Keresés

Találatok száma: 100
Előző 1 / 5 Következő
  • 2023.04.27. 22:36
    versenyévadban, a Gender Racing megújult szakmai koncepciója szerint egyrészt visszatér a sportág nemzetközileg is legpreferáltabb utánpótláskategóriájához, a Formula4-hez mégpedig egy új generációs Tatuus F4-T421 versenygéppel a csapat régi-új versenyzőjével Oliver Michl-el, egy vadonatúj bajnoki sorozatban! Az ACCR Formula 4 Championship egy közép Európai versenysorozat lesz a kategória számára, melyben Ausztria, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és természetesen Magyarország F4-es versenyzői állhatnak rajthoz, de az előzetes hírek szerint az év folyamán láthatjuk majd egyéb nemzetek ... , hogy nem ismeretlen a terep, azonban van olyan olasz pilóta is a mezőnyben, aki gyakorlatilag félig gyári pilótaként érkezik Ausztriába, így nyilvánvalóan igen jó technikai felkészültsége van, ami az autóját illeti” – nyilatkozta Szász László, akit pénteken már a pályabejárás vár a vasárnapi két verseny felfutásai előtt. A magyar versenyző a héten még a Pannónia Ringen is tesztelte az autót, hogy a lehetőségekhez képest a legfelkészítettebb technikával érkezzen Rechbergbe, ahol a jól ismert 4,4 kilométer hosszú pálya várja, 6,03 százalékos szintemelkedéssel és 5 méteres legkisebb ... pályaszélességgel a mezőnyt. Szász az osztrák megmérettetés után Lengyelországban folytatja majd a 2023-as versenyévadot.A Gender Racing Team tehát két versenypálya mellé is nagy szeretettel várja a hétvégén az autósport rajongókat Ausztriában Rechberg-ben és itthon a Hungaroringen!- Gender Racing Team - A Hungaroringen és Ausztriában kezdődik a nemzetközi versenyszezon a Gender Racing Team számára.

    Autós Gyorsasági

  • 2023.03.02. 10:22
    Nyolc gyors, 90 versenykilométer vár egy nap alatt ausztriában a Juhász - Pásztor ralipárosra.

    Rally

  • 2019.05.31. 11:51
    Egy nagyon küzdelmes versenyhétvégét zárt a Gender Racing Team Ausztriában a Red Bull Ringen a bajnokság második fordulóján. 

    Autós Gyorsasági

  • 2017.06.02. 12:11
    Kocsomba Karcsi, Bárdos Peti, és a K-Tech Motorsport a hétvégén ismét nyakába veszi Ausztriát, és rajthoz állnak a Waldviertel Rallyesprint-en.

    Rallysprint

  • 2017.05.18. 21:14
    Lajosházi Csaba és csapata számára folytatódik a ARC bajnokság, a következő állomás nem más, mint a 3. Braustadt Burg Rallye Zwettl 2017.

    Rally

  • 2017.03.15. 16:52
    SOLID Racing Team – Rebenland Rallye - 2017.03.17-18.Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1  Azonban egy valami mégis új. Egy Lancia Delta HF Integrale fog hű szolgájuk lenni a versenyek alatt. Az évet Ausztriában kezdik, de még a jó öreg Suzuki segítségével róják a kilométereket. Egyszerűen már tűkön ülök! Nem tudom másképp megfogalmazni, nagyon sokat foglalkoztunk az utóbbi időben az autóval. Tavaly év végén megálmodtuk, hogy idén Historic-ban induljunk, így építettünk egy új autót, és ezzel az autóval fogunk idén a Mitropa Kupában versenyezni. Nagyon várom az

    Rally

  • 2016.10.27. 11:25
    Az elmúlt hétvégén Ausztriában voltál autocross versenyen csapatoddal a Levianus Motorsporttal.A Szombatot adminisztratívval és gépátvétellel kezdtétek, majd szabadedzéssel folytattátok. Vasárnap egy időmérő, két előfutam és egy döntő várt rátok. Új pálya új kihívás. Mennyire volt elég megtanulni a szabadedzés alatt a pályát, illetve időben mit mentél ott?- A szabadedzés közepén álltunk fel a rajtrácsra, az egy hetes esőzés meglátszott a pályán, hatalmas sár volt rajta. Nem véletlenül ekkor mentünk fel a pályára és nem a végén, amikor szárazabb volt már, hisz szerettem volna saras pályán Kis Ádám - Mitsubishi Colt EVOWRT Weinland Trophy - 2016.10.22-23.Hollabrunn - Ausztria - Levianus MotosportInterjú Kis Ádám autocross versenyzővel.

    Autocross

  • 2015.03.06.
    A bátorság meg lesz Március első hétvégéjén Ausztriában az 5. Schneerosen Rallye-n indul Lajosházi Csaba és Takács Gábor 2015-ös szezonja. A páros az idei évben az osztrák „rali-túrát” választotta, és ott szeretne teljes évet futni. A srácok fizikálisan és mentálisan is próbáltak felkészülni az év első versenyére, és ez több-kevesebb sikerrel meg is valósult. „Fizikálisan a munkahelyünkön készültünk a szezonra, mert szerencsére a munkában nincs megállás” - kezdte viccesen a beszélgetést Lajosházi Csaba, majd folytatta: „Taki nagyon fel van pörögve, és egész héten a verseny belső ... valósulhat. Szeretnénk jól teljesíteni, amihez a bátorság meg lesz” - zárta a beszélgetést Lajosházi Csaba. A srácokra nyolc gyorsasági és egy szuper speciál vár a hétvégén, durván 100 verseny kilométerrel. Köszönjük Partnereinknek, hogy lehetővé tették, hogy egész évben Ausztriában indulhassunk! A csapat együttműködő partnerei: TEKT Kft., Varrivál Kft., Halmschlager Trade Zrt., Elo Digital Office, Click On, Kandallowebshop.hu, SIXI, Versenygumi.hu Sári Péter ralitúra
  • 2014.11.14. 13:13
    , szeretnék-e tovább versenyezni. Bár az igaz, hogy jó lenne ezt az évet és a pályafutását is egy szép eredménnyel lezárni…Kiss Viktor: A futam előtt tartottunk egy kisebb tesztet, ami elég is volt ahhoz, hogy Pistivel megtaláljuk a közös hangot, és ő is ráérezzen az R4-es technikájára. Csütörtökön már utaztunk ki Ausztriába, másnap pedig megkezdődött a versenyhétvége hivatalos programja az átvételekkel, pályabejárással. Szombaton nagyon korán kezdtünk, de mindenért kárpótolt a jó hangulatú és sikeres menetelés. Már éppen kezdtem volna belejönni az itiner diktálásába, amikor műszaki hiba miatt kiRallye Országos Bajnokság Ausztria

    Rallye

  • 2014.11.12. 14:01
    Rallye Országos Bajnokság Ausztria

    Rallye

  • 2014.11.05.
    megyünk Ausztriába, megteszünk érte mindent, hogy jó helyen végezzünk. Gondolom Matics Miska a bajnokságot szem előtt tartva fog autózni, de bárkinek lehet technikai problémája, bárki hibázhat, nekünk ott kell lennünk és ki kell használnunk a kínálkozó lehetőséget. Rongits Attila lehet a fekete ló, ő az, aki meglepetést okozhat. Helyzeti előnyben lesz velünk szemben, hisz minden évben indul a Waldviertel Rally-n és azon túl, hogy nagyon gyors, jobban ismeri az ottani pályákat, mint mi. Az osztrák szakaszok hasonlóak, mint a Bükfürdő Rallye pályái. Minőségre szinte ugyan olyanok, de az ausztriai ... , hogy ezért a bajnokságért annyira nem kapaszkodunk. Ettől függetlenül a Waldviertel Rally-n a kategóriagyőzelmet szeretnénk megszerezni! Csütörtökön Ausztriában tesztelünk, reméljük sikerül jól beállítani az autót. Pénteken pályabejárás, ahol igyekszünk egy pontos itinert készíteni, szombaton pedig verseny. Röviden ez vár ránk a hétvégén. „ Maricsek Miklós a Mecsek Rallye után visszaül a jól megszokott Mitsubishi Lancer EVO 6/9- be és ezúttal Magyar Gábor diktálja az itinert a kaposvári pilótának. „Alig várom ezt a versenyt, mert a horvátországi Porecben is csak kettőt lehetett menni a pályákon ... , akár csak a Waldviertel Rally-n, és kíváncsian várom, hogy az ottani tapasztalatainkat, azt, hogy egy felírásból és egy ellenőrzésből írunk fel egy gyorsaságit, mennyire tudjuk kamatoztatni. Ausztriában már régen versenyeztem, kíváncsian várom ezeket az új szakaszokat. Ha viccelődünk vele, akkor azt mondhatom, hogy van külön navigátorom aszfaltra és külön murvára. Most a murva navigátorommal megyek, de félretéve a tréfát, kellemes volt Szabolccsal versenyezni remélem, hogy ennek van jövője! Év elején Gáborral találtuk ki azt, hogy 2014-ben megyünk négy versenyt a meghirdetett Murva BajnokságbanRallye Országos Bajnokság Ausztria Maricsek Racing Team Rallye
  • Társrendezői tájékoztatás
    2014.10.04.
  • 2014.10.04. 12:47
    Ausztriában zárja az ORB az idei évet !

    ORB, OMRB

  • Rallye Országos Bajnokság Ausztria
    Krems-Horn

    Rallye

  • Gyorsasági MNASZ Ausztria
    Red Bull Ring

    Gyorsasági

  • Rallycross Fuglau Ausztria
    Fuglau

    Rallycross

  • 2013.03.26. 11:33
    állapotban volt, tele volt felhordással és már egy kicsit fagyott is az aszfalt, de erre a körre már változtattunk a lengéscsillapítók beállításán, és a csúszós pálya miatt a fék hiányát sem éreztük annyira. Hat magyar versenyzőpáros egy nagy szervizparkban. Ez szép látvány volt! Jól elfértetek?- Nagyon jól megvoltunk, jó volt a hangulat a fagyos idő ellenére. :) Három hét múlva következik a Lavanttal Rallye szintén Ausztriában. Marad a Renault "nagyfékesítve", vagy a Hondát állítjátok csatarendbe?A Renault-al ezzel a nem létező fékhatással még egyszer nem akarok versenyezni, mert így még a Riport Juhász Csaba a Car Tools Kft autóversenyzőjével, az Ausztriában megrendezett Rallye verseny után.

    Rally

  • 2013.01.01. 17:21
    Ausztriában, az Európai Rally Bajnokság (ERC) ausztriai futamán kezdi az új évet a Turán Motorsport legénysége, Turán Frici és Zsiros Gabi. A január 3-5. között megrendezésre kerülő verseny csatáit a EuroSport is közvetíti majd. Izgalomban pedig biztosan nem lesz hiány: a versenyzők már szorgalmasan edzenek a havas, csúszós pályákra.

    Rallye ERC

Előző 1 / 5 Következő