Keresés
Találatok száma: 1792
2024.04.16. 10:25
F1-es pálya szívében versenyeztünk nappal és sötétben is. A verseny a pályán is hihetetlen élmény volt, ahol a részeredményekért már büszke lehettem, hiszen nyertem szabadedzést, harmadik helyen végeztem az elődöntőben és a 72 legjobb versenyző közül tizenegyedik helyen végeztem, amely óriási eredmény volt és hihetetlen motivációt és önbizalmat adott az idei évhez.ROTAX MAX Euro Trophy-n vettél részt az elmúlt hétvégén Genkben. Az előkelő harmadik helyen értél célba. Gratulálok hozzá! Megosztanád a portálolvasókkal az utolsó három nap történéseit az időmérőtől a jólsikerült Final-ig?- Először ... , és miért?- Sosem szerettem volna sok versenyt máshogy csinálni életem során, de ez biztosan az a verseny volt, ahol semmit nem csinálnék másképp.Kiknek és mit köszönhetsz?- Mindenféleképp először is a legnagyobb köszönetet a családomnak, és a mindig mellettem álló embereknek mondhatom, de innen is kiemelném apukámat, akivel már 4 éve közösen együtt dolgozunk minden hétvégén, és ez az eredmény most megmutatta, hogy beérett a sok belefektetett munka mindenki részéről. Emellett a csapatomnak, a KSB Racing Teamnek is hatalmas köszönettel tartozom. Ha ők nem végeznének ilyen profi munkát, akkor nem
2023.10.11. 13:09
további újgenerációs, T-421-est szerezzünk be, így jövőre már két autóval szeretnénk rajthoz állni a bajnokságban.” „Eredményes vége lett a 2023-as szezonnak. Ez a remek csapatnak köszönhető, amit Tomi összeállított. Kevés tesztnappal is nagyon jól tudtuk tartani a tempót és erre büszkék is vagyunk. Az utolsó verseny a Balatonon érdekes volt, hiszen egy teljesen új pályán került megrendezésre a verseny. Nagy öröm volt a Balaton Park Circuit-en hazai közönség előtt versenyezni.”- Gender Racing -
2023.06.21. 11:37
ötödik - a tavalyi Le Mans-i versenyt technikai hiba miatt feladta a csapata - 24 órás vb-futamát teljesítette, de saját elmondása szerint élete legnagyobb bukását szenvedte el a verseny közben. Mivel nem volt törése, egy rövid kórházi látogatás után vissza tudott ülni a motorra, amelyet végül a tizenkilencedik helyen hoztak be csapattársaival.A H-Moto Team motorosa a horvát Martin Vugrinec és a francia Enzo Boulom váltótársaként próbálta meg sikerre vinni csapata Yamaha YZF R1-esét. Vugrinec újoncként indult, míg Boulom hatalmasat bukott Le Mansban – elrepedt a lapockája –, így a rajt előtt a ... verseny teljesítését tűzte ki elsősorban maga elé a csapat.Az időmérőn Kovács Bálint a második legjobb kört motorozta csapatából, ami végül a tizennegyedik rajthelyet jelentette számukra. A magyar pilóta számára újdonság volt, hogy ezúttal ő kezdte a futamot, azaz ő futhatott a motorért. Az indulás azonban rémálomszerűen alakult, ugyanis a versenygép nem indult be időben, ezért a mezőnytől messze elmaradva, az utolsó helyen érkezett meg az első kanyarba. Utána valamelyest felküzdötte magát, és a huszadik pozíció környékén adta át a motort, csapattársai pedig folytatták a felzárkózást.Ekkor azonban
2023.04.25. 10:14
ment tönkre, ami nem volt rajta, buktak a pilóták – Enzo Boulom a lapockáját is eltörte –, tört a motor. Noha a szerelők a verseny második felében szinte többet szerelték a Yamahát, mint amennyit pályán volt, a csapat végül bejött a 13. helyre, azaz még így is 8 vb-ponttal kezdte meg a szezont.„Ez volt a harmadik Le- Mans-i világbajnoki futamom, és ismét bebizonyosodott, hogy ez a verseny sosem adja könnyen magát. Az volt az érzésünk, hogy a Yamaha ezúttal mindent megtesz annak érdekében, hogy előbb elmenjünk aludni, de mi nem hagytuk magunkat, és valahogy elszenvedtünk a célig. Mondjuk már
2023.01.11. 19:08
megismerése és a legjobbak eredményeinek megközelítése volt.- Ha a tavalyi szezont nézzük, bizony két részre oszthatjuk. Az első hónapokban mintha el lettél volna átkozva, míg az idény második felében csak úgy halmoztad a jó eredményeket.- Az év eleje kicsit döcögve indult, ráadásul a bajnoki csata elég korán, már március 3-án megkezdődött. Sok technikai hibám volt sajnos az első időszakban, hol műszaki, hol pedig egy nagyobb bukás nehezítette meg a versenyeimet. Ráadásul aránylag hamar kiderült egy betegség miatt kihagyott verseny után, hogy endurocrossban bizony lemondhatok a bajnoki címről. Érdekes ... , ugyanis zöldfülűként voltam jelen a mezőnyben, és az év első felében sokat kellett tanulnom. Sőt! A motorozási stílusomban is változtatnom kellett. Az első pár verseny sajnos erre ment rá a sok balszerencse mellett, de az év közepe felé egyre jobban sikerültek a futamaim, és jöttem szépen előre versenyről versenyre. Voltak jó csatáim mind az ellenfelekkel, mind önmagammal. De az év végére itt is felverekedtem magam a dobogóra! Mind a versenyeken, mind pedig összetettben.- Melyek voltak pozitív értelemben a tavalyi esztendő legemlékezetesebb pillanatai?- A kedvenc versenyeim érdekes módon
2022.12.17. 22:30
új érzés: győzelem. Milyen érzés volt az Eb-t is megjárt, felkészültségében egyébként odavaló Peugeottal megtenni az első kilométereket?- Számunkra ez volt a legnagyobb forduló pont az évben és az személy szerint az én eddigi karrieremben is. A nyirádi verseny előtt néhány nappal jutottunk hozzá egy Peugeot 208 ERX-hez, ami egy Európa-bajnoki szintű technika és több szempontból is előrelépést jelent számunkra a Fordhoz képest. Néhány kört teszteltünk vele csupán az első közös verseny előtt, és meglepetésre minden előfutamot meg tudtunk nyerni, illetve az elődöntőnket is. A fináléban a
2022.07.21. 19:34
Károllyal a pilótával beszélgetek a verseny után.Most előfutóként vettetek részt a Historic mezőny előtt. Pénteken négy gyors, és az első kettő után egy rajtceremónia várt rátok. Milyen volt átgurulni a rajtdobogón és hogy sikerült az első két gyors?- Nagyon hiányzott már a Rallye. Régen versenyeztünk, ezért erősen érződött a sok év kihagyás. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat a Felicia-ban. A Trefort pusztai gyorsot kedvelem, talán ez segített egy kicsit, hogy visszaszokjunk az autóba. A Pécsváradi gyorsasági nem a szívem csücske, de mondhatom utólag, hogy az is tetszett. A Széchenyi ... ?- Elsősorban verseny kilométereket szerettünk volna gyűjteni olyan gyorsasági szakaszokon, amiket ismerünk egy kicsit. Célunk elindulni idén a Rally Legenden San Marino-ban. Ahhoz, hogy ott felhőtlenül jól érezzük magunkat szükséges, hogy ne teljesen háttal üljünk majd a kormánynak, hiszen akkor lesz a legélvezetesebb számunkra. Szeretném megköszönni a csapatnak Temesi Rolandnak, Novák Tamás „Fonák”-nak, Szép Gábornak és nem utolsó, hanem inkább elsősorban Lepold Daninak az áldozatos munkát, hogy egy jól felkészített gyönyörű autóval állhattunk rajthoz. Szenzációsan megszervezett Mecsek rallye-t
2022.01.04. 11:19
utolsó pillanatig harcban leszünk a bajnoki címért.”Attilától sem érkezett más válasz: “úgy ahogy van aláírtam volna, meg mellé azt mondom totálkáros idióták vagytok, hogy ez felmerül. Persze a célunk mindig az, hogy elsők legyünk, de a realitások talaján maradva egy 5-6. hely lett volna az idei elvárás.” Ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, nem volt ez máshogy a Skodás csapat versenyzőinél sem. Az első aszfaltos abszolút győzelem után következett egy baki a Mecsekben, aztán az első murvás győzelem is, majd az óriási harc a bajnoki címért, egészen az utolsó verseny utolsó napjáig ... salgótarjáni és a veszprémi verseny voltak: “nehéz lenne egy eseményt vagy pillanatot kiemelni 2021-ből - emlékezett vissza Attila - de ha mindenképp választani kell, akkor az a Salgó Rally utolsó ceredi szakaszának célkanyarja lenne. Az első abszolút győzelmét sosem felejti el az ember. Végig élveztük a versenyzést, nagyon jók voltak a gyorsok is. Sokat dolgoztunk érte, hatalmas élmény megélni, ahogy meghozta ez a rengeteg munka a gyümölcsét. Emellett a veszprémi murvás gyorsokon menni sem mindennapi élmény volt! Elsőként menni ezeken a szakaszokon valami zseniális.”„Elképesztően büszkék vagyunk a kis
2020.11.12. 11:41
Év elején mindenki alig várta, hogy végre gumifüstbe burkolózzanak a versenypályák. Jött a vírus, se verseny, se drift, se izgalom.Majd jött a nyár, ami hozta magával a várva várt bajnokságot. Mindenki kisuvickolta a felkészített autóját és remegve várta az első csatákat. Minden verseny egyre komolyabb lett, a döntő futam pedig rengeteg izgalmat hozott, hiszen hihetetlenül szoros volt a pontverseny.A Drifting.hu csapata úgy gondolta, hogy erre a felfokozott hangulatra rátesz még egy lapáttal azzal, hogy a döntő futamokat nem nappal, hanem este bonyolítják le, hiszen a sötétség nem csak extra
2020.06.26. 18:12
Nehezen indult az idei év mindenki számára. A sportért, a driftért rajongók már alig várták, hogy végre egy kis gumifüstöt érezzenek, a pilótáknak is viszketett már igencsak a talpa, hogy rálépjenek a gázra. Kunmadarason a Street és a Pro2 kategória versenyzői végre driftelhettek egy nagyot…A helyszín nem mindenki számára volt ismeretlen, hiszen Kunmadarason volt már néhány verseny és edzés nap is. Minden pilóta izgatottan várta, hogy végre kipróbálhassa, hogy a hosszúra nyúlt kényszerpihenő alatt átalakított, tovább fejlesztett autók hogyan szuperálnak majd. A Street kategóriában versenyzők ... rosszban van valami jó, így ebben is, mivel a kocsin voltak olyan apróságok, amiket pontosítottunk az új, kitűzött időpontra. Driftelni számomra mindig fantasztikus érzés, mert ez a dolog nagyon sokat jelent nekem. Nagyon várom már most a következő versenyt, hogy újra beüljek a kormány mögé! Itt is szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak, akik egész hétvégen kitartóan dolgoztak a kocsin és segítettek nekem, hogy egy jó eredményt tudjak elérni.”Bognár Barnabás: „Nagyon jó. Idén voltam már több edzésen is, de egy verseny teljesen más érzést ad vissza...”Cselőtei Patrik: „Nagyon jó volt, hiszen télen
2019.08.24. 15:41
nekünk a visszafele irány jobban tetszett.Hogyan tovább?- Idén mindenképpen szeretnénk még versenyezni, még több km-t kell mennünk az autóval! Következő verseny?- A következő versenyt sajnos még nem tudjuk, de szeretnénk Nyíregyháza Rallye-n indulni. Előtte pedig mindenképpen valamelyik Rallye3-as futamon is.Köszönjük a Szüleinknek, Németh Petinek és a partnereinknek a segítséget!Reklámpartnereink:Pet Pack Kft., Fémtiszta Kft., Lajosházi Csaba E.V., Jász és Jász Kft., Golf Kft., Fun Carter Kft., Ódon-Fon Kft., T+F Kft., GNSZ Kft.Varga IstvánSpeed Rally Team - Media
2018.11.17. 22:30
Szia Norbi, az év utolsó versenyén is túl vagy. Milyen eredménnyel sikerült zárnod a nyírádi versenyt?- Sziasztok! Igen meg volt az utolsó verseny is, sikerült a dobogó harmadik fokára felállnom.Hogy érezted magad a futamon?- Nagyon jó volt a hangulat! Jó kis csapat jött össze!A pálya minősége milyen volt?- A pálya minősége kiváló volt! Az aszfaltozott rész nagyon tetszett, és igazán jó nyomvonalat jelöltek ki.Volt valami technikai gond, vagy minden simán ment?- Sajnos ezt a futamot se úsztuk meg probléma nélkül! A tank alja kirepedt, és az üzemanyag a blokkra folyt. Szerencsére még a rajt
2018.10.20. 06:52
Szia Norbi, a holnapi verseny talán picit rendhagyó lesz számodra. Miért is?- Sziasztok! Igen, rendhagyónak ígérkezik! Ugyanis egy napon, egy helyszínen kerül megrendezésre a Short Track OB és Endurocross OB következő futama és mind két versenyen rajthoz állok.Voltál már Sajókápolnán? Ismered a pályát?- Még nem voltam itt, ha jól tudom most lett kialakítva a pálya és a nyomvonal.Két külön motorral állsz rajthoz. Milyen gépek ezek? Mit kell tudni róluk?- Endurocrossban egy Suzuki LTR 450-el megyek, ami a gátlókon kívül teljesen gyári. Short Track-ben pedig egy Suzuki vázba épített 640 ccm-es
2018.08.02. 09:21
verseny, de leginkább, hogy a mostani jó formát megőrizhessük.Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Riwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Hyundai Hungary, Garzonszépítők Kft.
2018.04.26. 17:18
A magyar páros így mind a két bajnokságban megszerezte idei első pontjait. “Nagyon örülünk, hogy végre száraz körülmények között, jó versenyen tudtunk részt venni és hogy pontokkal tértünk haza — mondta Fogasy. — A teszten egy kicsit megijedtünk, mert gyengének tűnt az autó, de a versenyen már nem volt vele semmi probléma. Az autó, a gumik, a csapat és a hangulat is fantasztikus volt. Ahogy vártuk, a Lavattal Ralin jobban ki vannak gumizva a kanyarok, mint a szezonnyitó Rebenland Ralin, így kevésbé volt felhordásos a verseny. Néha eltűntek a gumik, azok a kanyarok okoztak meglepetést. Két
2018.04.26. 15:27
.- Mi leginkább az autó felkészítésére koncentrálunk, hogy minden rendben legyen vele. Ezért már a verseny után neki szoktunk állni, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon. A szabadidőmet a pályák videózásával töltöm, persze ha sikerül találni használható videót.Az autón történt valami változtatás az Eger Rallye óta?- Az autón nem történt semmi változás, átnéztük és cseréltük azt, ami szükséges volt. Felkészített állapotban várja a hétvégét.Melyik az a helyezés, amivel elégedettek lennétek?- Mindenképpen szeretnénk itt is célba érni és gyűjteni a km-t. Ha esetleg egy dobogós helyezés sikerülne
2018.02.24. 00:05
tudtunk gyakorolni havas és nagyon vizes, illetve kevésbé vizes körülmények között! Tetszett, a foglalkozás elérte a célját.Volt valami technikai problémátok? - Szerencsére semmi, karcmentesen lehoztuk a kocsit. Most kap egy komoly átvizsgálást, amit kell kicserélünk, meghúzunk minden csavart, aztán irány a következő verseny!Milyen eredménnyel zártátok a vasárnapot?- Őszintén szólva az utolsó futam előtt néztem meg az időinket, addig nem foglalkoztam vele, azt hiszem kategória 5. helyén fejeztük be a versenyt.Hol láthatunk legközelebb benneteket? - Terveink szerint legközelebb a borsodnádasdi MARB
2018.02.17. 17:11
Szia Zoli! Hogy jött az ötlet, hogy rajhoz álltok egy szlalom versenyen? - Szia! Az elsődleges célunk, hogy tréningezzünk, és hogy minél többet üljünk a versenyautóban, gyűjtsük a kilométereket. A Szilveszter Rallye-s műszaki problémánkat megoldottuk, és szeretnénk tesztelni az autót. Fontos, hogy ne az első versenyen érjen meglepetés.Tavaly már volt egy szlalom verseny a laktanyában. Ott is indultatok? - Nem indultunk, csak nézőként vettünk részt. Tetszett a rendezvény és úgy döntöttünk, a következőn rajthoz állunk mi is!A Szilveszter Rallye-n láthattunk benneteket utoljára. Történt valami
2017.10.30. 17:10
kezdtünk.Sajnos a második gyorsasági rajtjánál jött az első (de nem az utolsó) műszaki probléma: Amikor egy jeladó felmondta a szolgálatot. Ezt a hibát az este folyamán sikerült kiküszöbölnünk és izgatottan vártam a szombati rajtot. Délben eltudtunk indulni az aznapi első gyorsasági szakaszon. Majd következett a Fellner Arena ahol nagyon sok szurkoló várt minket! Emiatt és egyébként is, ez a pálya tetszett nekem a legjobban. Annyira sikeresnek bizonyult a biztatást, hogy ebben a pillanatban el is szállt a fék és bekövetkezett a második nap problémája is, ami a verseny feladására kényszerített minket
2017.10.18. 08:18
, vagy inkább az autó építésre és a 2018-as készültök?- Igen terveztünk még egy versenyt, de ez függ attól is, hogy időben elkészül-e az autó, ha nem, akkor már csak a 2018-as szezonra fogunk koncentrálni.Mi lesz a következő verseny, ahol szerencsét próbáltok?- Egerben szeretnénk rajthoz állni az évadzáró versenyen, de sajnos ez még nagyon képlékeny. Minden a váltó hibájától, és annak javításától függ.Köszönöm szépen a beszélgetést, és remélem, hogy ezzel véget is ért a balszerencse sorozat! Egerben pedig várunk Benneteket a rajtban!- Én is köszönöm szépen, és nagyon bízunk benne, hogy végre

