Egerben, hiszen a 2. napon, egy féktárcsatörés miatt kiállni kényszerült az egyik egység.Viszont Erdélyi Gyuri és Növényi Norbi sikeresen célba ért, és a verseny után eldöntötték, hogy a Miskolc Rallyval egy időben megrendezésre kerülő Ózd RTEfutamon, már nem előfutóként, hanem a A/3-as kategóriában indulnak.Nagy lépés ez számukra, hiszen itt már nem elég végigautózni, itt már a többiekre isoda kell figyelni 19. Mojito Lemon Miskolc RallyBakó Rallye Team
2013.04.30.
MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS LADA -1600 KUPA AZ R2 LADA -1600 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Varga Norbert Jobbik Dániel Kocsis Zsolt Lindi Ibolya MNASZ Rally2
2013.04.30.
MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE2 BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS BMW +2900 KUPA AZ R2 BMW +2900 KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 08. 24 - 25. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Baranya Kupa 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Komló Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Marco Racing Team Kft. Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 Vezető neve Versenyzőtárs neve Balla Tamás Csurja János Halmos Gábor Labocz László MNASZ Rally2
2013.02.19. 06:48
van mögötte a dobogón az idénynyitó Eger Rallye is, ez a második számú kedvencem. Nincs olyan verseny a naptárban, amit ne várnék, vagy ne indulnék el rajta szívesen. Racing.hu: A Bükfürdő Rallye kiesése nagyon elkeserít, vagy annyira azért nem rajongsz a vasi pályákért? Leitgéb Judit: Nagyon sajnálom, hogy kivették a bükfürdői versenyt. Az egyetlen alkalom, amikor indultam ott, az nem végződött túl szép emlékekkel, nem tudtuk befejezni a versenyt. Ettől függetlenül nagyon tetszett a bükfürdői murva, és a pályák is izgalmasak voltak nekem. Remélem, hogy lesz még lehetőség azokon a ... gyorsaságikon autózni. Racing.hu: Hogyan készültök majd az Eger Rallye-ra?Leitgéb Judit: Eger előtt mindenképpen szeretnénk majd tesztelni, de hogy mikor és hol, azt még nem tudjuk. Valószínűleg erre a rallyesprint bajnokság első, pécsi versenye lenne a legjobb, ezt a versenyt március elején rendezik majd.Racing.hu: Hol szerepelsz még idén az OB mellett? Külföldre tervezel e valamit?Leitgéb Judit: Egyelőre az ORB futamok teljesítése a cél, de szívesen elindulnánk Baranya Kupán, Vác Rallye-n és néhány Pécs környéki sprint futamon is. Szeretnénk minél több versenykilométert gyűjteni az idén. Ha ... Racing.hu: A tervek szerint 2013-ban teljes évet szeretnétek menni az Országos Bajnokságon. Hogy állnak az előkészületek, sikerült e már összerakni az ehhez szükséges dolgokat? Leitgéb Judit: Szerencsére abból a sok-sok tényezőből, ami egy teljes évadhoz kell, már a legtöbb adott. Az idén ismét lehetőséget kaptunk Ollé Sasától, hogy az ő csapatában versenyezzünk, és ez azt is jelenti, hogy az autónk marad a már jól bevált Suzuki Ignis. A bajnokság hat futamából ötön akarunk elindulni, a Veszprém Rallye-t kihagyjuk, mert nem igazán szeretnénk murván menni. Elmondhatom, hogy azok a ... . Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, sőt Katának is felvetettem, de arra jutottunk, hogy minket az újítások nem igazán érintenek. Szerencsére a letisztázott licenckiadásnak köszönhetően nem kell azon izgulnom, hogy idén kapok e licencet, mert kapok, ez már egészen biztos. Nagyon örülünk neki, hogy úgy néz ki, hogy összeszedettebb lesz ez az év, mint a tavalyi, illetve összetettebb lesz a rallye bajnokság is. Racing.hu: Melyik versenyt várod legjobban és melyiket nem annyira? Leitgéb Judit: Természetesen a számomra hazai versenynek minősülő Mecsek Rallye-t várom legjobban, de szorosan ott Valószínűleg csak kevesen mondhatják el még mindig magukról az ORB mezőnyében, hogy szinte biztosan teljes évet autózhatnak a 2013-as évben. Szerencsére Leitgéb Judit és Gálik Kata már ebbe a csoportba tartozik, hiszen az Ollé Sasáék által felkészített Suzuki Ignisükkel rajtra készen várják, hogy Egerben kezdetét vegye a bajnokság. Judittal beszélgettünk.
2013.02.04. 19:01
. 3. Fenti döntés következtében, elfogadásra az Intéz Bizottság elé terjesztett versenynaptár tervezet az alábbiak szerint módosul:2013. 04.05-07. Eger Rallye ZT+ORB+R2+Histo Eger - Laroco MSE2013. 05.10-12. Miskolc Rallye ORB+R2+Histo Miskolc - D-Moto kft.2013. 07.12-14. Veszprém Rallye ORB+R2 Veszprém - Laroco MSE2013. 08.24-25. Baranya Kupa R2+Histo Komló - Marco Racing Team kft.2013. 09.06-07. Kassa Rallye ORB + ZT Kassa (SK) - Laroco MSE2013. 10.04-06. Budapest Rallye ORB-R2 Budapest – RSB, a rendező később kerül ... 1/2013. sz. RSB közleményTisztelt Sporttársak!1. Ezúton tájékoztatjuk a szakágunkban érdekelt Versenyzőinket, hogy az RSB,együttműködésben az MNASZ sportszakmai irányító testületeivel, kidolgozta a Rallye Versenyek 2013-as szabályait, mely felkerült a MNASZ honlapjára. (www.mnasz.hu)2. Az RSB áttekintette a 2013. évi előzetes versenynaptárat, és egyeztetéstkezdeményezett a rendezőkkel. Az egyeztetés során az RSB úgy ítélte meg, hogy a bajnokságok zökkenőmentes és biztonságos lebonyolítása érdekében - a rendezőkkel történt egyeztetés alapján - lemondja a Bükfürdő Rallye rendezvényt ... megnevezésre2013. 11.07-09. 48.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 – RSB, a rendező később kerül megnevezésreBudapest, 2013. február 4. Pénzes Zsolt szakágvezető sk

