ilyen kevés tesztelési idővel és lehetőséggel, valamint a mezőnyben felbukkanó erős ellenfeleket megismerve!”Szász László az örökös magyar bajnok, gyémántsisakos versenyző már csütörtökön az ausztriai hegyi Európa-bajnoki futam helyszínére érkezett Rechbergbe egy Pannónia-ringen futott tesztet követően, ahol először állt rajthoz a Gender Racing színeiben a jól ismert pályán a jól bevált Reynard Forma 3000-es volánja mögött.Az április végi időpont már előzetesen is nagyon ígéretesnek mutatkozott, mert még csak most kezdődött az Európa-bajnokság, s így sok résztvevőre lehetett számítani, ami be is
Keresés
Találatok száma: 552023.01.19. 13:16
nézegettem, a Portimaoból felrakott jobbnál-jobb képeket. Egy kicsit bosszankodva elmentem futni. Hazaértem, amikor megcsörrent a telefonom.Kálmán Péter hívott, hogy Antônio Pizzonia, néhai Forma 1-es versenyző, egy amerikai verseny miatt lemondta az indulást, és a helyére kellene beugrani. 506-os rajtszámmal neveztek és mindent elintéztek. Vasárnap este repülőre ültem és így már 3. alkalommal vehettem részt a világbajnokságon. Kijutottam többször is, csak a Covid miatt elmaradtak a versenyek. Most a sors visszaadott egy kicsit a kimaradt lehetőségek helyett.A számodra megtisztelő felkérést követően2020.09.02. 16:46
szeretett verseny helyszínünkön. Az itt eltöltött tesztnapok meghozták az eredményt, a fiuk egyből versenyképesek voltak és helyt álltak mindkét kategóriában. Az idén sokban megújult csapat fantasztikusan összeállt az eddigi versenyek alatt. A fiatal gokartos tehetségeink tényleg szivacsként szívják magukba a tudást és a tapasztatlatot itt a forma autózásban. Olin és Benin is nagyon nagyon lehet érezni, hogy ők már tényleg egy teljesen új generációhoz tartoznak, mint azok az új versenyzők, akikkel eddig foglalkoztunk. Sokkal nagyobb lépcsőkben haladnak azon a bizonyos szakmai szamárlétra2019.10.28. 13:41
sorozat Formula Renault értékelésének ezüstérmes helyét is begyűjtötte. A záró futamra aztán Robinak már tényleg csak egy igazi örömautózás maradt a 2019-es évből. Szintén a bajnoki cím megszerzése volt a feladat Szabó Nikolas számára a hazai Formula Renault Kupában. Bár az ellenfeleknek inkább már csak minimális matematikai esélyük volt, de Nikolas a Slovakiaring után megfogadta, hogy a bajnoki címig egyetlen pontot sem ereszt ki a kezéből és ezt tovább tartotta is! Mindkét időmérőt és mindkét futamot meg is nyerte megszerezve az MNASZ Formula Renault Kupa 2019-es bajnoki címét élete első forma2018.09.24. 21:59
, amivel több erős autót is megelőztem, de aztán visszaelőztek és inkább felvéve a saját tempómat arra koncentráltam, hogy biztosan teljesítsem a futamot. A kategória élén tudtam menni és elég nagy előnnyel nyerni. Vasárnap az időmérőn már két három körből megint sikerült egy jó köridő. A futamon rajtnál kerülnöm kellett egy beragadt autót így a csapattársam Roland felért mellém, de aztán sikerült előre kerülnöm. Még volt egy kis ütközés egy Forma Renault-os ellenféllel, de szerencsére abból nem lett semmi baj. A futam közepén próbáltam kicsit menni az erősebb autók után, de aztán elmelegedtek a2018.05.31. 07:44
, hogy milyen jól és gyorsan alkalmazkodik a legnehezebb helyzetekhez is! Persze azért a Formula Renault Kupát tekintve nyilván szeretném még megszorongatni őt, szeretnék én is begyűjteni kategóriagyőzelmet az év folyamán! Most egy hosszabb szünet következik a Slovakiaring előtt, bár Hefler Robival próbáljuk győzködni Gender Tomi csapatfőnököt, hogy ha lehet, akkor mi szeretnénk rajthoz állni július közepén, Parádsasváron a Mátrai Hegyiversenyen, hiszen az forma autóval egy igazán különleges kihívás lenne a hazai autósport egyik legtradicionálisabb pályáján és rendezvényén!” Hefler Róbert2013.05.02.
2013.03.19.
2013.03.13.
2013.03.13.
2013.03.08.
2013.03.08.
2013.03.04.
2013.02.21.